Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)

1963-12-07 / 287. szám

MS. december 1 4 Szombat Szib tiakődalú ni Egy kis cikk... a Cjf-eíjtjneres £>mk DÜubjiílxui Vasárnap este 7 óra. Fényár- rön kívül a nagyabb család, a Most, hogy elérkeztünk e neveze- ban úszik Békéscsabán a Fegyve- férj és feleség munkatársai, ba- tes évfordulóhoz, kívánok önök- res Erők Klubjának emeleti he- rátái is részt vesznek. A húszon- nek nagyon sok boldogságot és hosszú életet. — Majd egy em­lékplakettet nyújt át a Fekete házaspárnak, s a két fiútestvér ezüstözött kosárral kö-zönti szü­leit. A Fegyveres Erők Klubja és a békéscsabai helyőrség ajándé­kát, a 12 személyes ezüst evő­készletet Száraz Pál alezredes adja át az ünnepeiteknek. Fekete százados meleg szavakkal mond köszönetét a rendezőknek, amiért ezt a napot felejthetetlenné tet­ték. A pohárköszöntők és a gra­tulációk után néhány szót vál­tunk a Fekete házaspárral. Együtt a család. A két fiútestvér köszönti szüleit. — Hogy mi volt a huszonöt esztendő alatt a legemlékezete­sebb? Nagyon sok és szép élmé­nyem volt, talán az, amikor 1951- ben Budapesten hivatásos kato­natiszt lettem — mondja a férj. lylsíge. Szépen, ízlésesen megte- öt éves házassági évfordulót tár- rített asztalok várják a vendége- sadalmi eseményként, közösen két, a szemközti falon kék drapé- ünnepük meg. » A feleség így beszél: „Legna­gyobb örömöm az volt, amikor a férjem hazajött a frontról, s meg­született a második fiam. S a vá­gyam? Szeretném, ha a kisebbik fiúból mérnök lenne.” D. S. — Fotó Csapó Végre egy ölesé Chagail-kép Marc Chagall Az Eiffel-torony házaspárja című képe látható a francia posta új bélyegén. — Végre egy olcsó Chagall-kép! — mondotta a posta ügyi minisz­ter, amikor ebből az alkalomból emlékérmet nyújtott át a festő neki (Az „Europeo”-ból) Anonymus János új­ságírót hivatta a szer­kesztő. — Azért kérettelek, Jancsi, mert te fogod megírni a holnapi lapba a sajtónapi megemlékezést. Glosszára gondoltam, amelyben frázismen­tesen, fellengös jelzők nélkül írnál valamit magunkról. Elég lesz másfél gépelt oldal. Anonymus tudomá­sul vette a megbíza­tást és szobájába vo­nult elmélkedni. Hm. Mit is írjon? Töprengett, rágta a ceruzát, időnként az írógépre sandított, amely a gépasztalon vigyorogtatta har­minckét betűjét. — Nos, barátom, mit írunk, mit írunk? Sajtónap. A magyar sajtó napja... ez idá­ig rendben van. ízlel­gette a szavakat, de 2gytekervényei nem akartak moccanni. Csak legalább a el­men túljutna. Soha­sem tudta elkezdeni az írást, amíg jó cí­met nem talált. Hm. A sajtó ünnepén. Ezt már irta néhányszor. A sajtó napján. Unal­mas, ezt nem olvas­sák el. Az óra ketyegett a falon, kegyetlenül harapdálta az időt. 5 az fogyott, fogyott. De cím az nincs. Nézte a falat, de azon sem je­lent meg a cím. No, gondolta, amíg eszembe jut valami, megírom a vezércik­ket, azt is ma kell le­adnom. Pegazus a hátára kapta, megvolt vele egy óra alatt. De a sajtónap... Eszébe jutott, hogy összeszed még né­hány külpolitikai hirt, hátha közben megjő az ihlet. összeszedte, ledik­tálta őket. Hűha, csapott a fe­jére, van még két le- adatlan riportom, ideje lenne azokat is megírni. És ment diktálni a gépszobába. De a sajtónap... mi lesz a glosszával? Átolvasta a diktált szövegeket, kijavítot­ta a hibákat s jött a falnézés. Akkor már ideges volt. Bárme­lyik pillanatban meg­szólalhat a telefon: elkészültél-e már a cikkel? Most már igazán ír­ni kell. De hol az az átkozott golyóstoll, az előbb még itt lebzselt a papiroson. Sehol sincs. Mindent végig­tapogatott az íróasz­talán, hátha bebújt valahová az az ördön. gős szerszám. Hopp, megvan. A levelek alá csúszott. Hm, per­sze, ezekre válaszolni kéne. Szerkesztői üzenetek*. Nekilátott m mer* késztől üzenetek meg­fogalmazásának. Ez­zel is háromnegyed óra telt el. De a sajtónapi Űjabb papírlapot vett elő. Kacéran si­mult a keze alá: tes­sék, itt vagyok, tégy velem, amit akarsz. Anonymus megdü- hödött és megírt egy fulmináns glosszát arról, amit tegnap ta­pasztalt egy új ház átadásán. Mikor befejezte, csengett a telefon. A szerkesztő hívatta. — Nos, Jancsi, mu­tasd. Anonymus lerakta a vezércikket, a kül­politikai híreket, a két riportot, a szer­kesztői üzeneteket meg a glosszát. — Jancsi, teleírtad az egész lapot. De hol van a glossza a sajtó­napról? Anonymus kissé el­pirult, zavartan áll­dogált az íróasztal előtt. Aztán megszó­lalt! — Ügy gondoltam, hogy talán elég lesz ennyi cikk. De ha úgy gondolod, hogy ez ke­vés*. leadhatok még három riportot meg tíz—tizenöt hírt És esetleg ittmaradok inspekciósnak. A saj­tónap miatt. De ma­gunkról többet, mást írni — nem tudok/ Martby Lm* Száras Pál alezredes átadja as ünnepeiteknek a helyőrség ajándékát. rián csillóg az ezüstös huszonötöa Á halk zaj te elcsitul, aimőkor szám. Ezüstlakodalmát tartja Fe- Szentesi János anyakönyvvezető kete József százados és felesége, újra „összeadja” a párt Az ünneplőköeönség. a pamutszövő szib-titkára. A esa* — Fekete József és Sárközi Va­ládi élet e nevezetes és kedves léria házasságot kötöttek Győrött •eseményén a szőkébb családi kö- 1938 decemberéből — mondja. — SZARVASI ÉPÍTŐIPARI KISIPARI TERMELŐ SZÖVETKEZET keres mielőbbi felvételre építésztechnikust építésvezetői beosztásba. Fizetés megegyezés ■érint Felvétel esetén útiköltséget térítünk, Jelentkezni lehet a szövetkezet központi irodáján, Szarvas, Bajcsy-Zsilinszky út 1. Telefon: 1—55. x VADÁSZ FERENC: t’CCB'C'H'fa&i'íitcicLiJiC hd* 8. Hai-tang, íáj a fej* Csaknem két órát töltöttek ax utcán. Ki kellett lépni, mert hi­deg volt Jó hosszú utat tettek meg. Ott váltak él, ahol találkoz­tak, a hatos megállójánál. Gabi elment, s Bajkai akkor még nem is sejtette: az ismeret­len, akivel találkozott, Sallai Im­re volt • Propper Sándor és Szeder Fe­renc képviselők vezstték a fő­ispánhoz bejelentett népes cso­portot. A szociáldemokraták nem akarták, hogy tovább csökkenjen befolyásuk, Pest környékén. He­tekig ostromolták Preszlyt, mig nagy nehezen kötélnek állt, vál­lalkozott rá, hogy felvezeti a kül­döttséget a miniszterelnökhöz. A főispán kénytelen-kelletlen el­mondta Károlyi Gyulának: a Pest megyei hatóságok félmillió pangót fizettek be a kormány pénztárába az inségakcióra, de a vármegye ennek csak egy töre­dékét kapta vissza rászorulók se­gélyezésére. » ( Bajkai megropogtatta a hosz- szú utazástól megfáradt derekát, amikor a küldöttség tapasztala­tait elmondta Zolinak. — De ezt hagyjuk most — le­gyintett. — Hol a barátod a fém­lemeziparból? — Ne is kérdezd — vont vál­lat fanyar képpel Beke Zoli. — Beleesett egy kis szőke tündérbe. Valahol szórakozik. Nem tudom, mi üthetett bele. Megmondtam neki, ne járjon burzsujok közé. Valamiféle iparosköri bálba ment. De hát Badanti azt mond­ta neki, nincs abban semmi. Sze­rinte nyugodtan elmehet. Elmé­letileg is alátámasztotta: egyszer­egyszer ilyen helyre is eljár­hatsz, legalább eltereled magad­ról a gyanút... Valami ilyesmi­vel bocsátotta útjára. Ha ez kell neki szeminárium helyett, hát csak menjen... — Találkoznom kellett volna vele — dörmögte Bajkai. — No, nem baj, majd megkeresem. — Maradsz? — kérdezte Zoli. — Nem. — Bajkai az órájára nézett —, máris mennem kell. Csak benéztem. Azzal a gyerek­kel akartam beszélni. No, majd máskor, • Bajkai elment: volt még egy megbeszélt találkozója ezen az estén. Egy Pista nevű „sajtós” várt rá a Csata utcában, hogy el­lássa „hadianyaggal” a követke­ző napokra. A Pálma kávéház szomszédos alkóvos szobájából vidám mula­tozás zaja'szűrődött be. Hangos dobogással járták odaát a diva­tos táncokat. A zsivajt túlhar­sogta az éles férfihang: — Még egyszer tedd fel Csuri- kám! A nyekergő hangú gramofon újra kezdte: Hai tang, fáj a há­ta, Hai tang, fáj a lába, Hai tang fáj a válla, ugye? Hai tang, fáj a feje, Hai tang, fáj a szeme, Hai tang, fáj a füle, ugye? Fáj a lá­ba, háta, mája, válla, szája, ája, bája.. A hátsó helyiségben letelepe­dett vendégeket nem zavarta a ricsaj. Valósággal örültek neki. A hangzavar sűrű függönyt vont a szemináriumozók és minden nemkívánatos hallgató közé. A Természetbarátok Turista Egyesületének angyalföldi cso­portja bérelte a szobát az esti. órákban. A kávés nem sejtette, hogy politikai tanfolyamokat tartanak a helyiségben. Azt gon­dolta, a szokásos baráti összejö­vetelüket tartják s Cziráki Józsi a vasas szakszervezettől — ót személyesen ismerte — a legkö­zelebbi túra programjáról beszél odabennt társainak. Különben nem is nagyon érdekelte a tulaj­donost, hogy ml folyik a különte­remben. Neki az volt a fontos, hogy hónap elején hiánytalanul kézhez kapja a kialkudott bért. Az egybegyűltek — lehettek vagy negyvenen — viszonylagos biztonságban érezték magukat. Már hónapok óta itt tartották a szemináriumot, még sose történt baj. — Csukd be az ajtót, Erzsi, az ember a szavát sem érti. Cziráki harmincöt év körüli vasmunkás volt. Mosolygós, kék szeme, enyhén hullámos, geszte- nyabama haja, magas homloka rokonszenvessé tette az arcát. Az izmos, közepes termetű, széles vállú férfi ráhajolt az asztalra. Ő szervezte a tanulást. Tudták róla, hogy évekkel előbb, megalakulásakor egyik odaadó embere volt az MSZMP- nek. Sokszor meghurcolták, de tartotta magát. Régi angyalföldi vasas család fia volt, apjával szolgált tizenkilencben a Vörös Hadseregben. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom