Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-11 / 134. szám

1963. június 11. 6 Kedd JÓ ™'‘NY JUTALMA! Pajtás box 160 Ft, Smena 6. 540 Ft, Mikr.oma II. 700 Ft, Penti II. 900 Ft Kaphatók az OFOTÉRT holtokban. fényképezőgépek. 4893 SPORT <> SPORT * SPORT A Gyulai MED ŐSZ megerősítette első helyét, a Bcs. Előre győzött az NB Ill-ban A bajnoki dm fő esélyese, a Gyulai MEDOSZ jó játékkal két ponttal tért haza Martfűről. Az előző vasárnapon Kecskeméten elért győzelmével nagy lépést tett előre a martfűi csapat az első négy közé jutásért, s ezen a va­sárnapon is úgy kezdett, hogy folytat­ja a meglepetést, legyőzi a tabella él­lovasát. A sok meddő hazai próbálko­zás után azonban a gyulaiak értek el gólt, s ezután a nyugodtabban játszó vendégek győztek. Békéscsabán találkozott a két régi nagy rivális. A szurkolók nagy része szép játékot várt a Békéscsabai Előre -^Orosházi Kinizsi találkozótól. Az új összeállítású Előre helyenként, kü­lönösen az első félidőben valóban nagy akarással küzdött, de a támadásokból hiányzott a kellő tervszerűség és a tá­madások eredményes befejezése. Szü­net után már a Kinizsi irányította a játékot, s közel állt a döntetlenhez. Csongrádon nagy küzdelmet vívott a mezőhegyesi csapat. Az első félidőben és a hajrában jól játszott a Mezőhe­gyest MEDOSZ, azonban a sok gól­helyzetből egyet sem tudott kihasz­nálni, s így l:0-ás vereséggel tért haza. Cegléden a két utolsó helyezett talál­kozóján a szarvasiak jó játékkal ruk­koltak ki, s egyik pontot megszerez­ték. Gyulai MEDOSZ - Martfűi MSE 3:1 (3:0) Marttű, 500 néző, vezette Vörös. Gyula: Viőó — Szilágyi, Pásztor, Petrovszky — Guti, Sás — Boros, Himmer II, Himmer I, Kovács, Hajtó. Edző: Vasvári Péter. Martfű: Csendes Jakab, Seres, Vízhányó — Száraz, Szűcs — Pálinkás, Mester, Mezőtele­ki, Mészáros, Gacsaly. Edző: Horváth Ferenc. A mérkőzés előtt közvetlenül felhő­szakadás vonult el a pálya felett. A csúszós pálya kemény próbára tette mind a két csapatot. A hazaiak kezd­tek jobban, nagy lendülettel támadtak és negyedórán keresztül mezőnyfö­lényben játszottak, de a körülményes- kedő csatáraik nem használták ki gól­helyzeteiket. A MEDOSZ abban a já­tékidőben csak a védekezésre ügyelt. A 16-ik percben gördült az első je­lentősebb gyulai támadás a pályán. Szilágyi hozta fel a labdát, mindenki helyezkedett és várta az átadást, ez­zel szemben a hátvéd váratlanul ka­pura lőtt és a fejek felett a hálóba talált. A gól biztosságot adott a ven­dégeknek, a hazaiak viszont kapkodni kezdtek. A MEDOSZ irányította ez­után a játékot és biztonságos védeke­zésből egymásután indította a formás, veszélyes támadásait a martfűi kapu ellen. A huszonötödik perc­ben a kiugró Himmer H. az ellenkező sarokba emelt labdájával talált a hálóba. Most már szinte ellen­állhatatlanul rohamozott a gyulai együttes, szép támadásai mutatósak és főleg veszélyesek voltak és a 40-ik percben Himmer I. góljával tovább növelte az előnyt. Fordulás után a MEDOSZ nem en­gedett az iramból. A hazaiak nagy akarással kezdtek játszani. Egymást érték a martfűi veszélyes támadások, I bajnokság állása: 1. Gyula 2. Szolnok 3. J. Lehel 4. Kecskemét 5. J. Vasas 6. Békéscsaba 7. Szeged 8. Mezőhegyes 9. Martfű 10. T.-szentmiklos 11. Csongrád 12. Hmvásárhely 13. Orosháza 14. Makó 15. Cegléd 16. Szarvas sok dolga volt a gyulai védelemnek. Pálinkás már csak a kapussal állt szemben, de két esetben is Vidó ke­zébe gurított. Végül is csak Mészáros lövése talált a hálóba. A felforgatott hazai csatársor nagy lelkesedéssel küzdött, de sokat készülődtek a lö­véshez, s így a gyulai rutinos védők mindig hárítani tudtak. A hajrában a hazaiak jobbak voltak, de a gólszer­zési alkalmakat nem tudták kihasz­nálni. Jók: Szilágyi, Himmer I;,- Himmer n., illetve Seres, Mészáros. Bcs. Előre — Orosházi Kinizsi 1:0 (1:0) Békéscsaba, 2000 néző, vezette: Vi- rágh. Békéscsaba: Ujj — Géczi, Frankó, Szikora — Rakonczás, Radnai — Mik- lya, Mitykó, Rieger, Kerekes, Kuba H. Edző: Kerekes Imre. Orosháza: Rlmóczki — Fiam, Fuksz, Berke — Szűcs, Túri — Kiss H. Kollár, Czirá- ki, Békési, Unbán. Edző: Csonka Béla. A csúszós talajon mindkét csapat óvatosan kezdett. Az erősen megfia­talított hazai együttes kapott előbb lábra és egymásután több szögletet harcolt tó. Támadott az Előre, azon­ban a csatárok késlekedtek a lövés­sel, s így e támadások eredménytele­nek maradtak. Mintegy félórás enyhe hazai fölény után a 33-ik percben esett a mérkőzés egyetlen gólja. A félpályáról Radnai vezette fel a lab­dát, s mintegy 25 méterről váratlanul kapura lőtt, a labda kipattant a ka­pustól és a szemfüles Miklya a hálóba lőtte. Ezután rákapcsolt a vendégcsa­pat, de egynkét szögleten kívül ered­ményt nem tudott elérni. A félidő be­fejezése előtt néhány perccel csaknem kiegyenlített az Orosházi Kinizsi. Egy távoli lövést Ujj kiejtett, a labda a kapufára pattant és a gólvonal előtt gurulva Géczi és Frankó segédletével az alapvonalon túlra került. Ezután ismét hazai támadások következtek, eredménytelenül. Szünet után a vendégek kezdtek jobban, mezőnyfölényt harcoltak ki, de gólhelyzetük nem akadt, távoli lö­vésekkel viszont csak ritkán próbál­koztak. A hazaiak ebben a játékidő­ben gyengén játszottak, különösen a csatársor tagjai nem találták helyüket. Annak ellenére, hogy szórványos tá­madásaik veszélyesebbek voltak, mint a vendégeké, a H. félidőben tel­jesen visszaestek. A vendégek viszont nagy akarással küzdöttek, s közel áll­tak a kiegyenlítéshez. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Jók: Frankó, Rakonczás, Rieger, il­letve Szűcs (a mezőny legjobbja) Tú­ri, Cztrátó. Csongrádi Petőfi — Mezőhegyesi MEDOSZ 1:0 (1:0) Csongrád, 1000 néző, vezette: Kiss. Csongrádi Kálmán — Borza, Ma- gony, Bánü — Szanda, Vensegi — Gál H, Gál I, Gát, Busa, Popcsik. Edző: Tóth István. Mezőhegyes: Sze­gedi — Pálhidai, Csiger, Zotmborácz — Fekete, Janovics — Rizsányi, Madá- csi, Molnár, Keresztes, Kovács. Edző: K. Szabó János. Az egész mérkőzés gyenge színvo­nalú játékot hozott. Az első félidő­ben a vendégek támadtak többet és időszakonként mezőnyfölényben ját­szottak. Rizsányi két alkalommal is gólhelyzetbe került, azonban sokáig kivárt és hárítani tudtak a csongrádi védők. A 10. percben egy összecsa­pásnál Gál I megsérült, s egy ideig még statisztált, később végleg kiállt. Már úgy nézett ki, hogy döntetlenül végződik az I. félidő, amikor az utol­só percben szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat a vendégek 16-os oldal­vonalánál és a nehéz* szögből leadott ívelt lövés Popcsik révén a fejek fe­lett a hálóba hullott. Szünet után a Petőfi tíz emberrel is többet támadott és Gát, illetve Gál H biztosnak látszó gólhelyzetekben hi­bázott. A mérkőzés utolsó negyedórá­jában ismét Mezőhegyes kezdeménye­zett, sokat támadott, de Rizsányi ez­úttal sem tudott a hálóba találni, a többi csatár pedig nem vállalkozott lövésre, s így 1:Ó maradt a végered­mény. Jók: Borza, Szanda, Gát, illetve Ma- dácsi, Keresztes, Rizsányi. További eredmények: Ceglédi VSE—Szarvasi Spartakusz 1:1. (A mérkőzésről Ceglédről nem küldtek tudósítást.) Jászberényi Lehel —Szegedi Építők 3:2, Kecskeméti TE— Makói VSE 1:0, Szolnoki MTE—Jász­berényi Vasas 1:0, Hódmezővásárhely —Törökszentmiklós 0:0. Elsők lettek megyénk úttörői az országos négytusa-bajnokságon A Magyar Úttörő Szövetség or­szágos négytusa-bajnokságot ren­dezett Budapesten. E bajnoksá­gon megyénk is képviseltette ma­gát, s ha egyéniben nem is, de a fiúk csapatversenyben derekasan helytálltak. Az országos vetélke­dést megelőzően előbb iskolák kö­zött, majd városok között rendez­ték meg a négytusa-bajnokságot, majd a megyei összecsapáson ké­szültek az országos versenyre. Végeredményben a fiúk csapat- versenyében a Békés megyei út­törők 1745 ponttal elsők lettek, megelőzve Hajdú, illetve Komá­rom megyét. A Békéscsabai MÁ V-atléták a Népsport vándordíjáért Szombaton Budapesten, a Me­gyeri úton fülledt melegben ren­dezték meg az idei atlétikai ver­senyt a Népsport vándordíjáért. A férfiak versenyében nagy várako­zás az 5000 m-es futást előzte meg, amely egyben a Népsport vándordíjas versenye is volt. Eb­ben a számban indult a Békéscsa­bai MÁV versenyzője: Huszár1 A már „nagyok” között is szinte veteránnak számító Huszár ezút­tal nem tudta magát kifutni, fá­radtnak látszott és 14:49-es ered­ményével csak a 13. lett. Jobban szerepeltek viszont a MÁV női verenyzői. A 400 m-es futásban, amely egyben a Népsport futóver­senye volt, Kalász 59,6-tal hato­dik, Such 60.3-mai a kilencedik helyen végzett. Képek a Gyomán rendezett Béke és barátság sportünnepélyről Valósággal egy kis sportcsokornak lehettek szemta­núi nemrégiben a gyomai sportszerető emberek. A Járási Testnevelési és Sport Tanács, a KISZ-bizottság és a Hazafias Népfront közös szervezésében Béke és barátság címmel sportnapot rendeztek. Kicsik és na­gyok, magyar válogatottak és minősítés nélküli spor­tolók kötöttek barátságot ezen a napon. Legszebb él­ményt, tagadhatatlan a Budapesti Dózsa női és férfi- tornászai nyújtották. A női tornászok a művészi torna szépségét, a férfiak az erő és ügyesség egységét mu­tatták be. Kedves és felejthetetlen színfoltja volt a napnak a helyi úttörők tarkaruhás serege. S míg egyik helyen a röplabdások népes tábora gyűjtögette a pon­tokat, másutt a birkózók erőtől duzzadva igyekeztek ellenfelüket legyőzni. Méltó volt a nap a plakátokon hirdetett címéhez, hiszen több száz fiatal vidám, öröm­teli, egészséges, nemes vetélkedése valóban a béke és barátság nagy demostrációja volt. Az Újpesti Dózsa I. osztályú férfi tornászcsapata köszönti a közönséget. A kép jobb oldalán a többszörös ma- gyár bajnok és válogatott, gyomai születésű Varga Zoltán látható. És íme, akik a felnőttek között is elsők lettek. A gyulai birkózók még csak ifjúságiak, de a felnőttek között is megálltak helyüket. Aki utána tudja csinálni, annak előlegezni lehet a Varga Zoltán szekrényugrás közben. válogatott cimet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom