Békés Megyei Népújság, 1963. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)
1963-09-18 / 219. szám
T983. szeptember 18, 5 Szerda — SPORT " SPORT »SPORT Az őszi bajnokság leggyengébb fordulója volt a vasárnapi a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban Ideális labdarúgó időben került sor vasárnap a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság VII. fordulójára. A csapatok játékán azonban ez nem mutatkozott meg, mert az őszi bajnokság egyik legalacsonyabb színvonalú mérkőzéseit láthatták a nézők. A kilenc mérkőzésen ezúttal kettesnél alig jobb gólátlag született. Visszaesést jelent ez az eddigi fordulókkal szemben, hiszen csaknem minden vasárnap négy, sőt ötgólos átlagról adhattunk számot. A VII. forduló különösebb meglepetést nem hozott, általában az esélyes csapatok győztek. Talán két mérkőzés kivétel ez alól, az egyik a gyomai együttes további jó szereplése. A csapat még a VII. fordulóban is meg. tudta őrizni veretlenségét és az igen jó formában lévő mezőhegyesiek ellen 3:3 arányú eredményt ért el. Némi meglepetésnek számít a mezőkovácsháziak játéka is, akik otthonukban sem tudták legyőzni az utóbbi időben igen gyengén szereplő Békéscsabai MÁV együttesét. Válogatott röplabda-mérkőzések Békéscsabán Női csapatunk győzött, a férfiak találkozóin sötétedés miatt féllu szakadt Igazi sportcsemegében volt része a békéscsabai sportszerető közönségnek hétfőn délután, a VTSK teniszpályáján. Békéscsabára látogatott ez alkalommal a Román és a Magyar Népköz- társaság női és férfi válogatott röplabdacsapata. A hétfő délutáni mérkőzés visszavágó jellegű volt, ugyanis szombaton Budapesten játszott egymás ellen a két válogatott, ahol 100 százalékos magyar siker született. A kedves baráti fogadtatás után i kora délután kezdődött el a női mérkőzés. Jelinek csehszlovák játékvezető bíráskodása mellett a két csapat a következő összeállításban kezdett: Magyarország: Bárányainé, Molnárné Tatámé, Gerhardtné, Nagy, Dencsiné, csere: Fekete, Schlégl. Románia: Ivó- nescu, Colceru, Mocanu, Todorovschi, Golcsie, Mirion, csere: Vanea, Po- pescu, Chezan, Enculescu. A magyar csapat adogatásaival kezdődött a mérkőzés és Baranyainé irányított leütéseivel 3:0-ra, majd 6:0-ra vezetett a csapat. A román lányok, mint a szombati mérkőzésen, ezúttal is inkább ejtésekkel próbálkoztak, amelyeket a magyar csapat sorra elnézett és kiegyenlítettek a vendégek. Látványos ütésváltások következtek ezután és 7:7, illetve 12:12 jelezte a nagy küzdelmet. Még . 13:l3-nál is egyenlő volt az eredmény, amikor Tatámé egy leütésével és egy ejtésével a magyar csapat megnyerte az első játszmát. A másodikban a románok két alkalommal is vezetést szereztek, míg végül is kiegyenlítették a játszmaarányt. Hosszú, látványos labdamenetek s főleg csak nyitásváltások jelezték a harmadik játszmát. Egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyre szert tenni, csak később, amikor a románok hat ponttal elhúztak. Magára talált ezután a női válogatottunk, kiegyenlített, de a románok jutottak előbb játszmalabdához, amikor a magyar együttes I4:14-nél ismét kiegyenlített. Ezután az igen jó formában lévő Gerhardtné két leütésével megnyerte a magyar együttes a játszmát. A negyedikben egy ideig még fej-fej mellett haladtak, de a magyar csapat egyre jobban elhúzott és megnyerte a játszmát. így a Magyarország—Románia női röplabda válogatott mérkőzést a magyar csapat 3:1 (13, —15, U., 7) arányban nyerte. Ezután a férfiak mérkőzésére került sor, amelyet azonban a sötétedés miatt nem tudtak befejezni. A magyar csapat Tatár, Czafik, Flórián, Molnár, Gálos, Jánosi, csere: Tüske, Prouza. Lantos összeállításban játszott a Barbuta, Drágán, Plocon, Nicolau, Fie- raru, Derzi, csere: Grigorovici, Schreiber, Szőcs, Ganciu összeállítású ’ román csapat ellen, Vukalovics jugoszláv játékvezető bíráskodása mellett. A magyarok látványos megoldásai, különösen Tatár és Gálos ejtései már az elején nagy tapsot kaptak. A románok azonban Derzi és Szőcs nagy erejű ütéseivel két ponttal vezettek, a magyarok egyenlítettek, s 8:8, 9:9, 10:10, 11:11 jelezte a fej-fej melletti küzdelmet. Ezután magyar percek következtek, Jánosi három alkalommal is eredményes volt, majd az utolsó leütése is sikerült, s így a magyar csapat megnyerte az első játszmát. A másodikban szintén jól kezdtek a magyarok, azonban a vendégek hamar kiegyenlítettek, sőt alaposan elhúztak, s megnyerték a játszmát. Nagyszerű labdamenetek vezették be a harmadik játszmát. A románok a legkeményebb leütéseket is védték, olykor vetődéssel hárítottak, s továbbra is irányították a játékot. Ennek ellenére a magyar csapat felzárkózott, sőt a játszma végére erősen feljavult, de csak szépíteni tudott. A negyedik játszmát biztosan nyerte a magyar csapat. Erre az időre azonban teljesen besötétedett, s így a találkozó 2:2 (11, —13, —12, 9) játszmaaránynál félbeszakadt. A román vendégeink ezután baráti fogadáson vettek részt, majd kedden Békéscsabán és Gyulán megnézték a két város nevezetességeit és majd visszautaztak Romániába. Békés — Sarkad! Kinizsi 3:3 13:1) Békés: Nagy — Szabó, Arató, Acs — Pü&ki I., Balogh — Kopárdi, Pikó II., Samu, Tuska, Mészáros. Sarkad: Varga — Szabó I., Juhász, Zsilák — Gurzó, Tobai — Szabó II., Kótai, Pozojevics, Nagy, Tóth. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak és már a második percben 2:0 arányban vezettek. Előbb Mészáros futotta le a védőket s lőtt gólt, majd kezdés után Tuska talált a hálóba. Kapkodni kezdtek a vendégek, viszont a hazaiak több gólhelyzetet dolgoztak ki, de azok kihasználatlanul maradtak. Mintegy félórás mezőnyfölény után alábbhagyott a hazaiak rohama és Kótai szépített az eredményen. A félidő befejezése előtt egy perccel Pikó n. növelte a hazaiak előnyét. Szünet után megváltozott a játék. A Gyors hazai támadásokkal kezdődött a két csapat találkozója. Az Előre támadásai a 7. percben értek góllá,- amikor 11-eshez jutottak Nyíregyházki ke- zezése miatt. A büntetőt Miklya értékesítette. Továbbra is a hazaiak támadtak, de az első félidőben már nem tudtak eredményesek lenni. Szünet után tovább élénkült a játék és még mintegy tíz percig az Előre veszélyeztetett, mely idő alatt Galovicz növelte a hazaiak előnyét. Ezután fokozatosan a vendégek vették át a játék irányítását és Dorotovics, valamint Matej sz góljával kiegyenlítettek. A hajrában már nem sikerült újabb gólt elérni. Jók: Radnai. Ambrus, Miklya, illetve Nagy, Matejsz. Medgyesegyháza — Gyula II. 2:0 (2:0) Gyoma: Megyeri — Rófusz, Kruehió, Szendrei — Kocsisf Jánovszki — Bácsi, Németh, Putnoki, Bene, Gyarmati. A vendégcsapat veszélyeztetett először és a második percben Csákány révén vezetést is szerzett. A hazaiak is támadtak, a kapuraiövéssel azonban baj volt. Egy ellentámadás során a vendégeik értek el újabb gólt a kapus hibájából Nyári révén. Ezután fokozatosan a hazaiak vették át a játék irányítását és Gyarmati, illetve Bene góljával egyenlítettek. Szünet után erős iramot diktált a hazai együttes, ennek ellenére gólt mégis a vendégek értek el. A 70. percben Kruehió elengedett egy labdát, Me gyeri sem futott ki rá, s így Császár, senkitől sem zavartatva lőtt a hálóba. Nagy hajrába kezdett a hazai csapat, s a befejezés előtt öt perccel Gyarmati egyenlített. Jók: Csete II.-, Kemény, Nyári, illetve a gyomai csapatból senki. Elek - Végegyháza 3:0 (1:0) Elek; Szilágyi — Popucza, Gavara, Tiba — Szántai, Gyebrovszki — Gura, Halasi I.. Kun, Halasi II., Klemm. Végegyháza: Szeman— Hajdú, Pasek I, Mikula — Loss I., Loss II. — Faragó, Szántó, Farkas, Pas-ek II, Engelhardt. A hazaiak kezdték a játékot és me- zőnyfölényü'k a 12. percben góllá érett. A végegyházi kaputól mintegy 20 mé lenre szabad rúgáshoz jutottak, amelyből Halasi II. gólt lőtt. A vendégek csak szórványosan támadtak de azokban nem volt kellő tervszerűség. A félidő a hazaiak fölényével éri ; véget. Szünet után a 12. percben Mikula nem találta el a labdát, Halasi I elfutott és az elébe szaladó Szamán mellett a hálóba gurított. Nem sokkjai ezután nagy kavarodás támadt & vendégek kapuja előtt, míg végül is Guina elé pattant a Labda, aki nem hibázott. A mérkőzés toyábbi részében is a hazaiak voltak a kezdeményezők, de több gólt már nem tudtak elérni. Jók: Gyebrovszki. Halasi I, Halasi II, Gavara, illetve r-Loss I, Loss fl. v Bókásszentandrás — Orosházi Honvád 1:0 (0:9' Békésszentandrás: Nagy — Szalai, Mrena, Gazsó — Kiss n, Koppányi — Bodonyi, Liszikai, Tóth, Kiss I, Eagi. Honvéd: Gexhát — Juhász, Varga, Molnár — Nagy, Baka — Lukács, Debreceni, Szugyinszki, Strasser, Ele- ki. Az első negyedóra váltakozó játékkal telt el. Jelentősebb eseményt Elek! sérülése jelentett, aminek következtében a vendégek tíz főre apadtak. Az emberhiány miatt inkább védekezésre ügyelt a Honvédemig a Hunyadi nem tudta múlt heti jó játékát megismételni. Szünet után sem változott a játék. A Honvéd 10 emberrel is egyenrangú ellenfélnek bizonyult, s már úgy nézett ki, hogy döntetlenül ér véget a találkozó, amikor a 75. percben Kiss I egyéni akcióból gólt szerzett. Élénkült ezután a játék, de több gól nem esett. Jók: Szalai. Nagy. Mrena, illetve: Varga, Debreceni. Szarvas — Kondoros 1:0 (1:0| Szarvas: Hévizi — Csemus, Ficzere I., Cziglédszki — Patkós, Ficzere II — Antal, Járó, Müller, Rohony, Uhljár. Kondoros: Ágfalvi — Kosa, Sárosi, Hajdú — Vasas, Karsai — Jankovics, Éliás, Való, Megyeri, Tinika. Alacsony színvonalú játékot hozott a két csaipat találkozója,. Az első félidőben a vendégcsapat sokat támadott, a csatárok azonban a Jegjobb helyzeteiket is elrontották. A mérkőzés egyetlen gólja Patkós távoli lövéséből esett. Szünet után már kiegyensúlyozottabb volt a játék. Az utolsó tíz percben a hazaiak veszélyeztettek, egy gólt is lőttek, azonban azt a játékvezető nem adta meg. Jók: Ösemus, Ficzere I, Ficzere II, illetve: Sárosi, Vasas, Jankovics. Mezőkovácsháza — Bcs. MÁV 0:0 Mezőkovácsháza: Budácsik n — Csepregi, Gigacz, Bányik II — Kenyeres, Budácsik m — Balázs, Gajdos, Bányik II, Kertmegi, Tóth. MÁV: Unyátinszki — Gyurkó I, Reinholtz, Gyurkó H — Hankó, Gál — Dér, Pa- lyusik, Seregi, Kmetykó, Bélánké. A vendégcsapat védekezésre rendezkedett be és tömör védelmét a hazaiak nem tudták áttörni. A döntetlen eredményt a vendégcsapat főileg az igen jól védő Unyattnszkinak köszönheti. A második félidőben Budácsik III-at megrúgták, akit a mentők kórházba szállítottak. A hazaiak az egész mérkőzés során támadtak, 18 szögletet értek el, gólt azonban nem tudtak rúgni. Jók: Bányik n, Gigacz, illetve: Unyatinszki. Sarkad! MSE — Battonya 0:0 Sarkad: Fapp — Sajti I, Barna, Somogyi — Balogh, Boldog — Simon, Varga, Kovács IV, Kovács n, Rúzsa. Battonya: Szitás — Csordás, Poddna, Ármán — Petiié, Csizmadia — Restás, Karsai, Németh, Nyima, Somogyvárl. Csapkodó játékkal kezdődött a mérkőzés, majd a helyi csapat vette át a játék irányítását. A jól tömörülő vendégek védelmét a hazai csatárok nem tudták áttörni. Több gólhelyzetet hagytak ki a helyi csapat csatárai, míg a vendégek ritka támadásai jelentettek veszélyt az első félidőben. Szünet után teljes fölénybe került; a sarkad! csapat. Több gólszerzési alkalmuk volt, a csatárok azonban minden esetben hibáztak. Jók: Mindkét csapat védelme. ü megyei I. osztály állása 1. Szarvas 7 7 — — 22:4 14 2. Gyoma 7 5 2 — 26:11 12 3. Mezőkováosháza 7 5 1 1 16:10 11 4. Tótkomlós 7 4 2 1 17:11 10 5. Mezöhegyesi K. 6 4 1 1 32:9 9 6. Sarkadi K. 7 2 4 1 13:12 8 7. Bcs. Előre II. 7 2 3 2 18:19 7 8. Medgyesegyháza 7 3 1 3 15:16 7 9. Sarkadi MSE 7 2 3 2 9:11 7 10. Bcs. MAv 7 1 4 2 9:14 6 11. Gyula II. 5 2 1 2 13:10 5 12. Békés 6 1 3 2 13:18 5 13. Békésszentandrás 7 2 1 4 7:10 5 14. Orosházi Honvéd 5 2 — 3 12:10 4 15. Kondoros 7 — 3 4 14:23 3 1€. Battonya 7 — 3 4 7:12 3 17. Elek 7 1 — 6 13:24 2 18. Végegyháza ^ 7 1 — 6 8:40 2 vendégek jobban és lelkesebben játszottak, mezőnyfölénybe kerültek. Ennek ellenére csak a hazai kapus hibájából értek el gólt, Tóth révén. Váratlanul született meg az egyenlítő gól is. A hazai kapus szándékosan belerúgott Kótaiba s a jogos 11-est Zsilák értékesítette. Nagy küzdelem alakult ki a győztes gólért, de ez egyik csapatnak sem sikerült. Jók: Szabó, Püski I., Kopárdi, illetve Juhász, Tobai, Kótai. Bcs. Előre II. — Tótkomlós 2:2 11:0) Előre: Kucsera — Géczl, Szlkora II., Radnai — Ambrus, Várai — Kuba, Miklya, Galovicz, Scheffer, Neller. Tótkomlós: Karasz — Kergyó, Nyíregyházzá, Miklós — Nagy, Paulllc — Ácsai, Matejsz, Petrlna, Dorotovics, Hovorka. iv.LeugycS'cg.y ituiictGdauíuvcu tvez,dődött a mérkőzés és a 15. percben Huszár megszerezte a vezetést. Továbbra is a hazai együttes támadott és a jó formában lévő Huszár másodszor is a hálóba talált. Szünet után sem változott a játék, a helyiek végigtámadták a 45 percet, de újabb gólt már nem tudtak elérni. A vendégek csupán a második félidő 20. percétől próbálkoztak támadásokkal, azonban azok eredménytelenek maradtak. A hajrában újból a hazaiak harcoltak ki mezőnyfölényt. Jók: Bohus, Plástyik II., illetve Pet- rovszki, Száraz, Fábri. Mezöhegyesi Kinizsi — Gyoma 3:3 (2:2) Kinizsi: Argyelán — Csete II., Sajti I., Csete I. — Sajti II., Kemény — Dúl, Nyári, Császár, Sülé, Csákány. A háztáji biztosítás olcsó — hasznos — nélkülözhetetlen OLCSÓ, MERT: ÉVI DlJA 180 FORINT. HASZNOS. MERT: TŰZ, VIHARKÁR, ÁLLATELHULLÁS, BALESET, BETÖRÉSES-LOPÁS ÉS SZAVATOSSÁGI KÁROK ESETÉN KÁRTÉRÍTÉST FIZET AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ. A BIZTOSÍTÁS KITERJED A HÁZTÁJI SZÁNTÓTERÜLET JÉGKÁRAIRA IS, NÉLKÜLÖZHETETLEN, MERT: A HÁZTÁJI GAZDASÁG BIZTONSÁGÁT SZOLGÁLJA RÉSZLETES FÉLVILÁGOS tTÁgT AZ A. B. MEGBÍZOTTJAI ADNAK. 436 Medgyesegyházi Vas- és Faipari Kisipari Szövetkezet a lakosság szolgálatában Telefon: Medgyesegyháza: 6. Szövetkezetünk rövid határidőre vállal mindennemű háztartási kisgépek, kerékpárok, motorkerék, párok javítását, valamint vaskapuk, vaskerítések és új kerti bútorok készítését. Állandó rádió- és televízió-szervizszolgálat! ÁLLAMI GAZDASAGOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK FIGYELEM! Mezokovácsházán új részlegünk nyílt meg, ahol mindennemű motortekercselést szakszerűen vállalunk. 426