Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1963-11-17 / 270. szám

A békéscsabai múzeum története és gyűjteményei Régészeti gyűjtemény AmSkor a múzeum mad épületét elfoglalta, már te­kintélyes régészeti anyag­gal rendelkezett A régé­szeti gyűjtemény legérté­kesebb része — a mai na­pig is — a gyulavarsándi leletanyag. E leletek a csi­szolt kőkorszakba vezetnek vissza bennünket, amikor az emberi leleményesség a korábbihoz képest fejlet­tebb formájú, használha_ több eszközöket készít A pattintásos megmunkálá­son kívül ebben a korban már csiszolja, simítja szer­számait az ember, lyukat fúr a kőbaltába, hogy nye­let illeszthessen bele. Két különösen érdekes balta van ebben a leietanyagbam, melyek közül az egyik szépen mutatja, hogy ho­gyan fúrt lyukat az ősem­ber a kőbe: bemélyedő gyűrű van a kisbalta köze­pében, s a gyűrűn belül du­gó látszik, mely a fúrás után természetesen kiesett. A balta tehát csak félig ké­szült el, s arra enged kö­vetkeztetni, hogy a mun­kát valami fúrócsővéi vé­gezték, melyet gyorsan for­gattak. A gyulavarsándi leleték közt találunk még lándzsahegyet, vésőt, fenő­követ, zúzóköveket, stb. Ezek a leletek annál is in­kább becsesek, mert hi. szén vidékünkön nincs kő, ezért következtetni enged­nek arra, hogy vidékünk Ősi lakói kereskedés vagy valami hadi vállalkozás útján juthattak szerszáma­ik nyersanyagához. Éppen azért, mert e vi­déken nincs kő, más nyers­anyag után kellett nézni, amiből szerszámot lehet ké­szíteni. Szerszámkészítés­hez kiválóan alkalmas az agancs és az állati csont. Ezért van, hogy a gyűjte­ményben sok agancs- és csontszerszámot találunk: fejszéket, kalapácsokat, ka­pát, vakarát, árakat, tű­ket, stb. Ezek a szerszámok már világosan mutatják, hogy az ember kezdi környe­zetét kulturáltabbá tenni: tűvél és szíjból készült cérnával állati bőrökből ruhát varr magának. A kő_ és csonttárgyakon kívül számos cserépedény is tartozik a gyűjtemény­hez, hiszen e kor embere már feltalálta a fazekas­mesterséget, agyagedénye­ket készít: fazekat, köcsögöt, poharat, tálat, mécsest. A régészeti anyagot a gyulavarsándi leletanya- gon kívül a megye számos részéből előkerült anyag teszi értékessé. A leletek közt vannak ékszerek, gyöngyök, halászati és va­dászati eszközök, a későbbi korokból származó szer­számok, melyek mind hasz­nos emlékek az ember ré­gi életmódjáról, mélyeknek C supa izgalom, boldog mosolygás, kipirult arcok. Egyenruhás úttörők, a biharugrai riporter-őrs tagjai kezükben rózsát, szeg­fűt szorongatva látogatóba mennek Pali bácsihoz, az íróhoz. Szabó Pál mosolyog­va jön elébük, s invitálja őket: lépjenek a virágokkal körülvett házba. Nehezen indul a beszélge­tés. A kis „riporterek” meg- illetődve fogadják a figyel­mességet és állnak a házi­gazda előtt, akihez vendég­ségbe jöttek. De, amilyen hirtelen jött a megilletődött- ség, olyan hamar el is mú­lik. Átadják a virágot, s el­lepik a szobát, a székeket, a rekamiét, még a szőnyegre is leül egy-két gyermek. Az író sorra kérdezi ne­vüket. Kiss Katalin, Kővágó Pista, Kiss Gizella, Tömyi Jani, G. Nagy Erzsi, Gulyás Sári — hangzik sorra az úttörők válasza. Aztán meg­elmélyültebb tanulmányo­zása rávezet bennünket an. nak az igazságára, hogy mi­lyen nagy, küzdelmes, de nagyszerű utat tett meg az emberiség, míg eljutott a mai korig, a modem tech­nika koráig. A régészeti anyag napja­inkban is gazdagszik, hi­szen új törvények is védik a föld alatt rejlő kincsekeit. De azért is gyarapodhat a múzeum gyűjteménye ro­hamosan, mert egyre több azoknak a száma, akik megbecsülik és védelmük­be fogadják a föld alól elő­kerülő régiségeket, megfe­lelő helyre juttatják, hogy a szakemberek megszólal­tathassák azokat és vallo­másukat közkinccsé tehes­sék. Beck Zoltán (Folytatás jövő vasárnap.) kezdődik a beszélgetés. — Melyik a legkedvesebb műve? — kérdezik. — Mind, kedves gyerme­keim, de azért a legkedve­sebb mindig az, amelyiken dolgozom. — Min dolgozik pillanat­nyilag? — hangzik a má­sik kérdés, § az író megmu­tatja Bocskai című készülő történelmi regényének kéz­iratát. Élénk kíváncsisággal szemlélik. Majd első műve és további tervei után ér­deklődnek a gyerekek. S nagy a meglepődés, amikor megtudják, hogy Szabó Pál 36 éves korában jegyezte el magát az irodalommal. Alig vesszük észre, elröp­pent egy óra. Búcsúzni kell. A gyerekek a beszélgetés végén előveszik füzeteiket, s rajongással fogják körül az írót, ostromolva egy-egy aláírásért. M. M. Látogatás Pali bácsinál lektussál és jóízűen falatozza a darált húsokat. Tele van tré­fával, mindig jókedvű. Párttag­sági könyvét büszkén mutogat­ja. A belépés ideje: 1934. Kirándulások „...akartál látni szép halált [velem? A bükkös erdő bús elégiája Szép, mint a halál és [a szerelem”. Aprily Lajos versének sorait mormolom, aztán Kosztolányi kerül sorra, de Berzsenyi sza­vai is ajkamra tódulnak a her­vadó, díszehullató ligetről. Mert ugyan mivel mással tud­nám kifejezni az őszi erdő bíborarany pompáját, mint nagy költőink Őszi verseivel. Járjuk az erdőt nap mint nap egy-két kedves, új ismerőssel. Mindnyájan egyet érzünk, jó, hogy itt lehetünk és valamit tenni kellene. Dalolni vagy be fúrni arcunkat a zöld mo­haszőnyegbe, vagy beleharap­ni az édes-fanyar avarszagú le­vegőbe, hogy kifejezzük örö­münket. De elmegyek kirándulni a kultúrosnő vezette túrákra is. Párád falun megnézzük a nem­rég megnyílt szabadtéri palóc múzeumot. Ez csaknem 200 éves parasztház, amit műem­léknek nyilvánítottak s eredeti formájában kívül-belül helyre­állítottak. A látogatókat Sinka mama, a ház volt tulajdonosa, egy 76 éves fürge palóc néni kala­uzolja. Édes, ízes táj szólásá­val elmagyarázza a régi szer­számok, konyhaeszközök ren­deltetését. A szegletes ke­mencetetőre odavarázsolja nagyapát az unokákkal, a tiszta szoba piros csíkos duny­hái közé a piruló menyasszonyt, az állókába az elgörbült lábú síró kisbabát. Kár, hogy né­hány szellemeskedő aszfalt-em­ber ízléstelen megjegyzéseivel megzavarja a nagyszerű kirán­dulás hangulatát. Fájt még a szívem a Recsk községben látott, exportra ren­delt gyönyörű népi hímzések után, az egyik hímzőasszony otthonának megtekintésekor. Ez a fiatalasszony, akinek kezéből annyi szép piros-kék kereszt­szemes „pávásn, „kakasos”, „suprikált” szélű terítő került elő, saját szép, új házának la­kásában a legvadabb gics- csek áradatával fogadja a gya­kori látogatókat. Az olcsó vá­szonra bikavadító színekkel nyomott őzikék és naplemen­ték, legalább négy helyen „vé­dik a falat”. A hálószoba csip- keterítős dupla ágyának köze­pén goblein-r ózsák piros­selyem körettel. Az éjjeliszek­rényen drapp-arany gipsz oroszlánok lámpaernyőre vi­csorognak. S az ágy fölött, ott! Igen, ö az! Krisztus az olajfák hegyén, sötétkék olajban bú­sul aranykeretében = akárcsak egy Békés megyei falu vagy város hálószobájában tenné. Ügy megszédülök a látnivaló­tól, hogy csak a végén veszem észre, amint a háziasszony nyi­tott szekrényéből egymás után veszi ki a családi kincseket, a szebbnél szebb népi hímzéses térítőkét, párnákat, törülköző­ket... Par ádsasv áron, az üveg­gyárban hosszú, magas emel-* vényen, -mint egy szabadtéri színpadon dolgoznak az üveg­fúvó munkások. Kicsiny ke­mencéből pipájukkal emelik ki az izzó üveget. Egy pillanatra az ég felé fordítják, mint a heroldok a fanfárokat. Göm­böt fújnak a végére, aztán máris továbbadják társuknak, az tovább a harmadiknak, ne­gyediknek. Mindenki fúj, simít, lapít rajta valamit, míg végül a tanulófiúk hétágú villájuk közé fogva a kancsót, tálat vagy poharat, újra a kemencé­be viszik hevíteni és hűteni. A csiszölóműhelybe sajnos nem juthatunk be, mert mint veze­tőnk mondta, a rengeteg láto­gató már eddig is túl sok csiszolt kristály „emléktár­gyat” vitt magával. Az emlék­tárgyak boltjában viszont csak hervadt üveghattyúk, csak készletbe való talpas poharak találhatók. Ezért virágzanak a Mátrában is a „maszekok”, a fatörzsszeletre mázolt tájképe­ikkel, gomblyukba való „bi­gyókbái”, ilyen és más ízléste­Hasznos megbeszélés a nemzetiségi községekben folyó Jcultűrmunkáról MÚLT HÉT SZOMBAT­JÁN a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének és a Békés megyei Tanács művelődés- ügyi osztályának rendezé­sében megtartott tájjellegű értekezleten vettünk részt, ahol a megye szlováklakta községeiből a szlovák nyelv és kultúra hivatott munkásai jöttele össze, hogy megvitassák a nemze­tiségi községekben folyó kul túrmunkát. A mezőgazdaságban vég­bemenő szocialista átala­kulás nagymértékben elő­relendítette a kulturális forradalmat falun. Ennek következtében természete­sen új helyzet állt elő a nemzetiségi falvakban is. Parasztságunk az átszerve­zés után egyre nagyobb számban kapcsolódik a ta­nulásba, a kulturális és szakmai fejlődésbe. Ezek­nek a lehetőségeknek a megvitatása volt a felada­ta a szóban forgó értekez­letnek, ahol jelen voltak Békéscsaba társadalmi szerveinek képviselői is. AZ ÉRTEKEZLETET Püski Gábor, a megyei ta­nács népművelési csoport­jának vezetője nyitotta meg. Méltatta azt a gyü­mölcsöző kapcsolatot, a- mely főleg az utóbbi idő­ben a megyei tanács és a szlovák szövetség között megmutatkozott. Üdvözöl­te a tanácskozás tájjélle- gét, ami feltétele annak, hogy minél több résztve­vő hozzászóljon a problé­mákhoz. Utána Bielik György, a szlovák szövet­ség főtitkára emelkedett szólásra. Hangsúlyozta, hogy a jövőben is a helyi szervek segítségével, tá­mogatásával akarják végez­ni kultúrpolitikai tevékeny­ségüket Békés megye szlo­váklakta községeiben. A beszámoló hangsú­len haszontalanság megvásár­lására kényszerítve a tanácsta­lan üdülőket. Na, de a sasvári gyermek- üdülő a kastélyban igazán gyönyörű, kár, hogy ide se juthattunk be. De szépek a délutánok is a tágas, Ízléses tár­salgónkban, ahol a klasszikus zeneszámoktól a tánczenéig, az irodalmi délutántól a társasjá­tékig mindenki megtalálhatja a maga szórakozását. Csak az a baj, hogy minden elmúlik egy­szer, még a gondatlan három hét is. És nagy hálátlanság volna, ha nem emlékeznénk meg köszö­nettel az üdülő-szanatórium minden dolgozójáról. A portás­tól a nővérkékig és az orvo­sokig mindenki azon van, hogy testileg-lelkileg jól érezzük magunkat. A mai rohanó élet­ben elfáradt, sokszor ideges, goromba hangok után — csodá­latra méltó és jóleső, hogy itt mindenki mosolyog, kér, meg­köszön és türelmesen meghall­gat minden panaszt. Én most is hallom dr. Major László főorvos kedves hang­ját, amint érkezésemkor így fogad: ,.Érezze itt nagyon jól ma­gát.” És búcsúzáskor, mikor a sok jót megköszöntem: „Azon vagyunk, hogy min­denki elégedetten térjen haza. Ez a kötelességünk.” Viszontlátásra, Párád!... Huszár Istvánná lyozta, hogy nagy jelentősé­gük van a termelőszövet­kezeti klubok és ifjúsági klubok létesítésének, nép­szerűvé váltak az ifjúság körében a szellemi vetél­kedők. Nemzetiségi munka szempontjából jelentős lenne az idősebb korosztá­lyokkal való fokozottabb törődés, melynek egyik lé­nyeges területe éppen a kulturális élet A nemzetiségi községek­ben a kulturális feladatok megoldásában többféle szempontból a nemzetiségi művészeti csoportoké a legjelentősebb szerep. A közvetlen politikai munka kiegészítését, az anyanyelv művelését, a nemzeti kul­túra ápolását és propagá­lását ez a művelődési for­ma szolgálja a legközvet­lenebbül. Az a tapaszta­lat hogy a nemzeti­ségi kultúregyüttesek ma­gyar—szlovák műsorát a szlovák dolgozók ked­velik és szeretik. Ezt bizonyítja egyébként az is, hogy ebben az évben a szlo­vák szövetség kultúrkörút­jai során, nemzetiségi napok és egyéb rendezvények al­kalmából 14 csoportot sze­repeltetett és a műsort 28 szlováklakta községben több mint 15 ezer dolgozó nézte meg. A csoportok között ott volt a tótkomlósi és több ízben a békéscsabai Balassi- együttes is. Legutóbb hatna­pos körúton Békés megyé­ben: Csabacsűdön, Tótkom­lóson, Medgyesegyházán,. örménykúton, Telekgeren­dáson és a Csongrád megyei Pitvaroson fogadták szere­tettel szlovák—magyar mű­sorszámaikat. Természetesen szólni kell itt arról is, amit az értekez­let több felszólalója megem­lített, nevezetesen arról, hogy nemzetiségi kultúrcso- portjaink csak akkor tudják megállni a helyüket, csak akkor tudják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, ha színvonalban utánanő­nek a követelményeknek. Békés megyében sincs ez másként, ahol a Jókai Szín­ház csaknem minden köz­ségben elhinti a kultúra szeretetének csíráit, és egy­re több, nagyobb számban néznek televíziót is. Ha a nemzetiségi népi együttesek nem tudják majd kielégíte­ni a színvonalban megnö­vekedett igényeket, akkor csökken létjogosultságuk. Tehát olyan kultúrcsoport- tagokra van szükség, akik nem azért művelői, ter­jesztői a nemzetiségi kultú­rának, mert a szlovák szö­vetség egyszer kultúrkörút- ra viszi őket, hanem azért, mert szívügyük a nép mű­velésének ez a formája. A FELSZÓLALÓK leszö­gezték azt is, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni a tudományt népszerűsítő elő­adások megszervezésére. Az anyanyelven történő isme­retterjesztés lehetőségei nin­csenek kihasználva — mon­dotta többek között Köké- nyesi Tibor, a Békés megyei TIT kiküldötte, majd ismer­tette, hogy a TIT a szlovák szövetséggel egyetértésben a következő évben 12 eset­ben tart szlovák nyelven természettudományos elő­adást szlováklakta városok­ban, községekben, például Békéscsabán, Szarvason, Tótkomlóson és máshol. Ezt a számot a jövőben növelni kívánják és népszerűségü­ket filmvetítésekkel növe­lik. Sok szó esett a kultúra terjesztésének modem for­máiról: a rádióról, televí­zióról és újságról is. Marik György megyei úttörőtit­kár például elmondta, hogy jó lenne, ha a Magyar Rá­dió és Televízió többet fog- .lalkozna a szlovák nemzeti­ségű dolgozók életével. Sze­retnék, ha a Magyar Rádió legalább egyszer egy héten szlovák nyéLvű műsort sugá­rozna. A megbeszélés végül le­szögezte, hogy fontosnak tartja: a szlovák kultúrfe- lelősök munkaterve minden esetben épüljön bele az egész falu művelődési tervé­be. A szlovák kultúrféleüős sehol és soha ne különül­jön el, támaszkodjon a he­lyi szervekre, kérje ki vé­leményüket és ha kell, se­gítségüket. Egységes kultúr­politikát folytatunk, ami azt jelenti, hogy a nemzetiségi kultúra szerves része az egész országban folyó kultu­rális tevékenységnek. Kondacs Pál Fotó Hóber A szentetomyai Szabadság mozi mutatja be novem­ber 16-tól 18-ig ezt az új, magyar bűnügyi filmet. Fősze­replői: Ruttkad Éva és Latinovics Zoltán. Rendezte: Várkonyi Zoltán.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom