Békés Megyei Népújság, 1963. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1963-09-21 / 222. szám

1963. szeptember 21. Szombat Kennedy beszéde (Folytatás 1. oldalról). ónak és az Egyesült Államoknak, mint a világ legnagyobb nukleáris hatalmainak sajátos felelősségére. Kennedy a továbbiakban szük­ségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy „alapvető nézeteltérések áll. nak fenn a Szovjetunió és az Egyesült Államok között és eze­ket a nézeteltéréseket nem lehet eltitkolni”. Hozzáfűzte, hogy i,mindaddig, amíg ezek fennáll­nak, korlátokat szabnak a meg­egyezésnek és lehetetlenné teszik az éberség lanyhulását”. Bejelen­tette, hogy az Egyesült Államok világszerte fenntartja „védelmi képességét” és ezt „a szabadság megvédésének szükségességével” indokolta. A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti leglényege­sebb nézeteltérésnek az „ön­rendelkezési jog” értelmezésé­ben fennálló különbséget mondotta. Megismételte az amerikai kor­mánynak azt az ismert álláspont­ját, amely szerint „biztosítani kell a német nép önrendelkezési jogát”. Kubáról szólva Kennedy kijelentette, „biztosítani kell, hogy a kubai nép szabadon élvezhesse forradalmának gyümölcseit” és azt állította, hogy ,,ezt a forradal­mat belülről elárulták és kívül­ről kihasználták”. Kennedy lbeszéde további részé­ben azt fejtegette, hogy mind a Szovjetuniónak, mind az Egyesült Államoknak, ha teljes biztonság­ban akar élni, sokkal jobb fegy­verre van szüksége, mint akár a hidrogénbomba, akár a balliszti­kus rakéták, akár a nukleáris tengeralattjárók. Ez a jobb fegy­ver pedig a békés együttélés. Fel­elevenítette, hogy az elmúlt évek- bam a Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodott a korláto­zott atomcsend-szerződésben, a forró drót létrehozásában, a le­szerelés alapelveiben és több más kérdésben. Ezenkívül sikerült megszüntetni a kubai válságot. „Ennélfogva azt hiszem — mon­dotta —, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok a jövőben további egyezményeket köthet”. Ezzel összefüggésben szükséges­nek tartotta hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államok feltétlenül szö­vetségeseivel egyetértésben jár el és „nem köt megállapodást azok rovására”. A jövő feladatairól szólva Ken­nedy sürgette, további erőfeszíté­seket kell tenni, hogy megakadá­lyozzák a véletlen vagy hibás szá­mítás következtében kirobbanó háborút, biztosítékokat találjanak a meglepetésszerű támadás ellen — beleértve megfigyelőállomások létesítését a kulcsfontosságú he­lyeken —, 'tovább korlátozzák a fegyverkezési versenyt, ellenőriz­zék a nukleáris fegyvereket to­vábbító eszközöket, békés célokra használják fel a maghasadásos anyagokat és végül megfelelő el­lenőrzés mellett eltiltsák a nukle­áris fegyverkísérleteket. Kennedy kijelentette: felbátorítva a szov­1944. szeptember 21 Verőfényes szeptemberi nap volt akkor... Aranysárga és rozsdabarna falevelek, az ablak­üvegen fáradtan áttörő napsu­garak figyelmeztettek, hogy az ősz első napja van. Jól vissza- emlékszem, több sárgult falevél volt azon a'napon már a földön, mint a fán. A nap mosolyt eről­tetett a felhőtlen, tiszta kék ég­ből, mégis valami riadt nyugta­lanság honolt a szívekben ... És tizenkilenc évvel ezelőtt, 1944. szeptember 21-én elszaba­dult a pokol Békéscsaba felett... Akkor már megszokottá vált a naponként többször ismétlődő légiriadó. Az Is köztudott tény volt, hogy a fővároson kivül sok­sok vidéki várost is „megtisztel­tek” már égi csomagjaikkal a négymotoros amerikai Liberá- torok. Azt is megszoktuk, hogy Békéscsaba felett naponta elhúz­tak a fényes testű gépmadarak, de gyilkos bombáikat eleddig sohasem hullajtották rá. Szárny­ra is kelt a fáma, hogy e vá­ros jelentős része tót ajkú, már­pedig a tótok és az oroszok test­vérnépek, az oroszok pedig az amerikaiak szövetségesei, így nyilvánvaló, hogy e várost meg­kímélik. Persze, ez csak afféle önvi- gasztalódás volt, amely azonban mégis reményt keltett minden jóérzésű emberben. S annál na­gyobb volt a meglepődés és csa­lódás az emlékezetes, szomorú napon, amikor egyre „váratott magára” a megszokott, kora dél­előtti légiriadó. De nem maradt cl! Már féltizenkettő felé járt az idő, amikor váratlanul éle­sen, szaggatottan felbőgtek a szirénák. Vijjogásuk talán soha­sem volt ennyire bántő... Csak percek — vagy talán csak pillanatok — telhettek el, amikor irtózatos detonáció-soro­zat rázkódtatta meg az egész várost. A villany elaludt s mint­ha földrengés lett volna, a vak­sötét pincében az egymásba kapcsolódó zuhogás még félel­metesebb volt... Azt mondják, nagy dolgokban a személyes átélés örökké fe­lejthetetlen marad. Nos, e cikk írója, aki maga is szenvedő ala­nya volt e szörnyűséges napnak, csak megerősíteni tudja ezt. fis sok-sok ezren tanúsíthatják ezt itt, Békéscsabán, akik akkor sa­ját bőrükön tapasztalhatták, hogy mit is jelent a háború. Szavakban le sem írható az a drámai döbbenetes kép, amely közvetlenül a bombázás után elénk tárult. Rombadőlt vagy megrongálódott családi házak százai, romokban heverő vasút­állomás, felszaggatott sínek, em­berek holttestei, a romok tetején hozzátartozóikat kereső, megma­radt értékeiket guberáló, kétség- beesett emberek, égő híd, füst és por mindenütt — ez jelezte a szörnyű tragédiát. Soh' sem felej­tem el a szívbemarkoló látványt, amikor az egyik utcasarkon — a város legjobban sújtott mun­kásnegyedében — hét-nyolc év körüli kisfiú sírós hangjára let­tem figyelmes: — Itt van a nagymama! — s a romhalmazból egy láb meredezett az égnek, rajta mamuszcipő... Hányán, de hányán emlékez­nek csak itt, Békéscsabán az át­élt borzalmakra? Mennyi kese­rűség, mennyi szenvedés és bá­nat? Hány család életében, lel­kivilágában hagyott felejthetet­len, mély sebet e gyötrelmes nap? S mindez miért?! Emlékezzünk hát, emberek, e szörnyűségekre. Nem akarok gyógyuló, de még mindig fájó sebeket újra feltépni, de ezekre az eseményekre emlékeznünk kell most Is s legfőképpen ma, e szomorú évfordulón! Napjaink nemzetközi esemé­nyei azt igazolják, hogy szinte napról napra tért hódít a józan ész, az emberiesség politikája. Mind több azok száma „odaát” is, akik a békés egymás mellett élésben, a békés gazdasági ver­seny fellendítésében látják a ki­bontakozást. De ne feledjük: a háborús uszítok nem haltak ki! Legyen hát intő Jel ez a szomo­rú évforduló is: egyesült erővel, összefogással üssük ki a bűnös kezükből a háború kezdeménye­zéseinek legparányibb lehetősé­gét is. Kazár Mátyás jet külügyminiszter csütörtöki pc zitlv beszédétől, tovább kell töre­kednünk a megegyezésre annak ér­dekében, hogy száműzzük a tö­megpusztító fegyvereket a kozmi­kus térségből. Megbízottalnknak vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, hogy gyakorlatilag végrehajt­ható megoldásokat dolgozza­nak ki. Kennedy sürgette, törekedni kell arra, hogy általánoe és teljes leszerelési egyezményt kössenek. „Ne kövessük el azt a hibát — mondotta —, hogy halogatjuk a megegyezést ott, ahol az lehetsé­ges és ne terjesszünk elő javasla­tokat csupán propaganda szem­pontjából.” A Szovjetunip és az Egyesült Államok közötti gyakorlati együtt­működés egyik területeként jelölte meg Kennedy a kozmikus térséget. Fölöslegesnek mondotta, hogy a két nagyhatalom egymás­sal versengve próbáljon embert eljuttatni a Holdra és közös Hold­expedíciót indítványozott. A béke megszilárdítására irá­nyuló erőfeszítésekről szólva hangoztatta, hogy azok lehetsége­sek, de hosszú és gondos tárgya­lásokra van szükség. Kijelentette: versenyezni fogunk, de ez a versengés nem egymás meg­semmisítésére irányul, hanem arra, hogy ki lesz az élen ebben a békés vetélkedésben. Szólott Kennedy a faji megkü­lönböztetés kérdéséről is. Han­goztatta, hogy az Egyesült Álla­mok ellenzi az apartheid politika bármilyen megnyilatkozási for­máját, beismerte azonban, hogy magában az Egyesült Államok­ban még mindig létezik faji meg­különböztetés. Az Egyesült Államok elnöke 28 perces beszéde végén ismét mél­tatta a nemrég Moszkvában aláírt körlátoiott atomcsend-szerződés jelentőségét. Hangoztatta, hogy ez a szerződés önmagában nem szün. teti meg a háborúkat, nem szá­molja fel az alapvető konfliktu­sokat. „Nem biztosítja a szabad­ságot mindenki számára”, de az emelő szerepét töltheti be a nem­zetközi politikában. Archimedesi idézve fejezte be szavait: Adja­tok nekem egy szilárd pontot és én kimozdítom sarkaiból a Földet. 1963. szeptember 21., szombat Kamerlingh-Onnes hélium cseppíolyósitására szolgáló készüléke 110 évvel ezelőtt, 1853. szeptember 21-én született Heinke Kamerlingh-Onnes holland fizikus. Mint a léi­déül egyetem tanára, ott 1894-ben, a hőmérséklet vizs­gálatához laboratóriumot ala­pított, ahol az anyagok ala­csony hőmérsékleten tartás melletti állapotát vizsgálták. 1908-ban először sikerült ne­ki a képünkön ábrázolt ké­szülékkel elektrolízis segítsé­gével a héliumgáz pseppfo- lyósítása. 1913-ban Nóbel- díjjal tüntették ki. Fotó: Természettudományok Történetének Múzeuma. Leiden. — 255* évvel ezelőtt, 1708-ban e napon született Antioh Kantemir orosz költő, aki klasszicista stílusú írásaival kora társadalmának igazságtalanságai ellen küzdött. * — 30 évvel ezelőtt, 1933.szeptember 21-én kezdődött el Lip­csében a Reichstag felgyujtásának pere, amelynek során Dimit­rov elvtárs leleplezte a fasiszta provokátorokat. (A gyűlölet lángjai című film a Reichstag-perről szól.) A csehszlovák sajtó ünnepe Szeptember 21-e, a csehszlovák újságírók és a csehszlovák sajtó olvasói számára egyaránt rendkí­vül jelentős dátum. Negyvenhá­rom esztendővel ezelőtt, ezen a napon jelent meg először a Rudé Právo, a Csehszlovák Kommunista Párt központi lapja. Ezért ünnep­ük ezen a napon a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a sajtó napját. A Rudé Právo több mint négy évtizede harcol a lenini párt esz­méiért, s Csaknem fél évszázad alatt az élenjáró világlapok közé került. Példányszámánál fogva is a nagy lapokhoz sorolható, hiszen naponta több mint 900 ezer pél­dányban jelenik meg, ugyanakkor a négy legnagyobb csehszlovák városban: Prágában, Bmoban, Ostravában és Bratislavában szlovák nyelven is közzéadják. A Rudé Právo dicső hagyomá­nyainak szellemében, a magasz­tos lenini eszmék és célkitűzések győzelmének jegyében harcol ma is az internacionalizmusért, s Jog­gal övezi őt olvasóinak, valameny- nyl ismerőjének bizalma. A csehszlovák sajtó ünnepén for­rón köszöntjük a testvéri cseh­szlovák sajtó valamennyi munka­társát. /tf indenki tett 6. oimonetta Spade virágárus volt egy New York-i nagyáru­házban. Szülei Nápolyból vándo­roltak az Egyesült Államokba, de ő már New Yorkban született és tősgyökeres amerikainak érez­te magát. Egy délután elegáns fiatalem­ber állt meg a standja előtt az áruházban és így szólt: — Szeretném megvenni ezt a virágot. — Melyiket? — Ezt mind. Valamennyit, természetesen — válaszolta a fiatalember és máris elővette százdollárosokkal tömött pénz­tárcáját. — Rendben van, majd össze­állítom a számlát — mondta Si- monétta felocsúdva a meglepe­téstől. — Kérem, tessék megadni a címet, hova küldjük a virágo­kat. — Az ön lakására. A virágo­kat önnek szántam. Simonetta a nyaka tövéig el­pirult. — De kérem, ez lehetet­len. Férjem van, mégpedig rop­pant féltékeny férjem. * A Dollárorgia címmel, a novlszádi Magyar szóban megjelent riportso­rozat nyomán. (Dér Ferenc) — Ez bizony kissé megnehezíti a dolgot, de azt hiszem kivéte­lesen nekem szentelheti a mai estét. Nem származik majd na. gyobb baj belőle, ha egy kicsit kimarad. Simonetta fél évvel azelőtt ment feleségül egy autómechani- kushoz. Szerelmi házasságot kö­tött, most mégis megingott. Amikor pedig megtudta, hogy a fiatalember Jeff Sherens, egy dúsgazdag hajógyáros egyetlen fia, ellenállása megtört és üz­letzárás után nem ment haza, hanem elfogadta a meghívást. Hajnali öt órakor ért haza, kissé szédülve az italtól, még inkább a szerelemtől, mert úgy érezte, hogy halálosan szerel­mes. Természetesen nagy csetepaté támadt. Férje felelősségre vonta a kimaradásért, de Simonetta nyugodtan eltűrt minden szidal­mat és szemrehányást, és azt válaszolta: — Ha tetszik, el is válhatunk. Férje, Raymond Spade autó­mechanikus nem vette komolyan a fenyegetést, mert egyébként az­nap nem ment volna munkahe­lyére. Bite, amikor hazaért, fe­leségének csak hült helyét ta­lálta. Az asszony repülőgépen útban volt Las Vegas felé. Természete­sen nem egyedül, hanem Jeff Sherens társaságában. A megérkezésüket követő na­pon első útja a válóperes bíró­hoz vezetett. Közölte személyi adatait és bejelentette, hogy válni akar a férjétől. — Mióta van Las Vegasban? — kérdezte a bíró. — Tegnap érkeztem, — Akkor sajnos, pillanatnyi­lag nem választhatjuk el fér­jétől. Némi türelemmel kell len­nie, mert mi csak Las Vegas-i lakosok válóperében ítélkezünk. Vagyis legalább hat hétig kell itt laknia, hogy megindíthassuk a peres eljárást. Simonetta tudomásul vette a választ és már éppen menni ké­szült, amikor a bíró megkérdez­te: — Tulajdonképpen miért is akart válni? — Egyetlen egyszer egy kicsit tovább kimaradtam, erre a leg­csúnyább szavakkal illetett és mindennek lehordott. — Azt hiszem ez éppen elegen, dő ok, hogy féktelen lelki durva, Ság címén férje hibájából ki­mondjuk a válást. Jöjjön el hat hét múlva, aztán minden rend­ben lesz. Simonetta megkönnyebbülten hagyta el a hivatalt. Nem fS sejtette, hogy ilyen könnyen megy a dolog. Természetesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom