Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1963-11-05 / 260. szám

november 5. 5 Kedd A portási és a könyvek ^pái'b-ej.zéxl. cl ,íPájé&Z3ckC’-c&L A szerző és a néző — Magánélet és történelem — „Meg kell tanulni repülni" — Aztán hogyan kerültek ide ezek a könyvek? — Hát úgy, kérem szépen, hogy Balázs József hozta őket két he­te. Azt mondja: rakja ki Bencsik bácsi az asztalra, azután ráérő) idejében ajánlgassa. Itt szem előtt van, aki csak jön vagy megy, akaratlanul is pillantást vet rá, merthogy be kell jönnie a por­tára. Nálunk kapujegyrendszer van ... Jól van — mondtam. Az ebédlőből hoztunk egy asztalkát, letakartam papírral, aztán kirak­tam a portékát. Az egyfajtákat egy rakásra, hogy mindenki lás­sa a választékot. Tudja, itt ola­jos az emberek keze, nem tenne jót, ha minden könyvet forgat­nának. Bepiszkolódna a fedél, az­tán ki venné meg? Így mindenki — És a kertészek? Minden száz forintból negyven az övéké? — Erre még nem találtunk ki jobb módszert. Egyelőre máshol is alkalmazzák, néhány évig megfelel nálunk is. Majd öt év múlva, ha ez a tsz jól jövedel. mező nagyüzem lesz, valószínű­leg más elosztási élvet vezetünk be. Talán csökkentjük a ter­ményrészt és emeljük a munka, egységet. De ahhoz el kell érni, hogy előbb harminc forintot érjen a munkaegység. — Szóval, maga szerint bölcs dolgot cselekedtek? — Hasznosat..: mindeneset­re..! Kálmán András haragosan vágott vissza: — Honnan kaptak rá utasí­tást? Ki engedte meg? — Az élet parancsolta. És be­vált. Másfél év óta először dol­goznak jó kedvvel az emberek. — Szép kis lelkesedés az olyan, amikor a paraszt magára gyújt­ja a házát. Már a verebek is ezt csiripelik. Nekünk meg ég az ar­cunk a szégyentől. A nyírzsadá- nyi Kossuth Tsz ,,így meg úgy”, egyebet se hall a járásban az ember. — De hát erről igazán nem te­hetünk — védekezett elkesered­ve. Kálmán András haragosan pil­lantott rá. Egymásután csapdos. ta fejéhez a súlyos mondatokat: — Ez a legborzasztóbb, hogy láthatja a címeket... — Milyen a forgalom? — Hát, lehetne nagyobb is, de így is szép... — bizonygatja. Egy kék fedelű füzetet keres elő, há­tulról lapozza fel, mert oda írja fel a beérkezett, s eladott könyvek címét, árát, darabszámát. — Azt mondja, hogy hetvenhét könyv volt 851 forint ötven fil­lér értékben, s már 159 forint 50 fillérért vásároltak az emberek. Tudja, nem nagyon tolonganak, mert sok most a munka. Majd a télen. Inkább az olcsó, négyfo­rintos regényeket viszik. Szíve­sen adom mindegyiket. Gondolkodik egy kicsit, s az­tán felderülő arccal meséli el, hogy hogyan vásároltatott köny­vet a minap asszonyával. ilyen könnyein veszik az egé­szet. „Nem tehetünk róla.” De, ha így megy tovább, holnap az egész szövetkezetei felgyújthat­ják. És széthordják százalékos alapon a vezetők segítségével. Hová jutunk így? Ki felel ezért? Bujdosó elvesztette türelmét. Most már ő is hangosan kezdte: — Azt én is megkérdezhetném, hogyan engedték idáig fajulni a dolgokat? Lényegében jó földek­kel rendelkezik a termelőszövet­kezet, állatállománya is tűrhető, mégis gyalázatos megélhetést biztosit a tagjainak. Ki hagyta, hogy a tönk szélére kerüljön a Kossuth? — Nézze, fiatalember, okos­kodni könnyű, de mit mondjak én a részesművelésre? — kezdte Kálmán, azonban az agronómus gorombán félbeszakította: — Én az elvtársnak nem va­gyok fiatalember! És ha ennyi­re elfogult, tartsa meg a véle­ményét! — Kikérem magamnak ezt a hangot! — Én kérem ki! Mi itt néhá- nyan a lelkünket tesszük ki és akkor még gyanúsítgatnak rá­adásul bennünket. A nagy dűlőútra értek. Né­hány asszony közeledett a gya­logösvényen, felfigyeltek a szó­váltásra. Bujdosó nem akarta, hogy mások is hallják vitatkozá­sukat, ezért elhallgatott. — Azt mondja az asszony va­lamelyik nap, hogy a Szakács­könyvből (az is van itt) keressem már ki a Rigójancsi receptjét, mert ő azt szeretne csinálni. Ha­zavittem a könyvet, hadd örüljön. Amikor kiirta a receptet, mondja, hogy visszahozhatom. Ohó, mon­dom, nem úgy van az, hogy kiír­juk a receptet, aztán visszavisz- szük. Fizesd csak ki az árát... Jó a háznál egy szakácskönyv. De ne sokat újíts, mert én nem na­gyon szeretem az új dolgokat. Méltatlankodott egy kicsit, aztán fizetett, s a könyv maradt... Derülünk, aztán felcihelődünk, mert vontató érkezik. (Ez a kis beszélgetés a Nagy- szénási Gépállomás portáján zaj­lott le a minap. Elgondolkoztató, hogy nem lehetne-e megvalósítani más helyeken is ezt a könyváru- sítási formát. Több könyv kerül­ne az emberek kezébe, mint ed­dig.) P. R. A tv műsora november 5-én, kedden 17.43 Hírek. 17.SS Tapasztalatok — ta­nulságok. Hogyan szervezzék a mély­szántást a tsz-ekben? 18.05 Tánciskola. 18.25 Vallanak a helynevek... Lőrincié Lajos műsora. 18.45 Először. Magyar kisülni. 19.00 Csak egy kicsivel job­ban!... Közvetítés a Technika Házából. 19.30 Tv-híradó. 19.45 Beszéljünk róla... 19.50 Szép állmokat, gyerekek! 40.00 Mindennap élünk. Magyar film. (Csak tíz éven felülieknek!) 21.25 Amiről be­szélnek... 41.45 Hírek, Tv-hlradó (ism.) MOZI NOVEMBER 5. Békési Bástya: A púpos. Békéscsa­bai Brigád: Halál a cukorszigeten. Bé­késcsabai Szabadság: Én és a gengsz­ter. Békéscsabai Terv: a múlt kávé­háza. Gyomai Szabadság: Noszty fiú esete Tóth Marival. Gyulai Erkel: Foglyul ejtett csoport. Gyulai Petőfi: Kollégák. Mezőkovácsházi vörös Ok­tóber: Az élet újra kezdődik. Orosházi Béke: Udvari bolond. Orosházi Parti­zán: Udvari bolond. Sarkadi Petőfi: Oldás és kötés. Szarvasi Táncsics: Hogy állunk, fiatalember? Szegnalmi Ady: A fekete Orfeusz. Megkerülték az iskoláit és át­vágtak egy zöldbe borult kis la­poson. Elől haladt Kálmán And­rás, mögötte az elnöík, hátul Buj­dosó. Nem szóltak egymáshoz, komor hangulatban voltak. Az irodába csak az agronómus ment be. A másik két ember, az elnök lakószobájába húzódott, ormain hallatszott ki pusmogá­suk... Piroskánál«; felcsillant a sze­me, amikor megpillantotta a fia. talembert. Örült, hogy Sziiasdék kívülmaradtak, s végre négy- szemközt beszélgethetnek. — Végre benézett hozzánk! — kezdte kedveskedve. — Olyan ritkán látjuk, mintha nem is tar­tozna közénk. Itt a postája. Biz­tosan megint valami kimutatáso­kat kémek. Szóljon, ha valami­ben segíteni kell. Amíg meg nem zavarnak bennünket, szíve­sen állak rendelkezésére. Felállt az asztaltól és odavit­te a leveleket. Gyöngéd pillan­tást vetett rá, közben felsőtesté­vel odahajolt hozzá, vállával súrolta. Buldosó félrefordította a fejét, de akaratlanul is észre­vette a ruha kivágásából felvil­lanó fehér gödröcskét. Kellemes, alig érezhető parfőmszag terjen­gett a lány körül és ez régi bá­lák emlékét juttatta eszébe. (Folytatjuk) Néhány hete vitatkozik az or-, szág. Tanárok és diákok, munká­sok és vezetők, városiak és falu­siak beszélnek egy magyar film­ről. Azt mondják, ha valamiről sokat vitatkoznak, ott már „vala­mi van”, az már jó. És ezt ma­gyar filmről régen hallottuk. Egy hétig vetítették Orosházán a Párbeszéd című filmet. Három­ezren nézték meg ez idő alatt, s háromezren gondolkodtak el a lá­tottakon. Szép számmal akadtak olyanok is, akik nem elégedtek Horváth József orosházi tanár hamarosan „felfedi” az egyik hi­bát: — Első látásra soknak tűnik a „visszapörgetés”. Az elképzelés szerintem jó, de a megvalósításba hiba csúszott. Ugyanis a filmvégi „igazi” párbeszéd során sokszor felelevenít előző eseményeket, de úgy, olyan szemszögből, ahogy azt már egyszer láttuk. — Ez nagy technikai probléma — mondja a szerző. — A „dupla” felvétel, a „más szemszög” köny- nyen a főhősnő alakítását ronthat­Horváth József né tanárnő: — Nagyon tetszett, ahogy a magán­ember életét összekapcsolja a film a történelemmel. Érző és egyben gondolkodó emberek a szereplők, olyanok, amilyeneket még nem láttam magyar filmen. Ennek örülök leginkább. De — és már Feldmann József orosházi mű­velődési otthon igazgató: — Har­madszor láttam a filmet, elolvas­tam minden kritikát. Volt időm „megemészteni” a történetet. Na­gyon tetszik, mert igaz. Vallomás ez és tükör. Vallomás tizenöt év sokszor hallott, de még soha ilyen igazan nem látott történetéről, és tükör, melybe belenézhetünk, s láthatjuk önmagunkat. Az 56-os A szerző válaszol a nézőnek: — Látom, részletkérdésekben van­nak nézeteltéréseink, de célomat megértették, s ennek örülök. Igen, a magánéletet ötvözve a történe­lemmel, olyan emberek életét sze­rettem volna elmesélni, akik ma­guk is a történelem szereplői. So­kan bírálnak — mint itt Is az idős elvtáre —, hogy nem muta­tom be a „másik réteget”. Én olyan emberek között éltem, ami­lyeneket a filmen láttak, őket is­merem, csak az ő életükről írha­tok. A megemlített erkölcsi prob­lémával kapcsolatban csak a kö­vetkezőket: Csepelen megkérdezte meg egyszeri látással, újra beültek a nézőtérre, újra belekerültek az események sodrába, még egyszer végigélték tizenöt év történetét. Aztán egy percre — vagy talán többre is — szembenéztek önma­gukkal. Miről is szól ez a film? — Kél ember „új, tiszta lappal” indul 45-ben. Fiatalok, szerelmesek. Mit hoz nekik tizenöt év viharral, örömmel, bukással, felemelkedés­sel teli történelme? ta volna, ami szerintem így kiváló. Egyébként a kérdésben Önnek igaza van. ^ — Sokat markol — szólal fel Németh Mihály, idős orosházi vöröskatona. — Meg aztán az el­lenforradalom! ön a filmjében (így mondja!) Judit, a női fősze- semmit”, pedig én tudom, hogy voltak olyanok, akik igenis „tud­tak”, — sokan voltak, nélkülük ma nem tartanánk itt! (Válasz a végén.) megbocsásson — minek az a sok eszpresszó, cigarettázás, ágyjele­net? Egyáltalán, sokat „leng ki’’ (így mondja! Judit, a női fősze­replő. Miért van erre szükség? Mi ez, talán egy új erkölcsi nor­ma? Különben a film nagyon tet­szett! kép is az igazsághoz hu. Láttam meghúzódott embereket is, de láttam horváthlászlókat. Isme­rem a filmbeli safrankókat és juditokat. Nagyon jó film volt, de én azt kifogásolom, hogy a filmvégi visszaidézett részek sok­szor zavarosak. Végül már csak az egyik szereplő ruhája adott támpontot arra, hogy időben „mi­kor” vagyunk. egy bácsi, hogyan engedje el a két lányát megnézni egy olyan filmet, amiben ilyen „ágyjelenetek” van­nak. Azit feleltem, én azért kül­döm e’ a két lányomat, hogy lás­sák ezt is — aztán ítéljenek. Hőse­im életéről, a magam gondolatai­ról akartam önökkel párbeszédet folytatni a vásznon. A filmben mondtam el, amit éreztem, s csak egy dologban ítéltem: — „Ha egy­szer lezuhanunk, akkor is meg kell tanulni repülni!” És ebben — mint sok másban is a film során — igaza van! Medveczky László ^mm^VmV\W444444444H44V4%VVH4%44444W44WW44V4VW A Svejk írójának életéről szól ez a kitűnő csehszlovák film, melyet 1963. november 5-től 6-ig a kaszaperi Dózsa mozi mutat be. »un»* A prágai tréfacsináló „Sok a presszó, cigaretta" Vallomás és tükör Emberi életek — saját gondolatok Találkozás A film vetítése után ott áll a szerző a néző előtt, Herskó János forgatókönyvíró, egyben a film rendezője. „Edzett” ember, sokat vitatkoztak ankétokon új filmjé­ről. — Mindent elbírok már, hi­szen „országszerte” vitatkozom — mondja. És feláll az első néző. (Péter László békéscsabai tanár). Nem bírál — kérdez: „Másodszor lá­tom a filmet, elolvastam minden kritikát. A film tetszett, de Héra Zoltán bírálata az Élet- és Iroda­lom-ben megdöbbentett. Nem ér­tek vele egyet. Mi az Ön vélemé­nye?” — Nehéz kérdés, de minden al­kalommal felteszik. Nehéz rá vá­laszolni azért, mert szerintem a szerző ne vitázzék a kritikáról, ami őt bírálja. Itt mégis meg kell jegyezni annyit, hogy Héra meg­ítélésem szerint általánosan, kon­krétumok nélkül marasztalta el fil­memet, és semmit sem bizonyí­tott. Félreértés ne essék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a film hibátlan! ,Már láttuk'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom