Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1963-11-27 / 278. szám
MW* »orember 27, 3 Szerda Pecsenyének valók Wk év június 18-Sn h&romezerötsz&E napospulyK&t szállított ki a tarhosl Kossuth Tsz. Nevelésükkel Belenta Júliát, Nánásl Erzsébetet, Kiss Erzsébetet és Kovács Annát bízta meg a szövetkezet vezetősége. Nem véletlenül, hanem azért, mert ez a négy kislány addigra négyezer csibét nevelt fel úgy, hogy mindössze 200—250 hullt el közülük. Pulykából sincs ennél sokkal nagyobb veszteség, annak ellenére, hogy nagyon csavargó jószág e*.. és néhány rendszerint nem tér vissza. De előfordult az is, hogy az országút közepére állnak, s egy ízben vagy húszat gázolt el egy autós. A ssépen fejlett pulykákat decemberben adja át a szövetkezet a Karneválnak, s jó néhány család készít belőlük pecsenyét hazánkban és külföldön karácsonyra. Megkezdték a felvételi vizsgákat a Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatán Megnőtt az érdeklődés az öntözéses szakma tanulása iránt Nagyobb figyelmet, több gondosságot igényel a mezőgazdasági szakmunkásképzés SNtarvasot», az öntzéeeK szatammkás- képzés feHegVáiráJbain, Ifjabb levelező tagozat nyílik a felsőfokú mezőgazdasági technikumban, ahol három éven át elméletben és gyakorlatban egyaránt az öntözés feladatait tanulmányozzák. Elterjedt országszerte ugyanis annak a híre, hogy akik most a második osztályba lépnek, rendkívül sokat tanultak eddig is Szarvason. Igen magas az Iskolában töltött órák száma, ahol jól képzett szaktanárok és a® Burópa-htrű Szarvasi Öntözési és Bizstermesztési Kutató Intézet tudományos munkatársai tartanak előadásokat. így sokkal könnyebb a tanulás, mintha magukra hagynák a levelezőket, akik zöme termelőszövetkezeti tag és vízügyi dolgozó. Ezenkívül a gyakorlatban is sokat látnak, tanulnak az ÖRKI gazdaságában, ahol nagyüzemi öntözésben hasznosítják a jói bevált módokat. A Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum újabb levelező tagozatára az ország minden részéből összesen százhúszan jelentkeztek, s hétfőn megkezdték a felvételi vizsgákat. IVéhány évvel ezelőtt sokan mosolyogva fogadták országszerte azit a javaslatot, hogy állami gazdaságaink, termelőszövetkezeteink és gépállomásaink az iparhoz hasonlóan, hosszabb- rövidebb időre leszerződtetve, tanulóévek alatt képezzék ki a mezőgazdasági szakmunkásokat. Akkor, 1959-ben még csak távlat volt az, ami most már mindjobban valósággá válik, hogy a gazdaságok fokozott gépesítése nyomán a me. zőgazdaság mindjobban szakmunkásokat igénylő, jórészt ipari tevékenységből áll. E felismerésnek köszönhető, hogy a négy év előtti 75-ről ez évben 995-re növekedett megyénkben a leszerződött mezőgazdasági szaíkmunkástanu- lók száma. A kezdet és a jelen összehasonlítása jelentős eredményt tükröz. A valóság azonban az, hogy megyénk nagyüzemi gazdaságaiban legalább 10 ezer tanulóra lenne szükség a szakmunkáknak nyilvánított 18 mezőgazdasági ágban. Annak, hogy még csak itt tartunk, sok oka van. Egyik az, hogy a fiatalok, s az őket legjobban jó irányba befolyásolni tudó szülők még nem tekintik szakmunkának a szarvasmarha-, a sertés, és a baromfitenyésztést, a növénytermesztést és a kertészetet, sőt, egy kicsit lebecsülik azokat — régi előítéletüknél fogva —, akik ilyen foglalkozáskörben dolgoznak. Egy másik ok az, hogy a gazdaságok vezetői sok helyütt nem abban a szakmában dolgoztatják a fiatalokat, amelyben leszerződtek, amelyhez kedvet éreznek. De van még egy igen nyomós harmadik ok is. Az, hogy a fiatalok körében nem ismertették eddig megfelelően a gazdaságok vezetői, a járási, községi tanácsok erre hivatott dolgozói, de a pedagógusok sem az általános és középiskolákban a mezőgazdasági szakmunka jelentőt talál. Még a maga napszámosai is átpártoltak oda. Hörcsög-Budai lányai is beálltak a i, vizesbrigádba”. <» Veres Mihály gyűlölködve nézte a lelkesen magyarázó kis embert. Agyon tudta volna ütni haragjában, itt a száradó növények között. Krucsó csakhamar észrevette, hogy rossz helyen mondja el a hírt — Ez van, na. Nekik sikerült — mondta mentegetőzve, aztán motyogott még valamit, és továbbszökdécselt a tanyája felé. Hiába futott el, amit mondott, az ittmaradt. És ez a pár mondat Veres Mihály lelkiegyensúlyát teljesen felborította. Nem akarta elhinni, hogy a szövetkezet megbirkózik az aszállyal. Ügy érezte, akkora igazságtalanság lenne az, amit nem bírna elviselni. Azt kívánta, hogy Sütősek bukjanak bele a kútfúrásba. Robbanjon fel a gépük, történjen akármi, de csapja agyon őket is az aszály. Az elmúlt héten káromkodva és átkozódva már beletörődött a szárazság pusztításába. „Nem lehet ellene tenni semmit, meg kell adni magunkat a sorsnak” — állapította meg végső kétség- beesésében. S a téesz mégis kijátssza az időjárást. Ők igen, de neki itt megy tönkre minden, a szeme előtt. Ha arra gondolt, hogy ezek után milyen ára lesz a zöldségfélének, szinte belebolondult. Uralhatná a piacot, nem kellene hivatalos áron átadni a termést a vállalatnak, mint a közös gazdaságnak a leszerződött árut. Háromszorosát kaphatná portékájáért. S most vége mindennek ... Eddig se bírt nyugodni egy órát se. Krucsó látogatása óta meg valósággal eszét vesztette. A pálinkához menekült megint, hogy bánatát elfelejtse, ivott, részeg volt állandóan. És még így se lelt nyugalmat. Éjszaka még gyakrabban felébredt. Ilyenkor valami gép monoton zajára figyelt fel. Sokáig hallgatta idegesen, míg végre rájött, hogy az öntözőgép búgá- sát hozza elmosódó és felerősödő hullámokban a langyos szél. — Esik az eső... náluk most is esik. Éjjel-nappal járatják a motort — suttogta keserűen a felismerés után. Nem volt tovább maradása a szobában. Felhúzta nadrágját, kiment a tanyaudvarra. A gép hangját itt tisztábban ki lehetett venni. Erőlködés nélkül, könnyedén szívta a motor a vizet. Veres Mihály maga elé képzelte, hogyan ömlik a tiszta, áldást hozó víz bő sugarakban a száraz földre. Mozdulatlanul hallgatta a gépet, arca verítókezett és elsápadt. Valósággal érezte a hűvös, permetező esőszemeket. Remegő kézzel végigsimította csupasz karját, aztán botorkálva, szinte ösztönösen megindult a szövetkezeti kertészet irányába. Némelyik tanyából kutyák vak- kantottak az éjszakába, hallotta az éjjeliőr hangját is, amikor a magtár mellett sietve elhaladt. Az akácfák félhomályba burkolózva őrizték a poros dűlőutat, amelyen végigment, s néha egy- egy koravén levelet ejtettek a megsült cigánybúza közé. Harmatnak nyoma se volt, mégis friss esőszag terjengett a levegőben. Amint közeledett Veres Mihály, egyre jobban érezte a kellemes illatot. Torka összeszorult, megszaporázta lépteit, már majdnem futott. A kertészet sarkánál megtorpant, de csak egy pillanatra. Kilépett az akácfák árnyékából a hagymaföldre, onnan nézte a holdvilág fényében csillogó milliónyi esőcseppet. A szórófejek önműködően fordultak, hozzárepítették a hűs vizet. Kezét kinyújtotta, mintha meg akarná markolni a mesterséges esőt. Görcsösen szorította a Semmit, egész belefehéredett. Így állt sokáig, míg eleredtek könnyei. Egymás után pergett végig arcán a könnyebbséget adó meleg könnycsepp, mint a szomjas növényeken a föld mélyéből kikényszerített, bőven hulló záporeső... (Folytatjuk) tőségét, fontosságát, szépségét és a jó megélhetés biztosíthatóságát. 'J’alán a békési járásban kezdeményeznek a legtöbbet. Most is elsőnek rendezték meg megyénkben — s talán az országban is — a mezőgazdasági szakmunkástanulók és az üzemi oktatási felelősök találkozóját. A Földművelésügyi Minisztériumból, a megyei népfrontbizottságtól, s a más járásokból jelenlévők joggal országos kezdeményezésnek, élesztőnek, az utánpótlás nevelésére való ráébresztésnek nyilvánították ezt a találkozót. S hogy ez így van, annak mér ott is jelentkezett a kedvező hatása. Dévényi Illés, a gyulai járási tanács mezőgazda- sági szakoktatási előadója felszólalásában elmondotta, hogy azokban a gazdaságokban, ahol nagyobb számú szakmunkástanuló van, létrehozzák a szülői munka- közösségeket, ezentúl még ez évben megbeszélésre hívják össze a tanulókat és szüleiket. Amint mondotta, rádöbbentek arra, hogy sok jelentéktelenebb feladattal jóval többet foglalkoztak ők is, más szervek is, mint a mezőgazdaság további' fejlődésének egyik nagyon fontos tényezőjével, a szakmunkásképzéssel. Ezt igazolta Vámos Lászlónak, a megyei szakfelügyelőnek a békési találkozón tartott előadása is. Elmondotta, hogy kielégítően lényegében csak az eleki Lenin, a füzesgyarmati Vörös Csillag és Aranykalász, a kunágotai Petőfi és a dobozi Petőfi Termelőszövetkezetben foglalkoznak a mező- gazdasági szakmunkásképzéssel. Ezekben a szövetkezetekben a velük való törődés nyomán jókedvvel és igyekezettel tanulnák a fiatalok. Ezzel szemben akadnak olyan gazdaságok, mint a kétsop- ronyi Dózsa, ahol például egy szántóföldi növénytermesztő szakra szerződött fiatalt nyolc hónapon keresztül kizárólag a kovács- műhelyben dolgoztattak. Egy hasonló szakra szerződött fiatalt, akinek az erőgép vezetését is el kell sajátítania, a mezőberényi Vörös Csillag Tsz-ben hat hónap alatt csak egyszer engedtek traktorra ülni. Még kirívóbb eset az, hogy a gyomai Győzelem Tsz-ben immár harmadik éve baromfinevelő szakmunkástanulónak szerződött fiatal még egyetlen egy ízben sem volt a baromfitelepre munkára beosztva. jpentebb már szóvá tettük, hogy a mezőgazdasági szakmunkástanulók számának állandó növelése jelentősen függ attól, hogy a gazdaságok vezetői, a tanácsok szakfelügyelői és a pedagógusok mennyire igyekeznek megismertetni a mezőgazdasági szakmunka fontosságát, szépségét, vagyis más szóval: hogy milyen propagandát fejtenek ki az iskola padjaitól búcsúzók és szüleik körében? Leghatékonyabb propagandát azonban a már tanuló fiatalok tudnak kifejteni azzal, hogyha azt mondhatják el a pályát választani akaróknak, hogy ők a termelőszövetkezetben kedvelt, jó szakmára találtak. S a tanulóévek alatt nemcsak ebéd- és munkaruha térítési díjat, munkaegységet vagy annak forintértékét kapják meg rendszeresen, hanem türelmet, szere tetet és olyan törekvést is a szövetkezet vezetőitől, hogy azt a szakmát, amit élethivatásul választottak, a lehető legjobban meg is tudják tanulni. Ezt elmondani s a többi fiatalokban is kedvet ébreszteni — az ipari üzemekben tanulható szakmáknál nem kevésbé fontos és cseppet sem lebecsülendőbb — mezőgazdasági szakmák iránt, csak akkor tudják, ha valóban így lesz minden szövetkezetben, ha nem fordul elő, hogy a tanulót mindenütt dolgoztatják, csak éppen abban a szakmában nem, amelynek elsajátítására, megtanulására leszerződött. A szakmunkásképzéssel való fokozott törődést nemcsak a mezőgazdaság gyors gépesítése, a termésátlagok és az állati termékek növelésének szükségessége követeli meg, hanem az is, hogy a fiatalok megtalálják helyüket a szülőfalujukban. Az, hogy ne kívánkozzanak el a városba, s ne kelljen „öregek termelőszövetkezetéről” beszélnünk, mint például a békési Szabadságról, ahol 55 év a tagok átlagos életkora. Ezért a sokféle szakma megtanulásának lehetőségein túl gondoskodni kell a fiatalok kulturális és szórakozási igényeinek kielégítéséről is. Szövetkezeteink egy részében már található ifjúsági terem, sőt klubház is, de ezek száma túlságosan kevés a szövetkezeti központok számához mérten, s felszerelésük eléggé hiányos, eléggé elhanyagolt. Szó se róla: kultúrtermek, klubházak létesítése, berendezése, a tanuláshoz szükséges könyvekkel, a szórakozáshoz szükséges rádióval, lemezjátszóval, televízióval való felszerelése épp olyan költséges, mint a szakmunkásnevelés. Ezek a költségek azonban megtérülnek azzal, hogy nemcsak nagyszámú fiatal érez majd mind nagyobb kedvet a mezőgazdasági munkához, hanem azzal is, hogy jól képzetten dolgoznak a termelési feladatok sikeréért. Kukk Imre A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—10 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Űtiköltséget felvétel esetén megtérítjük. Felvételhez szükséges: rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. Jelentkezni lehet 1963. december 31-ig a Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán. 1572
