Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1963-07-14 / 164. szám

1963. július 14. 2 Vasárnap hagyott ajtók... Nyitva IValpjainkban jéllemaő még társadalmunkra, hogy az emberek túlnyomó többségében együtt éilmdk az új erkölcsi tulaj­donságok, s az an ti szocialista jel­lemvonások. Sok példát lehetne felsorolni arra, amikor az új és a régi összecsap valakiben, s lelki válságot okoz. Szék a „válságok” persze többnyire nem tragikus ki- fejlődésúek, de napokig, sőt hete­kig megrázkódtatják az embert akkor is, ha átmenetileg még a régi erkölcsi vonások kerekednek Mül cselekedetedben. A múltkoriban Nagykopáncson beszélgettünk egy szövetkezeti gazdával, aki rendszeresen elhord­ta a közösből a krumplit, lucer­nát, paprikát stb. Őszinte beszél­getés volt. Emberünk elmondot­ta, hogy többször rajtacsípték őt korábban és figyelmeztették. Utá­na mindig gondolkodóba esett. Végtére is igaza volt a brigádve­zetőnek, aM a közös érdekre hi­vatkozott Mivel azonban a jóin­dulat nem állította közgyűlés vagy társadalmi bíróság elé emberün­ket, az úgy gondolta: nem is olyan nagy valami annak a kosár krumplinak az elvitele... Biztos más is így csinálja, ezért nem ke­rekítenek belőle olyan nagy ügyet Akik a sorozatos lopásokat — mert annak lehet nevezni a tár­sadalmi tulajdon legkisebb mér­tékű megkárosodását is — elnéz­ték, tudatosan nyitva hagyták az ajtót emberünk számára, hogy magától térjen be a közös érde­ket mindenek előtt tiszteletben tartók táborába. De emberünkben nagyobb volt a kapzsiság, a becs­telen úton való jövedelemszerzési hajlam, mint a közös érdek fél­tése. Ezt a jellemvonást az ura­dalmaik korából hozta magával, amikor a földesúr éhbérért dol­goztatta, s ez olyan ellenállást alakított ki benne, hogy „ha nem figyel az intéző, azért elviszem a magamét, mert az jogos”. VJ a azonban nem földesúr és nem intéző áll az emberek háta mögött, a szövetkezeti gaz­dák maguknak és a magukéban nál az első negyedévben anyag- ellátási zavarok miatt jelentős le­maradás állt elő. Június végéig azonban a dolgozók nemcsak pó­tolták ezt, hanem 8 százalékkal túl is teljesítették a tervüket. Le­maradás csak Béke hálógami- túrából van, a többi cikkek gyár­tásában túlteljesítést értek el. Igen jó a vállalat eredménye gazdaságosság szempontjából is, dolgoznak. Így aiztán emberünket sem hagyták vég nélkül megká­rosítani a közös tulajdonit. Egy­szer csak azon vette észre magát, hogy a közgyűlés előtt áll, s tár­sai fejéhez vagdossák, hogy hány. szar, s miben károsította meg őket. Sőt, ügyét átadták a bíróság­nak, amely kéthónapi szabadság­vesztésre ítélte. Ez az ember már isimét a nagy­kopáncsa tsz-ben dolgozik. Visz- szafogadták őt a tagok, s ismét alkalma nyűik arra, hogy azt te­gye, amit ezelőtt tett. De nem te­szi Két hónapig volt alkalma gondolkozni a történteken, s rá­jött, hogy mennyire visszaélt bri- gádvezetője és gazdatársai jó­indulatával. Elkerülhette volna a bírósági ítéletet, ha fontolóra ve­szi, amit a figyelmeztetések so­rán mondtak neki. J£z a példa kirívó eset és ter­mészetesen nem általános jelenség az, hogy az emberek ilyen, az életükben komoly törést okozó ítélet után gondolkoznak másként, mint előtte. Az esetek többségében átlépik a nyitva ha­gyott ajtók küszöbét önszántuk­ból, a maguk meggyőződéséből is, úgy, hogy apránként levetkezik a régi, kispolgári tulajdonságokat A pártszervezetek mellett egyre tu­datosabban tevékenykednek ezért a legöntudatosabb pártonkívüliek is, akik nem mennek el szó nél­kül az emberi hibák láttán, ha­nem igyekeznek megmagyarázni annak károsságát és következmé­nyeit. Coik ilyetn magántulajdonosa szemléletből fakadó vonás él ma még az emberekben. A gyulai Vörös Csillag Tsz. egyik párttaggyűlósén például a kertészbrigádlból néhányan azért szólaltak fel, hogy több jó lovat adjon a kertészetnek a vezetőség, mert a ,,ló mégiscsak ió”, s azzal gyorsabb, s jobb munkát le­het végezni. Ez a meg­nyilvánulás sem más, mint a ré­gi gazdálkodásiból fakadó bálvá­nyozása a lovaiknak, aminek fő- termékeként jelenik meg az el­takarékossági verseny. Ebben az év elejétől a dolgozók 80 százalé­ka vesz részt. Jelenleg az anyagellátás jó, minden előfeltétele megvan an­nak, hogy a második félév is jó eredménnyel záruljon. A napok­iban nagy mennyiségű lönkfát ka­pott a vállalat, amiből az egész évi seprűnyél-szüklégletet elő tud­ják állítani. lenszenv mindennél szemben, ami új. A taggyűlés helyesen vilá­gított erre rá, úgy, hogy nem a felszólalókat marasztalta el, ha­nem téves felfogásukat, s ezzel segítette őket abban, hogy új mó­don gondolkozzanak. y7 égül hadd mondjunk él még egy példát a Félsőnyomási Állami Gazdaságból. Van egy asztalossegéd, akit kitiltottak Bu­dapestről botrányt okozó visel­kedése, mértéktelen italozása miatt. Ügyes kezű ember ez. Láttunk egy vitorlóshajó-mo- déUt, amelynek ezernyi apró al­katrészét a munka utáni szabad idejében állhatatos szorgalommal faricskálta ki, míg összeállította a modellt. Mint mindenki előtt, az ő számára is nyitva áll a lehe­tőség, hogy ismét megtalálja he­lyét az életben, visszatérjen a csa­ládjához, s képességednek megfe­lelően hasznos tagja legyen a tár­sadalomnak. Ez az ember azonban egyelőre nem él a lehetőségekké!. Ha ki- sebb-nagyobb összeghez jut, el­issza, a munkából pedig önkénye­sen és elég gyakran, távol ma­rad. Lehet-e segíteni rajta? Igenis lehet, a humanitás pedig azt dik­tálja: szükséges. Még ilyen esetek­ben is mindent el kell követni, hogy az embert megmentsük csa­ládjának s a társadalomnak. De, ahogy mondani szokták: vasvillá­val nem lehet szilvát aszalni, Erő­szakkal is távol lehet tartani a társadalomtól az olyanokat, akik ártanak a közerkölcsnek, akik notóriusan akadályozzák az új er­kölcsi normák elterjedését. S egyelőre, ha a helyzet úgy hozza, erre is szükség van még... Varga Dezső A Békés megyei Népújság 1963. június 16-i számában megjelent Az Orosházi Üveggyár építkezé­sén dolgozó munkások visszavár­ják dr. Bártfai Imre orvost című cikkel kapcsolatos tényállást meg­vizsgáltuk, s az ott dologzók érde­keit figyelembe véve elrendeltük, hogy az illetékes körzeti orvos a helyszínen biztosítsa mindazt or­vosi szinten, amit eddig dr. Bárt­fai Imre nyújtott — a fennálló rendelkezések figyelmen kívül ha_ gyásával, társadalmi munkában. Május óta mind több az olyan kirakat, melynek középpontját nem a bolt valamely portékája díszíti, hanem egy-egy tabló. Tabló az érettségizőkről, tabló az általános iskolák végzett tanulói­ról. Másutt mérnökök vagy szak­munkássá lett ipari tanulók tár­sas képeiről néznek vidám farkas­szemet a holnappal a fiatalok. Legtöbbjük olyan, aki most jutott el a pályaválasztás szép gondjá­hoz. Szép gondot írtam az imént, de nem kis gondot. Hiszen közhely volna azt bizonyítanom, milyen jelentősége van a választásnak a fiatalok egész későbbi életére. Mert hivatkoznak a sorskuriózu­mok gyűjtői olyan példákra, hogy Jack London kezdetben újság­árus, aranyásó és osztrigakalóz volt; elmondhatják, hogy Her­mann Ottó a nagy természettudós lakatosnak készült; hogy Edison­nak az elmúlt száz év legsokol­dalúbb föltaláló] ának semmiféle rendszeres képzésben nem volt része. Az életsorsok túlnyomó többsége viszont azt a tételt iga­zolja, hogy az emberek — kevés A kertészetben széjjelszóródva — ki paradicsomot, ki paprikát szedve, ki pedig az öntözővíz által megnyomott földet kapálva — úgy látszott, hogy nagyon sokan dolgoznak, aztán kiderült, hogy egész évben csak harmincán— harmincnégyen termelik a tíz hold paprikát, tíz hold paradicso­mot, 40 hold uborkát, s 10 hold A ténybeli igazság kedvéért megemlítjük még, hogy a vizsgálat megállapította: ifj. dr. Árvay Béla SZTK ellenőrző főorvos nem volt feljelentő. Eddigi ténykedésében az érvényben lévő rendelkezések és az SZMT, az SZTK, a megyei tanács egészségügyi osztálya út­mutatása szerint járt el. SORBAN JÓZSEF (SZTK ügyvezető) GULYAS SANDORNE, Orvos-Eü. Dolgozók Szakszervezetének Békés megyei Bizottságának titkára. rosszul kiválasztott mes tereséggel keresik kenyerüket és az váUk élethivatásukká is. És erre még a lexikonok által számon tartott „nagy életek’-’ is több példát kí­nálnak, mint az ellenkezőre. Gon­doljuk meg, hogy Raffaelt már gyermekkorában angyali festőnek nevezték, du Gard már ifjan írónak készült, vagy hogy Mo­zart élőbb megismerte a hang- szerelés titkait, mint hazája föld­rajzát. Persze, talán csak minden száz- milliomodik pályaválasztó fiatal­ból válik Mozart vagy Jack Lon­don szabású nagy egyéniség. Mégis roppant fontosságot kell tu­lajdonítanunk, minden gyermek vagy ifjú pályaválasztó elhatáro­zásának, mivel a megfontolt, okos döntés egyszerre hasznos az egyénre és a társadalomra, a kap­kodó, elhamarkodott, könnyelmű pályaválasztás nehéz helyzetbe hozhatja a fiatalt és nincs hasz­nára a társadalomnak sem. Ez egyébként évezredes igazság. Mégis évezredek teltek el úgy, hogy a társadalom vajmi kevés újburgonyát. Azaz, hogy többen, mert három kertésztanulót is szerződtetett a csanádapácai Ha­ladás Tsz, két fiút és egy lányt. A tanulólányt, Nagy Margitét para­dicsomszedés közben fényképez­tük le, s éppen számára egy je­lentős napon — július elsején. — Up yarns akikor volt egy éve, hogy megkötötték a tanulószerződést. Azelőtt pár nappal kapta kéz­hez az általános iskola VIII. osz­tályának végbizonyítványát. A szülei nem szövetkezeti tagok. Édesapja idős ember már, s csak pártoló tagként lépett be néhány évvel ezelőtt. Miért szerződött le? Érdemes, hiszen teljes egészében megkapja a teljesített munkaegy­ség-értéket. Ezenkívül kosztpénzt is kap. Munkaruha is jár, de úgy egyeztek meg, hogy inkább az el­lenértékét fizesse a szövetkezet, persze nem apródonként, hanem lehetőleg egy vagy két tételben. Az így kapott pénzből Margit to- valy is olyan ruhákat vásárolt, amelyben a bálba is elmehetett. segítséget adott ahhoz, hogy az életbe kilépő tagjai jól dönthes­senek leendő élethivatásukról. Még a mi társadalmi viszonyaink között is csak nemrég, 1961-ben született olyan kormányhatározat, amely elrendelte az ifjúság pálya- választási felvilágosításának, il­letve az ilyen arányú tanácsadás­nak a megszervezését. És csak ta­valy ősz óta működnek a megyei pályaválasztási tanácsok. Külön­böző helyi és részintézkedések addig is igyekeztek ezt a problé­mát megoldani, de az csak mér­sékelt eredményt hozott. — Probléma? — kérdezheti az olvasó, hiszen nálunk bárki előtt nyitva áll bármilyen pálya, ami­re csak rátermettsége van. Ez igaz. De nyilvánvaló igazság az is, hogy a sok tízezer fiatal, aki most nyilvánítja ki vágyát, hogy ez vagy az szeretne lenni, ilyen vagy olyan iskolában foly­tatná szívesen tanulmányait, csak meghatározott számú hely között választhat. Mit értsünk ezen? Ebben az év­ben a szakmunkásképzésbe mint­egy 55 ezer első éves tanulót vesznek fel. A vas- és fémipar­ban körülbelül 24 ezer tanuló ta­lálhat helyet, a mezőgazdaságban Felhívás a földadófizetési kötelezettség teljesítésére A megyei tanács vb pénzügyi osztálya felhívja a földadó- fizetésre kötelezetteket, hogy a cséplés befejezése után az 1963. évi adófizetési kötelezettségüknek haladéktalanul tegyenek eleget. A földadó július 1-én esedékes. Teljesítése állampolgári kötelesség. Ha a terményben fizetésre kötelezett földadótartozást ön­hibájából nem terményben egyenlíti ki, a q-ként 220 fo­rintos búzaáron felül bírság címén földadóhátralékának minden búzakilogrammja után 1 forintot köteles fizetni. Emellett a behajtás költségei is terhelik. /Megyei Tanács VB Pénzügyi Osztálya 325 Első féléves termelési tervüket 108 százalékra teljesítették Az Orosházi Faipari Vállalat- amit nagymértékben elősegített a Válaszolnak az illetékesek A pályaválasztásról kivétellel — az ifjúkorban jói—

Next

/
Oldalképek
Tartalom