Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-12 / 135. szám

átmegy a pártbizottság és a megyei tanács l ap-ja Mi legyen a sorsa a békéscsabai — Megszűnik-e vagy hírek Ha nincs autó, jó a szamár is — A rokonai küldték neki a szamarat Olaszországból. (Gerő Sándor rajza) állatkertnek A békéscsabai áiTatkert létreho­zása nagy helyesléssel találkozott annak idején. Azóta több év telt el, s más városok, Pécs, Veszprém, Debrecen, Győr, Várpalota is di­csekedhet ma már szép állaltlkert- tei. A veszprémieké gyönyörű — természetadlta — környezetben; teljesen társadafem úton jött lét­re. A győriek egy óv alatt olyan áülatkerteit építettek, mely az or­szág egyik legszebb vidéki ilyen létesítménye. És a békéscsabai?.^ Ott van, ahonnan elindult, csak hogy rosszabb körülmények kö­zött s helyzete az utóbbi időben még súlyosbodott. Mi legyen a sor­sa téhát, szükség van-e arra, hogy továbbra is fenntartsák, hiszen rontja a környezet levegőjét, az állatok látványa a szűk kis ket­recekben csak szánalmat kelt. A helyzet tarthatatlan. Tenni kell valamit, ménedig sürgősen! Ez a gondolat adlta az ötletet: Halálos vasúti szerencsétlenség Békéscsabán Június 8-ón a békéscsabai vas­útállomáson Druzek Sándor kocsi- rendező tolatás közben észrevette, hogy két kocsi között kiakadt az összekötő kapocs. A szerelvény megállása után oldalról, az ütköző közé hajolva akarta összekapcsol­ni a vagonokat. Ebben a pillanat­ban azonban a mozdony ráállt a szerelvényre a két kocsit össze­lökte és Druzek Sándor a két üt­köző közé szorult. A huszonhét éves kocsirendező kórházba szállí. tás után belehalt súlyos sérülései­be. Jövedelmező a feketebodza virágzatának gyűjtése! A bodzavirág gyűjtését akkor kell megkezdeni, amikor a tá­nyérszerű virágzatában még csak néhány virágocska nyílott ki, a zöme még csak feslőben van. Az egyes virágzatokat köz­vetlen az elágazás alatt kell le­csípni, úgy, hogy minél kisebb vastag kocsányrésszel legyen gyűjtve Az így legyűjtött nyers bodza- virágot korlátlan mennyiség­ben vásárolják a HERBARIA megbízásából a földművesszo- vetkezetek kg-ként 1,20 Ft-ért. Megfelelő lelőhely esetében napi 60—80 Ft kereset is elér­hető. Az egyöntetű vajsárga színűre szárított feketebodzafa virágza. tát is korlátlanul lehet értéke­síteni, jó áron. Ajánlatos a vi­rágokat árnyékos helyen (pad­láson) kihúzott zsinegre vagy drótra felfüggesztve szárítani. A bodza virágját a gyógyászat köhögéscsillapító és izzasztó hatású teakeverékekben hasz­nálja fél. 273 Anikót a TIT-nél beszéljük meg többen is, mit te­hetünk, hogy a helyes kezdemé­nyezés ne fulladjon végül is ku­darcba. Ezért rendezett ankétet a városi tanács, a TIT és a Hazafias Népfront, melyre meghívta a kü­lönböző szervek képviselőit. Sipiczky János vitaindító elő­adásában az áilatkert létrehozá­sának céljáról és az eredeti terv­ről beszélt. Elmondotta, hogy évekkel, ezelőtt még jó volt a ■hely, (te a szerényen — néhány •őzike, bagoly és más madár-állo­mánnyal — induló állatkertet a vártnál nagyobb érdeklődés kísér­te, s egyre többen ajánlottaik fel állatokat Így bővült az állomány egészen a mai napig, amikor már a zsúfoltság, az állatok lehetetlen helyzete a jellemzője Békéscsa­ba egyik büszkeségének De, hát mi legyen a kiút ebből a kátyúból? Az előadó elmondotta, hogy a város távlati fejlesztési tervében szerepel az állatkert helye is. Nagyobb területet kap az épülő sportkombinát mellett, erdő övezi majd, s így egészséges, szép kör­nyezetben lehetnek az állatok. Hogy mikor kerülhet erre sor? A számítások szerint 8—10 év múlva. De addig mi legyen az ál­latokkal? A javaslatok vegyesek: „Kölcsön kell adni más áliatkert­SuSyos károka! okozott a villámcsapás Június 8-án este villám csapott a gerendási Petőfi Termelőszövet­kezet sertésóljába. Ennek követ­keztében a kigyulladt épületbe beleégett 20 anyakoca és 30 kis­malac. Ugyancsak ezen az estén a község Búzakalász Termelőszövet­kezetének sertésfiaztatóját is vil­lámcsapás érte. A tűz következte, ben itt nyolc, 70 kilogrammos ser­tés pusztult el. A károk megállapítására folyik a vizsgálat. Párizs Avignonban egy héthónapos csecsemőt halálra martak a patká. nyok. ötéves nővérén is súlyos sebeket ejtettek. A kislányt hal­dokolva szállították a kórházba. A kisgyermekek apja, Cuentz segédmunkás évek óta eredmény­telenül kért kedvezményes bérű városi lakást. A magánlakások bé­re meghaladja keresetét. Ezért családjával egy kiselejtezett autó­buszban húzódott meg az avignoni temető falánál a szegénytelepen. Az elszaporodott patkányok po­kollá tették a család életét. Az •apa hiába próbálta az autóbusz-la­kás réseit eltömni, a patkányok mindig utat találtak a nyomorú­ságos otthonba. A gyermekek tra­gédiája éjszaka következett be, a A televízió közli, hogy 1963. június 12-én, szerdán a délutáni műsor 17 óra 55 perc kor kezdődik. A műsor további ré sze változatlan marad. (MTI) nek és a jelenlegit meg kell: szüntetni.” „Csökkentsük az állo­mányt, de az állatkert maradjon.” Ilyen és ehhez hasonló vélemé­nyek hangzottak el az előadás utáni vitáiban. Várai Mihály, az MSZMP váro­si bizottságának képviselője java­solta: nem kell várni, a 8—10 év hosszú idő, most keli cselekedni. Helyezzék át már a jövő tavasz- szal az új helyére. A jelenlegi épületek anyagát felhasználva, kevés beruházással, ez megoldha­tó. Ez a javaslat újabb ötletet adott. Lehet nagyabb fákat is át­ültetni az új helyre, s így ezek már jövőre árnyékot adhatnak az állatkerti lakóinak. De addig is, törődni kell a je­lennel. Rendbe kell hozni a jelen­legi állatkertet, építsenek kifutó­kat, hogy az állatok szabadabban mozoghassanak. Javaslat hangzott el arra is, hogy hosszabbítsák meg a kerítést, s így lehetőség nyílhat erre. A javaslatok, vélemények alap­ján született a döntés: az idén még megmarad a jelenlegi helyén, de gondoskodnak a rendbe hozá­sáról, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel valamennyire eny­hítsenek a tűrhetetlen helyzeten. Jövőre áttelepítik végleges helyére, ahol a fejlesztését figyelembe ve­vő terv alapján bővítik majd, hogy ismét a méltó helyén álljon Békéscsaba nevezetességei között. Kasnyik Judit Árvíz Kubában Havanna Kuba Oriente tartományának nyugati részében az utóbbi napok­ban felhőszakadás következtében több folyó kilépett medréből és áradásokat okozott Manzanillo és Bayamo körzetében. Számos lakott területtel megszűnt minden szá­razföldi kapcsolat. Az árvíz súlyos anyagi kárt oko­zott és emberáldozatokat is köve­telt. (MTI) * szülők csak a segélykiáltásokra ébredtek fel. Az eset nagy felháborodást kel­tett. Több lap a kormányt teszi felelőssé, amely évről évre csök­kenti a kedvezményes bérű állami lakások építését. (MTI) — 250 SZEMÉLY befogadására alkalmas művelődési otthon épí­tését kezdik meg a jövő évben Kamuton. Az építési költségekhez a községi tanács egymillió forint­tal járul hozzá. — VADDISZNÓT LŐTTEK jú­nius 8-án Eleken. A vadásztársa­ság feltevése szerint a vaddisznó valószínűleg Romániából, a közel, ben lévő péli mocsárból került a vadásztársaság területére. A sze­rencsés vadász Nyisztor György, a művelődési otthon igazgatója volt. — MEGNYÍLT a romániai fo­gyasztási szövetkezetek kongresz- szusa Bukarestben. A kongresz- szuson több mint hatmillió 200 ezer fogyasztási szövetkezeti tagot képvisel mintegy háromezer kül­dött. A magyar földművesszövet­kezetek küldöttsége is részt vesz a kongresszuson. — 22 ÉPÍTÉSI KÖLCSÖNT adott ki az idén a szeghalmi járás OTP-fiókja. Füzesgyarmat cm egy társasházat építenek többek kö­zött. Sokan vettek fel hitelt mo­torkerékpár-, televízió- és bútor, vásárlásra is. — MINDJOBBAN a pénzbeli jövedelemelosztásra térnek át a dobozi Petőfi Termelőszövetkezet­ben is. Az idén a betervezett 25,47 forint munkaegységértékből mind. össze 7 forint lesz a természetbeni juttatás, a többit készpénzben fi­zetik ki. — ÉRTESÍTJÜK mindazokat,' akik szerették és becsülték jő apánkat, ANGYAL LAJOS kerékgyártó mes­tert, hogy 1. hó 9-én 93 éves korában elhunyt. Holttestét f. hó 12-én fogják Gyulán, a Szent József temetőben délután fél négy órakor örök nyuga­lomra helyezni. A gyászoló család. 28387 — köszönetnyilvánítás, sze­retett feleségem, testvérünk és gyer­mekünk temetésén megjelentek, vala­mint akik emléke iránt szeretetüket virággal, koszorúval, levélben, távirat­ban kifejezésre juttatták, ezúton mon­dunk hálás köszönetét. Kozák Lajos, valamint az elhunyt testvére és szü­lei — Szarvas. 541 — BÉCSBE INDUL a Sirály szárnyashajó június 14-én és 28-án Budapestről a Belgrád rakparti hajóállomásról reggel 8 órakor. Becsből június 15-én és 29-én ugyancsak reggel 8 órakor indul vissza a szárnyashajó Budapestre. Az utazáshoz érvényes útlevél .és vízum szükséges. NEVELŐ SZÁNDÉKÚ GYORSHAJTÁS Egy Rhode lsland-i rendőrjár- őrnek a leggyorsabb kocsijá­val is csak nagy nehezen sike­rült két, rendkívül sebesen hajtó kocsit leállítania. Az egyik autóban egy asszony ült, a másikban a 18 éves lánya. A mama így mentegetőzött: Azért hajtottam ilyen gyorsan, mert utul akartam érni a lányomat, hogy megmondjam neki, ne ve­zessen ilyen gyorsan... fA „Basler Nachrichtenéből) — NEMZETKÖZI LEVÉLTÁ­ROS tanácskozást tartanak Buda­pesten a Magyar Tudományos Akadémián. A tanácskozáson 26 ország levéltárainak képviselői vesznek részt. — TANÁCSTAGI FOGADÓ­ÓRÁT tart június 13-án, délután 3—5 óráig Békéscsabán, a Kazin­czy Utca 26 szám alatt Gavenda Béla. Június 14-én, délután 5— este 7 óráig a Ludvig utca 24 szám alatt László János tanácstag. — MESE-, MÓKA- és fagylaltdél. útónt rendez június 13-án, csü­törtökön délután 4 órákor Békés­csabán a Fegyveres Erők Klubja. A foglalkozást Hódos Lajosné könyvtáros vezeti. — INGYENES JOGI TANÄCS- ADÄST tart június 15-én, szom­baton délelőtt Békéscsabán a Bé­kés megyei Népújság jogtanácso­sa. (Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. e. 20.) Meleg idő Felhős, párás idő, kevesebb zápor­ral, zivatarral, mint az elmúlt napok­ban volt. Mérsékelt, időnként élénkebb szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—15, legmagasabb hő­mérséklet 23—27 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Telefon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ^^Index^sT^rjj Figyelem Segédmunkás, lakatos, kovács, villanyszerelő, hegesztő és csőszerelőket felveszünk. Munkásszállást ingyen biztosítunk, és napi 15,— Ft külszol­gálatot fizetünk. Kéthetenként szabad szombat. Jelentkezés Budapest, VI., Szondy u. 100. ÉM. 1. sz. Gépszerelő Váll. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. 48080 A patkányok halálra martak egy csecsemőt az avignoni szegény-negyedben

Next

/
Oldalképek
Tartalom