Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)
1963-12-31 / 304. szám
MŰTEREMSAROKBÓL Ezüst György: Éva (monotipia) Hajdik Antal: Tihanyi bódék Egy regény története Rita Braun cseh gyűjtéséből Barátom 391 oldalas regényt írt. A szerkesztőségben azt mondták, hogy manapság kisregény kell. Irt hát belőle egy 120 oldalas kisregényt. Akkor derült ki, hogy a szerkesztőségn ek inkább elbeszélésre volna szüksége. Kérték, hogy írja át a kisregényt. Barátom bólintott és írt a kisregényből egy 27 oldalas novellát. Azt mondták, hosszú. Jó, lerövidítette öt és fél oldalra. Ezt ie hosszúnak találták. Lett belőle egy oldal és három sor. Hosszú! Aforizmát írt a novellából. Még mindig hosszú volt. Barátom erre elvesztette a türelmét. Elővett egy ív papírt és egyetlen szócskát írt a közepére: „és”. Borítékba tette, s elküldte a szerkesztőségnek. Három nap múlva a következő választ kapta: — Mélyen tisztelt Kartársunk, köszönjük kéziratát, amelyet lapunk fő- szerkesztője minden rövidítés nélkül beillesztett tegnapi vezércikkébe. Amikor megköszönjük szíves közreműködését, annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy ... Fordította: Boldog Balázs wwwvwwvww Te meg én Egyszerre léptünk ketten. Te meg én, Gondolkodtam a világról, S rólad én. Veled mentem as úton, Alig hangzott szavunk, Ereztem titkon remélve: Talán együtt vagyunk. Vitázzék Zoltán Baltű tufái Cjj-iizetek A helytörténeti kutatás jelenlegi helyzete és lehetőségei Battonyán M yalcvanhét oldalas sten- cilezett kiadvány van a kezünkben: a Battonyai Füzetek első száma. A füzet szerzője Takács László tanár. A füzet címe: BattV nya község helytörténeti dokumentációs anyagának felhasználása az oktató-nevelő munkában. Kiadója a községi József Attila Művelődési Otthon helytörténeti szakköre. Ha mindennapos jelenség lenne is egy-egy ilyen kiadvány megjelenése, akkor is fel kellene figyelni a battonyai honismereti szakkör munkájára. Az első füzet bevezető soraiban arról olvashatunk, hogy melyek azok a tényezők, amelyek e szép vállalkozást életre hívták. A füzet szerzője — maga is lelkes pedagógus — jól értelmezve a kormány határozatait az oktatás és a népművelő munka fejlesztéséről, nagy kedvvel kezdett hozzá a módszertani kísérletezésekhez, és a maga szakterületén igyekszik hatékonyabbá tenni oktató-nevelő munkáját. Igyekszik beilleszteni helytörténeti kutatásainak eredményeit a mindennapi munkába, hogy megmutassa, „hogyan illeszkedik bele nemzeti történelmünk haladó periódusainak sodrába” a szűkebb értelemben vett szülőföld is. H füzet tartalma két részre oszlik: a szerző bevezető tanulmányára & az azt követő (terjedelmében nagyabb) szemelvénygyűjteményre. A bevezető tanulmány elvi kérdéseket tisztáz és módszertani problémákat vet fel: mi a helytörténet tárgya, helye és szerepe az oktató-nevelő munkában; hogyan gyűjtsük és hogyan használjuk fel a helytörténeti dokumentációs anyagot a történelemtanításban, a környezetismeret tanításában, az osztályfőnöki órákon, a szakköri foglalkozásokon, a KISZ- ég az úttörőfoglalkozásokon, valamint az iskolán kívüli nevelői tevékenységben. A második nagy szerkezeti egység helytörténeti dokumentumokat tartalmaz, a szerző kutatásaiból azokat, amelyek a legfontosabbak, a legfrappánsabbak egy-egy történelmi kor jellemzésére. Tartalmából csupán néhányat idézünk. „A Péró Se- gedinac-mozgalom Batto- nyára vonatkozó részei”, „Rózsa Sándor személyleírása”, „Aszály 1863-ban Battonyán”, „A battonyai véres munkáslázadás”, „A Tanácsköztársaság helyi dokumentációjából” stb., stb. Mind, mind olyan anyag, amellyel a pedagógus az iskolában, a népművelő-ismeretterjesztő az iskolán kívül sokkal színesebbé, élőbbé, valószínűbbé tudja tenni mindazt, amire növendékeit, hallgatóit meg akarja tanítani. A füzet befejezésül ajánló bibliográfiát közöl a község helytörténetére vonatkozó források tanulmányozásához. || a nem tudnánk, hogy a “ szerző egy helytörténeti monográfia megjelentetésén fáradozik, akkor is nagy elismeréssel kellene lennünk vállalkozása és a megvalósulás (az első füzet) iránt. Ez az első füzet azonban messziről sem jelenti a teljes megvalósulást. Hiszen ez csupán egy a tervezett sok közül, csupán a közösség — a szakkör — egy tagjának a munkája. Biztató munkája viszont annak a megvalósulandó tervnek, melyet a munkaközösség nagy gonddal, körültekintéssel alkotott meg. Részleteiben ezt a tervet itt most nem ismertetjük, csupán annyit mondunk el róla, hogy a Battonyai Füzetekben a jövőben néprajzi, természetrajzi, földrajzi, történelmi tanulmányok jelennek meg, melyek hasonló célzattal, mint az első, a szülőföld megismerését segítik elő és annak szereteté- re igyekeznek buzdítani. Amikor a füzetek további számait várjuk, lenne néhány apró kívánságunk is. Elsősorban az, hogy magasabb példányszámban jelenjen meg (az első 80 példányban jelent meg), hogy más iskolák és érdeklődők is hozzájuthassanak. Ügy gondoljuk (másodsorban), hogy nem jelentene túlságosan nagy költséget, ha nyomdában előállított kar- tonburkolót kapna a füzet, ami esztétikailag is sokat emelne rajta. Amikor a meglevő eredményekről és a már körvonalazott tervekről beszélünk, nem árt szólnunk arról, hogy milyen reális lehetőségei, alapjai vannak Battonyán a helytörténeti kutatásnak. Dégi terv már egy falu*® múzeum létesítése, amelynek létrehozásán Takács László mellett Domb- vári József tanár is sokat fáradozik. Kettejük munkájának eredményeképpen — a szakkör aktív részvételével —. gyönyörű múzeumot tudnának létesíteni, ha lenne hol. Régebben ugyan ígért már helyet a tanács, jó volna azonban, ha az ígéret realizálódásával megteremtenék azt az alapot, melyről kiindulva a nagyon lelkes munka- közösség még az eddiginél is sokkal értékesebb munkát tudna végezni. Beck Zoltán /wvwwvwwwvwvwvwvwvww* Sm-bam, bim-bam, zúgnak a harangok. Bimbam, bim-bam, hívogatnak a harangok, örömünnepet hirdetnek. Hirdetik, hogy valamikor régen, 1938 évvel ezelőtt gyermek született, hogy gyámolítója legyen a szegényeknek... hogy legyen istenük a szegényeknek is... Bim-bam, bim-bam, éjféli misére hívnak a harangok... A sötét, szűk utcákban vágtatva rohan az északi szél Csapja, kavarja a frissen hullott havat. Moldován Pétemé szakadt kendőjét szeme elé fogva birkózik a hóviharral. Nagy férficipőkbe bújtatott lába bele-belesüpped a hóba. Nehezen halad előre. Visszahúzza a kendőjébe kapaszkodó szél. Visszahúzza a vállára nehezedő bánat. Harmadnapja, hogy férje korábban jött meg az erdőről. Tüdeje sípolt, melléből hörgő köhögés tört fel, arcán lázrózsák égtek. Megágyazott neki, herbateát főzött, s hogy a láz másnapra sem csillapult, elhívta Bordás Kata nénit. De sem a herbatea, sem Kata néni ráolvasása nem használt. A beteg egyre rosszabbul lett, már a feleségét sem ismerte meg, sem alig háromhónapos kicsi fiát. Elgyen gült testét a láz hullámai dobálták. Az este itt járt a bátyja, s elhivatta Szalay doktort. A doktor nem volt rossz ember, csak fiatal volt még és nem ismerte az életet, s különben is bosszankodott, hogy éppen karácsony este hívják el fiatal felesége mellől. Ahogy a betegre nézett, látta, hogy késő. — Miért nem vártak még egy napot, akkor már nem kellett volna orvos. Péter anyja felzokogott: — De mikor olyan szegények vagyunk, nincsen pénzünk, doktor úr! — Temetésre lesz? — Szalay doktor nagyon haragudott. Ezen a télen ez a harmadik, akit meg lehetett volna menteni.* Egyszerű eset. Sima tüdőgyulladás. De mindig akkor hívják, amikor már késő. Tehetetlenül kell nézni, hogy lopja el tőle a betegeket a halál. — Hiába, itt már ember nem segít — mondta mintegy önmagának. A síró asszonyok nem is vették észre, mikor ment ki Kétfilléres gyertyafény az orvos a szobából. — Meghal a fiam... — zokogott az öregasszony. — Azt mondta az orvos, itt már ember nem segít... Hát akkor ki segít?... — Az Isten! — szólalt meg váratlanul Horváth Róza néni, aki barátságból virrasztott a beteg mellett. — igen, az Isten! Lányom, — fordult a fiatalasszonyhoz — karácsony éjszakája van. Az isteni kisded, aki most született, nem fogja hagyni, hogy egy másik kisded árván maradjon. Eriggy el az éjféli misére. Meglásd, Jézuska segíteni fog... t — Igen, igen, lányom — kapaszkodott a felcsillanó új reménységbe az anyósa is. — Eriggy el az éjféli misére, kérd a kicsi Jézust, a szegények pártfogóját, ne 'egye el a fiamat... Bim-bam, bim-bam, zúgnak a harangok. Bim-bam. nm-bam, éjféli misére hívogatnak a harangok. Moldován Pétemé birkózik a hóviharral. Megy az éjféli misére, hogy a ma született kisdedtől, a szegények istenétől visszakönyörögje az urát. Könnyű szánkót röpít mellette két szilaj pejló. A kocsis káromkodik: — Nem tud vigyázni! Majd a lovak álá került!... — Gőzöl a lovak teste a nagy vágtatástól A Bakonyi uraságokat hozzák a misére. Ahogy a temp lom előtt megállnak, a kocsis subát terít a lovakra Meg ne fázzanak. Móldovánné lábára ráfagyott a kapca, s a fagyos rongy fűrészként hasítja a lábát minden lépésnél. A szél, ami eddig hátulról taszigálta, most elébe került, s gonosz suhancként egy marék havat szór az arcába. A templom előtti téren mindenki karácsonyfája. Kifosztott, csupasz ágain néhány papírrongyot zörget a szél. A templom fényes, mint egy palota. A padsorok között vörös szőnyeg terül. A szentek aranyos ruháját millió gyertya világítja meg, a pap palástjának arany- cirádáin játszik a fény. Moldován Pétemé imádkozik. — Kicsi Jézus, szegények istene! Mentsd meg a férjemet, nagy a te hatalmad... Kicsi Jézus! Te ma született kisded, add vissza az apját kicsi fiamnak, aki épp olyan parányi kisded, mint te vagy... A kicsi Jézus aranyos jászola előtt Bakonyi méltósága térdel. A jászol mellé karos gyeptyatartót tesz, sók-sok fényes gyertyával. A kisded arcát színesre festi a fény. Moldován Pétemé imádkozik... Kétfilléres gyertyács- kájának parányi lángja szégyenkezve húzódik meg a <iagy csillogásban. Felnéz a kisdedre, de a kicsi Jézus nem néz vissza rá.. Moldován Pétemé szívébe beledobban a felismerés; az Isten sem segít! Elvették őt is, a szegények istenét. Palotát építettek számára, arany jászolba fektették, övéké lett ö is, a dologtalanoké, a felékszerezetteké, a Irága prémekbe járóké, a gazdagoké... Mint, akit űznek, futva ment ki a templomból. Ro- iant, rohant, hazafelé a hóviharban. Rohant, hogy még letben találja az urát. Bim-bam, bim-bam, zúgtak a harangok. Menekül a harangok szava elől, mert a harangok is egyre azt zúgták: Nem segít... nem segít... nem segít... Róza néni lógta fel estében, ahogy bebukott az ajtón. Az ura meg- "söndesedett, meredt teste már a földön feküdt. Éppen öltöztették. Szép, tiszta, fehér inget adtak rá. Állt az ura holtteste előtt, de kiégett szeméből nem hulltak könnyek. Ügy érezte, szívét örökre jéggé fagyasztotta az északi szél. Nem is vette észre, mikor jöttek be a fekete ruhás öregasszonyok. Gyászéneket énekeltek, de ő úgy hallotta, hogy vércsék vijjognak. Egyre azt vijjogják: Nem segít, nem segít... Szegény emberen senki nem segít. A sarokban a kemence padkán felsírt a gyerek. Moldován Péterné odament hozzá, karjába vette, s aztán olyan mozdulattal, mint, aki maga sem tudja mit csinál, kigombolta a mellényét, hogy megszoptassa a kicsi Pétert... Léhner Ica