Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1963-07-28 / 176. szám

1963. július 28. 4 Vasárnap Aszíaltkeverés A kánikulában sem szünetel a munka a Hódmezővásárhelyi Közúti Üzemi Vállalat orosházi építésvezetősége telepén. Az anyagi ösztönzés révén Csaknem kétszer annyi asszony dolgozik az örménykúti Egyetértés Tsz-ben, mint tavaly Törpevízmű építését tervezik Csabacsüdön Csabacsűd ivóvíz-ellátása az egyre rohamosabb fejlődéssel évről évre nagyobb gondot okoz a község vezetőinek. Éppen ez­ért elhatározták, hogy törpe­vízmű építését kezdik meg 1964-ben. A törpevízmű terve a jövő év közepéig elkészül és még ugyanebben az évben meg­kezdik egy hidroforház építé­sét és egy kút fúrását. Erre 660 ezer forintot fordítanak. Az a terv. hogy 1965-re teljesen ellássák ezáltal a község lakóit jó ivóvízzel. Mivel az építkezési költség összesen mintegy 5,5 millió forint lesz, létre akarják hozni a törpevízmű-társulatot is, hogy az állami támogatáson kívül a község lakói is hozzájá­rulhassanak a teljes vízhálózat felépítéséhez. A termelőszövetkezetek megszi­lárdításának, a jövedelem fokozá­sának egyik módja a helyes pré­miumrendszer kidolgozása. A ju­talmazás helyes módját és útját keresték eddig az örménykúti Egyetértés Tsz-ben is. Az elmúlt évben ugyanis csak a paradicsom leszedésénél közel húszezer forint jövedelemtől esett el a termelő- szövetkezet munkaerőhiány miatt. Ki kellett tehát dolgozniuk egy olyan jutalmazási formát, amely százalék a kocsisoké, 0,2 százalék pedig a traktorosoké. Eszerint a kukoricában dolgozók mindegyi­kének érdeke a jól végzett, alapos munka, a jó termés biztosítása. Az eddigi tapasztalatok azt bi­zonyítják, hogy nemcsak amiatt az ötszáz hétszáz forintos pré­mium miatt mennek az asszo­nyok, lányok dolgozni a tsz-be. E mellett a tsz pártszervezete, veze. tősége meg tudta érttetni velük, hogy a munkaerőhiány miatti ká­rok az egész tagság anyagi kárát Építők — reíSekíorféiifben Békéscsaba aludni készül. Csendesednek az utcák, egyre ritkábban kopognak léptek, az ablakokban egymás után hunynak ki a fények. A Kazniczy utcában, a hajdan­volt vásártéren reflektorfényben állnak a már felépített és a most épülő házak. Közéjük tartok, embereket, építőket keresve. Itt ilyenkor is építkeznek. Az érdekel, arról szeretnék hírt vin­ni, hogy hogyan és kik dolgoznak, mennyit ér, mennyivel gyorsítja az építkezés ütemét ez a késői munka. Téglahalmok, vasrudak, föld­buckák, betonoszlopok mindenütt. Balról alO-ss épület ezüst színű csőállványzatban áll, jobbról a már elkészült, átadott paloták sziluettje rajzolódik a csillagok közé, szemben az ötven lakásos, 4-es számú bérház. A tetején ■— a fényben látni — alakok mozog­nak, hajladoznak. Az utolsó eme­leten munkálkodnak az emberek. Tóth Ferenc művezetővel ka­paszkodunk fel hozzájuk. Viczián Pál kőműves, Pusztai Ferenc és Kovács Sándor segédmunkás a csaknem 20 méteres magasságban néhány percig velünk együtt nézi a város panorámáját, a fények füzéreit. Az állomáson kocsikat tolatnak, mozdonyok füttyente- nek. A síneken túl Jamdna pihen. A Szarvasi úton teherautók ro­bognak el. A ruhagyárat és a tűz­oltólaktanyát a 9-es, a templomo­kat a 10-es épület rejti maga mö­gé. A falról lenézve az 5-ös épü­let alapjait látjuk. Az emelőda­ruk — hatalmas acélgólyák — mozdulatlanul állnak a házak mellett, a reggelt várják,, a moz­dulás pillanatát... Beszélgetünk — mindenfélé­ről.* A munkáról, a családról, a mai napról, amely nekik délután egy órakor kezdődött, az esti mű­szakról, amely 10 órakor ér véget, a vidámságukról, a gondjaikról. Amióta a vásártéren megkezdő­dött az építkezés, mind a hárman itt vannak. Pali bácsi arra a leg­büszkébb, hogy ő illesztette itt helyére az első lakótömb első elő­regyártott falblokkját. Idestova 32 éve kőműves. Épített Dunaúj­városban, Pesten, Pétfürdőn, Pé­csett, s nagyon sok téglát rakott falba Békéscsabán. Másfél éve villanyfény mellett is dolgozik, szereli a blokkot, őszinte ember lévén azt mondja, hogy nem va­lami nagy híve a villanyfényes műszaknak, de megérti az igény szavát. Kell a lakás, minél gyor­sabban, minél több, nagyon ki kell használni az időt, s a gépeket. Ez az este egy kicsit csen­des ünnep számukra. Ahogy most összferámolják a szerszámaikat, vö­dörbe ömlesztik a fándlit, malte- roskanalat, függőónt, kalapácsot, peiszert, tulajdonképpen elbú­csúznak a 4-es épülettől. Ez a ré­szükről befejeztetett. Blokkszere­lésre itt már nincs szükség. Hol­nap reggel új csoport jön, födém­panelt rakni, vasat szerelni, bor. dákat és koszorúkat kibetonozni, salakfeltölteni, attika-blokkezni, födémet zárni. Vicziánék leszáll- nak a magasból az 5-ös épület alapjaihoz. Holnap ott folytatják tovább a munkát. — Fáradtak, álmosak-e? Érzem, hogy sután hangzik a kérdés. Kilenc órát hajladoztak, itt fenn a magasban, pörkölő hő­ségben, fülledt melegben, persze, hogy eltörődtek. Már korholni kezdeném magam, amikor meg­szólalnak. *— Itt nem álmos az ember. Nem lehet álmos. Vigyázni kell minden mozdulatra. Beszélge­tünk, élcelődünk, hogy ne környé­kezzen meg a szunyókálás ördöge. Otthon maid aludhatunk... — mondja a fiatal Pusztai, aki ma éjszaka még Békésre biciklizik haza. Nem ujjonganak, persze, hogy nem ujjonganak az esti mű­szak miatt. De nem is zúgolódnak. Megértik, hogy szükség van rá. És jóleső érzéssel, dicsekedve mond­ják, hogy a Vásártéren már csak­nem teljesen pótolták a tavaszi el­maradást, egyenesben vannak, tisztességes a kereset. Az elmara­dás pótlása iórészt annak köszön­hető, hogy nem reggel héttől délután ötig dolgoznak itt, hanem reggel négytől este tízig. Tizen­nyolc óra pedig mégiscsak több. mint tíz. így a 4-es épület 50 la­kása határidőre, november 15-re elkészül. A földszinten már szere­lik az ablakokat, ajtókat... Néhány másodpercre kialsza­nak a reflektorok. Mi történt? Semmi különös csak Csató bácsi, a gépkezelő megtréfált bennünket. Egy kis hangulatvilágítást rögtön­I zött. Ma egész nap ő volt az élcek céltáblája. Most törleszt... Ami­kor újra fényár önti el a falakat, a környéket, vontató tűnik fel az állomás felől. A téglagyárból blokkokat hoz. Már várnak rá. Bár a műszak végétért, lepakol­ják valamennyit, hogy holnap ne legyen anyaghiány. Fél tizenegy tájban elcsendese­dik a tér. A segédmunkások: Jan- tyik György, Hursán György, Szűcs István, a darusok: Juhász László és Barna Lsázló, meg a gépekezelő: Csató Lajos valahol már a város utcáit róják vagy a bicikli pedálját tapossák a kiadós zuhanyozás után. Tóth Ferenc művezetővel mi is elbúcsúzunk a reflektoroktól, melyek csillaghalványulásig ég­nek. Csak Bartolák bácsi marad az éjjeliőr és hűséges kísérője: „Doktor” kutya. Megkezdik kör- be-körbe útjukat, hogy őrizzék a milliós értékeket, a jövendő bol­dog fészkeket, a nyugalmas csen­det, s köszöntsék reggel az új na­pot, a munkakezdő embereket. Pallag Róbert nemcsak a tsz tagjait, de a bese- gítőket, főleg az asszonyokat is mozgósítja a munkáiban való rendszeres részvétéire. A termelőszövetkezet vezetősége kidolgozta az új premizálási for­mát. E szerint a bedolgozó asszo_ nyoknál nyolcvan munkaegységen felüli teljesítmény után 500 forint prémiumot ad a termelőszövetke­zet, lányoknak 150 teljesített mun. kaegység után 700 forint jutalmat adnak. Amikor ezt a tervezetet el. fogdta a tsz küldöttgyűlése, még nem tudták, hogy ezzel valóban sikerül-e megmozgatni az asszo­nyokat és lányokat, sikerül-e meg. oldani főleg a kertészetben mutat, kozó munkaerőhiányt. Az eredmény már tavasszal megmutatkozott. Szép számmal je­lentkeztek az asszonyok munkára vállaltiak kukorica, és répaföldet is, amelynél a teljesítmény-pré­miumon kívül termelési prémium is jár. A termelőszövetkezet ugyan, is egy hold kukorica megművelé­séért a 16 munkaegységen kívül az össztermés 10 százalékát osztja szét prémiumként A munkaegység arányában ebből 8,8 százalék a növénytermelőké, 1 N. Toman: au A „ Big Joe” foglyai * Fordította: Sárközi Gyula Dixon tengernagy intézkedik Annak ellenére, hogy Dixon tengernagy rossz hangulatban volt dr. Francois Stowne mégis úgy határozott, hogy megzavarja nyugalmát. Már nem első éve ismeri Edgar Dixont, mivelhogy együtt szolgált vele az egyik ha. dihajón, mint főorvos, amikor Dixon még csak ellentengernagy volt. Furcsa ember volt ez a Stow­ne. Immár hány éve szolgál flot­tánál, de sehogyan se tudja meg_ szokni a ringást és állandóan tengeri beteg. Szörnyen félt a bombázásoktól is. A háború alatt szinte mindig inába szállt a bátorsága, ahogy ő szokta mondani; Edgar Dixon jólismer­ve a doktor eme fogyatékossá­gait, csodálkozva kérdezgette tőle: — Mi az ördögnek szolgál ma. ga, Francis, a flottánál, amikor olyan gyönge idegzetű, mint egy úridóma? A hadseregnél sokkal nyugodtabb volna az élete. Olyan régóta szolgáltak együtt hogy már csaknem jóbarátok voltak s amikor beszélgettek, nem resteltek keményebb kife­jezéseket használni. — Mindig abban reményke­dem, hogy félelmem idővel el­múlik — ütötte el Stowne tré­fával a dolgot. Amikor a doktor bekopogott az admirális fülkéjének ajtaján, Dixon hatalmas íróasztalnál ült mély gondolatokba merülve. — Nos, mi újság, doki? — kér_ dezte a tengernagy komoran. Még mindig rossz hangulatban volt, mégpedig a rejtjeles távirat miatt amit rna reggel kapott a minisztériumtól. — Nem éppen kellemes hírek, tengernagy úr. — Nos? A doktor habozott, nem merte folytatni. jelentik. A községben időszakos napközis óvodát állítottak fel, hogy a gyermekeket biztos helyen tudják az asszonyok, amíg dolgoz, nak. A termelőszövetkezet vezetősé­gének jó munkáját bizonyítja, hogy míg tavaly 81 asszony dolgo­zott rendszeresen a szövetkezet­ben, az idén 150-re növekedett a számuk, s átlagos munkaegység- teljesítményük eddig 40 munka­egység. Juhos Erzsébetnek, az asz. szonybrigád vezetőjének 113, Rá. gyáns2iki Mihálynénak 90, Kiss Páinónak 70, Faljak Jánosnénak 72 munkaegysége van. Ez azt mu­tatja, hogy Ők már biztosan szá­míthatnak a prémiumként kitű­zött 500 forintos jutalomra. Az új prémiumrendszer nem­csak egyéni eredményeket hozott. A termelőszövetkezet időben fe­jezte be az aratást, a kukoricát háromszor kapálták meg és a kér. tészetben is folyamatosan, időre elvégeznek minden munkát. Ez pedig azt jelenti, hogy az idén magasabb lesz egy munkaegység értéke, több lesz egy-egy tag tel­jesítménye, de keresete is. Nógrádi Margit — Nos? — emelte fel a tenger­nagy a hangját. — A pilóták, akik a szigeti sziklát bombázták, szintén meg­betegedtek... — Sugárbetegségben? — Igen, Edgár... Szerintem mi. nél előbb odébb kell állnunk in­nen. A tengernagy semmit sem fe­lelt. Ujjaival idegesen dobolni kezdett az íróasztal szélén, amely tele volt az Óceánia tér­képeivel és hajózási útmutatói­val. Jóllehet Edgar Dixon jól tartotta magát ezekben a napok­ban egyetlen szóval, egyetlen arcmozdulattal nem árulta el, hogy mennyire aggasztják a tör. téntek, Francis Stowne jól látta azonban, mennyire lesoványo­dott, sőt meg is öregedett. — Hátha tévedett, Francis? — szólalt meg Dixon hosszas hall­gatás után. — Nem, nem tévedtem. A szimptómák nyilvánvalóak. Kü­lönösen az aggaszt engem, hogy túl rohamosan csökkennek a fe­hérvérsejtek. Odébb kell áll­nunk innen, tengernagy úr! — Hogyan állhatnék odébb Francis, ha egyszer szigorú uta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom