Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-21 / 143. szám

1963. június 20. 4 Csütörtök Legények. Megfeszülnek az izomhurkák, kidagad a nyakon az ér, s a csá­kány középvasig vág bele a föld­be. A másik lapátol, szótlanul, ütemesen. Megállnak egy pilla­natra, cigarettára gyújtanak. Le­gények. Itt laknak a munkásszál­láson Békéscsabán. Olcsóbb, mint hazajárni. Serfőző János és Zsigó («ászló beosztott életet élnek. A munka neheze. Tűző napon, szemerkélő esőben, az időjárástól függetlenül, sárban, kőcsomók kö­zött dolgoznak. Most a város kö­zepén. Békéscsabán. Elsietünk mellettük az utcán, odanézünk, ha kőrakáson ülve szalonnáznak éppen vagy lapátolás közben vas­tag viccet eresztenek meg. De ki tudja, hogy Kincses Lajos 12 ta­gú brigádja, az Okányból valók, májusban 121 százalékra teljesí­tették tervüket, ki tudja, hogy mindenkinek éppúgy, mint a munkapad mellett dolgozóknak, megvan a maga pontosan kisza­bott feladata, tömi, zúzni a követ, amíg összeáll az út, lapátolni a földet, amíg rámehet a henger, s az aszfaltkeverőgép ráonthatja az aszfaltot, síma lesz az út. Jármű­vezetők örömére. A textilesből munkavezető lett. Bálint István munkavezető az Aszfaltútépítő Vállalat dolgozója 1928 óta vándorló útépítő. A ke­nyérkereset, a nagyobb kenyér vitte rá erre a szakmára. Textiles­nek tanult, megszerezte a segéd­levelet, de kicsi volt a pénz. Aztán elment útépítőnek. Évtizedekben számolja már ebben a munkában eltöltött éveit, s most a megnyu­godott, higgadt, precíz ember gondosságával válaszol: — Hozzákezdeni, megjavítani a ramatyot, új utat húzni, s gyö­nyörködni a munkában. A kész munkában. Ezért szeretem a szak­mámat. í TŐK Munka után hazamennek, főznek maguknak, aztán rádiót hallgat­nak, olvasnak. Egyikőjük most A vérző falvakon át című könyvet olvassa. Tetszik, mert kalandos. Itt a tűző napon két csákányütés között Serfőző János vagy a ba­rátja elkalandozik valamerre messzire, ahogy este olvasta a könyvben. Ki tudja az arra járók közül, hogy mi fordult meg a fejé­ben? Mádi István bácsi 33 éves. Több kilós kalapácsát emelgeti, ráhup­pant hatalmasat a kődarabra, s az törik, repül szanaszét. Megszó­lítja a munkavezető: —- Mondtam már magának, hogy hozza ki a könnyebb kala­pácsot, jobb azzal dolgozni. — Mindegy. Ez jobban viszi a követ. Hanem lötyög a kalapács, segíts fiam. S a fiatalabbik, Szabó Mihály éket ver az öreg kőtörő kalapácsába. Kérdem, mit szeret legjobban ebben a munkában? Nevet az öreg, fiatalosan, huncutul. — Hogy zsírosodjon a farzseb a pénztől. Itt lehet keresni. — Itt azt kell csinálni, hogyha rohan az autó, akkor ne ugráljon az ember. Álljon meg, mint a cö­löp, akkor nem lesz baj, de aki ideges, jaj annak. — Illich Mi­Megállni, mint a cölöp. ság munkásai, akik foltozzák, toldozzák a járművektől sérült utat. Neki is meg barátainak, Bíró Istvánnak, Márkus György­nek megvan a maga feladata. Ki az úttestet keféli, más a bitument önti. Kátrányos kezűek. * Útépítők. Elsétálunk mellettük az utcán, ki sem nézünk a kocsi­Kőtörők. hály szakaszos útőr, a szakma tit- ból, úgy rohanunk el mellettük, kait magyarázza. Néhány kilomé- miközben állnak, mint a cölöp, térré kijjebb Csabától a Gyulai K. M. úton. ök már a közúti igazgató-1 Fotó: Kocziszky László Hálátlanság ? ÁGI SOHA NEM ISMERTE a szüleit, de azért nem panaszkod­hatott a gyermekkorára. Kétéves korában örökbe fogadták, jó em­berekhez került. Nevelőszülei be­csületes, dolgos emberek voltak, akik nem dúskáltak ugyan a va­gyonban, de nem is szűkölködtek. Ágit nagyon rendesen nevelték, mint a saját gyermekükkel, úgy bántak vele, soha semmiben hi­ányt nem szenvedett. Nevelőapja józan gondolkodású ember volt, aki se egyéni paraszt, se tsz-tag korában nem járt sehová, csak a családjának élt. A hét minden napját megdolgozta, csak szomba­ton öltözött ünneplőbe feleségé­vel együtt, aztán kézen fogták Ági­kát is és elmentek az imaházba. A gyülekezet volt a pihenőjük, szórakozásuk, mindenük. Ágikát is megtanították a vallási énekek­re és határtalan boldogsággal hallgatták a szépen csengő gyer­mekhangot. A kis család boldogsága zavartalan volt egé­szen addig, míg egy szép napon Ágika elő nem rukkolt a nagy ké­réssel: — Apuka, szombaton el szeret­nék menni az úttörőkkel kirándu­lásra ... — Kirándulni? Szombaton? Az úttörőkkel?! — Igen apuka. És én is az sze­retnék lenni... NEM ENGEDTÉK. Ettől az idő­től kezdve szürke árnyék borult az addig napsütötte otthonra. Beszéltek Ágihoz szépen, csúnyán, vettek neki új ruhákat, alvós ba­bát, térdepeltették sarokban — semmi se használt. Ági csak vá­gyott iskolatársai, az úttörők kö­zé és — bár győzött a nevelőszü­lők akarata — szombatonként ne­héz gyermeksóhajok szálltak az imaházból a Búzavirág-őrs felé. — Istentelen pogány leszel azok között — ezzel érvelt nevelőapja mindig. Ezt se nagyon értette. A tanító bácsi olyan szépen és érthe­tően elmagyarázta a világ kelet­kezését meg az élet kialakulását, de otthon ezekről egészen mást mondtak. Amikor egyszer meg­mondta, hogy a tanító bácsi nem így tanította, a nevelőanyja kifa­kadt: — A tanító bácsi azért nem mondja meg az igazat, mert akkor nem kap fizetést! ÁGI KITŰNŐ TANULÖ VOLT, különösen a biológiát szerette na­gyon és mire gimnáziumba ke­rült, egyáltalán nem hitte a val­lás tanításait. Erről azonban ott­hon soha nem beszélt, sokkal job­ban tisztelte és szerette nevelő­szüleit és nem akarta megbánta­ni őket. így aztán továbbra is ott énekelt a gyülekezetben, de el­járt a KISZ-be is. Nem tehetett róla, de emitt jobban érezte magát. Aztán Ági leérettségizett, mun­kát vállalt, felnőtt lett, és bizony egyszer bekopogott a szerelem is. Nevelőszülei ugyan jobb „partit” szerettek volna neki, de aztán csak belenyugodtak és kitűzték az esküvő napját is. Méghozzá ima­házban. Ági riadtan tiltakozott, ismerte a fiút is, szüleit is. Neve­lőszülei azonban hajthatatlanok voltak. — Vagy az imaházban, vagy sehol! Nem lehetsz ilyen hálátlan hozzánk! Csak gonosz teremtés tehet ilyet... EZEK A SZAVAK mindig a fü­lébe csengtek. Oh, hogy szeretné bebizonyítani háláját ezeknek a derék, kedves embereknek, akik­nek oly sokat köszönhet! De mi­ért ilyen árat akarnak? ö gonosz? Soha senkinek egy rossz szót nem szólt, ahol és amit csak tudott, segített. Döntése előtt alaposan átgondolta mit is cselekszik, de akárhogy is vívódott, csak oda lyukadt ki, hogv egész jövendő életéről van szó. Nem és nem! Eb. bői elege volt. Ha most gyenge lesz, elveszett. És Ági elköltözött hazulról. A jövő hónapban férjhez megy. Szépen, csendben, tanácsházán, imaház nélkül. Nevelőszülei házá­ban pedig a neki szánt szoba a szép bútorral együtt üresen, gaz­dátlanul marad, örökre. — Megtagadott bennünket, nem ismerjük többé. A hálátlant! ÍGY HÁBOROG feldúlt lelkűk, keserűvé válik szájukban a ke­nyér, de még az imaházi ének is, ha Ágira gondolnak. Mit tegyen most Ági? O. Kovács István Gyilkosok emberek Köziben levélek érkeztek Kere­ten címére, az egyetlen tábori postaszámon, amit Németország, ban. nem ellenőriztek. Brandt — abban a hiszemben, hogy gyengéd női kezek írják — huncut kacsintással adta át a le­veleket az orvosnak és Kereten éppen olyan kacsintással vette át őket. Kezdetben nagyon félt. A le­veleket belső zsebébe tette és egész idő alatt úgy érezte, hogy parázsként sütik, égetik. De ami. kor hazatérve felbontotta és el­olvasta, amikor megtudta, mi­lyen szörnyűségek játszódnak le Hollandiában, elfelejtett minden veszélyt és igyekezett segíteni, amennyire lehetett. Természetesen nem járhatott el minden egyes esetben, amit hollandiai barátai tudomására hoztak. Kiválasztotta a legkirí­vóbbakat, legmegrázóbbakat és adandó alkalommal kezelés köz­ben szóba hozta Himmler előtt. Egész taktikát dolgozott ki ké­relmeinek előterjesztésére. Ha Himmlernek rohamai voltak és csak Kereten keze enyhítette gyötrő fájdalmait, az orvos a bi. között - életéért rodalmi vezető pillanatnyi hálá­ját használta ki. Kegyelmet esz­közölt ki valaki számára vagy az eljárás beszüntetését valame­lyik üldözött ellen. Ezt a taktikát azonban csak ritkán alkalmazhatta. Mihelyt a roham elmúlt és Himmler nem szorult a segítségére, menten megközelíthetetlen és hozzáfér­hetetlen lett. Ekkor Kereten a birodalmi vezető hiúságát hasz­nálta ki. Himmler nagy gyengéje volt a középkor. A középkor nagyjaiban — Rőtszakállú Frigyesben, I. Henrikben és a X. század más fejedelmeiben és hadvezéreiben látta példaképeit és főképpen 1. Henrikről beszélt fanatikus lel­kesedéssel. örült fanatizmusában olyan messzire ment, hogy szinte azonosította magát vele és azt hitte, hogy 6 a középkori ural­kodónak XX. századbeli reinkar­nációja. Himmler többször is beavatta ábrándjaiba Keretent és az orvos ezt ügyesen kihasználta. Kezdet­ben nagyon óvatos volt, mert at­tól tartott, hogy túllépi a ha­tárt, de hamarosan észrevette, hogy Himmler nagyon szívesen veszi, ha hiúságát táplálja. Ilyen esetékben Kereten nem az ősi tibeti masszírozással gyó­gyító orvos volt csak, hanem mo. dern pszichiáter, aki idegbeteget gyógykezel. — Az utánunk következő szá­zadokban úgy beszélnék majd önről, mint a német faj egyik legnagyobb vezető egyéniségéről, mint egy germán hősről, a kö­zépkori lovagok méltó utódáról — mondta. — De ne feledkezzék meg arról, hogy a középkor nagyjai nemcsak vitézségüknek és bátorságuknak köszönhetik hírnevüket, hanem igazságossá­guknak és nemességüknek. Hogy valóban hasonlatos legyen ezekhez a hősj alakokhoz, éppen olyan nagylelkűnek is kell len­nie, mint amilyenek ők voltak. Akkor önről is megemlékezik a történelem és fennmarad a neve hosszú évszázadokra. És Himmler, aki határtalan bi. Zalámmal viseltetett Kereten ke­ze iránt, mert megszabadította testi fájdalmaitól, balzsamként fogadta szavait is, mert lelki két­ségeit és válságát enyhítették. — Kedves Kereten — mondta — ön az egyetlen barátom, az egyetlen ember, aki megért en­gem. Azután utasítást adott magán, titkárának, hogy állítson össze egy listát a Kereten által meg­nevezett személyekről és a listát aláírva, elrendelte szabadlábra helyezésüket. Kereten — Brandt útján — ér. tesült a szörnyű tervről, hogy Hitler ki akarja telepíteni a holland lakosságot. A Führer Himmlert bízta meg a kitelepí­tés végrehajtásával. Himmler a következő intézkedéseket irá­nyozta elő: hárommillió férfi gyalog menetel Hollandiából Lengyelországba. A nőket, gyer­mekeket és tehetetlen öregeket hollandiai kikötőkben behajóz­zák és onnan hajókon König- sbergbe, onnan vonaton Lublin» ba szállítják. Az akciót Hitler születésnapján kell megkezde­ni... Kereten megborzadt a po­koli tervtől és eltökélte, hogy meghiúsítja a kitelepítést. Aki időt nyer — életet nyer — gon­dolta s hozzákezdett a munká­hoz. Heteken át, mindennap szó­ba hozta Himmler előtt kérését: Halasszák el a hollandiai kitele­pítést, de Himmler ellenállt, Hitler parancsára hivatkozott. Egy héttel a kitelepítés megkez­dése előtt — sorozatos fájdalom- rohamok után — végül is Himm­ler jelentést tett a Führemek. betegállapotára és idegállapotá­ra tekintettel nem tudja meg­kezdeni a kitelepítést és enge­délyt kér a határidő elnapolásá­ra. Az engedélyt megkapta. Kereten határtalanul boldog volt. Újra győzött. ___ Í ÍTÉP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom