Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-16 / 112. szám
1963. május 16. 5 Csütörtök Építőtáborba készülnek Még néhány hét és elcsendesednek a tantermek, a gimnáziumi, technikumi folyosók, kezdetét veszi a kéthónapos vidám vakáció. A diákok szétszélednek, nyaralni, dolgozni mennek. Közülük csaknem ezren a KISZ hívására, két hét erejéig, szigorúan önkéntességi alapon ifjúsági építőtáborban kötik össze a kellemeset a hasznossal. A fiúk csatornát ásnak Mezőtúr határában, a Törőhalmi iskola mellett, ők a halásztelki öntöző- rendszer I-es számú főcsatornáját készítik el 1426 méter hosszúságban, s ezzel 600 hold földet tesznek öntözhetővé. A lányok — Békés és Borsod terhelten a homlokukat. Rossz sejtéseik voltak. A tavalyi nyár, az autóstop szempontjából nézve jelentős fordulatot hozott. Ha e fordulatot definiálni akarnánk, valahogy így hangzana: az autóstop, amely kezdetben közlekedési problémaként jelentkezett, erkölcsi probléma lett Lehetséges, hogy ez a meghatározás nem eléggé pontos. Az is elképzelhető, hogy túlságosan leegyszerűsíti a fogalmakat. Mondom, elképzelhető. Viszont tény, hogy a felnőttek nem mosolyogtak annyira önfeledten, mint korábban, s a lapok cikkei is tartózkodóbbak lettek valamivel, bár ez nem mondható általánosnak. A földrajztanárok ellenben igen elszomorodtak, mert egyre erősebben gyötri őket a kétség: vajon nem lépte-e túl az autóstop az „ismerd meg hazádat” mozgalom szolid kereteit? S a rend őrei is végtelenül komorak lettek, mert sejtésük nem csalta meg őket. Ez esetben pedig határozottan azt szerették volna. Ugyan mivel magyarázható, hogy elkomorultak a tekintetek, melyek nem is olyan régen még vidoran csillogtak, ha a társadalom színe-virágáról, jövőnk zálogáról, az ifjúságról esett szó? A kérdésre nehéz válaszolni, mert dasháti Állami Gazdaság kukoricatábláit címerezik, akárcsak tavaly, Mindannyiukra ezernyi kedves apró élmény vár, és sok dolgos, vidám perc. Közülük sokan másodszorra, harmadszorra indul- nafc táborba. A táborélet varázsa és a munka öröme nagy vonzóerőnek bizonyul minden évben... • A sarkadi gimnázium diákjai az elmúlt nyáron szép példával jártak elöl. Részt vettek a kar- cagpusztai és a mezőhegyesi tábor munkájában. A fiúk is, a lányok is dicséretesen dolgoztak. Jutalmul a KISZ megyei* bizottságától televíziós készüléket kaptak. Az ajándék nagy népszerűségnek örvend, sok kellemes percet szerzett mint említettem, jelentős tömegeknek kell ellentmondanom, amiről, ha kevésbé volnék hitvány termetű is, inamba szállna a bátorság. Mégis megkockáztatom, mert úgy érzem, ennyivel tartozom az igazságnak, melynek mezején harcolná, s ha kell, elhullani a legszebb férfikorban, mindig is vonzó volt számomra. Bizonyára másnak is feltűnt már, hogy az utóbbi időben megszaporodott azoknak a gépkocsiknak a száma, amelyek magányosan portyáznak az országos főútvonalakon. Vezetőjük látszólag ei- merülten ül a volánnál, holott valójában az útszegélyt fürkészi céltudatosan. Figyeli az egymástól tisztes távolságra felsorakozó autóstopposokat. Tudják ezt az autóstop-mozgalom résztvevői is, ezért igyekeznek a legelőnyösebb módon feltűnni a magányos vadász előtt. Szemben a korábbi gyakorlattal, amikör még fiúk, lányok együtt riogatták az ijedten futkározó gépkocsikat, most már elkülönülten állnak egymástól, mondhatni ellenségesen. A magányos farkas azután rálelve a szívéhez legközelebb álló útitársra, felszedi azt és tüstént tovább áll zsákmányával. Hogy ezt követően mi történik, azt én nem tudhatom, ámbár hallottam, hogy olykor fémár az iskola diákjainak, tanárainak. Tavaly különösen a lányok jeleskedtek a mezőhegyesi táborban. Csaknem ötvenen képviselték a gimnáziumot. Az esti zászlólevonás előtti eredményhirdetések alkalmával mindig ők kapták a legtöbb csokit és dicséretet. Csoportjaik közül is a „Turmix” nevet viselő kis csapat volt a legeredményesebb. „Kapitányuknak” Bende Zsófit választották, s összesen kilencen dolgoztak együtt. A munkakezdésben mindig az elsők, a délutáni hazatérésben mindig az utolsók voltak. Szívesen segítettek a lemaradt csapatoknak. A vidám kultúrműsorokból sohasem maradtak ki. A kis kollektíva általános népszerűségre tett szert a két forró hét alatt. Vajon találkozunk-e velük az idén? A legutóbbi KISZ-taggyűlésen a „Turmix-brigád” teljes létszámmal és nagy lelkesedéssel jelentkezett a mezőhegyesi két hétre. Bende Zsófi már negyedszerre, Jakó Klári és Hőnigesz Kati harmadszorra, Szekeres Margit és Monszpprt Marika másodszorra köt babos kendőt és ölt kék ove- rált a nyáron. A tavalyi siker után már le se lehetne őket beszélni az idei szorgoskodásról. Az idén is meg akarják mutatni, hogy mire képesek és be akarják bizonyítani, hogy a tavalyi eredmény nem volt véletlen... P. R. MÁJUS 16. Békési Bástya: Senki nem tud semmit. Békéscsabai Brigád: Meztelen diplomata. Békéscsabai Szabadság: Meztelen diplomata. Békéscsabai Terv: Bolondos halászfalu. Gyomai Szabadság: Egy katona meg egy fél. Gyulai Petőfi: Jó emberek között. Mezöko- vácsbázi Vörös Október: III. Richard. Orosházi Partizán: Kulcs a szerelemhez. Sarkadi Petőfi: A lejtőn. Szarvasi Táncsics: Miéi néni két élete. Szeghalmi Ady: Pedró a Sieorába megy. térnek a szürke betonúiról, leginkább a zöldövezeték közelében. Ez, úgy mondják, játékszabály. Aki vét a játékszabály ellen, az kiszáll a kocsiból és újra kezdi. Mindebből kitűnik, hogy az autóstop voltaképpen társasjáték. Ugyanolyan társasjáték, mint például a népszerű „Ne nevess korán”. Részt vesznek benne: a gépjárművek vezetői mint ragadozók, az útszegélyen felsorakozó fiatalok, mint olyan áldozatok, akik boldogok, ha elragadják őket; s végül a j szülők, nevelők, rendőrök, mint I kibicek, akiknek a játékba bele- . szólni természetesein tiíos_ A játék sajátosságaiból adódik, hogy a csinos fiatal lányok helyzeti előnyt élveznek a fiúkkal szemben, ami azt bizonyítja, hogy a női egyenjogúság tekintetében nagyot léptünk előre. Régebben az autóstop csak könnyű nyári szórakozás volt, ma már űzik tavasszal, ősszel, sőt télen is, ha a gépkocsi fűthető. Szó esett arról, hogy az autóstop-mozgalom kezdetéről semmi bizonyosat nem tudunk. Ugyanez vonatkozik a jövőjére is. Nem tudhatjuk, hogy az autóstop mivé fejlődik, ámbár bizonyos dolgokra már most is következtethetünk ... Ivanics István Pedagógusok írják: A középiskolai nevelő KISZ napjainkban már az egész társadalom elismerését kivívta, s ha ehhez hozzászámítjuk, hogy az élet minden területén érezhető egészséges fejlődés az ifjúsági szervezetekben is pezsgést, felfrissülést eredményez, még bizakodóbbak lehetünk az ifjúkommunista mozgalom jövőjét tekintve. Nem kívánunk most az elért eredményekről újabb statisztikát közzétenni, hanem az ifjúságiöntevékenység olyan, számokkal fel nem mérhető, területére pillantani be, amiről elég kevés szó esik. A középiskolák sajátos légkörében folyó ön- és egymásnevelési lehetőségek helyes kihasználásáról van szó, ami a pedagógusi munka hatékonyságát is megsokszorozhatja, de nem csökkentheti, sőt fokozza a hivatásos nevelők felelősségét. A KISZ-szervezet önállósága nem jelenti a felettes szervek kikapcsolását. A pedagógus ezekkel összhangban tanácsadó szerepét tölt be saját osztályában s az osztályfőnökök jó szándékát is össze, hangolja a segítő tanár, aki minden iskolában felelős az ott folyó szervezett és ellenőrzött ifjúsági munkáért. Nem árt azonban néhány szót szólni a tantestületek és a KISZ-szervezetek viszonyáról. JJa a nevelés elsődlegességét vallva közösségi embereket akarunk formáim, akik harmonikusan és erkölcsösen tudják egyeztetni az egyéni és közérdeket; merjünk merészebben támaszkodni a fiatalok öntevékenységére. E viszony az őszinte hivatási érzet talaján csak kölcsönösen jó szándékú lehet, különben a parancsolgatás kényelmessége mögé bújva elfojtjuk az önállóság örömét, összetörünk minden lelkesedést. A túlhajtott kirakat-munkában a nyájas külső alatt felismerik a tanulók a rájuk alapított becsvágyat. A hasznos önnevelő tevékenység alapja a vitaszellem, a vezetés gyakorlása, a felelősség- érzet, az aktív kezdeményezés, s lendületét a siker öröme adja. Semmiféle beavatkozással nem veszélyeztethetjük ezt a lendítő erőt. A pedagógus akkor cselekszik jól, ha a felnőtt ember tapasztalati gazdagságával, széles ismeret- és látókörével, komoly ítéleteivel jó irányba tereli a fiatalok sokszor meggondolatlan, elfogult vagy naív próbálkozásait úgy, hogy a választás lehetőségét megadva nekik, elmondja véleményét. Ahol a gyerekek nem érzik a gondoskodást, ott előbb-utóbb a magáraha. gyatottságból tespedés vagy öröm- telen gépiesség lesz. A gyermeket változó és változatos viszonyok között megfigyelve tudjuk csak irányítani, s a pedagógus számára ez az élet értelmét jelenti. ß^ KISZ-tagok számának évenkénti fokozatos szaporodása azt mutatja, hogy a szülők bizalmát is megnyerte a KISZ. Ha a KISZ-szervezetek munkája szervezeti élet gerincét és keretét adó Ifjúság a szocializmusért mozgalom osztályokra szabott próbakönyvét lapozza valaki, az első osztályosokéban ilyen kötetlen, vitaformában feldolgozandó témákat talál: szervezeti szabályzat, az illem, az ábrándozás, a divat, emberi szabadságjogok, az olvasás, a színház, a film stb. Ebből a néhány példából is láthatjuk, hogy a kötelező iskolai anyagban nemigen szereplő, mindamellett nagyon fontos, korszerű ismereteket sajátítanak el a tanulók. A kéthetenkénti foglalkozásokon elmaradhatatlan a játék és a dal. Nem tanulnak itt semmi haszontalan dolgot, sőt: erkölcsi és politikai fogalmaik elevenebbek lesznek, mert érvelhetnek, cáfolhatnak, szerepelhetnek gátlástalanul. A tapasztalat bizonyítja, hogy igen sok kiszista vezetőből később jó vezető vált a gyárakban és a földeken is. Ha komolyan vesszük, s nem afféle gyerekjátéknak minősítjük, amit az iskolában végeznek, ha nem mosolygunk azonnal botladozásaikon, komoly és felelősségteljes kitüntetésnek veszik megválasztásukat, s többszörös energiával dolgoznak. A KISZ-ve- zetőgárda kinevelése és az utánpótlás biztosítása nagyon fontos, a szervezeti élet szinte rajtuk nyugszik. Ahol egészséges a szellem, ott nem ők végeznek el mindent, hanem a tagság is dolgozik, ők pedig ügyesen irányítják, arányosan elosztják és értékelik a munkát s újabb programot dolgoznak ki. A tervezés, a kivitelezés gyakorlása mellett a vezetők beszélik meg a kisebb fegyelmi ügyeket, s ők dolgozzák ki a tagfelvétel iskolai normáit is. Ezer és ezer kérdésben döntenek, s közben megtanulnak gazdálkodni, jegyzőkönyvet és pénztárkönyvet csinálni, egymás ügyében felelősséggel dönteni, de egymást védeni is. KISZ agok támogatják az úttörőszervezeteket, nyáron építőtáborokban végeznek anyagilag és erkölcsileg is hasznos munkát. Tanulmányi és helyesírási versenyeken mutatják meg szellemi ereiüket. Akadályversenyeken és Ki mit tud?-szerű rendezvényeken árulják el a tanórán meg nem mutatható képességüket. Szakkörökön, énekkarokban, Sportes színjátszó körökben győzik le magukban a tunyaságot, fejlesztik akaraterejüket. lsorolni sem lehet, mennyi mindent csinálnak kiszistá- ink játszva, versenyezve, szabadon s ha jól szervezzük tevékenységüket, arányosan és mértékkel osztjuk meg erejüket és figyelmüket, mindez nem lesz megterhelés, hanem hasznos és alkotó lehetőség. Varga István tanár Szeghalom A Gyomai Földművesszövetkezet azonnali belépésre utcai fagylaltárust keres (férfit vagy nőt), fagylaltkocsit vagy triciklit adunk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a Gyomai Földművesszövetkezet központi irodáján, Kossuth u. 33. Telefon: Gyoma 106. 208 megyeiek — a mezőhegyesi és HiF'EwiirVfcpó Meztelen diplomata Rejtő Jenő — P. Howard álnévvel kényszerült írni — művei közül néhány a felszabadulás után is megjelent, és ezek az új kiadások is nagy olvasottságnak örvendenek. Oka elsősorban Rejtő kitűnő humora, szatirizáló hajlama, mondanivalójának érdekessége, a cselekmény gyors pergetése. Egyik regényéből készült a Meztelen diplomata’ című új magyar film, melyet Békéscsabán a Brigád és a Szabadság mozi egyszerre mutat be, május 16-tól 22-ig.