Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-29 / 123. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai egyesüljetekí A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1963. MÁJUS 29., SZERDA Ara 50 fillér XVIH. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM Mit mennyiért termelnek a Felsönyomási állami Gazdaságban? | Társadalmi ellenőrzés a lakáselosztásban | fl megyei I. o. eredményei Az ország legnagyobb szövetkezeti javító kombinátját adták át Szarvason Kilenefajía javítás — Fix árak —■ Három nap a leghosszabb javítási idő — A rövid javítást a kombinát szalonjában várhatják meg Egy kontinens nevében Harminc afrikai államfő nagy jelentőségű csúcsértekezlete fe­jeződött be vasárnap Abesszínia fővárosában, Addisz-Abebában. A csaknem két hétig tartó államfői megbeszélés az afrikai kontinens égető problémáiról, félreérthetet­lenül antiimperialista jellegű vdlt. Ezt fejezte ki a 16 órás zá­róülésen hozott közös egységok­mány is, amelyben az államfők felszólították az összes afrikai kormányt, hogy szakítsák meg a diplomáciai viszonyt a gyarmat- tartó imperialista országokkal, elsősorban Portugáliával, és a faj. üldöző Dél-afrikai Köztársasággal, mely Délnyugat-Afrika bekebe­lezésére törekszik. A nemrég felszabadult gyar­mati népek képviselői — Ben Bella algériai elnök, Sekou Touré ghanai államelnök és valameny- nyien, együtt a régebben felsza­badult afrikai népek vezető ál- lamfórfiaival mélységesen elítél­nek mindenfajta agressziót, mely veszélyezteti a békét; minden hó­dító törekvést, mely a kisebb né­pek elnyomására, függetlenségé­nek aláaknázására irányút; min­den faji megkülönböztetést, mely válaszfalat emel ember és ember* között A közös okmány kétszáz­millió afrikai nevében szólítja fef az Egyesült Nemzetek Szerveze­tét, hogy szerezzen érvényt min­denütt az emberi jogok tisztelet­ben tartásának, különösen a Dél- | afrikai Köztársaságban és az Észak-amerikai Egyesült Államok­ban, ahol az emberi szabadságjo­gokat megcsúfolva kíméletlenül üldözik a fekete bőrűekefc A történelmi jelentőségű csúcs- értekezlet az afrikai népek egy­ségének kialakítása elől tisztítot­ta meg a talajt az egyetértés, az egymás iránti tisztelet, az afrikai népek ügye iránti odaadás szel­lemében. Egy leendő államszövet­ség alapjait rakták le Addisz- Abebában, s az államfők, joggal, már erről a magaslatról követelték az ENSZ-től, hogy növeljék Afri­ka képviseletét minden szervben, különösen a Biztonsági Tanács­ban, melyben a béke biztosításá­nak fontos eszközót látják. Ugyanilyen pozícióból fordultak a nagyhatalmakhoz határozati ja­vaslatukban, melyben hitet tet­tek az általános és teljes leszere­lés követelése, az atomfegyverek gyártásának és kísérletezésének betiltása, a meglévő termonukle­áris fegyverek megsemmisítése és az afrikai támaszpontok felszá­molása mellett. Felhívták a nagy­hatalmakat, tegyenek lépéseket a hagyományos fegyverkészletek csökkentésére, vessenek véget a fegyverkezési hajszának és írják alá az általános leszerelés okmá­nyát. A régen szétszaggatott, sötétnek tartott Afrika ifjú államainak népei élnek szabadságuk lehető­ségeivel. Tudatos egyetértéssel építik egységüket, hogy nagyha­talmi posztról szólhassanak bele az egész emberiséget érintő nem- aetközi kérdések megoldásába. v. d. Május 25-én, szombaton ünne­pélyesen átadták a Szarvasi Vas- Fémipari Ktsz modem, általános vasipari javító kombinátját. Az átadáson részt vettek Komlaoszky Miháiy, az OKISZ osztályvezető­je, Goldberger Jártas, a KISZÖV elnöke, valamint a megyei tanács, a szarvasi járási és városi párt­ós tanácsvezetőik. A szarvasi szövetkezeti szolgál­tató kombinát a legnagyobb szö­vetkezeti jellegű üzem az ország­ban. Kilenc ágban végeznek javí­tást. Televíziót, kerékpárt, motor- kerékpárt, háztartási gépeket, járműgumikat javítanak. A kom­binát több tekintetben is megfe­lel a legmodernebb kívánalmak­nak. Elsősorban arra törekedtek, hogy megszerezzék a lakosság bi­zalmát. Ennek érdekében már Június 1-én, délelőtt 9 órakor, a „Békés megyei rákellenes küzde­lem hete” keretében Gyulán, a városi tanács dísztermében tudo­mányos ankétot tart a megyei ta­nács vb egészségügyi osztálya és az Orvosegészségügyi Szakszerve­zet megyei Bizottsága. Az ülésen dr. Kertész Márton, a megyei tanács vb elnökhelyettese kezdetben több jelentős intézke­dést tettek. Legfontosabb, hogy valamennyi munkafolyamatra, a szolgáltatást kérő előtt is ismerte­tett fix árakat szabtak meg. Ezzel elérik, hogy a számla végössze­ge is annyi lesz, mint amennyit az elromlott gép felvételekor kalku­lálták. Ha hibás alkatrészt cserél­nek, akkor az elromlott alkat­részt visszaadják a tulajdonosnak. Meggyorsítják a javítást is. Há­rom napnál tovább egyetlen gép sem állhat javítás alatt a szarva­si szövetkezeti kombinátban, de számtalan helyes módszerrel ezt az időt is lerövidítik. Ha például egy mosógép motorjában leégett a tekercs, akkor az egész motort ki­cserélik és már viheti is a tulaj­donos a mosógépet. De ugyanígy más tartalék-alkatrészeket is tar­Károly, az orvostudományok kandidátusa, dr. Kárpáti György főorvos, az orvostudományok kandidátusa és dr. Zákány Gyula, a Megyei Onkológiai Gondozó ve­zető főorvosa tant beszámolót. Az ülésen a rákkutatás problémáiról és eddigi eredményeiről tartanak előadást az orvosok. tanák a több százezer forint érté­kű raktárban. Újdonság, hogy a félék a gyors javítást a szolgáltató kombinát szalonjában „várhatják meg, ahol folyóiratokat olvashatnak vagy televíziót nézhetnek. A szövetkezet gondolt arra is, hogy ne csak Szarvas, hanem az egész járás, de a járáson kívül eső községek szolgáltatását is ellás­sák. Még az idén Kondoroson és örménykúton létesítenek kiren­deltséget, és rövidesen Gyomán és Endrődön is lesz felvevőhelyük. A szövetkezet vásárolt egy teher­gépkocsit, amellyel a házhozszál­lítást is megoldják. Ügy tervezik, hogy a háztartá­si gép tulajdonosok részére „bér­letet” rendszeresítenek és egy, havonta lefizetett bizonyos összeg ellenében ellenőrzik, illetve ja­vítják a gépeket. A résztvevők elismeréssel nyi­latkoztak a szarvasi vasipari szö­mesztési Kutató Intézetben az utóbbi években dr. Kovács Gábor, né irányításával bőtermő, gyakor­latban jól bevált új kukoricafaj­tákat nemesítettek. A nagyüzemi termesztésben már jól ismert faj. Félmillió forintos megtakarítás — 30 ezer forint újítási díj Nemrégen kapható csak a cipő. boltokban az úgynevezett műpa­pucs, de máris igen kedveltté vált a nők körében. Először azért, mert mindössze 45 forintba kerül, má­sodszor, mert könnyű> elegáns és főleg tartós. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezt a vászonra kasí­rozott műanyagból készült papu­csot a Békéscsabai Cipészipari Ktsz gyártja, s ahhoz, hogy ilyen olcsón vásárolható, az újítói járul, tak hozzá. Hogyan és mivel? Űj technológiát dolgoztak ki a papucs készítésére. A parafasarok, a talpbélés és egyéb elemeket elő­regyártották, az új műveletekhez házilag megszerkesztették a szűk. séges eszközöket, szerszámokat stb. Az aprónak látszó, de jelentős újításokat Abelovszky János, Weidmann Márton, Rózsavölgyi Márton, Varga Ferenc, Miszlai Já_ nos és Dohányos Mihály csinálta. Üj eljárásukkal páronként 5 forint, tál csökkentették az önköltséget. Tekintve, hogy évi megrendelésük 100 ezer pár papucs, félmillió fo­rintos megtakarítást eredménye­zett újításuk. Érdemes volt fára­dozni a megoldásért már csak azért is, mert hatan csaknem 39 táfcból ebben az esztendőben lega­lább húszezer holdra elegendő ve­tőmagot termelnek, de újabb faj­ták előállításával is kísérleteznek. Ezt a célt szolgálja a bikazugi tíz- holdas kísérleti telep is, ahol 530. fajta új kukoricahibrid díszük. Nagy körültekintéssel válogatják ki a kísérleti parcellán a legjobb szülőtörzseket, s ezeket jövőre el­szaporítják. Több évi kitartó mun­ka, rendkívüli türelem és apró­lékos gondoskodás hozza meg a várva várt eredményt. Kötelező a nagy családi söröspalackok visszaváltása A vásárlók bejelentései alapján a Belkereskedelmi Minisztérium ellenőrzése megállapította, hogy egyes élelmiszer, és vendéglátó­ipari üzletek megtagadják a nagy családi söröspalackok visszaváltá­sát. A minisztérium illetékes fő. osztálya most nyomatékosan fel­hívta az irányító szervek és a vállalatok vezetőit utasítsák a boltok dolgozóit az üvegvisszaváL. tást szabályozó rendelkezések pontos megtartására. Az erre vo­natkozó utasítás értelmében vala­mennyi élelmiszer- és vendéglátó, ipari üzlet köteles az üres, betét­díjas üvegeket és palackokat — a nagy, másfél literes söröspalacko. kat is — kötöttség nélkül vissza­váltani. (MTI) WWWWVWWW^/WWWWVWWWVWWWWW^ ^AA/WVWWWWWWWWS Állványon szárad a lucernaszéna megyénk szövetkezeteiben (üocziszky László felvétele, Eleken,/ Tudományos ankét a rákkutatásról Gyulán mond megnyitót, majd dr. Lafcis vetkezet új egységéről. is — ezer forint újítási díjat kaptak. •• 530 új kukoricahikrid a Szarvasi Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézet kísérleti telepén A Szarvasi Öntözési és Rizs tér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom