Békés Megyei Népújság, 1963. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1963-08-29 / 202. szám

1963. augusztus 29.

5

Csütörtök

Egy a sok közül

Egy lépéssel közelebb

mint ahogy eltűnt az a valóság is, amelyikben két darab cigarettáért küldte él gyermekét az atya, bár ő maga sem szégyellt elmenni azért. Nem szégyellt naphosszat a piaoon állni sem, hogy valami napszámot kapjon, s nem szégyellt a munkanélküliek inségkonyháján sem sorban állni egy tál levesért. A mosónő görnyedt alakja már csak a korabeli költők verseiben él, ahogyan a pirosra festett búzát vagy az árverést jelentő dobpergést sem ismerik már falun az emberek. S amit mondtak „méltó- ságos uraink” huszonegynéhány évvel ezelőtt a Szovjetunióról, az is velük együtt köddé vált.

Ma már minden jól látó,

politikailag iskolázott, újságolvasó ember tudja, hogy hazánk mindenekelőtt azért fejlődhetett egészségesen, életszínvonal-emelési terveinket azért tudtuk realizálni, mert belső erőforrásainkat maximálisan igyekeztünk hasznosítani. De ezt csak a Szovjetunióval, s a szocialista országokkal való szoros együttműködés tette lehe- tővé_ Nem fér ebbe a cikkbe, mit kapott népgazdaságunk a Szovjetuniótól, hogy fejlődhessen Mindenki ismeri hazánk nyersanyaghiányait. E hiányt nyersanyag- importunk pótolja, amelynek háromnegyedét a Szovjetunióból, s a testvéri országokból hozzuk be. Nem lenne hazánkban ipari fejlődés a szükséges vasérc, kohókoksz, ólom, fenyőfűrészáru, kálisó, mű. gumi és sok más anyag nélkül. De más oldalról: lakosságunk foglalkoztatottságát is jelenti az, hogy mindenfajta nyersanyaggal rendelkezünk, amire szükségünk van. Természetesen a segítés kölcsönös. Mi ezért olyan árucikket szállítunk a szocialista országoknak, amelyekre nekik van szükségük. Együttműködésünk fő módszerévé ma a tervek és ezen belül az alapvető beruházások terveinek egyeztetése vált. Két vagy több KGST-országot összefogó szervek jönnek létre, mint például közös vagonpark, a nemzetközi energiaelosztó központ, több ország golyóscsapágy gyártását, kohászatát

egybehangoló nemzetközi szervek, a szocialista országok közös bankja, szabványügyi intézete stb. A „csajkarendszer” íme így valósult meg. Hatalmas közös, atomkutató intézetben, a lengyelországi Dubnában, korunk leghaladóbb tudományágaiban működnek össze ka. runk leghaladóbb társadalmi rendszerének országai, s együttműködésük gyorsítja minden országban a gazdasági előrehaladást, az illető országok szuverenitását.

Igen. Sok minden jót vettünk át a Szovjetuniótól és alkalmaztuk hazad viszonylatokra. A kolhozt nálunk termelőszövetkezetnek nevezik, s benne a dolgozó parasztok magasabb típusú, eredményesebb munkája testesül meg. Sőt, termelőszövetkezeteinkben, éppen a gazdák kívánalmainak megfelelő, en, egyre inkább . bevezetik az üzemi étkeztetést is. A gyulai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben jártunk a múlt héten, ahol a nyári hónapokban háromszáz embernek készítenek közös ebédet. Az étrend változatos, bőséges, minden igényt kielégítő, s a különböző területen dolgozó brigádoknak fogatokon szállítják el melegen, mindennap, az ebédet. Nemcsak az özvegyek, egyedülólő emberek nevezték „óriási segítségnek” ezt a „csajka, rendszert”, hanem az anyák is, akiknek felnőtt gyerekük, férjük szintén a tsz-ben dolgozik, a kisebb pedig a szövetkezet idénynapközijében van, s ott kapja meg az étkeztetést. A szövetkezeti vezetők a második műszak gondjaitól szabadították meg a falusi asz. szonyokat azzal, hogy bevezették az üzemi étkeztetést.

II magasabb igényű, kényelmesebb, kulturáltabb munka szinte nélkülözhetetlen kelléke ma már az ipari üzemekben az üzemi étkeztetés, s lassan ezzé válik a mezőgazdaságban is. Ezzel egy lépéssel közelebb kerül szövetkezeti parasztságunk a munkásosztályhoz. Persze nemcsak ezzel A közelebbkerülést jelenti az is, hogy havi bérezés (munkaegységelőleg osztás) valósul meg ma már csaknem valamennyi tsz-ben, amely biztonságos keresetet jelent. S a közelebbkerülést jelenti, hogy az ipari üzemekhez hasonlóan mind

Az ötezer lakos vendéglá- ” tóipari igényét — a község kis cukrászdája mellett — főként a földművesszövetkezeti vendéglőnek kell kielégíteni. Oda betekintve azonban csodálkozunk, hogyan képes az elhanyagolt dobozi vendéglő jelenlegi állapotában ellátni ezt a feladatot

Az éttermi rész is elég lehangoló. A helyiséget régen festhették. Csak a falon lógó néhány rossz kép tanúskodik arról, hogy évekkel ezelőtt egyszer valakinek megfordulhatott a fejében: ez egy szórakozóhely, melynek barátságos külsővel illik fogadni a betérőt. Az étteremben szétnézve megállapíthatjuk, hogy ez a gondolat később feledésbe merült. s.

A szomszédos söntés — már bocsánat a kifejezésért — afféle köpködőnek hat. Homályos, füs>- tös. Egyúttal raktárnak is használják: a fal mellett reteszek tornyosulnak. (A söntés melletti raktárban, ha a helyhiány miatt nehezen is, de azért el lehetett volna helyezni a ládákat.)

A konyha rendkívül kicsi. Harminc-negyven embernek főznek itt naponta, de az üzletvezető szerint némi korszerűsítéssel

„Most cserélje ki régi rádióját...” — hirdetik a plakátok, felhívások a szaküzlatekben. Bizonyára sokan meg is ragadják ezt a kedvező alkalmat.

A csere lehetőségével szeptember 30-ig lehet élni. Az eddigi érdeklődésről az orosházi Rádió- és Villamossági Szaküzlet helyettes vezetőjét, Molnár Pált kérdeztük meg.

— Az érdeklődés valóban nagy, bár szám szerint nem sokat mutat a statisztika. Eddig hét rádiót cseréltünk be. Ugyanis két probléma merült fel: az egyik az, hogy igen sokan a régi telepes rádiójukat szeretnék kicserélni, amire nincs lehetőség, a másik,

háromszorosára lehetne növelni az étkeztetést. A helyiség régen látott kőművest, festőt. Víz az épületen kívül van, több száz méterre. A tisztasági követelményeknek csak nagy fáradsággal tudnak itt eleget tenni. (Általában ■— némi hiányosságtól eltekintve — úgy tapasztaltuk, hogy a vendéglőt, annak rossz állapota ellenére, az ottani dolgozók igyekeznek tisztán üzemeltetni. Nem jobb üzemvezetés, hanem egy alapos tatarozás kéne ide elsősorban.)

Az udvari, Élővíz-csatornára néző rész teljesen kihasználatlan, pedig pár asztallal, székkel egész kellemes kerthelyiséget lehetett volna itt berendezni. Ezt állítólag jövőre tervezik. Idén is megtehették volna.

— Mi volt ezen a helyen régen? — kérdem az üzletvezetőt.

— Ez már évtizedek óta vendéglő. Régen egy Reisz Lajos nevű tulajdonosé volt.

•— S vajon akkor is ilyen állapotban nézett ki?

— Igen, de azelőtt ez nem tűnt így fel. Hiába, megnövekedtek az igények.

Erről van szó!

P. A.

hogy csak 500 forintig vehetünk vissza, míg sokan vannak olyanok, akik a viszonylag jó állapotban lévő értékesebb, de kevésbé modem rádiójukat szeretnék kicserélni. Erre úgyszintén nincs lehetőség. Ha a jövőben is lesz ilyen akció, véleményem szerint nagyon meggondolandó, hogy magasabb értékhatárig legyen lehetőség a készülékek cseréjére, mert az érdeklődés igen nagy, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a táskarádiótól a legkényesebb igényeket kielégítő zene- szekrényig sok típus között válogathatnak a vásárlók.

H. F.

Amikor hazánkban szerveződ.

tek az első termelőszövetkezetek (talán emlékszik még rá az olvasó, köztük volt a Sarkad-feketeéri Lenin Tsz is) az osztályellenség azonnal ellenagitációba kezdett. Legfőbb érve csakhamar közszájon forgott s bizony nehéz volt megértetni a dolgozó parasztokkal, hogy nem más az, mint rossz, indulatú rágalmazás, amely a valóságban egészen másként fest, mint ahogyan beszélnek róla. Talán emlékezünk arra is, hogy mi volt akkoron a reakció legfőbb szövetkezetellenes érve. Az, hogy a tszes-k szervezésével bevezetik hazánkban a csajkarendszert... Csajkar^ndszer... kolhoz... — milyen rossz csengése volt 15 esztendővel ezelőtt ezeknek a szavaknak! Horthy Magyarországa, nak állami és közéleti vezetői mielőtt eltűntek volna a történelem süllyesztőjében, gondoskodtak arról, hogy a legvadabb rémhíreket plántálják az agyakba Szovjet- Oroszországról, s mindent, ami ott van, a magyar lelkülettől idegen, sőt az általános emberi normáktól is idegen vetületiként állítsanak be.

De kanyarodjunk vissza a

csajkarendszerhez. Legalább any. nyira elévült, a múlt ködébe veszett ez a fogalom is, mint sok más, melyet régi életünk nyomott 20—30 évvel ezelőtt az agyunkba. Kinek jutna az eszébe ma, ha találkozik az utcán egy közéleti vezetővel, hogy „méltóságos úr”mák szólítsa ,jálázatos tisztelettel"? Vagy kinek jut eszébe kutatni: valamelyik őse miikor kapta meg a nemesi oklevelet, esetileg „a intézi" címet. Annyira nevetséges manapság erre gondolni is, mint amennyire elképesztőnek tűnik a régi kép, amikor egy hajlotthátú öregasszony szembetalálkozott az utcán a nálánál fiatalabb ügyvéddel, nagyságosasszonnyal vagy jobban szituált másvalakival és

„kezitcsókolomot" köszönt neki. Mert ügye emlékszünk arra, hogy régen ez így volt?

Tizennyolc esztendő alatt

azonban nagyot fordult a világ. A régi szavak, fogalmak eltűntek,

tője vagyok, amelynél Kerry Dampsay dolgozik — mondta Johnnak. — Tapintatosabbnak kellene lennem, de már megbocsásson az egyenes beszédemért.

John valami érthetetlen séget dörmögött, de Cunning nem törődött vele s tovább folytatta:

— Minél előbb féleségül kell vennie Kerryt és elutazni vele nászútra.

John most már mérgesen válaszolt.

— Köszönöm a tanácsát, mr. Cunning, én magam is jól tudom, mit kell cselekednem. De úgy látszik, maga nagyon rosz- szul ismeri saját munkatársait.

— Sejtem, hogy mire céloz — mosolyodott el Cunning, — Ösz- szeveszett Kerryvel? Csakhogy most nincs idő a sértődöttet játszani. Kerry biztonságáról van szó. Erre szerettem volna figyelmeztetni. Jó éjt, mr. Moonn!

— Várjon még egy kicsit, az istenért! — John nagyon izgatott lett. — Kerry hol van most?

— Ideiglenesen hozzánk költözött — felelte Cunning. — Green-street százhuszonöt. Csak. hogy gondoljon arra, hogy nálunk sincs túlságosan nagy biztonságban.

— Köszönöm, mr. Cunning — mondta John most már barátságos hangon. — Gondom lesz erre.

(Folytatjuk)

tudatosabban törekednek a mező- gazdasági üzemek vezetői, dolgozói is a jó munkaszervezésre, a gazdaság tervszerű irányítására, a munkaidő jő kihasználására, az önköltségek leszorítására, egyszóval arra, hogy az egy szántóegységre mindenből több hozam jusson. Ezek nemcsak elméleti tételek, ha. nem a mezőgazdaság mai gyakorlatának vezérelvei, amelyeknek megvalósulásával tűnik a távolság a város és a falu, az üzemi munkások és a falusi dolgozók élet- körülményei között.

II régi fogalmak helyett új

kategóriáik, új szavak fejezik ki mai valóságim,kát. S akik megtöltik tartalommal ez új fogalmakat többségükben ugyan 20—30 évvel ezelőtt születtek, mégis ők az új világ hordozói.

Varga Dezső

AUGUSZTUS 29.

Békési Bástya: Félúton. Békéscsabai Brigád: A púpos. Békéscsabai Szabadság: a púpos. Békéscsabai Terv: Ez is szerelem. Gyomai Szabadság: Egy szélhámos vallomásai. Gyulai Petőfi: A nagy manőver. Mezőkovácsházi Vörös Október: A sárga cipő története. Orosházi Partizán: Tücsök. Sarkadi Petőfi: Robinson család. Szarvasi Táncsics: Előzés. Szeghalmi Ady: A különös lány.

N. Toman:

Katasztrófa nem lesz, ha...

Regény

Fordította: Sárközi Gyula

19.

Kerry, csak miután végigolvas, ta művét, győződött meg róla, milyen tapasztalt szerkesztő ez a Charles Cunning. Nem írta át teljesen a cikket, amitől Kerry különösen tartott, csupán csak kicsit megrövidítette és belejavított stilisztikailag itt-ott. Csak azt írta át teljesen, ami túlságosan szókimondóan volt megírva. S ez a rész olyan kajánra sikerült, hogy ettől az egész cikk hangja teljesen megváltozott,

— Nos, nincs kifogása ellene, hogy egy kicsit belejavítottam? — kérdezte Cunning és szórakozottan rendezgetett holmi papírokat az asztalán.

— Miért lenne kifogásom — felelte elragadtatással Kerry, — amikor ezzel a kis belejavítással a közepes cikk mesteri művé vált?

— No-no — mosolygott Charles Cunning kedélyesen, —• nem kell azért belőlem újságírómágust és varázslót csinálni. Mind. össze kissé tapasztaltabb vagyok magánál. Most még egy feladat áll előttünk. Levelet kell írjunk néhány kongresszusi tagnak. Ezekben a levelekben ismét hivatkozunk a „Sirena” cikkére és közöljük a mélyen tisztelt kon- ressman-ekkel, hogy hírszerző szolgálatunk „neutron detonáto- rokkal” látta el titkos ügynökeit és a Szovjetunióba küldte őket.

hogy diverziökat hajítsanak végre annak a szovjet magfegyvernek a raktáraiban, amely talán segítene nekünk megszabadulni a hívatlan égi vendégtől.

— No és ha bizonyítékokat kémek majd? — kérdezte Kerry. — Nem hisznek azok a mi szavunknak!

— Emiatt ne aggódjék, Kerry. Nem tőlünk kérik majd, hanem a hírszerző hivataltól. A hírszer. zök valószínűleg nem mutatják meg kártyáikat a kongresszusi tagoknak, de a kormányfőnek be kell vallaniuk, hogy a Szovjetunióba valóban küldtek titkos ügynököt, illetve több ügynököt „neutron detonátorral”. Van logika a következtetéseimben?

— Van, mr. Cunning.

— Nos, ha van, akkor fogjunk neki a munkának!

Késő estig dolgoztak, amikor pedig befejezték a munkát, Cun. ning határozott hangon így szólt:

— Most pedig, kedves Kerry, fogja a kocsimat és menjen a lakásomra. Ugye, tudja hol lakom? Maryt is ismeri. Éjszakázzék nálam.

Kerry csodálkozó pillantást ve. tett Cunningna.

— Nem akartam megmagyarázni, miért tanácsolom ezt magának — folytatta a szerkesztő zavartan. — De úgy látszik, mégiscsak meg kell magyaráznom. Tudomásomra jutott, hogy figyelik magát. Egyik barátunk figyelmeztetett rá... Úgy látszik, ennyire megnőtt az érdeklődés a személye iránt. Ez annak az eredménye, hogy találkozott nagybácsijával, aki megfigyelésük alatt áll. Lehet, hogy egy ujjal sem nyúlnak magához, de azért jobb az óvatosság. Telefonáljon haza az édesanyjának és közölje vele, hogy sürgős riportra utazik.

Kerry tiltakozni akart, de Cunning mérgesen megfenyegette: — Semmi tiltakozás! Ügy próbáljon eljutni hozzánk, hogy senki se tudja nyomon követni.

Amikor Kerry végre elment, Cunning felhívta John Moonnt.

— Annak a lapnak a szerkeszRádiócsere Orosházán

Szeptember 30-ig lehet beváltani a régi készülékeket