Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-14 / 110. szám
1903. május 14. 5 Kedd Aranyérmet nyertek a csabaiak az ipari tanulók szegedi kulturális szemléjén Jól «ikerült a rajzverseny is A közelmúltban zajlott le Szegeden Dél-Magyaix>rszág iparita- nuló-intézeteinek kulturális seregszemléje, mélyen az intézetek és iskoláik legügyesebb fiataljai mér. ték össze tudásukat színjátszásban, szellemi vetélkedőben, táncban és egyéni számokban. A Békéscsabai 611-es Iparita- nuló-4ntézet ifjúsága is lelkesen készült a seregszemlére, hiszen ezen a versenyen dőlt el, hogy kik „Induljunk vígan és remélve A boldog, szép jövő elébe. Mienk a föld a nap alatt. Míg szívünk bátor és szabad.” (Juhász Gyula) Szombat délelőtt 11 óra. A Békéscsabai Közgazdasági Technikum udvarán, folyosóin már mintegy 600 szülő, rokon. érdeklődő várakozik, hogy tanúja legyen az öreg iskola évenként visszatérő, megható ünnepségének: a végzős diákok ballagásának. Amíg az ünnepség megkezdődik, a három negyedikes osztály ünnepi díszt öltött tantermeiben szemlélődöm. Virág és virág, szép ajándékok, emléktárgyak halmaza, díszes jelmondatok mindenütt. A IV. c osztály tábláján kalligrafikus betűkkel nagy költőnk útmutatása: „Dolgozni csőik pontosan, szépen, Ahogy a csillag megy az égen Ügy érdemes.” Le nem gyűrhető meghatottság szorongatja a szívemet, hisz’ 22 évvel ezelőtt én is itt végeztem... Az utolsó csöngetésre 109 negyedikes leány és fiú sorakozik fel, hogy elbúcsúzzék a szeretett iskolától. Százkilenc elfogódottsággal küszködő torokból csendül az ének: utazhatnak majd fel a budapesti országos szemlére. Nagy volt tehát a tét, de fiataljaink helytállását a helyezések is fényesen bizonyítják. Hogy csak a legjobbakat említsük: aranyérmet nyert a tár. sasitánc pár, ezüstérmet az irodalmi színpad, két szavaló, s az intézet szellemi öttusa-csapata. A szép eredmény nem véletlen, hiszen az iparitanuló-képzés egyik célkitűzése a sokoldalúan művelt, nács, a Hazafias Népfront, a nőtanács és a szülői munkaközösség képviselői. Az iskola, a tanári testület nevében Kircsi István igazgató mond ünnepi beszédet, ad megszívlelendő utolsó tanácsot, útmutatást az életbe kikerülő fiataloknak. Megszokhatta már az ilyen aktusokat, hangján mégis érződik a meghatottság. Hogyne, hiszen 35 év óta ennek az iskolának a pedagógusa... Szeretettel pásztázza végig tekintetével a diáksereget, a vendégek sorait s még rólunk, régi végzősökről is megemlékezik. Két kedves szavalat után a végzősök nevében Gál Erzsébet búcsúzik el a nevelőktől, diáktársaktól, míg az alsóbb osztályosok képviseletében Szakálós Ilona, az iskola KISZ-titkára kíván jó utat, sok sikert a „volt negyedikeseknek”... Az igazán kedves, megható ünnepség záró akkordjaként a búcsúzó diákok megkoszorúzták városunk szülöttjének, Kulich Gyulának szobrát és a spanyol polgár- háború mártírjának, az iskola volt növendékének és névadójának, Sebes Györgynek emléktábláját. Kazár Mátyás kulturált szakmunkások nevelése is. Ezt a feladatot a békéscsabai intézet a legmesszebbmenőkig igyekszik megvalósítani. A kulturális szemlére való felkészülésben kiemelkedő' munkát végeztek Korányi Mátyás, Such Sándor, Argai Bálint magyar szakos tanárok, aikik közvetlenül irányítják a művészeti csoportok munkáját. Most az a céljuk, hogy az országos szemlére meghívott fiatalokat minél jobban felkészít, sék, hogy méltóképpen képviselhessék csabai iskolájukat. Ugyancsak az elmúlt n apókban zajlott le a Békés és Csongrád megyei ipari tanulók rajzversenye, melyen nyolc intézetnek és iskolának közel 100 tanulója versengett a két megye legjobb rajzolója címért . A verseny — melyet Csányi Béla rajztanár szervezett —, igen dicséretes kezdeményezés. A Békés megyeiek közül Remzső István és Tuska Mátyás ipari tanulók szerepeltek kiválóan; mindketten első helyezést értek el. Ä békési ipari tanulók is megállták a helyüket. H. F. MÁJUS 14. Békési Bástya: A második vágány. Békéscsabai Brigád: A harmadik fiú. Békéscsabai Szabadság: A Robinson család. Békéscsabai Terv: Az elnök úr látogatása. Gyomai Szabadság: Vörös levelek. Gyulai Erkel: A kopár sziget. Gyulai Petőfi: ... És a te szerelmed is. Mezőkovácsházi Vörös Október: Zendülő fiatalok. Orosházi Béke: Nyomorultak I. Orosházi Partizán: Huszárkisasszony. Sarkadi Petőfi: Rendkívüli kiadás. Szarvasi Táncsics: ördögcsapda. Szeghalmi Ady: Utazás a léggömbön. Az élet vár—elindulunk,,, Sokat ígér a tavasz Virágbaborult a Gyulai Állami Gazdaság 50 holdas gyümölcsöse A Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlajával kitüntetett Gyulai Állami Gazdaság gyümölcsöse újra jó termést ígér. Különösen bő virágfürtöket mutatnak az almafák, amelyek két évvel ezelőtt rekordterméssel örvendeztették meg a gazdaság dolgozóit. Most is több tíz vagon almát várnak az életerős jonatán, húsvéti rozmaring és másfajta fákról. Az állami gazdaság kertésze, Gedó Mihály szerint, ha csak negyedrésznyi termés lesz, mint amit a virágzás ígér, újra bő termést nyújt a kertészet. A fákat többször permetezték és készen állnak az esetleges hidegihuilám okozta károk elhárítására. Az óriási raktár a ládahegyeket védi. A hófehérbe öltözött jonatánok. Csékő bontotta meg a rendet Sípos Gyula: (32.) hiába marasztalták, neki A nagy éjszaka Nincs válasz... Most búcsúzunk és elmegyünk, A mi időnk lejárt... Bizony a „nézőtéren” sok helyütt peregnek a könnyek, előkerülnek a zsebkendők. A fehér blúzos, matrózgalléros leányok és sötét ruhába öltözött fiúk pedig, osztályfőnökeik — Tövisfalvi Bálint- né, Kocziszky János és Pillér Sándor — vezetésével végigballagnak a folyosókon, tantermeken s az alsóbb osztályosok néma felállással köszöntik őkét... Meghatottságom egy pillanatra felenged, önkénytelen mosolyt fakaszt, amint megpillantom, hogy még a mellékhelyiségbe — a tra- díeiós „börzére” — is került virág, tréfás jelmondat... Percenként kattannak a fényképezőgépek, hogy megörökítsék a vissza nem térő, kedves pillanatokat, epizódokat. Az ünnepség elnökségében már helyet foglalnak a városi pártbizottság, a városi taFelújítotl gördülőcsapágyak Gyártja: Maglód! Gépgyár és Öntöde Maglód Rendelhető és vásárolható korlátlan mennyiségben. Budapesti Csapágyüzletünkben, V., Alkotmány u. 18. az új ár 50 %-áért. es mennie kell, holnap is nap lesz, de még milyen nap! S ha már egyszer bomlani kezd a gyülekezet, semmi se tartja vissza, cihe. lödnek a többiek is, csak Seres ül nyugodtan az asztal végénél, Tibornak magyaráz nagy bölcsességeket az emberi élet értelmiéről és láthatóan jól megértik egymást. János csak most veszi észre, hogy Kati nincs a szobában. — Várjunk, várjunk még, hívom a háziasszonyt. — Az ám, hol a háziasszony! — Nehogy még valamit hozzatok ide! — Tölts pajtás — int János Keceli Ferinek és indul, hogy Katit megkeresse, még bosszankodik is, hogy az asszony csak így eltűnik a társaságból. Pedig már jó ideje nincs köztük. A kisszoba ajtaja zárva, a túlsó oldalról ráfordították a kulcsot, megtették ezt máskor is, ha a család lefeküdt és már nem akarták, hogy a konyhán mászkáljanak keresztül a vendégek. Ilyenkor a veranda felé volt a kijárás, János itt megy most ki, hátra az udvarra, de hátul már sötét van, a konyhában sem ég a villany. A konyhaajtó azért nincs zárva, János átbotorkál a sötéten, be a kisszobába, de ott csönd fogadja, csak a vendégek zsongása hallatszik át a zárt ajtón, az ágy is érintetlen és Kati nincs sehol. Most hol keresse? Már régen nines a vendégek között, hova mehetett? Kétszer is végigtapogatja a bontatlan ágyat, a kis dívánt, mintha nem hinne kezének, érzékeinek, aztán értetlenül áll a sötétben, valami ijesztő hidegség, süket csend van ebben a kisszobában, borzongató üresség, János döbbenten áll és nem meri fölgyújtani a villanyt. — Kati! — suttogja erélyesen. Aztán gyöngébben: — Katikám. Nincs válasz, csak a nagyszo- bából hallatszik át tisztán, egy- egy szó és élesen, fülsértőn a ne. vetés. Jaj, ez az asszony! „Ha a gyerekek nem lettek volna, én már régen ... már régen ...” — jut eszébe a reggeli mondat, a reggeli sírás és ő most is egész este alig váltott szót vele és még Csekő is hiába jött a hírrel, semmi, de semmi nem tisztázódott. — Kati, Katikám! Nem tudja, meddig állt úgy mozdulatlanul, végre a kapcsoló, hoz lép, föl gyújtja a villanyt és hunyorogva szétnéz a szobában. Üres a szoba, még a kabátok sincsenek sehol, pedig fogas, ágy tele volt velük, Csekő is itt vetette le a télikabátját. Le se oltja a villanyt, úgy tán- torodik ki a szobából, s ahogy a nyitott ajtón kivetődik a fény, a konyha derengésében látja a nagy asztalt, az ágyon a fölpú- posodott dunyhát, Eszti néni szürke haja látszik a párnán, a kislány belül alszik, a kis Kati, az ő lánya. Tudják ezek a gyerekek, mit szenved értük a szülő, az apa? Megtudják valaha is? A kínokat, az aggódást, a fegyel, met? Mit tudnak a papok? — semmit se tudnak! Szerzetesinél nagyob fegyelmet vállal az, aki gyermeket nevel. Emlékként is, újult áradással is az a torkot fojtogató tragédia tört rá újra, amit a kórház felé vezető úton érzett két esztendeje, amikor Janiba bent feküdt súlyos diftériá. val és a telefonérdeklődésre csak annyit mondott az ápolónő: rögtön jöjjenek a szülők. Most csak áll János megbénulva, szemét is behunyja, olyan éles az emlék, mint a villám fénye és olyan hirtelenül sújtó is, nem a gondoláit egymásutánjával sorakozik föl, hanem egyszerre zúdul rá, egyszerre izzítja át az idegeket. — Rögtön jöjjön — mondta az ápolónő és ő sürgette volna a vonatot, a legrosszabbra gondolt és babonásan hessegette e)8 magától a szót, csak ki ne mondja, mintha ebben lenne a veszedelem, mintha a szó távoltartásával a bajt is el lehetne távolítani. Emberek utaztak a vonaton, jártak az utcán, sétáltak, mentek dolguk után és beszélgettek, mint most ,a szomszéd szobában, élték a maguk életet, csak ő viaskodott a szóval, ment a kórház felé, mint az alvajáró, akinek a teste, a mindennapi lé. nye mély öntudatlanságba zuhant, csak belül él a megbűvölt- ségfoan, egyetlen görcsös mozdulatban, viaskodásban á szóval, amit nem szabad kimondani. És akkor, amikor a gyermekosztály épületéhez ért, a szürke ruhás kórházi szolgák éppen egy letakart kis testet hoztak fci az épületből, négykerekű kocsira tették s tolták tovább közönyös arccal. Nem ment hozzájuk, csak rohant föl a lépcsőn, az ápolónő szavát se hallotta, benyitott a körtereidbe és ott éppen szemben az ajtóval ott ült Janika, már ült az ágyban és hintázta magát. Jobban volt. Megérti-e ezt valaha is a gyerek? — Megérez-e va. lamit belőle? És megértik-e az emberek a szégyent, ami éppen a könnyebbítő sírással tört föl Jánosban: hát az a kicsiny test, melyet viaszosvászonnal takartak le a szürke köpenyes kórházi emberek? Az is valakinek a gyermeke volt! Érte nincs könnyed, érte nem viaskodsz a rosszal? Nem is az emlékek sora, a gondolatok rendje vonult föl János előtt, hanem az érzés támadt föl, annak a napnak, azoknak a per. ceknek hirtelen ható mérge áradt szét egyszerre testében. (Folytatjuk)
