Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)

1963-12-21 / 299. szám

BÉKÉS H Világ proletárjai, egyesüljetekI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1963. DECEMBER 21., SZOMBAT Ara 50 fillér XVIII. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM Dudál a gyár | A „harmadik levél”... | Mindenfelől — mindenről | üdülés mérlege | Zúzmaraképződés Mérleg Az ENSZ 18. ülésszakának zá- róülésén Carlos Sosa-Rodriguez elnök leszögezte: „A mostani köz­gyűlés ügyéliménefe középpontjá­ban három kérdési állít: a béke fenntartása, a kolomializmsus és a faji megkülönböztetés felszámolá­sa, valamint a fejlődésiben vissza­maradt országok gazdasági és szo­ciális viszonyainak megjavítása.” Tény, hogy a világszervezet most lezárult ülésszakán a 83 napirendi pont több olyan kérdésit vetett fel, melyek a haladás gondolatát he­lyezték előtérbe. A kívánt ered­mények azonban nem minden sí­kon észlelhetők. A legjelentősebb változás világviszonylatban a gyarmatosítás felszámolásával kapcsolatban következett be. Em­lékeztetnünk kell arra, hogy az ENSZ megalakulása után milyen fontos szerepet tulajdonítottak a gyámsági tanácsnak, hisz ezt a szervet ruházták fel azzal a ha­táskörrel, hogy foglalkozzék be­hatóan a gyarmati uralom alatt álló országok problémáival. A gyámsági tanácsnak • akkor még nagyon sok „ügyfele” volt. A mos­tani közgyűlés lezártakor viszont már úgy alakult a helyzet, hogy a világszervezetnek ötvennyolc olyan afrikai vagy ázsiai tagálla­ma van, amelyek nem is olyan régen még gyarmati sorban vol­tak. A fejlődés tehát pozitív, de ala­posan meg kell vizsgálnunk az előzményeiket. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy éppen a gyarmatosítás felszámolásával egy­idejűleg felütötte fejét tíz új gyar­matosítás veszélye. Erre az egyik legaktuálisabb példa az immár független, semleges Kambodzsa körüli amerikai aknamunka. Kam­bodzsa kormánya az utóbbi na­pokban már attól tartott, hogy az országban működő amerikai cso­portok lázadást szerveznek. Való­ban, az országban működő össze­esküvők csoportját amerikaiak irámyítatJták, és látták él fegyve­rekkel. Kambodzsa ezért volt kénytelen megszakítani kapcsola­tait az Egyesült Államokkal. Ugyanezen a vonalon érezhető Nyugat-Németország aktivizáló­dása is. Bonn szeretne a .légüres” térségbe behatolni, ezért főleg Afrikába küldenek az NSZK-ból olyan misszióikat, amelyek egyelő­re gazdasági téren készítenék elő a talajt. Amint láthatjuk, az ENSZ a gyarmatosítás felszámolásával kapcsolatban egészében eredmé­nyesnek könyvelheti el a közel­múltat, de itt is sok a tennivaló, sok a veszélyes tényező. A másik döntő problémánál kevésbé meg­nyugtató a helyzet. A béke fenn­tartásáról nyugati részről sok elvi szólam hangzott el, ugyanakkor viszont azok az ENSZ-tagállamok, melyek egyben a NATO-nak is részesei, újabb agresszív tervek kidolgozásán fáradoztak. Ezzel áll gyökeresen ellentétben a szovjet politika, mely a katonai költség- vetés hatszázmillió rubeles csök­kentésével gyakorlati bizonyítékát nyújtotta szándékainak. Több mint 250 millió forintot ér el 1963-ban a beruházások összege Békéscsabán Ülést tartott a Békéscsabai Városi Tanács VB Tegnap délelőtt tartotta ülését a Békéscsabai Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága, ahol Uhljár Mihályinak, a vb elnökének meg­nyitója után a vb tagjai meghall­gatták a lejárt határidejű határo­zatok végrehajtásáról szóló jelen­tést, majd ezután Sipdczki János, az építési-közlekedési osztályve­zető és Csuba Károly, a község- fejlesztési áb elnökének előter­jesztését hallgatták meg az 1963- ban végrehajtott állami és köz­ségfejlesztési beruházásokról és a várható 1964. évi beruházások­ról. A végrehajtó bizottság elé ter­jesztett jelentés elöljáróban meg­állapította, hogy sajnos, az 1963. évben tervezett beruházásoknál bizonyos mértékű lemaradás azért jelentkezik, mert az 1963/64. évi hosszú és kemény tél az első ne­gyedévet az építőipari termelésre jóformán alkalmatlanná tette. E nehézségek ellenére azonban dicséretes, hogy az építőipar a lehetőségekhez mérten, tervét becsületesen teljesítette, s a lemaradások tőle függetlenül következtek be. 1963-ban Békéscsabán több jelen­tősebb ipari létesítmény építése folyt, illetve fejeződött be. Ezek közül is kiemelkedik elsősorban a Békéscsabai Konzervgyár, ahol a paradicsomfeldoligozó üzem mellé sűrítőt, TMK-műhe!yt, üvegtáro­lót, bekötő utakat, két darab 20 tonnás mérleget, üzemcsarnokot, tartályépületet, valamint kész­áruraktárt építettek. A Békéscsa­bai Kötöttárugyárnál az új kon­fekciós üzemszámy építése kez­dődött el, amely a jövő évben nyer befejezést A Békési Nyomda rekonstruk­ciójának első üteme készült el, a hozzátartozó gőz távfűtési rendszerrel együtt, több mint nyolc és fél millió forint ér­tékben. Jelentős beruházások történtek a hajtómű- és felvonógyárban, álról ötmillió forintos költséggel új sze­relőcsarnok épült. A Békéscsa­bai Baromfifeldolgozó Vállalatnál több mint tízmillió forintos beru­házással épült több üzemrész. Eb­ben az évben elkészült a Békés­csabai Söripari Vállalat új telep­helye: A beruházások mellett je­lentős összeg jutott a MÁV-állo- más korszerűsítésére, ahol befeje­ződött a vágánycsere és az új do­minó rendszerű berendezés is elké­szült, több minit 55 millió forintos költséggel. Hozzákezdtek ebben az évben a Hunyadi téri autó­buszállomás építéséhez, amelynek befejezése 1964 júniusára várható. A jelentés megállapítja, hogy a lakásépítésnél ebben az év­ben jelentős előrehaladás mutatkozik, hiszen átadásra került a V/2, V/3, V/9, V/10 és még ebben az évben átadásra kerül a V/4-es épülettömb is, összesen kettőszáz- tizenkót lakás. Megkezdődött a Lencsési úton a KISZ-laikótelep építése, amelyből 24 lakás a jövő év májusában átadásra kerül. A kommunális ellátás terén . a többi között folyamatban van a Kazinczy utcai 10 tantermes isko­la építése, megindult az erzsébet­Vacog n világ ítéletidő Kanadában Téli világhíradó Az északi féltekét továbbra is tél tábornok tartja uralma alatt: a meteorológiai intézetek jelenté­sei a hideg újabb offenzíváiról számolnak be. Csütörtökön a leghevesebb téli viharokat Kanadából jelentették. Üj-Skóciára rendkívüli erejű hó­vihar tört rá: négy esztendeje nem volt példa hasonló fehér fer- getegre. Halifax városában az íté­letidő tetőpontján a rendőrség szólította fel a lakosságot, ne menjen az utcákra. A karácsony­ra hazautazó kanadaiak ezrei re­kedtek meg az utakon és töltöt­ték autóikban, autóbuszokban vagy éppen peremvárosi villamo­sokban az éjszakát. Először for­dult elő, hogy a haiifaxi kikötő fölött átívelő hidat lezárták. Az Egyesült Államokban a tél váratlan támadásának annyi ha­lottja van, mint egy kisebb csatá­nak: New York állam nagy ré­szében a sűrű havazás miatt meg­bénult az országúti közlekedés. A France óceánjáró az ellenszél és a viharos tenger miatt hatórás késéssel érkezett New York kikö­tőjébe. Nem kíméli a hideg Európát sem. Hó borítja még Dél-Spanyol- ország nagy részét is. A franciaor­szági Limoges közelében egy autó­busz megcsúszott a jeges úton és egy hídról a befagyott tóba zu­hant: 15 személy megsérült. Svéd­országban kilenc év óta nem esett annyi hó, mint most: a vasúti és országúti közlekedés számos he­lyen megszakadt, a légiközlekedés megszűnt. Stockholmban 1300 hó­munkás és 450 jármű dolgozik a 30 cm-es hó eltávolításán. Hó és jég borítja az angliai utakat is. A csütörtöki hidegrekorddal a finnországi Sodankylae büszkél­kedhet: itt —43 fokot mértek (MTI) helyi 8 tantermes iskola és befe­jezés előlit áll az MTH iparitanuló­iskola négytantermes bővítése. Folyamatban van a közgaz­dasági technikum tervezési munkája, valamint a 12 tan­termes gimnázium tervezése. Az utak és a hidak építése, kor­szerűsítése jó ütemben haladt eb­ben az esztendőben, de sájnos, az anyagszállítási nehézségeik lema­radást okoztak. A várost átszelő csatornamű-hálózatnak is elké­szült az első üteme, több mint öt kilométer hosszan. A vízellátást tovább javítják azzal, hogy két új kutat he­lyeznek üzembe. A villanyhálózat korszerűsítése pedig befejezés előtt áll. Az álla­mi lakóházak felújítására ebben az évben tizenegymillió forintot költöttek s ebből az összegből több mint 30 ingatlant újítottak fél. A jövő évben további beru­házások várhatóit, hiszen a kon­zervgyár tovább bővül, felépül az új tésztagyáx, és megkezdik a forgácsoló szerszámgépgyár- új telepének építését: Folyamatban van az utak és hidak építése és megkezdődik a vezetékes gázellátás terve­zése. A végrehajtó bizottság az élő­terjesztést és jelentést elfogadta, s határozatában megállapította, hogy a jövőben nagyobb figyel­met kell fordítani áz 1964. évi be­ruházások hitelkereteinek fel- használására, és figyelemmel kell kísérni a város területén az egyéb be­ruházási forrásokból megva­lósuló beruházások alakulá­sát. Külön felhívta a figyelmet a végrehajtó bizottság arra, hogy az 1964-es évben szorgalmazná kell az új sportpálya felépítését, kérni kell ehhez a megyei KISZ- bizottság segítségét, hogy a régi Kazinczy utcai sportpályán foly­tatni lehessen az egyre nagyobb erővel meginduló lakásépítkezést. A végrehajtó bizottság ezután meghallgatta a bejelentéseket és ezzel az 1963. évben tartott utolsó végrehajtó bizottsági ülés Uhljár Mihálynak, a vb elnökének zár­szavával ért véget. Megindult a nyugat-berlini látogatók áradata a demokratikus Berlinbe Berlin Pénteken reggel a nyugat-berli­niek részére kijelölt öt átkelőhe­lyen megindult a látogatók ára­data a demokratikus Berlinbe. Az NDK postásai csütörtök estig már 59 000 utazási igazolványt adtak ki, de oly nagy az újabb és újabb igénylők száma, hogy Erich Wemdt államtitkár és Horst Kor­ber szenátusi tanácsos újabb meg­beszélésének eredményeképpen péntektől megkétszerezték az iga­zolványokat kiállító postások szá­mát. Alexander Abusch miniszterel- nök-helyettes, Erich Wemdt ál­lamtitkár és Helmut Poppe ve­zérőrnagy, Berlin városparancs­noka információs és ellenőrző lá­togatáson megjelent az átkelőhe­lyeknél s személyesen győződött meg róla, hogy minden szükséges intézkedés megtörtént-e a nyu­gat-berliniek fogadására. (MTI) Több amerikai misszir hazahívnak Kambodzsából Washington Az amerikai külügyminisztéri­um szóvivője bejelentette, hogy az Egyesült Államok hazahívja Kam­bodzsából valamennyi katonai, gazdasági és kulturális misszióját. Mint ismeretes, a missziók haza­hívását a kambodzsai kormány kérte. A diplomáciai képviseletről szólva a szóvivő kijelentette: „A kambodzsai kormány nem kérte, hegy az Egyesült Államok Pnom Penhből diplomáciai személyzetét is hazarendelje”. (MTI) Megkezdődött az auschwitzi hóhérok pere Frankfurt Pénteken Máj na-Frankfurtban megkezdődött 22 személy pere, akik részt vettek az auschwitzi haláltábor foglyainak kivégzésé­ben, illetve segédkezet nyújtottak a foglyok meggyilkolásához (MTI) 1,6 millió forint termeltek Bár dobozkészítő ktsz a neve, mégsem dobozokat gyárt elsősor­ban ez a szarvasi szövetkezet. Fő termelvényei különböző alakú ki- vágós papírjátékok, amelyek nagy része exportra kerül. Ebben az évben mintegy 8,3 millió fo­rintos termelési tervet kellett megvalósítania a szövetkezet 170 dolgozójának. Dicséretükre le­gyen mondva, december 18-án értékű papírárut exportra jelenthették: 102,6 °/ora telje­sítették az éves tervet. Elsősorban e szép teljesítményért a nőket illeti a dicséret, hiszen a létszám 60 százaléka nő. A jó munkát különösen érté­kessé teszi az a körülmény, hogy 1963-ban 1,6 millió forint értékű terméket külföldre . készített a szövetkezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom