Békés Megyei Népújság, 1963. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)
1963-09-07 / 210. szám
1863. szeptember 4 Szombat Huszonkét technikumi tanuló közhasznú gyakorlati segítsége a csabai vízvezetéképítésnél A csabai út- híd- és vízműépítő technikum abba az iskolatípusba tartozik, amelyben már jóval az ilyen értelmű iskolatörvény megjelenése előtt, rendszeres gyakorlati munkára nevelés folyt, így követelte a tananyag jellege. Ez a tevékenységük azóta még átfogóbbá, rendszeresebbé vált. Nem öncélúan cselekednek, hanem mindig csak ’ olyan feladatot vállalnak, mely amellett, hogy tanulmányaik gyakorlati részét alkotja, egyben közhasznú is. Munkáért rendszerint a városi tanács műszaki osztályán jelentkeznek Sipiczki János osztályvezetőnél, aki már tudja, hol, merre akad olyan tennivaló, ami mindkét célt hasznosan szolgálja. Jelenleg 22 második osztályos lány és fiú serénykedik Gyeb- rovszky János és László János technikus tanárok vezetésével és gyakorlati közreműködésével a Szent István tér tanácsháza felőli oldalán, ahol a járda mentén vízvezetékcsatornát ásnak szakszerű, szinte műszaki pontossággal. A technikum kollektívája évek során már többször részesült közhasznú munkájáért arany-, ezüst- éa bronzérdemérem kitüntetésben. — hr — Illetékesek válaszolnak Helytelen volt a tájékoztatás Miért nem épül meg tizenkét lakással több Békéscsabán? A Népújság 1963. augusztus 4-i számában megjelent „Mit mondanak, ha tűz üt ki?” című cikkel kapcsolatban a szerkesztőséget az alábbiakról tájékoztatom: A szerkesztőség munkatársát illetékesek helytelenül tátjékoztatták. Ke- vermes község tüzrendészeti adottságát, az önkéntes tűzoltóság munkáját figyelembe véve a község részére tartályos gépjármüfecskendöt biztosítottunk. A községi tanács arra való hivatkozással, hogy az üzemeltetés feltételeit nem tudja biztosítani, kérte a fecskendő bevonását. A tanács határozata és kérése alapján a fecskendőt bevontuk és Kondoros községnek kiadtuk. Kondoros község a mai napig is eredményesen használja a község és környéke tűzvédelmére. Helytelen a tájékoztatásnak az a része is, hogy csak a gyulai és mezőkovácsházi tűzoltókra számíthatnak adott esetben. A járás területén minden községben ütőképes önkéntes tűzoltóság működik, ezek közül 3 testület gépjárművel, illetve gépjármüfecskendővel rendelkezik. Az önkéntes és állami tűzoltóság kölcsönös segítségnyújtása meg van szervezve. Várhegyi Ferenc tü. örgy. oszt. pk. Továbbra is kicsi marad a Sarkaüi Cukorgyár megállóhelyének váróterme A Népújság augusztus 8-i számában megjelent „Sok az utas, kicsi a váróterem” című írásra az alábbiakat közölj ük: Igazgatóságunk területén igen sok olyan állomás és megállóhely van, ahol a váróterem befogadóképessége ma már nem felel meg az utazási igényeknek. Ezen helyzet megszüntetésére minden évben bővítünk várótermeket, azonban figyelembe véve a beruházási keretünket, a nagy mennyiségű igényt egyszerre nem tudjuk kielégíteni. A munkák elvégzését fontossági sorrend betartása mellett biztosítjuk, éppen ezért a Sarkadi Cukorgyár megállóhelyének váróhelyiség bővítését ez évben nem tudjuk megoldani. MÁV Szegedi Igazgatósága Két év múlva lesz kész a sarkadi új postahivatal A Békés megyei Népújság 1963. augusztus 13-án megjelent számában a „Mi lesz a sarkadi postával?” című írással kapcsolatban az alábbiakat közlöm: A sarkadi postaház megépítését ez- ideig akadályozta, hogy a község azon részére, ahol az épülne, nem volt részletes községrendezési terv- Közbejárásomra a községi tanács végrehajtó bizottsága a Szegedi Tervező Vállalattal elkészíttette a részletes rendezési tervet, amely előreláthatólag szeptemberben lesz kész. A postaház kiviteli tervei csak ezen részletes tervezési terv elkészülte és jóváhagyása után készülhet el. Éppen ezért a pósta- ház kiviteli tervét csak ez év második felére lehetett beütemeztetni. A terveket a rostái Tervező Iroda készíti. A terv szállítási határideje 1961. január 31. A postaház építését a jóváhagyott beruházási forgalom szerint 1964. júliusában kezdik el és átadására 1965, július 1-én kerül sor. Török József a Szegedi Postaigazgatóság vezetője helyett Lehet, hogy a választ máskép is meg lehetne adni, de úgy hiszem, a cikk elolvasása után nemcsak az olvasók, de azok is, akiket illet, egyértelműen úgy nyilatkoznak majd, hogy való- színüleg-azért, mert a sok bába köcött ismét elveszett a gyerek vágj', hogy a tárgynál maradjunk, a sok felelős közölt elveszett az az egyetlen felelős, aki miatt nem épül meg címben említett tizenkét lakás. Az állami lakóingatlanokra minden évben súlyos milliókat költ államunk. Erről többször beszámoltunk lapunkban is, sokszor bírálva is, hogy nem látjuk minden esetben biztosítottnak, hogy jó helyre fordítják a pénzt. 1963-ban az állami lakóingatlanok felújítására 11,3 millió forint állt a városi tanács, illetve az ingatlankezelő vállalat rendelkezésére. Valószínűleg a megyei szervek és a városi szervek együttes kezdeményezésére az Építésügyi Minisztériumból olyan engedély érkezett, amely szerint lehetőséget nyújtottak arra, hogy ebből az 'összegből tíz új lakást építsenek; arra a célra, hogy a tatarozások ideién ebbe az ideiglenes lakásba költöztessék a lakókat. Ennek a háznak a felépítése azonban már beszélgetésként az előző évben is elhangzott, de aktává csak 1963-ban vált. Vajon miért fontos ez, hogy aktává vált? Azért, mert ezen az úton követhetjük, hogy mi történt az elmúlt hónapok során. Még annyit el kell mondani, hogy a Békés megyei Tanács Tatarozó Vállalat 1963-ra szóló tervében már ez az ideiglenes lakásépítkezés, mint majd megvalósuló építkezés szerepel, amelyre anyagot és majd munkaerőt kell felhasználni. Tehát mindent megelőzve kapacitás, ahogy kivitelezői nyelven mondják, már idő előtt biztosítva lett. Ezzel egyidőben megindultak a tárgyalások, hogy a Békés megyei Tanács Tervező Vállalata a meglévő típustervek alapján, egy később kijelölendő helyre adoptálja a tíz lakást. Telt, múlt az idő, tárgyalások és jegyzőkönyvek születtek, végül a Mokri utcai temetőt jelölték ki, ahol majd meg kell építeni az ideiglenes lakásokat. Közben kiderült az is, hogy tízlakásos típusterv nincs. Üjabb tárgyalások, újabb hetek teltek el. Ezek után az történt, hogy j újabb' felterjesztéssel élt a megyei tanács az Építésügyi Minisztériumhoz, amelyben kérte, hogy mivel megfelelő típusterv nem áll rendelkezésre, az Építésügyi Minisztérium engedélyezze a 12 lakásos típustervek egyikének fel- használását. A válasz 1963. VII. hó 23-án érkezett meg, amely lehetővé tette volna, hogy 12 lakásos ház épüljön 1 millió 400 ezer forintos költséggel a Mokri utcában. Közben bonyolódott az ügy, mert a Mokri utca rendezési terve, mivel az kisajátítás útján az OTP-hez került, még csak készült a várostervező intézetben Budapesten. A Bgkés megyei Tervező Vállalat a típusterv adoptálásához csak akkor foghatott volna A szülői munkaközösségek feladatairól Megyeszene megtartották a szülői munkaközösségek választmányi üléseit Az új tanév kezdetét megelőző kalmazásával tudatosabbá válik a A MŰSZAKI ANYAG- ES GÉPKERESKEDELMI VÁLLALAT (Műszaki Bizományi) szeptember 10-én (kedden) Békéscsabán, a MÉH Vállalat Sallaj utca 6. sz. alatt gépek. motorok, műszerek. műhelyberendezések stb, becslését. illetve lebonyolítását végzi. 85237 napokban, augusztus 24-től mostanáig megyénkben majd mindenhol megtartották az iskolai szülői munkaközösségek választmánya tagjainak járási, városi értekezleteit. Ez értekezleteken ismertették a megyei iskolák szülői munkaközösségeinek elmúlt évi tevékenységét. A munkaközösségek tavaly számottevő módon támogatták az iskolákat. Aktívahálózatuk olyan tömegbázist jelent, melynek segítségével az iskolareform feladatai eljutnak a családokhoz: a munkaközösségek a nevelés hathatós eszközeivé váltak. A mozgalomban feladatokat vállalók jelentős politikai munkát is végeznek, mivel elősegítik, hogy a családi nevelés együtt haladjon az iskolaival; hogy minden szülő elfogadja, elismerje a szoci. alista nevelés céljait és érvényre juttassa azokat a családi nevelésben is. Az új oktatási évben legfontosabb feladat az általános iskolák szülői munkaközösségeire hárul, melyeknek össze kell hangolniuk munkájukat az 1963—64-es tanév, ben valamennyi általános iskolába bevezetésre kerülő új tantervvel és — a magyar isleolákban idén először bevezetett! — nevelési tervvel, A nevelési terv alfiatalokkal való foglalkozás. A ne vetési terv felöleli a gyermekkel való foglalkozás olyan különféle ágait, mint a világnézeti, politikai nevelés, a testi nevelés, a munkára, szocialista hazaszeretetre, humanizmusra, közösségi magatartásra, az esztétikára való nevelés. E tervvel az édesanyák, édesapák a szülők akadémiája előadásain keresztül ismerkedhetnek. Az akadémia ezenkívül tájékoztat az új iskolapolitikai rendszerről is — ezen belül az iskolák körzetesítéséről, az eltörölt kategorizálásról, a tanyai diákok bentlakásos otthonairól, stb. — és szempontokat ad a szülőknek a fiatalok erkölcsi arculata kialakításához. A szülők akadémiája kettős feladatot teljesít: megismerteti a szülőt az iskolai oktatással, neveléssel és segíti az otthoni nevelésben is, hogy a családban érvényesüljön a fiatalok iskolával összehangolt, tudatos irányítása. A szülői munkaközösségek választmánya tagjainak járási, városi értekezletein hangsúlyozták, hogy a korszerű iskola megteremtéséért tett erőfeszítések idén érkeztek a végrehajtás korszakába — bár az iskola átalakítására az elmúlt két tanévben is történtek jelentős lépések —, mikor a tan terv korszerűsítésén kívül az erkölcsi fogalmak és szabályok megismertetésében, a gyermekek meggyőződésének formálásában, érzelmi életük gazdagításában, helyes magatartásuk alakításában is rálépünk a tervszerűség útjára. Az új szocialista iskola a gyermek egész személyiségét alakítja. A szülői munkaközösségek választmányi értekezleteit az első iskolai osztályszülői, majd az iskolai össz-szülői értekezletek követik. A következő hetekben minden iskolában beindul az a — család és az iskola kapcsolatának egyre szorosabbá tételéért, a tervszerű nevelésért folyó — széles körű, szép munka, mely a szülői munkaközösségekre és a munka- közösségek irányadó szervére, a nőtanácsra vár egész tanévben. Padányi Anna hozzá, ha birtokában van a Mokri utca részletes rendezési terve és a megfelelő típusterv rendelkezésre állt volna. A VÁTERV-től a Mokri utca részletes rendezési terve azonban csak augusztus 15-re érkezett meg! Tehát elszaladt egy fél esztendőnél több. Se terv, se hely, se megvalósítás. A megyei tanács építési és közlekedési osztályának illetékes előadója aktákkal „bizonyítja^, hogy az osztály mindent megtett, ami a megvalósításhoz szükséges volt. A városi tanács műszaki osztály^, s az ingatlankezelő vállalat bizonyítja, hogy területet adott. A tervező vállalat elmondja, hogy ő a négyhónapos szokásos határidő előtt most már a Mokri utcai részletes rendezési terv birtokában október elejére alapozási tervet tud adni a kivitelező vállalatnak. A kivitelező vállalat azonban kijelenti, hogy most már ő anyagot nem tud biztosítani. Száz szónak is egy a vége, nem épül meg a tizenkét lakás. Ki a felelős? Szerencsére mindenről van papír. S a papírok arra jók, hogy azok fedezzék tetteinket. De engedtessék meg, hogy elmondjuk saját véleményünket is, amely úgy , hiszem, legalábbis a 12 lakás megépítése szempontjából, ha nem is változtat, de nem közömbös, legalábbis a jövőt illetően. Először: jó lenne, ha a városi tanács ipari és műszaki osztálya a megyei tanács építési és közlekedési osztályával, valamint az ingatlankezelő vállalati közösen még egyszer felmérné Békéscsaba területét abból a szempontból, hogy mely üres telkek alkalmasak beépítésre olyan helyen, amelyek nem esnek a közeljövőben szanálás vagy rendezés alá. Második meg jegyzésünk pedig az, hogy ebben a 12 lakás ügyében jó lett volna, ha a megyei tanács építési és közlekedési osztálya kijelölt volna egyetlen felelős személyt, aki kellő hatáskörrel, s kellő tekintéllyel el tudott volna járni úgy a város- tervező intézetnél, mint a városi tanácsnál, valamint a tatarozó vállalatnál, de saját osztályán Is, hogy a 12 lakás megvalósításának útjából minden akadályt elhárítson. A 12 lakás ügye elsősorban tanulságul szolgálhat az érintetteknek, hogy a meglévő lehetőségeket jobban kihasználják a jövőben. Határozottabban és gyorsabban intézkedjenek, nem várják, hogy saját feladataikat esetleg más szerv elvégzi. Ha így történt volna ebben az ügyben is, most nem kellett volna az 1 millió 400 ezer forintot újra átcsoportosítani a felújításra. Igaz, a tervek szerint jövőre már nem 12, hanem 24 lakás épül meg. Ha ez így lesz, akkor csak égj' évet és nem lakást vesztettünk. Dóczi Imre ÉM. Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz kőműves, ács, központi fűtésszerelő, vízvezetékszerelő, vasbetonszerelő szakmunkásokat, kubikos brigádokat, segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére tanácsigazolás szükséges, munkásszállást, munkaruhát, üzemi étkezést biztosítunk. Jelentkezni lehet Szeged, Bocskai u. 10—12. 72795 /