Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1963-10-13 / 241. szám

>4 MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Huszonkétmillió forint költséggel korszerűsítik az idén a földművesszövetkezeti boltokat A MÉSZÖV igazgatóságának sajtótájékoztatója Pénteken, október 11-én tájé. koztatót adott a MÉSZÖV igazga­tósága lapunk vezetőinek és mun­katársainak a földművesszövetke. aetek ez évi eredményeiről és fel. adatairól. Boros Gergely, a MÉ­SZÖV igazgatóságának elnöke, Török Imre, a MÉK igazgatója, Farkas János, Vass János és Hil­dák Ferenc főosztályvezetők is­mertetéseiből kitűnt, hogy a me­gye földművesszovetkezetei 1200 boltegységben a lakosság 52 szá­zalékát szolgálják ki, látják el a mindennapi élethez szükséges élelmiszer- és egyéb cikkekkel. A forgalom évről évre növekszik. Ez év első hat hónapjában pontosan 60 millióval többet forgalmaztak a szövetkezeti boltok, mint tavaly az év első felében. A felvásárlást és az értékesítést is beleszámítva, Ismeretes, hogy a Békés megyei Jókai Színház ez évben — a szín­ház átépítése miatt — a Trefort ut­cai Építők kultúrotthonában tart­ja meg előadásait. Most, az évad. kezdés előtt alig egy héttel soka­kat érdekel, hogy az elég távoli színháztermet hogyan lehet meg­közelíteni Jaminából, a Kastély­szőlők városrészből és a Berényi út felől? Szabó Lajos elvtársat, az AKÖV személyforgalmi osztályá­nak vezetőjét hívtuk telefonon és kértünk választ erre a kérdésre. — A rendes forgalomba állított járatok legtöbbje alkalmas arra, hogy a színházi estek személyszál. lítását megoldja — mondotta Sza­bó elvtárs. — Jaminából este 6 és 7 óra között több járat is indul. A körjárattal már 18 óra 10 perc. kor beérhetnek az utasok a vá­rosba, a 4-es busz viszont 18.10- kar indul a Tavasz utcából, ez is alkalmas a pontos beérkezésre. A 3-as járat 18.40-kor indul a Ber­csényi utcából és 10 perc alatt ér a kötöttárugyárhoz, tehát a 19 órai színházkezdéshez még időben odaérhetnek azok is, akik ezzel a járattal. utaznák. Különben, ha a szükség úgy kívánja, pótkocsi­kat is kapcsolunk a buszokhoz, hogy semmiféle fennakadás, tor­lódás ne legyen. A Berényi út fe­lől a faipari ktsz-től, 18.10-kor indul egy busz, egészen a Jókai utcáig, ahonnan kb. 400 méter a Trefort utcai kultúrotthon, ugyan­akkor a 9-es járat ebben az idő­közben 15 percenként közlekedik. A Kastély-szőlőktől 18.35-kor in­dul a busz, és 18.45-kor. érkezik meg a Jókai utcához. Az előadás után milyen jára­tok állnak a közönség rendel­kezésére? — Jaminában 22.15-kor indul a körjárat a Kossuth térről, pótko­csival megerősítve. A 3-as busz 22.12-kor indul a Szabadság térről a Bercsényi utcához, ha szükséges ez a1 járat is kap pótkocsit. A szombat-vasárnaponként eddig beiktatott külön színházi járatot évente 1700 millió forint fordul meg a földművesszövetkezetekben. Lassan befejeződik megyeszerte a földművesszövetkezetek egyesü­lése. Az eddigi 71 helyett jelenleg 40 szövetkezet működik körzeti jelleggel megyénkben. A szövet­kezeti tagság meghaladja a 135 ez­ret, a befizetett részjegy pedig a 11 milliót. A boltegységek korsze­rűsítésére az ez évre tervezett 7 millió forint helyett már 22 millió forintot fordítottak. Többek kö­zött 40 kocsmajellegű italboltot alakították át az igényeknek job­ban megfelelő falatozó-büfére. Megyénk lakossága közül mind többen veszik igénybe a földmű­vesszövetkezetek melegkonyháit, és mindjobban növekszik a külön. sajnos a Trefort utca útburkolatá­nak felszedése miatt nem indít­hatjuk, erre csak az úttest rendbe hozása után kerülhet sor. A Béré. nyi út felé a vasútállomásról 22.10-kor indul egy busz, erre a kötöttárugyárnál lehet felszálni azoknak, akik a színházi előadás­ról igyekeznek haza. A Kastély­szőlők irányába a Jókai utcai megállóhoz 22.20-kor érkező járat a legalkalmasabb. Itt jegyzem még meg, hogy vasárnap a Jaminából a városba közlekedő 4-es járat 18.10 órakor nem közlekedik, he­lyette — szükség szerint — a kör. járat kocsija tesz még egy for­dulót. Az AKÖV tehát igyekszik meg­oldani a színházi estek személy- forgalmának lebonyolítását, bár sokat javítana a helyzeten, ha a Trefort utca útburkolatát sürgő­sen helyreállítanák, és megindít­hatnák a külön színházi járatot, mely a Jaminában lakók nagy ré­szét el tudná szállítani, közvetle­nül az előadás befejezése után. Békéscsabán, a Honvédelem Há­zában szombaton délelőtt tanács­kozást tartott a2 MHS megyei el' nökségének agitációs és propagan­da-bizottsága. Az ülésen az alap­szervezetek, járási bizottságok és a megyei agitációs és propaganda- bizottság nevelési, szervezési mun­kájának magasabb színvonalra .való emeléséről volt szó. Pataki Mihály megyei szervező beszámolójában többek között szólt az új kiképzési óv feladatai­ról, a propagandamunka új mód­szereiről és árról, hogy a politikai nevelő munkát az eddiginél haté­konyabbá szükséges tenni minden járásban. Jobban kell népszerűsí­teni a jól működő alapszervezete­gyasztása is. Érdekes, hogy a ven­déglátóegységek saját termelésű készétele az idén 3 millió forint­tal magasabb a tavalyinál. Me­gyénk földművesszövetkezetei egyébként a saját készítésű áruk forgalomba hozatalával első he­lyen állnak az országban. Jellemző csaknem valamennyi földműves- szövetkezetre a szarvasi példa. Ta­valy havonta átlag 130 ezer forint értékű cukrászipari terméket, az idén pedig 250 ezer forint értékűt hoztak havonta forgalomba. A boltegységek korszerűsítésé­vel egyre nagyobb gondot fordíta­nak földművesszövetkezeteink a dolgozók kiképzésére. Az idén újabb 47 tanulót szerződtettek s a korábban szerződtetettekkel együtt most 135-en sajátítják el a keres­kedelmi szakma különböző ágát. A szakmunkásképző-tanfolyamok, ra az idén 280-an iratkoztak be, s a terv az, hogy a jövő év végéig valamennyi földművesszövetkezeti dolgozó szakmunkásbizonyítvány- nyal rendelkezik. Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a felvásárlás s az idén eléli a 450 vagont. Ebből a meny. nyiségből többek között 5250 má­zsa a petrezselyem, 6370 mázsa a sárgarépa és 78898 mázsa az őszi burgonya. A tervezett 745 vagon baromfiból eddig 255 vagonnal, a tervezett 50 millió tojásból pedig 43 milliót vásároltak fel megyénk­ben. Ebből a földművesszövetke­zeti felvásárlás 63 vagon baromfi és 39,5 millió tojás. A tájékoztató után baráti be­szélgetésre, a MÉSZÖV igazgató­ságának és a sajtó dolgozói véle­ményének kicserélésre került sor. K. I. Már csak egyetlen okarina szól Szeghalmon Kiveszőiéiben van a Sárrét hí­res hangszere, az okarina. Már csak egyetlen művelője él az ubor­ka alakú, különleges hangú fú­vós hangszernek Szeghalmon. Ju­hász István, a helyi Üj Barázda Tsz tagja a Sárrét-együttes citera- zenekarában játszik, s a szép sár­réti népdalokat szólaltatja meg az okarinán. két, több ötlet, javaslat megvalósí­tásával kell élénkebbé tenni az agitációs munkát. A járási elnökségek mellett a közeljövőben agitációs és propa­ganda-bizottságokat hoznak létre. Ezek a bizottságok a megyei bi­zottság segítségével, útmutatásával végzik politikai felvilágosító mun­kájukat, aktívahálózattal dolgoz­nak. Egy vezetőből, vezetőhelyet­tesből, instruktori, előadói, kikép­zési és sport agitációs, sajtóter­jesztő csoprtból és fotóklubból áll­nak. Évente legalább kétszer ülé­seznek. Az ülések közötti időben a járás falvaiban helyszíni segítsé­get nyújtanak az élénk szervezeti élet kialakításához. böző cukrászipari termékek fo­a színházi estek személyforgalmának lebonyolításáról (S) Agitációs és propaganda bizottságok alakulnak a járási MHS-elnökségek mellett HÍREK ószi szelek Hruscsov: Addig nem lehet derült időre számítani, amíg ilyen hidegháborús szelek fujdogálnak. (Endrődi István rajza) » — 6656 KATASZTRÁLIS HOLD területen kell a békéscsabai ter­melőszövetkezeteknek elvégezni az őszi gabonák vetőszántását. A ve­tőszántási tervet a szövetkezetek­ben eddig 57 százalékig teljesítet­ték. Az őszi árpát a tsz-ek már 91 százalékban elvetették. — TOVÁBB BŐVÍTIK az isko­lák politechnikai felszereléseit az 1964. évi községfejlesztési alapból Kertészszigeten, Körösladányban, Füzesgyarmaton és Körösújfalun. — A MÖRA KIADÓ újdonsága Móricz Zsigmond Légy jó mind­halálig című regénye. Az Ifjúsági Könyvtár sorozatban megjelent Fekete István kötete, a Bogáncs. — BÉKÉSCSABAI TERMELŐ­SZÖVETKEZETI tagokból álló, harminc főnyi turistacsoport in­dul el október 24-én a Szovjet­unióba, tizenhárom napos tanul­mányútra. Az Odessza—herszon— zaporozsje—moszkvai vonalon me­gyénkből már a harmadik tsz- csoport utazik az idén. — A NÁLUNK IS BEMUTA­TOTT A hetedik esküdt című francia film rendezőjének, Georges Lautner-nak legújabb alkotása is­mét egy gyilkosság körül játszó­dik. A film címe: Akik alulról sza­golják az ibolyát. — A SZEGHALMI JÄRÄS ter­melőszövetkezeteinek 443 kataszt- rális hold rizsterületéről már 305 holdon learatták a termést. — ISMÉT MEGKEZDI FOG. LALKOZÁSAIT a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium néprajzi szak. köre. A Dr. Dankó Imre rúúzeum. igazgató által vezetett szakkör há. rom év óta elnyeri az országos néprajzi gyűjtőpályázat első díját. — JÁTÉKKÉSZÍTÖ TANFO­LYAMOT szervez Békéscsabán a II. kerületi nőtanács. A hathetes tanfolyam első foglalkozását 17-én este 6 órakor tartják a Szabadság téri Ifjúsági Házban. „KÉTÉLTŰ’* MINIATŰR GÉPKOCSI Kanadában az egyik ottawai vállalat mérnökei a „Pingvin” nevet adták a szárazföldön és vizen egyaránt jól használható miniatűr gépkocsijuknak. A csónak-gépkocsit egyhengeres, kétütemű benzinmotor hajtja a jármű hátuljában. — 178 ÉVE VAN MEZŐHEGYE­SEN ménes. A mezőhegy esi lóte­nyésztés megalapításával 1785 szeptemberében egy tfsekonits Jó­zsef nevű huszárkapitányt bízott meg a császár. — TANÁCSTAGI FOGADÓ­ÓRÁT tart Békéscsabán, október 14-én, 15—17 óráig a 34. válasz­tókerületben, Kazinczy u. 26. szám alatt Gavenda Béla, 17—18 óráig a 43. választókerületben, Czuczor utca 7. szám alatt Hricsovinyi La- josné tanácstag; október 17-én 18 órakor a 25. és 26. választókerü­letnek az Irányi úti iskolában Lőrincsik György és Such János tanácstag. — LEMEZLAKATOST állandó mun­kára felveszek. Zlehovszky, Békéscsa­ba, Bartók Béla út 42. 83426 — DR. LEHOCZK1NE, dr. Lóránt Er­zsébet fogszakorvos rendelését Békés­csabán, Kiss Ernő utca 2 szám alatt újból megkezdte. 83411 — AZ OROSHÁZI Űj Élet Tsz gazdái nemrég két mázsa libatol- lat adtak át a felvásárló szervnek, így több mint 20 ezer forint bevé­telhez jutottak. Az Űj Élet Tsz egyike azoknak a közös gazdasá­goknak, ahol nagy gondot fordíta­nak a liba törzsállomány fejlesz­tésére, hogy minél több tollat ad­hassanak át a népgazdaságnak. — MEGALAKUL az Ország-Vi­lágjárók Baráti Köre október 28- án Békéscsabán, az IBUSZ és a TIT patronálásában. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, Csjernyik Pálné temetésén megjelentek, sírjára vi­rágot és koszorút helyeztek, ezzel mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, ezúton mond köszönetét A GYÁSZOLÓ CSALÁD 969 Száraz idő Kevés felhő eső nélkül, mérsékelt nyugati szél. Reggeli ködök. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—7, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—20 fok között. A középhőmérséklet 10 fok felett. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Csere! Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96. 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba £1.* Tanács- köztársaság útja 9. T.: 10—21, 10—5L Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál é9 a kézbesítőknél indexi 25 OSI I

Next

/
Oldalképek
Tartalom