Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1963-11-06 / 261. szám
IMI. november S. 4 Szerda III. Az olasz emberek Olaszországi utunkon sok érdekességét, furcsaságot láttunk. A forgalmasabb országutak kereszteződéseinél villanyrendőröket, gépkocsit vezető apácákat, a Metró bejáratánál automata pénztárakat, a templomokban is automatákat, amelyek angol, francia vagy német nyelven — 100 líra bedobása ellenében — ismertették a templom nevezetességeit. Láttunk Idegen vezetőnk: Gino Francillo. felszeletelt dinnyét árulni — az olaszok ott helyben el is fogyasztották — és élő csirkét a kirakatban. tkunkon a legkülönbözőbb típusú emberekkel ismerkedtünk meg. Barátokra leltünk, akikkel címeket cseréltünk, s meghívtuk őket Magyarországra, ismerjék meg Budapestet, hazánk szépségeit. A legtöbb meghívást természetesen Gino Francillo, az idetanulásia volt. Szorgalmasan gyakorolta a magyar szavakat és jól. Még a „megagészségesedésedre” is sikerült neki. A pálinka, amivel megkínáltuk, viszont könnyeket csalt a szemébe. Köhögve, levegő után kapkodva csak annyit tudott kinyögni: csíp. Később már megszokta. Az utazásokon, kirándulásokon sokat dalolt, s mi szívesen hallgattuk. Sokszor kértük: Gino cantáre... Gino énekelj, és ő a legszebb olasz dalokkal kedveskedett.-íe. Szerénysége % feltűnő volt, ügyes- |y| || Magyarországra. *- - . . A Vatikán őre. Az utcákon, az üzletekben, a múzeumokban, a templomokban, a villamoson, mindenütt, ahol jártunk, érdeklődök szólították meg a magyar csoportot. Megismerkedtünk egy villamoskalauzzal, aki járt a Szovjetunióban. Mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, felvidult és mosolyogva kérdezte: ugye beszélnek oroszul? , A válaszadás után élénk eszmecserét folytattunk Magyarországról, látogatásunk céljáról és családi dolgokról isi Elmondotta, veket, de angolt, franciát, latint és németet. Most nagyon örült, hogy pár szót válthat velünk oroszul. Esti városnéző sétánkon egy 6— 7 év körüli kislány csatlakozott hozzánk. Pajkosan szaladgált hol az egyik, hol a másik felnőtthöz, kezét fogva élénken csevegett. Sokat nem értettünk belőle, csak annyit, hogy Beatrice-nek hívják és megkérdezte, kik vagyunk. Magyarok — mondjuk, erre a mi kis barátnőnk kacagva ugrált körül bennünket, s egyre csak hajtogatta: tu barbarino... A közelben lévő édesapja meghallotta, gyorsan hozzánk sietett, pergő nyelvvel magyarázott valamit a kislánynak. Később láttuk, amint betuszkolja gépkocsijába, s elrobognak. A kislány ugyanis barbároknak becézett bennünket. Nyilván nem önmagától. Firenzében egy kommunista tanárral ismerkedtünk meg. Amikor meghallotta a magyar beszédet, csatlakozott hozzánk és hűséges kísérőnkké vált. A búcsúzásnál címeket cseréltünk, s megígértettük vele, hogy jövőre ellátogat hazánkba. Láttunk másféle embereket is. Talpig fehérbe öltözött rendőröket, akik tapintatosan elfordultak, ha szabálytalanul mentünk át az úton. Sárga-kékcsíkos, bugy- gyos nadrágos alabárdosokat a vatikáni múzeum udvarán és bojtos, rojtos, díszkardos őröket, akik reprezentatív ruhájukkal magukra vonták a külföldiek figyelmét. Ök is olaszok. A búcsú napján legkedvesebb barátunk, Gino kísért ki. Megha- tottan köszönt el tőlünk. — Először vezettem magyar csoportot és nem hittem, hogy ilyen kedvesek lesznek hozzám, hogy ilyen szeretettel fogadnak. Szeretném, ha még sokszor találkoznánk — mondotta. Megígértük. És reméljük, sikerül is, hiszen a Fontana Trevi-t, Róma szép díszkútját — melyről az a legenda járja, hogy aki egy pénzdarabot vet belé, visz- szatér még Rómába —, mi is felA gépkocsivezető. Színes, amerikai film, érdekfeszítő, izgalmas történet. Bemutatja a gyulavári Nép mozi november 5-től 7-ig. genvezetőnk kapta. Kedvessége, derűje és a magyarok iránti sze- retete mindenkit a barátjává tett. Gino volt a mi tréfacsinálónk, a dalosunk, gondos házigazdánk, aki mindig ügyelt arra, hogy jól érezzük magunkat. Sok derűs percet szerzett a csoport tagjainak. Legérdekesebb mégis a magyar nyelv Fontana Trevi, Róma díszkútja. hogy két évig volt a Szovjetunióban, megtanulta az orosz nyelvet, de legnagyobb sajnálatára nem gyakorolhatja, nincs kivel. A fia, aki gimnazista ugyan, tanul nyelkerestük, s bedobtuk forintosainkat. Viszontlátásra, Róma! (Vége) Kasnyik Judit 103 hangversenybérletes tanuló a csabai II. számú általános iskolában Békéscsabán, a II. számú általános iskolában, különösen az ének-zene tagozatú osztályokban nagy gondot fordítanak a tanulók zenei műveltségének megalapozására, kiteljesítésére. Nemcsak énekkar működik, hanem hangszeres oktatásban is sokan részt vesznek a csabai zeneiskolában. A sokoldalú zenei képzés egyik igen hasznos módjaként igyekeznek megszerettetni a növendékekkel a nagy magyar és külföldi klasszikusok: Erkély Kodály, Haydn, Beethoven, Verdi, Glinka és a többiek zeneművészetét, alkotásait. Az idei zeneidényben Békéscsabán az Országos Filharmónia rendezésében sorra kerülő hangverseny-sorozatra az iskola 103 tanulója váltott bérletet. — hő — MMMtMMMttMWMHMMMmMVWMtHMMHMMMHMHMV TlZ/M0fVfo0Ó Robinson család A hasrvoiiBáiiY nein elég; Még a nyár folyamán megírtuk, hogy a Békéscsabai Ruházati Ktsz- nél sok baj van a kulturális munka körül. A cikkben utaltunk a KISZÖV-re is, hogy tehetne valamit a kulturális élet fellendítése érdekében, mert az akkori tapasztalat azt mutatta, hogy nemcsak a ruházati ktsz-nél gyenge a kulturális munka, hanem a többi szövetkezeteknél is. Most néhány hónap után kiderült, hogy a helyzet még mindig változatlan. Felvetődik a gondolat: ez most már örökké így lesz? Békéscsaba szövetkezeteinek kulturális élete hónapokon át lényegében a semmivel lesz egyenlő? Beszélgettünk több szövetkezeti vezetővel, mind azt mondta, kellene valamit tenni, szükséges volna... Ebről beszélt a szövetkezeti bizottság titkára is, de így nyilatkozott Molnár Lajos, a KISZÖV főelőadója is. Hogy mégis miért nincs semmi, azt nagyon nehéz kibogozni. Annyit azonban meg lehet állapítani: lemondás és a közöny az van... Ebhangzott olyan megjegyzés: minek csináljuk, úgysem tudunk vetekedni a színházzal! Ez igaz, de kérdés, vajon az öntevékeny művészeti csoportoknak az-e a feladatuk, hogy a hivatásos művészekkel konkurráljanak? így aztán a 13 tagú színjátszó csoportnak és a hattagú tánczenekamak van is programja meg nincs is. Amikor a nyáron beszélgettünk ezekről a kérdésekről, azt mondták: „Az a baj, hogy a városi szövetkezeti bizottság elviszi a szereplőket!” Akkor úgy tűnt, hogy ezzel valóban gátolják a helyi kezdeményezést. Most, amikor újra jelentkezik ez a kérdés, a szövetkezeti bizottság titkára azt mondja, hogy éppen azért központosítottak, mert a szövetkezetekben nem volt komoly kezdeményezés. Felvetődött az a probléma is, hogy nincs megfelelő anyagi alap. A bizottság titkára szerint ez nem áll fenn. hiszen önálló költségvetéssel dolgoznak. Pénzük volna, csak nincs, aki csinálja. Még a hagyományok sem ösz- tönzőek. Elmondták, hogy 1956 előtt működött a városban egy hatvan tagú szövetkezeti énekkar, egy 25 tagú szimfonikus zenekar, 20 tagú úgynevezett „Mertyecskt- kórus” és 16 tagú színjátszó csoport. Azóta ezek a szép hagyományok csak hagyományok maradtak. Nincs, aki nekilásson, s újjászervezze az egészet. Pedig, hogy kellene, azt elismerik. Csak lenne, aki csinálja... Összegezve, megállapíthatjuk, hogy tenni kell valamit! Érzik ezt a vezetők, a tagok egyaránt. Jónak ígérkezik e téren az az orosházi kezdeményezés, melynek alapján a ktsz-ek, az fmsz, a termelőszövetkezetek, a KISZÖV, a helyi párt- és tanácsi vezetők segítségével közös művészeti együttest hoznak létre, melynek keretén belül tánccsoport, énekkar és zenekar működne. A kezdeti lelkesedés biztató, csak eredményes legyen. Lehet, hogy nem ártana Békéscsabán is foglalkozni hasonló gondolattal. H. F.
