Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)
1963-12-05 / 285. szám
békés mem, VHif prelMrJtá, egyesüljetek! A MEGYEI PÁK T BIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A nadrág Ifégy pillanatkép Dunai Ferenc TÍgjáté kából Radó Tamás Igazgató (Körosztös István), akit valósággal megoldhatatlannak látszó probléma elé állít nadrágjának ,.szerencsétlensége”. A tét nagy: marad-e továbbra is a látszat vagy kiderül az igazáé«! A feleség rájön mindenre, de „tudja” kötelességét és inkább választja a hazugságot, mint saját életnívójának csökkenését, s még a férj botlása felett is szemet búny, (Körösztös István, Mátray Mária, Déry Mária, V* JózseQ i ;-l HI li I Keltái, • karrierista szakszervezeti funkcionárius mindent megmagyaráz, de a fiatalember nem sokáig hisz neki, (Demény Gyula, Bíró József J NÉPÚJSÁG Megjelent a gyulai „Erkel Gimnazista legújabb száma Mind több középiskola KISZ- szervezete jelentet meg iskolaújságot, hogy a diákság előtt a sajtó nyelvén is megfogalmazzák időnként ennek a diákságnak intézeti tevékenységét, célkitűzését, eredményeit. A gyulai Erkel Gimnazista című diáklap már a „veteránok” közé számít a megyében, ugyanis második évfolyamának már a végéhez ért. Nemrég jelent meg változatos tartalommal és tetsz;tős nyomdai kivitelben az idei hatodik száma. Ebben értékelés található a nyár eleji Erkel ünnepségek lebonyolításáról, az iskola KlSZ-szer- vezetének politikai, kulturális munkájáról. Gyula városról szóló ismertetés, szakköri tudósítás, sport, fejtörő és a diákok szépirodalmi írásai (vers, próza) teszik teljessé a lapot. Édesvíz Arizonában Az arizonai Buckeye városa, amely az állam különösen aszályos területén fekszik, saját költségére olyan berendezést építtetett amely kivonja a sót a tengervízből. A berendezést most üzembe helyezték; naponta 2 500 000 liter édesvizet szolgáltat. “Y7. készült pénzérmék Jemenben 1955-ben lezuhant egy repülőgép. Az akkori imám, országának elnyomó diktátora elrendelte, hogy a gép roncsaiból alumínium aprópénzt verjenek. Az érdekes pénzérmék világszerte keresett darabjai az éremgyűjtőknek. Kedvezmény a Trabant vásárlására A most nyert értesülések alapján az Országos Takarékpénztár kedvezményt biztosít ezután a Trabant gépkocsi vá- sárlásánáil is. ötven-hatvan százalékos előtöl<esztés után háromévi részletre lehet vásárolni a közkedvelt kiskocsit. Az így vásárolt gépkocsi havi törlesztési díja az előtörlesztéstől függően, havi 690—830 forint. A kedvezményben csak a bérből és fizetésből élők részes ülhetnek* HÍREK Cigaretta-dohány nélkül Az amerikai Roswell Park Memorial Institute munkatársai igyekeznek olyan cigarettát előállítani, amely megfelel a dohányzók ízlésének, de kevésbé veszélyes, mint a dohányból készült cigaretta. A legkülönfélébb levelekkel és virágokkal kísérleteznek: fehérrépával, petúniával, káposztával, gyermekláncfűvel, stb. A „szívásra" alkalmas leveleket hatalmas teraszon szárítják és a dohánygyárosok által pácolásra használt nedvekkel öntözik. Ezután az intézet dolgozói szétvágják és összesodorják a lehleket. A huszonöt „kísérleti növény" eddig legsikerültebb keveréke káposztalevélböl, gyermekláncfűből és fehérrépából áll. Arról még ezután fognak meggyőződni, hogy valóban veszélytelen-e a „dohányosok” egészségére. — BŐVÍTIK A VILLANYHÁLÓZATOT jövőre Lökösházán. Az ezzel kapcsolatos munkák elvégzésére 200 ezer forintot költenek a községfejlesztési alapból. — IFJÚSÁGI KÉPES HÍRADÓT állítottak fel a múlt hónapban Békéscsabán, az V. kerületi pártház előtt. A híradó fényképeit — melyeket kéthetenként cserélnek — a városi KISZ-bizottság fotó- és filmklubja készíti a város fiataljainak életéről. — 1365 KATONÁJA állt át a dél-vietnami hadseregnek a Mekong folyó völgyében harcoló partizánalakulatokhoz november első tíz napjában. — ÖTVENEGY IPARI TANULÓT képeznek jelenleg a Békéscsabai Hajtómű és Felvonógyárban. A gyár összes dolgozójának kétharmad része szakmunkás. — TÖRPEVlZMÜ ÉPÍTÉSÉRE a közsógfejlesztésd alapból 350 ezer forintot költenek jövőre Békésen, — ELŐSZÖR RENDEZTEK névadó ünnepséget Mezömegyérén vasárnap, melyre a tanácsháza feldíszített nagytermében került sor. Az ünnepség befejezésével a helyi Béke Termelőszövetkezet vendégelte meg a jelenlévőket. — EGYMÁSNAK ROHANT két autóbusz San Franciscóban az egyik közúti alagútban. Harminckét sebesült került kórházba, ötnek állapota életveszélyes. — ÖTVENÖTSZÖR tartanak országos állat, és kirakodóvásárt jövőre megyénk községeiben. Az elsőt januárban rendezik meg Sarkadon. — TÁRS AST AN C-BEMXJ TATÓT tart december 8-án, vasárnap Szeghalmon a békéscsabai Balassi Művelődési Otthon táncklubja. Műsorukban régi és modern táncok szerepelnek, — TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓT tart Békéscsabán, december 6-án, 18 órakor a 28-as és 29-es számú választókerületben, a Lázár utcai iskolában Erzsiák Pál és Szár Mihály; az 59-es és 60-as számú választókerületben a szociális otthonban Ambrus Pál és Sajó- hegyi András tanácstag. Cserbenhagyta áldozatát Tizenöt perc múlva elfogták — 4500 FORINTOT FIZETETT KI az Állami Biztosító a tanuló- balesetbiztosítás feltételeinek értelmében Duna Mihály, békéscsabai általános iskolás tanuló részére, aki üzemi baleset következtében hüvelykujj-roncsolásos balesetet szenvedett. HELIKOPTERÁLLOMÁS A MONT BLANC CSÜCSA ALATT Négyszáznegyvennyolc méterrel a Mont Blanc csúcsa alatt helikopterállomást létesítettek. A turistákat a hegyi vezetőkkel együtt, az utolsó szakaszon így szállítják fel a 4810 méter magas csúcshoz. — AZ OROSHÁZI művelődési ház színjátszó csoportja rövidesen megkezdi Vratislav Blazek, csehszlovák szerző Karácsonyi vőlegény című három fel vonásos vígjátékának betanulását. — A POLITIKAI KÖNYVEK HETÉNEK országos megnyitó ünnepélyére ma este 7 órakor kerül sor Eleken, a művelődési otthonban, melyről a Magyar Rádió is közvetítést ad. Az ünnepéllyel egyidőben politikai könyvkiállítás nyílik, s az itt kiállítod könyveket megvásárolhatják aa érdeklődők. KGST-tanácskozás Prágában Prága Prágában megkezdte munkáját a KGST-országok mezőgazdasági tudományos-műszaki tájékoztatást koordinálásával foglalkozó tudományos tanács első ülésszaka, amelyen megvitatják és meghatározzák a jövő év elejétől működő új KGST-szerv feladatait. (MTI) Eső, ónos eső Párás, túlnyomóan borult Idd, esd. ónos eső, északkeleten részben havazás, mérsékelt, Időnként élénk déU, délkeleti, a Dunántúlon északi szél. As éjszakai lehűlés keleten is mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 fok körül, északkeleten mínusz 2—mínusz 5. Legmagasabb nappali hőmérséklet északon mínusz I—plusz 2, délen plusz S —plusz 5 fok között. A záró kép: az igazgató felesége karján távozik barátnője lakásáról. (Mátray Mária, Körösztös István és Déry Mária.) [ (Fotó: Demény) A Székkutasi Gépállomás felvess hálózati villanyszerelőket azonnali belép ésseL Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gépállomáson minden reggel 7—8 óra között, 84950 Kedden, a késő esti órákban Orosházán egy gépkocsi elgázolta a motorkerékpárján szabályosan közlekedő Laki Gyula szentetor- nyai lakost, majd megállás nélkül tovább hajtott a baleset színhelyéről. Az eszméletlen áldozatot életveszélyes állapotban szállították kórházba, a gázoló gépkocsi után pedig azonnal megindult a hajsza. A környéken minden járművet ellenőriztek, s így egy negyedóra múltán kézre is került az elvetemült gépkocsivezető, aki még az ellenőrző rendőrök fényje’z’se el- ’enére is tovább robogott. Elfogása után kid-riilt, hogy Kiss Tibor, a Budapesti Baromfifeldolgozó Vállalat tehergépkocsijának vezetője, ittas állapotban közlekedett járművével, s ráadásul a baleset idején éppen feketefuvart végzett Kecskeméti Józseffel, az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat előadójával. A baleset után is a közeli kocsmába hajtottak, ahol Kecskeméti fröccsöt fizetett a sofőrnek. Ezután észrevétlenül akartak a garázsba visszahajtani, s mivel a rendőrök fényjelzésére sem álltak meg, végül is ott fogták el őket. Kiss Tibort és Kecskeméti Józsefet a rendőrség letartóztatta, s a bűnösök hamarosan bíróság előtl felelnek tettükért, BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Aa MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadaá« 'ér II., (II. em. Telefon: 21—Sí. 22—Sí. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II.. Tanács- oztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—sL Felelős kiadó: Lehoczky Mihály, lékés megyei Nyomdaipart Vállalati Békéscsaba. Terjeszt! a Magyar Posta, ’‘nőfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. index: Í5 ttSI ^