Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)
1963-12-31 / 304. szám
Ifin. december 24. 9 Eedd CSALAD-OTTHON ^VVS^VVVA/WVVVVVVVS^VVWVVVVVVVVVVWVVVSAVVVSAAV wvvwvw Nagymamák a háztartásban — Nincs itthon senki, csak a nagymamám — ezekkel a szavak, kai fogadott az ősszel egy szőke copíos kislány a házuk kapujában. Anyját kerestem, aki a község tanácselnöke. Látogatásomat jó előre jeleztem, hát elhatároztam, hogy megvárom. Nagymama csakugyan otthon volt. Kezet nyújtani is alig tudott, mert hatalmas, piros lábasban szilvaiekvárt ka varga tott a tűzhelyen. S közben azon igyekezett, hogy a körülötte lábatlan- kodó apróságokat távol tartsa a minduntalan kifröccsenő lekvár forróságátóL Sietve szókét hozott a szobából, leültetett és zavartan szabadkozott: bizony, nem tudta, hogy vendéget vár a menye. — Nagyon elfoglalt asszony az — magyarázta szapora szóval. Hol Pesten jár, hol a megyeszékhelyen —, a gyerekeire is alig jut ideje Amint beszélgettünk, azt találgattam magamban, hány éves lehet nagyanyó? Talán hetven... Vagy több? A vidéki idős asszonyoknak nehezen lehet eltalálni az életkorát. Az esztendők mintha mélyebb barázdákat szántanának az ő arcukra... S hogy megjött a menye, attól tudtam meg: hatvan sincsen még a nagymama! _. Sokfelé megfordultam már az országban. Láttam megbecsült és' rossz sorsú nagyanyókat. S most, hogy itt marasztaltak vacsorára, kíváncsian vártam: az el- nökasszony behívja-e az anyósát? Behívta bizony. Ott ült az asztalfőn: először Őt kínálták, s csak utána a vendéget. De nagymama éppen, hogy evett. Mert fáradt volt szegény. Lskvárfőzés után köKHffHll SZIGETI t I —► Gim . ” ■ run ' SZÖVEG-RÓJ Z: vetkezett a jószág etetése, közben még vacsorát is főzött, a gyerekeket is megmosdatta, tiszta kötényt adott rájuk, hogy illendően üljenek az asztalhoz. — Sokat dolgozik, nagymam» — mondtam, mintegy válaszképpen a sok szives kínálásra — Megszoktam. — Rántott egyet a kendője csomóján és hozzátette: — Addig jó, amíg nem felesleges az öreg a háznál.. A pillanatnyi zavart csendben, azt hiszem, egyet gondoltunk nagyanyóval, csak talán nem értékeltük egyformán a gondolatot. Tudom, neki a saját nagyanyja jutott eszébe. Aki valahol, a nyári konyhában kuporgott a szalmazsákján, amikor már nem bírt dolgozni... A fiatalok pedig félre nem érthető célzásokat tettek, hogy mi történik majd aztán a földdel... Hogy kié lesz a ház és milyen arányban... Az a régi nagymama hát feleslegesnek érezhette már magát. Készülődhetett ki a temetőbe... Nekem viszont egy statisztikai adat jutott az eszembe. A számokat nem tudtam akkor pontosan, de most ideírom. S üzenem nagy- anyónak, hogy soha nem jut a régi öregek sorsára. Akkor sem, ha nem fog ennyit dolgozni... Mert az idős parasztok kiszolgáltatott sorsa végleg a múlté már. 1958-ban 5129 tsz-dolgozó kapott összesen 23 millió forint évi nyugdíjat. Ezek a számok 1961-re közel duplájukra ugrottak. 1962- ben már 13 646 tsz-nyugdíjasról számol be a statisztika, a nyugdíj összege pedig 54 700 000 forint. 1962-ben 248 308 járadékos volt. összesen 782 200 000 forint kifizetett járadékkal. A „nyugdíjas paraszt” tehát új fogalommá vált. Nagyanyó hát nyugodt lehet És vele sok-sok tízezer öreg. S hogy ezt a nyugalmat milyen módon élvezhetik, az bizony csak a fiataloktól függ. — Beleszól az életünkbe... A gyereknevelésbe... Zsémbes... Féltékeny a lányára, fiára... — Ki ne hallana ilyenféle panaszokat, amelyek, sajnos, igen gyakran igazak is. De vajon, aki panaszkodik, gondol-e ilyenkor arra, hogy húsz esztendő előtt is ilyen volt-e a mama? Amikor még ő meg a testvére ott tiblábóltak körülötte.. S most, hogy gyakran az unokák előtt m?gszólják, legyintenek a háta mögött, eszükbe jut-e, milyen sebes szárnyon repülnek az esztendők, velük a fiatalság, a ntpo Kifestőkönyv, ja} de szép, édesanyám vette, a sokszínű ceruzák itt vannak mellette. A könyvecske lapjain kakas, cica, csirke, kifestem mind, egytől-egyig, piros, sárga színre. Piros lesz a kakas szeme, a kiscsirkék sárgák cirmos cica fekete lesz egy-kettő, meglátják! Kifestőkö nyv, jaj de szép, édesanyám vette, kislányának azért van most olyan vidám kedve... Sass Ervin szépség, az érő, s akkor fájnák ám az ilyen megjegyzések... Görnyedt hátú, ráncos arcú, reszketős kezű nagyanyó sókat látott, tapasztalt... És olyan szívesen átadja nekünk mindazt, ha szépen kérjük tőle. Figyeljük csak meg, hogy a legzsémbesebb öregasszony is mennyire megváltozik egy szempillantás alatt, ha tanácsát kérjük... Megcsillan a szeme, kiegyenesíti a derekát; lámcsak, szükség van még őrá! Ezért üzenem annak a szösri kislánynak is, hogy helytelenül mondta: „Csak” nagymama van itthon... Sértett az a „csak” engem is meg nagyanyát is. Aki lám, attól fél, hogy felesleges lesz egyszer... Azért igyekszik, mintha ezer keze volna... Szekeres Ilona WWWWWWVWVWWWVWWWWVWWVWWWWWW^AWWVWWWWVW. Díszítse lakását Néhány szép, ajándékozásra is alkalmas iparművészeti tárgyat mutatunk be olvasóinknak. Vida Zoltán: Karácsony vár ás Az utakon szalad sok szán, szikrát szóró fehér hóban, s a szobákban fiú és lány karácsonyt vár izgatottan. — Milyen lesz a szép fenyőfa? — kérdezgetik mindig, újra — csengő, cukor, színes lámpa lesz-e majd rá felaggatva? S ai ajándék, amit kapnak vajon mi lesz, mH játszhatnak, ki kap autót, ki meg mackót, est izgatja Katit, a Lackót. A gyerekek, kik tanultak, s egész évben csak jók voltak kapnak is most ajándékot: szép fenyőfát, sok játékot. Kellemes este TtSemis a férjhez: — Jó lenne, ha kellemesen töltenénk ezt az estéti — Az nagyszerű lesz, csak nehogy bereteszeld az ajtót, ha eiobb érnél hasa, • Leendő anyós, leendő menyéhez: — Gondolod, hogy meg fogtok tíri a fiam fizetéséből? — Igen. — Láttad te, hogy mennyit eszik? — Láttam. — Es láttad, hogy mennyit eszik, amikor te nem látod? IMMNMMM A BENNSZÜLÖTTEK NEM TANÚSÍTOTTAK EUENÁuÁST A PAUTRASZÁLLÓ ANGOLOKKAL SZEMBEN. SZERENCSÉ- Be AZ EGYIK szicetlakó Értette a tahiti nyelA RESOLUTION ÉS A Ot SCO VERY FELSZEDTEK A HORGONYT ÉS EL VITORLÁZTAK A- BE MM SZÚ LŐ VEK ÁLTAL. MEGADOTT KARAI KÁNYÁBA. á/'/■///■ //-//■// FOLVrAnUK.
