Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-09 / 133. szám
Csoór Istvánt RÓKAFARKUK! p alogh Jóskát régóta u nyaggatta a borbély a nyállal Legutóbb az üzletben bo- rotválás közben. A tanuló« lány szappanozta az arcát és az ujjaival úgy játszott az orra alatt, szinte melegedett bele a háta. Az állát is simogatta az ujjával, de az már nem esett olyan káinul. Amikor jó kétmaroknyi ha. bot szétterigetett a szakáién, odaszólt a mesternek csiripelő hangon; — Kész! A mester is utolsókat simogatta egy hosszú nyakú fiatal haján és végezetül kockás tükörrel reflektoroz. ta, hogy lássa meg magát ott is a legény, ahova nem jut el a tekintete sohasem. Átszuszogott a borbély Balogh Jóskához és a karikára akasztott szíjon fente a borotvát. Szemüveget hordott a mester, de ha erősen gusztált valakit, olyan szúrós nézéssel figyelte, amitől hideg szaladgált végig a gyengébb ember hátán. Jóskát is úgy nézte sokáig és amikor elég élesnek találta a szerszámot, odaállt mellé és az orra előtt megremegtette. pett a székhez és útjára akarta indítani a kést: Jóska megfogta a kezét: — Szusszanjon egy keveset... — Nem kell, így is megnyugszik... A múltkoriban már jártam így, amikor a Kántor-gyereket borotváltam... — Nem vágta meg? — Kicsit... Két öltéssel húzta össze a doktor... — A mindenit! — A tirnsó is megfogta volna, de megijedt a gyerek, amikor a második findzsa vérnél tartottunk... — Annyi folyt ki belőle? — Adta volna az még tovább is, de nem ért a vígasztalás semmit... Azt mondtam, addig folyik, míg van... Üres hordóból az ántifene sem vesz... — Nem verte meg? *— Engem? — Magát. — Annyi ereje sem volt, hogy összeessen. Ügy támogatta kí a mentő két embere ... Balogh Jóska fel akart ál- lani, de a mester visszanyomta: — Maradj csak, te tovább bírod. Ilyen marhaerős emberben két veder vér is van... Mikor a fogadat húztam, akkor sem jajgattál... — Emlékszik? — Ajaj! Azt hitte anyád, hogy ferde szájú leszel, mert csak az egyik oldalban rágtál. Nehezen álltái kötélnek, de addig zavarásztunk a szobában, míg ki nem fulladtál ... Harapó sem kellett, kézzel kijött, annyira lötyögött... — Annak kerek harminc esztendeje... — Annyi. Akkor még pen- del volt a nadrágod, most meg vadászposztó. Egész nap a határt karisztolod, ha puskacső elé kerül valami, puff... Finom vacsorákat ehetsz. Nyúlpaprikást, fácánlevest, őzcombot fokhagymával ... A fogoly az subick, toll nélkül annyi, mint egy girhes galamb... Balogh Jóska pislogott a borbély felé. Nézte hordóhasán a fehér köpenyt, amin úgy feszültek a gombok, szinte jajgattak belé. Tudta már, mi nyomja a veséjét. Elébe ment, hátha megszűnik kezében a reszketős: — Szombaton konyhára vadászunk... — Mit lősz? — Fácánt gondoltam meg egy selejtes bakot... — Nyulat? — Unom, nem vásik rá már a fogam... Nyelt a borbély; — Az enyém igen... — Ha nagyon akarja... A borotva megállt a borbély kezében. Nem remegett. Olyan mozdulatlan maradt, miint a földbe vert cövek. A pámás ujjak sem citeráztak, hanem szakértő mozdulattal nyúltak az oldalszakáll végéhez és onnan lehúzták a habot. Csendesen kuncogott a mester: — Mit izentél volna a fiadnak, ha rosszabbul jársz, mint a Kántor gyerek? — Azt, hogy vegyen magának villanyborotvát és azzal borotválkozzon... — Mást nem? Kezdett a borotva reszketni és ott villogott Balogh Jóska ádámcsutkája körül. Hátrahúzódott a székben és hamarjában felröppentette a hírvivő galambot: — Még azt is, hogy vasárnap reggel kiválaszthatja a nyulat... — Annyi erővel el is hozhatja... — Nem. Választva gavallérosabb... , — Bőrrel? — Lenyúzva, azzal se fáradjon .., Mikor Balogh Jóska a kemyei vadőr, kiment az üzletből, mosolygott, az utca sarkán nevetett és másnap megleste a múlt hetekben felfedezett rókalyukat az ó-gát rézsűjében... * A szürkület még csak a kertek alján lopakodott elő. Ott is még kerülgette a fákat, bokrokat, nehogy a gúnyája beleakadjon. A tyúkólakban a kakasok hangoMegdermedt Jóska és meghűlt benne a vér: — Reszket a keze? Nem mindig, csak ha borotválok... Aprókat rezzent a kés az orra előtt és látszott az élén, ha irányt verme a nyaka felé, nem állítaná meg, csak a kályhacső. — Mióta ilyen? Sóhajtott a mester, de nem szólt, csak közelebb léJúnius 14-én nyílik Sülé István festőművész miniatűr tárlata a békéscsabai Képcsarnok-boltban A békéscsabai Képcsar- Í4~én nyitják meg. A nok-boitban Hajdik Antal tehetséges, a ma emberének kiállítása után most Sülé életét már eddig is sokszí- István fiatal békéscsabai nűen és megkapóan ábrá- festőművész mutatkozik zoló fiatal festőművész kibe új képeivel. A mi- állítását nagy érdeklődés- niatűr tárlatot június sei várjuk. san berzenkedtek és a szuka óvatosan bújt vissza a kivájt lyukon, s nyöszörögve gyűrte magát karikába az ajtó elé kilökött zsákon. Pislogott az ágasra kiakasz- tott nyúlra, de az olyan magasan volt a feje felett, hogy azt egy hatemeletes kutya sem érte volna él... A borbély a görbe botjával döngette meg a kerítést és olyan hanggal kiabált be, őrzi a márvány obettszk ódon nyelvezetű epigrammája: Széphalom sírva gyászol [tégedet De hidd él, a művészet sem [felejt el Míg a Mázsáknak szentelt [oltáron Áldozatot nyújt a honfi kebel Ismételten elolvasom e sorokat és elgondolkozom, hogy ezeken túl az utókor hálája Kazinczy Ferenc sírján miért nem jut kifejezésre legalább egyetlen szál virág vagy arasznyi zöld erejéig...? Az egyetlen utcából álló Filkeháza után egy dombhajlat tetejére kaptat az út, amely előtt várrommal koszorú zott magános hegykúp szökken fel a környező miljőböl. A füzéri vár áll előttünk. A Várhegy szürke andezittömbjének komorsága mintha a „csejthej szörny”, a szüzek vérében mosakodó Báthory Erzsébet, vagy a véres kezű jászói barát, Herkó páter kegyetlenségeit takargatná. Vagy mintha kővé dermedt mozdulatlanságával, eleven vétóként emelkedne az egykori labancváros, .Űjhely elé. Azután fordul az út, lejt Füzérkomlós félé és a füzéri vár megdöbbentően csodás látványa eltűnik az országút padkája fölötti búzavetés ringó kalászai között. Hollóháza. Magyarország legészakibb községe. Három kilométer hosszú, tipikus hegyvidéki település a Török-patak szűk katlanában. 1100 főnyi lakosságából 300 a készítményeivel világhírre szert tett, az immár 125 éves Hollóházi Kerámiagyárban dolgozik. Minden családból 1—2 személy, szinte családi hagyomány alapján. A völgykatlan mélyéről azonban csupán a gyárkémény szökik a magasba, a felújítás alatt álló, újonnan emelt gyárépületek szinte elvesznek az építőállványok sűrű takarásában. A népgazdaság által a gyár korszerűsítésére fordítandó 18 millió forintos beruházási hitel a falu lakossága jólétének további emelkedését is szolgálja. A község alha- vasi tájban bővelkedő környéke, kárpáti flórájú vidéke pedig a turisták, természetjárók kimeríthetetlen élményt nyújtó eldorádója. Rövid pihenő, fotografá- lás a régi kassai útelágazásnál, a Mokrina-tetőn. A festői fennsík után az egy- nyomvonalú autóút újabb kígyózó szerpentinjei A zempléni határcsúcs, a Nagy Milic aljában, füves fennsíkok, színes lomberdők, sötét fenyvesek koszorújában luxus kivitelű, alpesi stílusú, emeletes vadászkastély, a Béke-üdülő. A magaslati üdülő (667 m) valamikor Károlyi László gróf főúri kompániájának volt exkluzív vadás ztany áj a, most pedig a dolgozók élvezik itt a táj csodás szépségét, a Hemád völgyére nyíló páratlan kilátást, a magaslati napfényt, a csendet. Ha a nyáron is metsző élességű kárpáti szél — a „duklai huzat” — nem suhogtatná a százados fenyőáriásoikat, az alhavasi régió különös csendjében olykor hallani lehetne valamelyik kassai külvárosi pályaudvarról a tolató mozdonyok sűrűn szaggatott füttyét is. ...És amikor így elgondolkozom, felréved bennem a mi vidékünk, a Körösök völgye, és úgy találom, hogy arra, mifelénk is mennyi, de mennyi szépséget rejt egy másik: az alföldi táj. amitől a kutya vonyítva szaladt a kert végébe. — Hé, Jóska! Otthagyhatod már a pendelt...! Balogh Jóska kijött kaput nyitni és míg a zárral babrált, csitította a borbélyt: — Nem fél, hogy félreverik a harangot? — Süket a harangozó, attól ne tarts... De... de mondd, nem jöttem potyára? Beengedte a mestert és az ágasra mutatott,- ahol két megnyúzott jószág csüngött fejjél lefelé. Ügy ejtette ki a szót a borbély, mintha álmot látna: — Nyúulll Saccolgatta két oldalról is. Az egyik karcsúbb, de tö- möttebb, még egy kis háj is virít rajta. A másik nyesz- tett, girhes, mint akinek a kopasz tarló jutott csak. A nagyobbikra mutatott... — Ha lehetne, akkor ezt... — Magán a sor, viheti... Komoly jószág. Igaz, hogy kani, de nem vén, marék rő- zsétől megfő... De ha a kicsit akarja, azt csomagolom be. Kézzel-lábbal tiltakozott a borbély: — Zörögne, ha vinném, olyan csontos ... Elvitte a nagyobbat — a rókát. Abból főztek nyúlpaprikást NAZIM H Nazim Hikmet, a nagy forradalmár török költő elhunyt. Sorsa a forradalmárok sorsa volt, élete a forradalmárok élete. A Szovjetunióban járt egyetemre. Majakovszkij mellett kezdte költői pályáját. A 11. világháború előtt 28 évi börtönre ítélték a török hatóságok, de fogságának 13. évében éhségsztrájkkal kiharcolta szabadonbocsátását. Költészetének nagy ih- letője volt a nemzetközi békemozgalom, a felszabadult, boldog emberi jövőbe vetett hit. Emlékét egyik legszebb költeményével idézzük. Hogy a felhők ne gyilkolják az embert L En vagyok, én, kJ ajtódon kopogtat, / Es minden ajtó előtt én vagyok csak, Ne félj tőlem, bár észre sem veszel: Hogy is láthatnál meg egy kis halottat? Tíz évvel ezelőtt is erre jártam, Amikor meghaltam Hirosimában, Hét éves voltam, szegény kis leány, S a gyerekek nem nőnek a halálban. Előszűr bosszú hajam gyúM ki lámgra, Égett szemem is, kezem is utána; Mi lett testemből? Maroknyi luftnál A felhős ég szelébe szétzilálva. Tőletek már voltaképp mit se kérek, Engem többé már senki nem becézhet; Elégtem, mint az újságpapiros, Nem kell többé cukrotok, csemegétek. Figyeljetek, ha az ajtón kopognak, En vagyok az, nevetek akarom csak, Hogy több gyereket ne gyilkoljanak; Hadd örüljenek eztán a cukornak, 2. Ifjú volt a japán halász, akit a felfog ölt meg a messzi tengeren. Sorsáról társai példánkra énekeltek Egy óceáni esteien, Elpusztulsz, ha eszel a halból, mit halászunk. Meghal, aki kezünkhöz ér. Mint hosszú fekete koporsó ring naszádunk. Elvész, ki rajta útrakél. Elpusztulsz, ha eszel a halból, mit halászunk. Nem hirtelen halál gyilkol meg: lomha láz Rombol szét lassú rothadás. Elpusztulsz, ha eszel a halból, mit halászunk. Meghal, aki kezünkhöz ér, Fövenymarta, kemény, napszítta, sós kezünkhöz, Meghal, aki kezünkhöz ér. Meghal, aki kezünkhöz ér. Nem hirtelen halál öli meg, lomha láz Rombolja, lassú rothadás. Egy hétéves gyerek szaladgál kinn a réten, S egy nagy szarvasbogár száll el a fák felett. Játsztatok ti is a gyerekkor idejében? Nos, akkor jó urak, hát kegyelmezzetek, Hogy a felhők ne gyilkolják az embert. Fésüli a haját és tükre távolában Egy arcot keres a mátka, akit szeret. Titeket is nem így kerestek hajdanában? Nos, akkor jó urak, hát kegyelmezzetek, Hogy a felhők ne gyilkolják az embert. Szép mandulaszemű szerelmesem, feledj el. Hajónk, mint fekete koporsó úgy lebeg. Meghal, aki útrakel ezzel. A felleg ott suhant épp a fejünk felett. Szép mandulaszemű szerelmesem, feledj el. Ne akarj tőlem gyereket, Már csírájában megrohadna. Ringatja fekete koporsónkat a tenger. Holt tenger itt ez, csupa átok, Hol vagytok, Emberek? Tihozzátok kiáltok! 3. Anyánkban alakul, aki vagyunk, az élet. Utunkra égi fényt ragyognak az anyák. Nekik köszönitek ugye ti is, hogy éltek? Legyetek, jó urak, irgalmasok tehát, Hogy a felhők ne gyilkolják az embert. Mikor megvénülünk, s végére jár az élet, Jó idézgetni a boldog emlékeket. Megvénültök ti is, egyszer csak őszbe értek. Ezért, jó uraim, hát kegyelmezzetek, Hogy a felhők ne gyilkolják az embert. Rónay György fordítása Surányi Sándor
