Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-23 / 118. szám

1963. május 23. 7 CsS törtök Asxtalitenisx Vésztő majdnem meglepetést okozott Vasárnap játszották le a 19. for­dulót a megyei asztalitenisz-baj­nokságban. A mérkőzések nagyjá. bői a papírforma szerint alakultak és az ifjúságiak előretörését ered­ményezték. Legkiemelkedőbb eredmény a Bcis. Typographia—Gyulai Gim­názium mérkőzés volt, gmelyet a tavasszal jó formába lendült bé­késcsabai csapat csak 11:7 arány­ban tudott megnyerni a tehetséges fiatal játékosokból álló gimnazis­ták eilen. A Typographia a tava­szi idényben még veretlen-és dön­tetlent is csak az Eleki TSZSK ellen játszott. Eredmények: Békéscsabai Typographia— Gyulai Gimnázium 11:7. A mérkőzéseket a csabaiak ré­széről a Molnár—Südi, a Hricso- vínyi—Szombati páros, valamint Hricsovínyi 3, Kitzing 3, Molnár 2 és Südi 1 nyerte, míg a gimna­zisták közül Vertan 3, Gogh 2, Tóth, Laduar 1—1 nyerte. A hét többi eredménye: Orosházi Kinizsi I.— Vésztői FSK 11:7. A feljövő vésztői csapat majd­nem megint meglepetést okozott, a múltkor a Gyulai Kinizsi ellen aratott győzelmet. Gyulai Kinizsi—Oh. Kinizsi II. 10:8. Elek—Szarvasi FM Techn. 18:0. Mezőberény—Békés 18:0 (játék nélkül, mert Békés vissza­lépett). A tabella állása a múlt héthez képest semmit sem változott. El­ső az Orosházi Kinizsi I. 33, má­sodik az Eleki TSZSK 31 ponttal (egy mérkőzéssel kevesebbet ját­szott), harmadik a Gyulai Kinizsi 30, negyedik a Bcs. Typographia 30 ponttal. A tabella többi helye változatlan. Az utolsó forduló párosítása: Vésztő—Elek, Orosháza I.—Me­zőberény, Szarvas—Orosháza II., Gyulai Kinizsi—Bcs, Typographia Az utolsó forduló érdekessége a Gyulai Kinizsi—Bcs. Typog­raphia mérkőzés, amelyen a har­madik hely sorsa dől'el. Marschal La,jos Totótippjeink 1. Ferencváros—Vasas 1x2 2. Debrecen—Üjpesti D. x 2 3. Komló—Tatabánya 1 x 4. Dorog—Pécs 1 5. Győr—Salgótarján 1 6. Szeged—Szombathely 1 7. Dunaújv.—BVSC 1 x 8. Csepel Autó—Budafok 1x2 9. EVTK—Oroszlány 1 x 10. K. Lombik—Zalaegersz. 1 x 11. Kecskemét—Egyetértés 1 x 12. Nyíregyháza—Borsodi B. 1 x A pótmérkőzésekre 1, 1, x, 1 a tippünk. Munkaügyi A szabadságidő igénybevételének szabályairól A szabadságolások időszaka elsősor­ban a nyári hónapokra esik, ezért ez- úEtál a szabadságit# igénybevétélenek szabályai közül ismertetünk néhányat. A' Munka Törvénykönyve szerint >a rendes szabadságot az egész évre elő­re elkészített szabadságolási terv sze­rint kell kiadni. A munkaviszony első naptári évében a szabadságot az al­kalmazást követő hatodik- hónap el­telte után, de még az év vége előtt kell kiadni. Ha az alkalmazás az év második felében történt, december hó­napban sor kerülhet a dolgozó sza­badságának kiadására, abban az eset­ben is, ha a munkaviszony kezdete óta hat hónap még nem telt el. A munkaviszony második és további naptári éveiben a dolgozó szabadsá­A legújabb divat Igen csinos, könnyű nyári ruhát mutatunk be képünkön a Körös Állami Áruház modelljeiből. A nagy zsebeket és a nyakrészt széles, az anyagból keresztbe szabott pánt dí- gzíti. Kiegészítője a kétsoros fekete gyöngy. gát a naptári év folyamán bármikor ld lehet adni. Annak a dolgozónak, ááa szabadsá­gát külföldi kiküldetés, tanfolyamba vagy iskolára történő berendelés, hu­zamosabb betegség vagy tartalékos katonai szolgádat miatt nem tudta az év végéig kivenni, az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon be­lül kell kiadni természetben a szabad­ságot. A ki nem vett szabadságot pénzben megváltani csak akkor lehet, ha a dolgozó munkaviszonya megszűnt vagy első tényleges katonai szolgálat­ra vonult be. Ilyenkor, ha a dolgozó munkaviszonya év közben szűnik még és még nem vette iki a szabadságát vagy kevesebbet vett ki, mint ameny - nyi arányosan megillette volna a munkában töltött teljes naptári ,hóna­pok után, az időarányos részt meg kell váltani. Abban az esetben, ha több szabadságot vett ki, ezen a cí­men munkabéréből levonást eszközöl­ni nem szabad. tJj munkaihelyén kell majd a szabadságidő megállapításánál a szabadságának a már előző munka­helyen kivett hányadát beszámítani. Az önkényes kilépőkre, fegyelmi úton elbocsátottakra eltérő szabályod vo­natkoznak. Az első tényleges, katonai szolgálat ideje után szabadság nem jár. Áz ilyen szolgálatból leszerelt dolgozónak annyi szabadságot kell kiadni, a meny­nyi a leszerelés után a vállalatnál munkában töltött teljes naptári hóna­pok arányálban megilleti. Ha a dolgozó munkaviszonya úgy szűnik meg, hogy áthelyezi egy má­sik vállalathoz, akkor a két vállalattól együttesen kapja meg a szabadságát. Dr. K. J. MÁJUS 23. Békési Bástya: Ne fogadj el édessé­get idegentől. Békéscsabai Brigád: a bérgyilkos. Békéscsabai Szabadság: Az utolsó előtti ember. Békéscsabai Terv: Senki nem tud semmit. Gyomai Sza­badság: ördögcsapda. Gyulai Petőfi: Meztelen diplomata. Mezőkovácsházi ‘Vörös Október: A szórakozott profesz- szor. Orosházi Partizán; Kenyéri sze­relem, fantázia. Sarkadi Petőfi; Ma éj­jel meghal egy város. Szarvasi Tán­csics: A hét dada. Szeghalmi Ady: , Hóvihar. j Korongsport Í V ' -í ’ Vasárnap rendezték Szegeden a Délterületi skeett-lövő bajnoksá­got, amelyen több megye verseny­zője vett részt, köztük a Békés megyeiek is. Ez a verseny egyben pályaavató is volt; Ez a pálya az ország egyik legkorszerűbb pályája, ami eddig vidéken épült. A jó rendezésért minden dicséretet megérdemelnek a szegediek. Megyénk versenyzői a vártnál gyengébben szerepeltek csapatban, egyéniben azonban két komoly he. lyezést értek el. Gyucha a máso­dik, Kocziha pedig a harmadik helyen végzett. A csapat holt­versenyben a III. helyen végzett. Ez az eredmény mégis jónak mondható, mert edzésre alig van lehetőség. Edzésre pedig lehetősé­get kellene találni, mert jövő hó­napban — 9-én — kerül megren­dezésre a megyei, 16-án pedig az országos verseny, amely komoly felkészülést igényel Eredmények: Csapatban: 1. Bács-Kiskun me­gye 100/74, 2. Borsod megye 100/66, 3. Békés megye 100/66 ta­lálattal. Egyéniben: 1. Zalai Géza (Kis­kunfélegyháza) 25/22, 2. Gyucha Mihály (Békéscsaba) 25/20. 3. Kocziha Mátyás (Békéscsaba) 25/19 találattal. Az orosházi járási labdarúgó-bainokság eredményei és állása EREDMÉNYEK: O. Spartakusz—Nagykopáncs 4:0. Kisszénás—Kiscsákó 2:1, Békéssámson —Csanádapáca 2:1. 1. 0. Spattakusz Ifi 14 1 163:9 29 2. Rardoskút 3. Szénié tornya 4. Bekéssámson 5. Kiscsákó 6. Csanáőapáca 7. Pusztaszőlös 8. Kisszénás 9. Pusztaföldvár 10. Nagykopáncs 15 12 1 2 65:10 2a 15 10 41 45:8 24 16 11 1 4 44:17 23 16 7 ,2 7 25:43 16 14 527 28:29 12 »15 5 1 9 23:43 11 14 31 8 14:48 11 14 1 1 12 9:38 3 16 ------- 16 8:97 — J úniusban indul az idei első kirándulóvonat megyénkből Az IBUSZ országjáró túrái áz elmúlt években népszerűvé vál­tak. S az idei program is gazdag­nak ígérkezik. Megvalósulása tu­lajdonképpen a késő tavaszi és a nyári hónapokban kezdődik. Erről •kaptunk tájékoztatást Szilágyi Istvántól, az IBUSZ békéscsabai irodájának vezetőjétől. Békés megyéből az első nagy létszámú különvonat június 23- án, hajnalban indul Miskolcra. Ötszázan vesznek részt ezen a ki­ránduláson s a végállomásról — Miskolcról — külön csoportokban autóbuszok viszik a résztvevőket Lillafüredre, Miskolc-Tapolcára, Aggtelekre, Jósvafőre és a kör­nyék más kirándulóhelyeire. Különvonatot indítanak Eszter­gomba is július 21-én. Utasai megismerkedhetnek a Dun!a-ka- nyar csodálatos szépségével, Esz­tergom nevezetességeivel. Ezekre a társasutazásokra az üzemek­ben, vállalatoknál és a községek­ben az IBUSZ megbízottai szerve­zik a közönséget. Ismertetik a részletes programot, a látnivaló­kat, egy-egy táj nevezetességeit. A hét végi kirándulóvonatok közül a balatoni utak a legnép­szerűbbek. Az idén augusztus 4-én indítanak különvonatot Ba- latonföldvárra megyénkből, mely ugyancsak 500 személyt visz majd a magyar tenger partjára. Ezek­re az utakra már eddig is sokan jelentkeztek, de még népszerűb­bek az autóbusz-társasutazások. Van olyan út, melyre már „telt­ház” van, vagyis minden jegy elkelt. Szép élményt igér ezek közül a jún. 16—17-i kétnapos Eger—Mis­kolc—Lillafüredi út. Júl. 8-tól Ifi­ig háromnapos túrát szervez áz IBUSZ ugyancsak Miskolc—"Lil­lafüred—Miskolc-Tapolca és Aggtelek útvonallal. Ennek érde­kessége, hogy a résztvevők egy napot strandolással, fürdéssel Miskolc-Tapolcán töltenek. A Soproni Ünnepi Játékokra külön szervez az IBUSZ egy öt­napos túrát. A résztvevők július elsején indulnak Sopronba. A programban szerepel a hangver­senyeken és egyéb rendezvénye­ken való részvétel, kirándulás Kőszegre, Fertőrákosra és Brenn- berg-bányára. Hatnapos út lesz a Győr—Sop­ron—Szombathely— Nagyvázsony útvonallal szervezett kirándulás, melyet július 15-én indítanak Bé­késcsabáról. Ugyancsak a ked­venc kirándulóhellyé vált Nagy­vázsony szerepel a július 19-én induló háromnapos út program­jában is. A résztvevők megte­kinthetik Balatonfüredet, Nagy- vázsonyt, a festői szépségű Vesz­prémet és ellátogatnak Székesfe­hérvárra is. , Ezenkívül a különböző szervek, üzemek, vállalatok által szerve­zett utazásokhoz is segítséget ad az IBUSZ. A Hazafias Népfront­tal közösen szervez a termelőszö­vetkezeti tagok részére 5—5 na­pos autóbusz-kirándulásokat a Balaton környékére júniustól au- güsztus végéig. A mezőkovácshá­zi járás minden termelőszövetke­zetéből különautóbuszokat indí­tanak a balatoni kirándulásra. Ezenkívül azonban a megye niás tsz-eiből is, így Mezőberényből. Vésztőről, Békésről, Gyoméról és Békéscsabáról indulnak ilyen öt­napos autóbusz-kirándulásra a termelőszövetkezeti tagok. Ezekben szerepel Siófok, Bala­tonszárszó, Fonyód, az északi ol­dalon: Badacsony, Balatonfüred Nagyvázsony megtekintése. Új­donság, hogy Fonyódon például .kétnapos strandolás. teszi még kellemesebbé ezt a kirándulást Az IBUSZ az idén Is gondos­kodott bőven programról, s a résztvevőknek egy-egy sor újdon­sággal is kedveskedett, hogy ez­által még kellemesebbé tegye ezeket a kirándulásokat. Kasnyik Judit Apróhirdetések Bontásból épületfa, cserép eladó Orosháza, Pacsirta u. 7yic. Salak ki­hordható. 458 Német fordítást és gépírást vállalok. Badltz, Miskolc, Tass u. 15. 448 1 kát, hold gyep kaszálásra eladó. Orosháza, Bajcsy-iZs. utca 7. 009114 Jó állapotban lévő, 350 köbcentis IZS motorkerékpár eladó. Orosháza, Kelet utca 22. 38279 Számológépek tsz részére készpénzért beszerezhetők. Tel.: Bp. 336—845. 6064 Egy barna hálószobabútor olcsó áron eladó és egy modem mély gyermek- kocsi, Orosháza, Toldi Miklós utca 1/a. 38289 Eladó egy háló- és egy konyhagarni-. túra. Csorvás, Arany János 13. 47925 Háromezer kévé nád, 350 köbcentis IZS motorkerékpár eladó. Tótkomlós, Lenin út 43. 450 Orosháza, Szentesi út 7. számú há­romszobás, beköltözhető ház egészben vagy esetleg felerészben is eladp. 009113 Orosháza, Deák Ferenc utca 3. sz. há­romszobás, részben beköltözhető ház eladó. D09112 1963. május 17-én Orosházáról Békés­csabára 16.15-kor induló vonaton fe­lejtettem Praktina gyártmányú barna tokban lévő fényképezőgépet. Becsü­letes megtaláló vagy nyomravezető jutalom ellenében juttassa el Oros­háza, Maros utca 8 szám alá. 38304 Központban különbé járatú bútorozott szoba kiadó ,.Igényes 38312” jeligére az Orosházi Hirdetőbe. 38312 3 darab J.40—150 kg-os príma hízó. eladó. Orosháza, Kertész utca 7. 38284 » üzemképes aratógép eladó. Orosháza, Aradi utca 4. szám. _______________38284 E ladó fehér mély gyermekkocsi. Oros­háza, Tolnai utca 5. 38283 10 mázsa teherbírású laposkocsi eladó. Csepel vagy K—55-ös motorért elcse­rélhető. Megegyezéssel Orosháza, Jó­zsef Attila utca 12. 33292 Elmaradt építkezésből eladók ajtók, ablakok (kisipari munka). Értekezni: Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky út 46. 38293 Tavasz televízió eladó. Tóth rádiómű­szerész, Orosháza, Kossuth utca 14. 38294 1 darab dupla ikerablak eladó. Oros­háza, Székács utca 38. 36297 5 éves bőtejű, közelellős, hasas te­hén eladó. Orosháza, Kutasi utca 3. 38301 Orosházán központban kitűnően épült ház felerésze eladó. Ugyanott egy Orbán festmény is. Értekezni: 9—11-ig Könd utca 14, második lépcső. 38303 Fényezett kombináltszekrény és jó ál­lapotban lévő sport gyermekkocsi el­adó. Orosháza, Oláh István utca 14. 38302 Orosháza, Nyárfa utca 10 alatt 200 négyszögöl zöldtakarmány eladó. Ér­deklődni naponta délután 4 órától. 38305 Vennék jó állapotban lévő kanapé- rekamiét. ..Barna 38308” jeligére az Orosházi Hirdetőbe levélben kérem az ajánlatokat. 38308 Góré, kétszázötven mázsás tégla ala­pon lebontásra eladó. Orosháza, Haj- > nal utca 5 szám. 38311 Eladó egy öltöny sötétkék, egy öl­töny nyári férfi ruha és nyolc méter zöld PVC szőnyeg. Orosháza, Posta utca 2 szám. 38S13 Eladó azonnal beköltözhető két szoba, összkomfortos, mellékhelyiséges új villaszerű családi ház. 400 négyszögöl gyümölcsösben. Oroszlány bányaváros­ban 80 000 Ft-ért, plusz 20 000 Ft OTP. Érdeklődni: Székesfehérvár, Gárdonyi Géza u. 6. Varga Bélánál. 31S05 Eladó Orosháza, Csizmadia Sándor ut­ca 49. számú kétszobás ház, 200 négy­szögöl gyümölcsös telekkel. Azonnal beköltözhető. Értekezni délután 5 órá­tól. 38295 Eladó Orosháza, Horváth Papp utcá­ban 700 négyszögöl beépíthető gyümöl­csös. sok termőfával, esetleg két rész­ben is. Érdeklődni: Madách utca 7/a. 38296 Eladó Felsősós 7 számú tanya, ér­deklődni: Orosháza, Székács utca 38. 38298 Orosháza, Luther utca 4 számú ház­rész eladó, azonnal beköltözhető. Ér­tekezni: Orosháza, Kelet utca 12. 38299 Rákóczitelep, Hosszú utca 6 számú ház azonnal beköltözhetően eladó. Ér­deklődni: Orosháza, Csapó Mihályné utca 39. 38306 Eladó Orosháza-Alsó, Tanya 72 számú jó tanya melléképületekkel. 38807 Orosháza, Makói utca 4, utcai ház fe­lerésze elköltözés miatt, kedvezően el­adó. 38310 Kardoskúton tanya eladó, esetleg le­bontásra is. Érdeklődni: Orosháza, Bájcsy-Zsilinszky utca 65 szám alatt. 38309 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom