Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1963-11-22 / 274. szám

1963. november 2*. 2 Péntek A lengyel párt- és kormányküldöttség megkoszorúzta a magyar hősi emlékművet Az argentin kormány feltétlenül életbe lépteti a külföldi olajtársaságokkal kötött szerződések felbontásáról szóld dekrétumot Buenos Aires (TASZSZ) Ortlz argentin külügyminiszter a kormányhatározatot — mely felbontja a külföldi olajtársasá­gokkal kötött szerződéseket — kommentálva, televíziós beszédé­ben kijelentette: kormánya sem­milyen külföldi hatalom előtt sem köteles megindokolni eljárá­sát és reméli, hogy intézkedései nem vonnak maguk után külső reakciót. Bagdad A bagdadi rádió bejelentette az új iraki kormány megalakulását. A közzétett kormánylistában 21 név szerepel, közülük nyolcán a megdöntött baathista rezsim alatt is betöltötték különböző tisztsé­geket. Az államelnöki tisztséget Abdel Szalam Aref, a sikeres puccs irá­nyítója tartotta meg. Ahmed Hasszán El-Bakr, volt miniszter- elnök lett az állam alelnöke és egyben miniszterelnök-helyettes is. Miniszterelnök-helyettesi tiszt­sége ellenére El-Bakr nem tagja a kormánynak. Taher Jehia ve­zérőrnagy, a volt vezérkari főnök lett az iraki miniszterelnök. Had­ügyminiszterré Hardan El-Takriti dandártábornokot, a légierő volt parancsnokát nevezték ki. Belügy­miniszter Rasid Moszleh vezérőr­nagy, Irak volt katonai főkor­mányzója lett, a külügyminiszteri tárcát Szolhi Abdul Hamid alez­redes, a hadsereg hadműveleti osztályának volt vezatője kapta. A nyugati hírügynökségek az új kormány összetételét elemezve rá­mutatnak, hogy a tárcákat há­rom irányzat képviselői között osztották szét. Helyet kapott a kormányban néhány volt vezető baathista politikus, (akik a párt úgynevezett mérsékelt szárnyához tartoztak), számos „középutas na­cionalista”, valamint több Nasz- szerrel rokonszenvező álamférfi. Nem vették azonban be a kor­mányba a mérsékelt baathisták jelenleg Beirutban tartózkodó két Az argentin kormány feltétle­nül életbe lépteti a külföldi olajtársaságokkal kötött szerző­dés felbontásának tárgyában ho­zott dekrétumát — utalt rá egy sajtóértekezleten Suarez Az Ya- cimientos Petroliferos Fiscales állami olajtársaság elnöke. Suarez hangoztatta, hogy az olajlelőhelyek kiaknázására a kormány nem szándékozik újabb szerződéseket kötni. vezetőjét, Taleb Sebib, volt kül­ügyminisztert és Hazem Dzsava- dot. Az új kormány tagjainak kine­vezése megerősíti a puccs egyik irányítójának hétfőn elhangzott kijelentését, mely szerint a vég­rehajtott államcsíny nem egyér­telműen a Baath-párt éllen irá­nyult, hanem a Nemzeti Gárda ellen, A megalakult új kormány szó­vivője szerdán este ugyanezeket mondotta, de hozzáfűzte a követ­kezőket is: „a Baath-párt kudarcot vallott Irakban, nem tudta ellát­ni feladatát. Hivatalosan nem osz­lattuk fel, de ha valaki képtelen elvégezni munkáját, annak nem kell megvárnia, míg közli vele fő­nöke, hogy meneszti állásából.” (MTI) ítélet kémkedés ügyben A Budapesti Katonai Bíróság novem­ber 18-án tárgyalta Polyvás István pi­liscsabai lakos kémkedési ügyét. A bírósági tárgyaláson bizonyítást nyert, hogy Polyvás István egy nyugatnémet hírszerző szerv részére rendszeresen küldött katonai vonatkozású adatokat tartalmazó, titkosírásos kémjelentése­ket. A Budapesti Katonai Bíróság Poly­vás Istvánt kémkedés bűntettében mondotta ki bűnösnek, és ezért 13 évi szabadságvesztésre, teljes vagyon­elkobzásra ítélte, valamint a közügyek gyakorlásától tíz évre eltiltotta. Az ítélet nem jogerős. A vádlott enyhíté­sért fellebbezett. (MTI) Hírek Latin-flmerikából LIMA A perui diákszövetség szerdán 48 órás sztrájkot kezdett a parasztok földmozgalmának támogatására. A sztrájkoló diákok mélyreható ag­rárreformot követelnek és tilta­koznak a perui belügyekbe törté­nő amerikai beavatkozás ellen. Felhívásukban a diákok követelik, hogy a perui olajjal a peruiak rendelkezzenek. NEW YORK Harrimam amerikai külügymi­niszter-helyettes beszédet mondott a rádió- és televizióipar üzletem­bereinek vacsoráján. Harriman ar­ról panaszkodott, hogy a latin­amerikaiak a nyomort és a tudat­lanságot tartják ellenségüknek, s nem ismerik el annak az anti- kommunista harcnak a „fontossá­gát”, amelyet az Egyesült Álla­mok folytat a Szovjetunió ellen. Az amerikai külügyminiszter- helyettes, bár derűlátóan nyilat­kozott az USA latin-amerikai se­gélyprogramjának jövőjéről, kény­telen volt elismerni, hogy az Egyesült Államok és a segélyben részesülő országok eltérő nézete­ket vallanak a magántőkének az ország fejlődésében játszott szere­pét illetően. A NEW YORK TIMES közli egyik olvasójának levelét, aki felháborodva állapítja meg, hogy a CIA (Központi Hírszerző Hivatal) továbbra is veszélyes pro­vokációkat szervez Kuba ellen, ké­meket és diverzánsokat küld oda. Az olvasó szégyenletesnek nevezi az Egyesült Államok politikai gya­korlatát Kubával szemben. Mi­lyen jogon hajt végre támadáso­kat a CIA az amerikai nép be­leegyezése nélkül egy olyan or­szág elleii, mellyel az Egyesült Ál­lamok formailag nincs hadiálla­potban? — kérdezi. Az olvasó kö­veteli, hogy az amerikai nép gya­koroljon szigorú ellenőrzést az Egyesült Államok külpolitikája fölött és, hogy a CIA-t fosszák meg cselekvési jogaitól. (MTI) A mezőgazdaság szocialista átszervezésével egyidőben köz­ponti kérdés volt az alapvető munkák gépesítése. Országos intézkedések nyomán — igen rövid idő alatt — az erő- és munkagépek száma többszörösé­re nőtt, s a mezőgazdasági gép­gyártás fejlődése azt is lehetővé tette, hogy a gépek minőségi és technikai színvonala is gyorsan fejlődjék. A gépesítés fokozásá­val párhuzamosan meg kell ol­danunk a géppark állagmeg­óvását, a szükséges karbantar­tásokat és javításokat, ezek megfelelő rendszerét. E feladat jelentőségét egyrészt növeli az a körülmény, hogy több milli­árd forintos népgazdasági va­gyonról van szó, másrészt pe­dig, mivel a szocialista mező- gazdaság egyik alapvető terme­lőeszköze a gép, lényeges bizto­sítani az állandó üzembiztonsá­got A termelőszövetkezetek erő- és munkagépállományuk na­gyobb részét az utóbbi 3—1 év alatt szerezték be, melyek a fo­kozott igénybevétel következté­ben kopnak, törnek, hatásfokuk­ból veszítenek. Az állag romlá­sához hozzájárult az 1961-es, I902-es különösen száraz esz­tendő. Ezért különösen nagy jelentősége van a rendszeres, Hogyan Amerikában több jeles intézet is foglalkozik a gondolattal, hogy megoldja a Föld „túlnépe­sedésének” fogas kérdését. A leg­újabb ötlet ebben a műfajban egy New York-i intézettől szár­mazik — a Population Referen­ce Bureautól. A Bureau szerint a „fölösleges” Föld-lakókat egy­szerűen át kellene telepíteni „va­lahová a világűrbe”. Az egyet­len bökkenő, hogy a figyelemre méltó terv kivitelezése kissé sokba kerülne. Fejenként három­millió dollárba. Ezt pedig na­ponta huszonnégyszer hétezerrel kellene még megszorozni: ugyan­is minden nap minden órájában hétezer embertől kellene így megszabadulni, hogy a Föld la­kosságának szintjét „tartani” lehessen. A Szovjetunió Külügyminiszté­riuma az Indokínával kapcsola­tos 1954. évi genfi tanácskozás szovjet társelnöke nevében eljut­tatta Kambodzsa, a Kínai Nép-' köztársaság, Laosz, az Egyesült Államok és Franciaország — mint az 1954-es genfi tanácsko­záson részt vevő országok — kor­mányaihoz a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság külügyminisz­terének táviratát. A november 5-i keltezésű táv­irat az ellen tiltakozik, hogy Dél- Vietnam felségvizei térségébe irányították a 7. amerikai flotta hadihajóit. A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság kormánya kéri a társelnököket, követeljék az Egyesült Államok kormányá­tól a hadihajók kivonását Dél- Vietnam partmenti vizeiről, különböző fokozatú karbantar­tásoknak és javításoknak. A gépjavítások szoros függvé­nye a gépkarbantartás. Nem­csak a gépek műszaki állapotát óvjuk vele, hanem feltétele ez az üzembiztonságnak is. Di­csérendő a Kondorosi Gépállo­más kezdeményezése, ahol saját erőből megfelelő szervizkocsit állítottak össze, mellyel 10 na­ponként elvégzik a szövetkeze­tek gépiéin a szükséges karban­tartásokat. Nagy előnye az, hogy a szövetkezet gépudvarán végzik el a szervizt. A gépállomások és állami gazdaságok több éves gyakorla­ta azt mutatja, ahol rendszeres a karbantartás — a géptípustól függően — ott 2—3 évenként kell általában a gépeken elvé­gezni a nagy-, illetve a főjaví­tást. Ahol a munkákat elhanya­golják, minden évben szüksé­gessé válik a főjavítás, sőt, egyes gazdaságok gépei évente kétszer is sorra kerülnek. A gépjavítások lelkiismeretes, időben és jó minőségben való elvégzésének nagy a jelentősége. Ugyanakkor követelmény a ja­vítások minél olcsóbb elvégzése is. Az eddigi tapasztalatok alapján a gépek javítására for­dított összeg a gép élettartama alatt négyszeresen nagyobb, olcsóbb ? Hát bizony, ez nem olcsó mu­latság, maga a Bureau is meg­jegyzi, hogy aligha sikerülne vállalkozót találni, aki az akciót fedezze. Akkor is, ha nem há­rom, hanem — mondjuk — há­romszor hárommilliárd főt számlálna már az emberiség. Mert nem az ember, a fölös­leges kiadás a sok. Kézenfekvő, hogy a legolcsóbb megoldás az, ha a pénzkidobást magát szüntetik meg. A nagy tekintélyű intézeteknek ezért bizonyára érdemesebb lenne a leszerelés lehetőségeinek tanul­mányozásán fáradozniuk. Abból a 120 milliárd dollárból, amit a világ évente fegyverkezésre po­csékol el, bőségesen jutna még a jövendő nemzedékek „felesleges embereinek” eltartására is. (sp) szüntessék be a dél-vietnami nép ellen fblytatott támadó háborút, vonják ki az amerikai csapatokat és szállítsák el a hadfelszerelést. A Szovjetunió Külügyminiszté­riuma nyilatkozatot adott át Sir Humphery Trevelyannak, Nagy-Britannia moszkvai nagy­követének, mely szerint a szovjet kormány támogatja a Vietnami Demokratikus Köztársaság kor­mányának kérelmét és javasolja, hogy az 1954-es genfi tanácskozá­son részt vevő kormányoknak küldjék el a táviratot a társelnö­kök nevében. Az angol nagykövet közölte, hogy a nyilatkozatot továbbítja kormányához, de ennek ellené­re Nagy-Britannia kormányától mindeddig válasz nem érkezett. (MTI) mint a gép újkori vételára. Ez az igen magas összeg elsősor­ban a javításra fordított mun­kabérből és anyagköltségből te­vődik össze. A feladat az, hogy olyan gépjavítási rendszert va­lósítsunk meg, mellyel a két döntő tényezőt csökkenteni le­het. A mezőgazdasági gépek javí­tását az eddigiek során a kis­üzemi módszer jellemezte. A gépállomásokon, az állami Gaz­daságokban és a termelőszövet­kezetekben egyedenként javít­ják a gépeket, korszerűtlen esz­közökkel és szerszámgéplekkel, megfelelő javítási technológia nélkül, s ezért igen magas az egy gépre jutó javítási óra és viszonylag magas a felhasznált anyagalkatrész. A gépieket nem tudják teljesen szétszedni, tüze­tesen átvizsgálni. Á zártkörű technológiai fegyelem nincs biztosítva, mivel ilyen előírások nélkül dolgoznak. Ezenkívül hosszú ideig bent van a gép a műhelyben, a megfelelő szer­számgépek és célkészülékek hi­ányában nem történik meg a gép>ek utóellenőrzése, a rejtett hibák feltárása. Mindez felesle­gesen növeli a mezőgazdasági termékek önköltségét és igen sok bosszúságot okoz a szövet­kezeti tagoknak, állami gazda­sági dolgozóknak. Ezért keres­sük azokat az új módszereket, melyekkel biztosítani tudjuk a jobb, a gyorsabb és olcsóbb gépjavítást. Mint ismeretes, a mezőgazda- sági gépek állandóan ki vannak téve az időjárási, a talaj- és más A Békéscsabai Konzervgyár az alábbi munkakörök betöltésére megfelelő munkaerőt keres: anyagkönyvelési csoportvezető: ipari gyakorlattal, főiskolai végzettséggel vagy mérlegképes vizsgával. A pósteleki gyáregységhez adminisztrációs vezető: érettségivel, hosszabb ipari gyakorlattal és általános adminiszt­rációs ismeretekkel. i 92574 Megalakult az új iraki kormány A korszerű mezőgazdasági gépkarbantartás és Javítás módjai A szovjet külügyminisztérium továbbította az illetékes kormányokhoz a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének tiltakozó táviratát

Next

/
Oldalképek
Tartalom