Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1963-10-20 / 247. szám
Vasnyeregben ölve, jó” kedvű legények terel, tők a traktorparipákat. Szőkén ringó tájból borsószedő leányok énekét hozta a simogató szellő. — Tudják is ők, milyen Volt hajdan itt az élet, a béresek élete. Amikor hajnali kettőkor zokogott a cselédharang, cammogtak az álmos bivalyok a vonyí- tó szélben. A béresfeleség munkában rokkant vállára emelte a fél zsák búzát és vánszorgott a csapkodó őszi esőben a malomba őröltet- ni, hét kilométert gyalogolt, ennyit vissza. — Nem tudják a mai fiatalok, mi az alázkodás, az éhezés, a gerincroppantó mezei munka. Most mindent gépek végeznek, gép vet, arait— Ezekkel a gondolatokkal karikázott biciklin Szőke Gábor, a hajdani béresgyerek a földekről a tanyaközpont felé. Szívében keserű emlékek sajdultak, ha a múltra gondolt, mezítlábas édesanyjára, gyermekkorára. Nagyot fordult azóta a világ. Az ő világa is. Az iroda előtt Lajos bácsi, a tsz állatgondozó brigádvezetője köszöntött rá. — Valami szalajtott ag- ranómusféle várja, elnök élvtárs — mondta; Covány, ötven körüli fér** fi emelkedett fel a székről, amikor belépett a fiatal elnök. Kifakult, vásott lódenkabát lógott az Idegenen, agyonnyűtt, sza. kadozott aktatáskát fogott, üresen lapult az Meghajolt alázkodón, félszegen. Ez a barna, napszítta arc, majdnem cigányo®... Első pillantásra ismerősnek tűnt Szőke Gábornak. Valahol látta, igen, sokszor látta ezt a füstös arcot. — Segédagronómusnak vagy bármi beosztásba... ajánlkozott halk szóval. Lukács Miklós: KÉT SZEM SZILVA Ez az arc, a bozótos szemöldök! — Vizsgálgatta messzi, pusztába révedő, egykori béresfiú szemeivel Gábor. őszülő bajusza akikor még szénfekete volt, levesbe csüngő harcsabajusznak mondták a béresek. Igen, emlékszik már... És elmondta, ért a gazdasághoz, a földhöz, az állat- tenyésztéshez, hiszen nem csinál ebből titkot, intéző volt valamikor. Háború előtt a szenttamási uradalomban. — Szenttamási uradalomban?! —■ kapta fél fejét Szőke Gábor. Pillanatok alatt forró izgalom remegett egész testében. Igen, most már bizonyos benne, nem kétséges! Ez a magas homlok, a kopaszodó fej, s azok a bozontos, szúrós szemöldökök! Nem felejtet, te soha Derengett már a múlt, az a messzi nyár. Az a soha el nem felejtett nyári délután. A lélek filmje peregni kezdett, • Aznap a tanyában ma" radt, alig tizenhárom éves volt akkor. Nem hajtották ki tengeri kapálás, ra, mert igen nagyon megmarta bal lábfején egy mérges tövisbokor, valami megfertőzte, csúnyán megda- gadit, nagy piros pipacs égett rajta. Délután kisántdkált a cselédtanya élé, ott kucorgott faltövön. Aranyhajú nyár volt, méhek énekeltek a kert fáin. Idehallatszott a béresek kiáltozása. Nézte hogyan cikáznak, röpdösnek a fecskék, milyen jó a madaraknak, oda szállnak, ahová akarnák. Majd a galambdúcnál álldogált, a galambok leereszkedtek, szelíden közelébe tipegtek. Ismerték. Aztán elvetődött a kertekhez, a szilvafák alá. Ezüstharmatosan, kéken hintáztak a szilvák a megcsattogott, a számtartó úr nyergéből oldalra dőlve ! suhogtatta dühöd ten. Mint | a mérgeskígyó sziszegett az : ostorszíj, csattant a fiú há- j tán, égő, vörös csíkokat té- j pett arcán, nyakán. • ! — Szilva kell neked, te j éhenkórász!... — ordítozta megvadul tan. — Majd adok én neked szilvát, te csavargó! Ezen az estén bivalyosbéres Szőke Andráséknál nem gyújtottak vacsoralámpást, a csillagokkal szótlaBíró József: : lebbenő lombok között. Nagyon megkívánta, éhes volt. Körülpillantott. Senki- Milyen gyönyörű nagy szilvák! Nékik nincsen szilvafájuk, még egy árva akácoska se az alacsony, agyagpallós kis szoba előtt. Ök soha nem esznek szilvát, pedig azt mondják, a szilva a szegények eledele, jó az kenyérrel. Néha pudvás vadkörtét, ha lelnek az útszéli fán, ezt fosztogatják. Szinte hallotta, úgy verdesett a szíve. És hirtelen felnyúlt, két szem szilvát sikerült leszakítania. Ebben a pillanatban dobbant a föld, mintha forgószél kavarná, örvénylett a szürke por, nyerítve ágaskodott a fényes szőrű, büsz. ke kanca. Szikrázott a levegő, lovaglóostor sistergett, A békéscsabai múzeum története és gyűjteményei Természetrajzi gyűjtemény A múzeum természetrajzi gyűjteményében a kezdeti időszakban főleg őskori állatok maradványai szerepeltek. Mammut-agyar, nyakszirtcsont, állkapocs, fog, borda, lábszárcsont, ezenkívül ősszarvas koponyacsontja, jávorszarvas, agancs, különféle szarvas- és őzagancsotk, medvekoponyák. A természetrajzi gyűjtemény kialakításában különösen nagy szerepe volt dr. Tarján Tibor ügyvédnek, a természetrajzi szertár vezetőjének, aki már egyetemi ' hallgató karában sok szép anyaggal gyarapította a múzeum gyűjteményét. Az általa adományozott anyag egyik fő érdekessége az a gazdag madártojás-gyűjtemény volt, amely a Békés megyében megtalálható madarak tojásain kívül külföldi eredetűeket is tartalmazott. Neki köszönhető tulajdonképpen a később kialakuló és szépen gyarapodó ornitológiái gyűjtemény is. E madártani gyűtemény ma is a múzeum egyik legszebb gyűjteményanyaga. Állománya különösen az első világháború utáni időszakban növekedett szép ütemben, műkor dr. Tarján Tibor, munkatársának a nagyon ügyesen dolgozó Lipták Jánost vette maga mellé, Lipták Jánosnak, akinek épebb állapotban. Az előfora nevéhez fűződik a madár- állomány mintegy 80 százalékának kidolgozása (kitömése), nagyon érdekes életútja volt, míg eljutott a múzeummal való kapcsolatig. Kovácssegéd volt a foglalkozása fiatal korában és az volt a katonasága idején is. Az első huszárezreddel Bécsbe került, ahol leszere. lése után is ottmaradt egy ideig. Megtanult németül. Utána hazajött és itthon az egyik téglagyárban dolgozott. Fiatal korától kezdve szeretett barkácsolni. Fából, fémből különféle díszes formákat — virágtartókat, képkereteket, stb — alakítgatott ki. Nem is maradt so. káig a téglagyárban, hanem esztergályos, majd műszerész lett. Közben folyamatosan művészkedett, annál is inkább, mert most már többféle szerszámhoz hozzá tudott jutni. A világháború utáni években dr. Tarján Tibor látta meg kirakatban a munkáit — kitömött madarait — és ettől kezdve rendszeresen dolgoztatta a múzeum részére. Lipták János lelkes múzeumbarát lett. És mert nagy természetrajongó volt, sokat köszönhet neki a múzeum. Barátjával, Gersei Tibor, ral vadásztak együtt.. Arra törekedtek, hogy minél több madarat hozzanak, minél dúló fajtákból egyet-egyet vagy egész fészekalját szereztek. Sok éves munkásságuk eredményeképpen a gyakran előforduló madarak — veréb, fecske, szarka, varjú, csóka, énekesmadarak — mellett több ritkaságot is lőtték, mint például az átvonuló madarak közül jó néhányat, továbbá egy- egy eltévedt szirti sast, túzokot és más ragadozókat. A gyűjtemény legértékesebb darabjainak az északi búvárt, a bütykös ásóludat, a selyemfarkú locskát (csonttollú madár) tartják. A gyűjtemény gyarapítói közé tartozik még Gajdács Mátyás, aki mint Afrika- kutató küldött néhány érté. kés madarat a múzeumnak. A természetrajzi gyűjtemény ma már jóformán csak a madárgyűjteményre korlátozódik. Ennek több oka van, melyek között elsősorban olyanok szerepelnek, mint a múzeum helyhiánya és szakemberrel va. ló ellátatlansága. A madár, gyűjtemény így is a múzeum egyik szép látnivalója, mely szépsége mellett hasznos is, hiszen a látogatók együtt láthatják a gyűjteményben a Békés megyében élő madárfajtákat. (Folytatás Jövő vasárnap) Beck Zoltán mil virrasztották vizeslepe- ! dőbe csavart fel-feürívó fiú. : kát. i • A meszelt irodafalon : M öreg óra ketyegett. ö az! ö az! — mintha ezt ketyegte volna. ö az, aki megostorozott két szem szilváért, nem adott szekeret, hogy orvoshoz vigyenek a városba, ő az, aki elkergette apámat az uradalomból Szent-Mi- hálykor. Gábor szívéről szótalan rebbentek fel a szavak. És itt hunyás^kodik most, állást esd ekel. Mit csináljon most ezzel? Arcába vágjon öklével, ostort ragadjon s azzal verje ki innét? Indulatok örvénylettek szívén, forró lett a feje, úgy érezte, mindjárt megpattannak az erek a felgyújtott vértől. Pillantása az üvegkancsón pihent meg. Szivárvány halovány színeit varázsolta az átszűrt napfény egy papírlapra. Aztán a gépíróleányt nézte. Kék blúzán, a szíve felett rozmaring reszketett. Nem, mi nem verünk, nem pofozunk senkit. Mi olyan világot építünk, ahol emberség van. — Ezt gondolta. Meg azt, hogy ezt az embert nem ököllel, másképpen kell megtanítani, hogy becsülje a népet. Az ablakhoz lépett, né. zett ki a fákra, a földekre, a kukoricás sárgán lángolt a távolban. Kék volt a gyűrötten ég és zengett a nyár. Édesanyja jutott eszébe, aki ott, a cselédtemetőben van elásva, ecetfák tövén. Aki mindig azt mondta: légy jó, kisfiam, szeresd az embereket és az állatokat. Aztán apjára gondolt, fehér hajú, megnyomorodott apjára, aki csősz most a dinnyésnél, Elérzékenyült. Mintha hirtelen pára hullt volna az ablaküvegre. Könnyű lenne most kidobni és ráuszítani a kutyákat. Tépelődött, mint a bíró * ítélethozatal előtt. Aztán visszatért az Íróasztalhoz. Sokáig nézte a meg. tört embert A rolószekrény tetején, tálon szilvarakás kéklett. Leemelte. —• No, kóstolja meg, számtartó úr... — és barátságosan elébe tolta a tál szilvát. — Ha nem többet, hát csak... két szemet. Azt mondják, piszkosabb, mint az utca. fejét lehajtja és káromkodik, félve fut le az étel a torkán... s ha lepihen, csak néha álmodik. Azt mondják, szétfújta arcát a szél, s már csak a söprűnyéllel fog kezet, mert alig ismerik. Bort is iszik, és ilyenkor a szemétbe nevet. Azt mondják, hogy sánta, mint az ördög, nincsen se testvére, se barátja: az Éj ölt nadrágjára gombot, s a Hajnal lesz szétszakadt kabátja... — Én tegnap láttam: az arca szép volt, termete magas, és a szeme kék... Csodáltam! ö nótázva söpörte a rossz emberek összes szemetét. Koncz István: Vénasszonyok nyara Papucsba bújt a nyár, csoszogva körbejár még, de kósza, őszi árnyék e kukoricaszár a fátyolos határ ölében. Törékeny, átlátszó, karcsú szál a napsugár s az ég nagy homlokán kék eret von át két ősz halánték. Felhős konty alatt bóbiskol a nyár. Fiiadéi fi Mihály: Sz’ámuetós Markolt a százarcú halál. A rémület megalázott foglya voltam soká. De báva szenvelgés, hitetlen sikoly és nyafka sirám ne hagyja el számat! Sok-sok sejtésem megértés lett: így vagy hát teljes élet, s ahogy leszel... Csak a valóság a kétszerkettő. Csak a valóság az igaz álom. Lidérc az elvágyódás. Nem írok többé verset. Ügy hiszem... Tűz a csontban minden leírt ige! S elégni mért? Miért? De nem! Ezer dac szállj meg újra! A kobzos sorsa — a végtelen... S a végtelen — örök. Üzletemberek Üzletemberek címmel, O’Henry három novelláját vitték filmre a Moszfilm Stúdióban. Az érdekes, izgalmas filmet az ecsegfalvi Nép mozi mutatja be, október 19—20-ig.