Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-28 / 122. szám
1963. május 28. 7 mß Redd SPORTSPORTSPORT Gyula, Orosháza, Mezőhegyes vereséggel tért haza, a Bcs. Előre is csak nehezen győzte le Szarvast Megyénk NB Ill-as labdarúgó-csapatai valósággal „fekete vasárnapot” fogtak ki. Bizony nem sok örömet szereztek csapataink ebben a fordulóban. Gyula, a tabella éllovasa, Hódmezővásárhelyen, a MEDOSZ-rangadón egy pillanatra sem tudta kétségessé tenni a hazaiak győzelmét. A gyors vásárhelyi csatárok ezúttal remekeltek és a gyulai védelem bizony sokszor tehetetlen volt. Ilyen nagyarányú vereséget már régen nem szenvedett a gyulai együttes. Békéscsabán, a tartalékosán kiálló Szarvas jó játéka nagyon meglepte a hazaiakat. Ügy nézett ki, hogy a csabai együttes néhány tagja mintha elbizakodott volna. Sokat támadott az Előre, Szarvas lelkesen és jól védekezett, de volt erejük a vendégeknek támadásba lendülni, s igy érték el góljukat is. Jellemző az Előre körülményeskedő csatáraira, hogy a kiegyenlítő gólt, is Szikora, a hátvéd lőtte. Martfűről váratlanul nagy gólarányú vereséggel tért haza az Orosházi Kinizsi. Mind a két csapat lagymatag játékkal kezdett, de Martfű a hajrában erősen feljavult és akkor lőtte góljainak nagy részét. Kár, hogy a Kinizsi a mérkőzés végén nagyon visszaesett. Jászberényben a Vasas idegesen kezdett Mezőhegyes ellen. Az aránylag gyorsan jött gól után még sok gólhelyzetet hoztak össze a hazaiak, de azokat az idegeskedő jászberényi csatárok mind elhibázták. A mérkőzés utolsó perceiben viszont a MEDOSZ nemcsak kiegyenlíthetett volna, hanem akár a győzelmet is megszerezhette volna. A mező he gyesi csatárok nemegyszer a kapu szájában hibáztak. A Szolnoki MTE győzött Makón, Kecskemét nagy meglepetésre otthonában győzte le a Szegedi Építőket. A Jászberényi Lehel nem tudott gólt lön* Törökszentmiklóson, de így is egy értékes pontot szerzett. Csongrád győzött a kiesési rangadón, így Cegléd ez idő szerint az utolsó előtti helyre szorult. Hódmezővásárhelyi MEDOSZ — Gyulai MEDOSZ 4:2 (2:0) Hódmezővásárhely, 3000 néző, vezette: Hegyes. Hódmezővásárhely: Marton *— Béni. Holubán, Nagynémedi — Sepsey, Alföldi — Boros, Rischák. Rozik, Zsotér, Sohuck. Edző: Rozó József. Gyula: Vi- dó — Kiss, Pásztor, Szilágyi — Guti. Sás —«Lovasé, Hammer II, Himmer I, Roruzs, Pintye. Edző: Vasvári Péter. Szoros emberfogással kezdett monda két csapat. Az első percekben gyors hazai támadás futott a pályán, de Rozik gólhelyzetben csúnyán fölé lőtt. Ezután egy ellentámadás során Lovász szépen elfutott a szélen, beadását Roruzs az ötösről mellé lőtte. A játék ezután a két 16-os között folyt le. A 20. percben a- gyulai 16-oemál Pásztor csúnyán felvágta Borost. Zsótér futott neki a labdának és bombaszerű lövése a kapufa éléről élesen a hálóba vágódott. Ezután változatos, élénk játék alakult ki, mindkét kapu többször forgott veszélyben. A hazaiak kezdeményezitek veszélyesebben. A 42. percben Rozik nagy lövését Vidó csak kiütni tudta, a labda Boros előtt pattant, aki az ellenkező sarokba lőtte: A második félidő első 10 percében a Gyulai MEDOSZ valósággal kapujához szegezte a hazaiakat. Nagy munkában volt a vásárhelyi védelem, de Mártonnál az élen mindent hárított. Holubán egy alkalommal szabálytalankodott a kapu előtt mintegy 18 méterre, Himmer n. lövése, a sorfái felett a jobb felső sarokba hullott. A gól után egy gyors indításnál Rischák átcselezte magát a védőkön, Vidó kifutott a kapuból, a csatár a kapusba lőtt. a visszapattanó labdát Rozik a jobb felső sarokba fejelte. A gól után fokozódott az iram, nagy lendülettél támadtak a gyulaiak. Egyik támadásnál csak a kapufa mentett, a visszapattanó labdát Himmer I hátraesve, ollózva, védhetett lenül lőtte a hálóba. A ritka szép teljesítményt megtapsolta a közönség. Az eredmény szorosabbá vált. Üjból hazai támadás futott a pályán, Rischák jó labdával szöktette Rozikot, aki Pásztor felett átemelte a labdát Boros elé, aki egyedül tört kapura és a tehetetlenül álló Vidó mellett a hálóba gurított. Az utolsó percekben Rischák előtt adódott Nem veit telitalálat a totóé A totó 21. játékhetében nem akadt telitalálatos szelvény. Tizenegy találatot 12-en értek el, nyereményük egyenként 26 168 forint. Tízes találat 161, kilences 1676 szelvény akadt. Az előbbiek 1875, az utóbbiak 240 forintot nyertek. A 21. hét eredménye: xlx2 1122xxxx Közületek munkaerőigénye Kontírozó könyvelőt keres a szeghalmi Üj Barázda Mtsz. Fizetés készpénzben vagy munkaegységben, x gól szerzési alkalom, de a csatái hibázott. Jók: Marton (a mezőny legjobbja), Rozik, Zsotér, illetve: Himmer I, Himmer H. Bcs. Előre — Szarvasi SC 2:1 (0:1) Békéscsaba, 2000 néző, vezette: Ré- kasi. Előre: Krátki — Vári, Popoi, Szikora — R&konczás, Rieger — Miklya, Mity- kó, Sípos, Kerekes, Szita. Edző: Kerekes Imre. Szarvas: Kondaos — Szűcs, Gáspár, Bobvos — Patkós, Burázs — Antal, Jáax5, Szalontai, Tolew, Kővágó. Edző: Janutrik Mihály. Szarvas védekezésre rendezkedett be, a hazai csapat nagy lendülettel támadott. Egymást érték a gyors, veszélyes támadások, de a vendégcsapat védelme jói állt a lábán. Egymás után érték el a szögleteket a hazaiak, de eredménytelenül. Továbbra is tartott a hazai csapat nyomása, a vendégek csak szórványos ellentámadásokkal kísérleteztek. A hazai csapat szinte kapujához szegezi ellenfelét, mégis a vendégcsapat ér el gólt. Patkós hosszú labdájával Szalontai elfutott és a késlekedő védelem mellett, az első félidő 43. percében megszerezte a vezetést: Fordulás utátn a hazai csapat nagy iramot diktált. Egy szögletrúgásnál Szakóra kiegyenlített. A vendégek teljesen beszorultak. Támadott az Előre. A 81. percben Mitykó szögletéből Kerekes megszerezte a győztes gólt. A hazaiak fölényével ért véget a mérkőzés. « Jók: Szikora, Rakonczás, Rieger. Kerekes. illetve: Gáspár, Bobvos, Patkós, Szalontai. Martfűi MSE — Orosházi Kinizsi 4:1 (1:0) Martfű, 500 néző, vezette: Jurka. Martfű: Csendes —^Jakab, Seres, Vízhányó — Száraz, Szűcs — Pálinkás, Mező teleki, Horti, Mészáros, Gacsal. E.: Horváth Ferenc. Orosháza: Kiss — Berke, Békési, Fiam — Szabó, Túri — Kiss n, Berta, Cziráki, Kollár, Kulecz. E.: Csonka Béla. A viszonylag nagy hőségben álmosan kezdtek a csapatok. Eseménytelen mezőnyjáték .folyt egy ideig. A 11. percben a hazaiak az orosházi kaputól mintegy 25 méterre szabadrúgáshoz jutottak, Seres távoli erős lövését Kiss csak kiütni tudta, a labda Horti elé pattant, aki a hálóba lőtte. A félidő, hátralévő részében a hazaiak enyhe mezőnyfölényben játszottak, egyik kapu előtt sem adódott azonban komoly gólhelyzet. Szünet után lendületesebb lett a játék. A Martfű jobban szőtte támadásait. A 49. percben két szöglet után kétszer is hibáztak a hazai csatárok. Rövid idő múlva Mészáros—Horti akció végén Mezőtelekihez került a labda, aki megszerezte a második gólt. Ezután a Kinizsi is rákapcsolt és néhányszor veszélyeztette a hazai kaput, de csatárai sorra hibáztak. A 80. percben Berta a lest reklamáló hazai védelem mellett elfutott, és szépített az eredményen. A gól felvillanyozta a hazaiakat. A 85. percben Horti kiugrott. Mezőteleki elé tálalt, aki 8 méterről' a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. Három perc múlva Pálinkás futott* el és beállította a végeredményt. Jók: Horti, Seres, Gacsal, illetve Békési, Fiam, Cziráki. Jászberényi Vasas — Meztthegyesi MEDOSZ 1:0 (1:0) Jászberény. 900 néző. Jászberény: Csikós — Rigó. Buchár, Holle — Szívós, Pintér — Urbán, Keresztesi, Kovács n, Bíró, Csizmadia. E.: Túri László. Mezőhegyes: Szegedi — Pálhidai. Zomborácz, Fekete — Kovács, Janovics — Rizsányi. Madáesi, Vígh, Borsos, Keresztes. E.: K. Szabó János. Nappal szemben kezdett a Vasas. A formás hazai támadások során .többször akadt gólszerzés! alkalom. A 8. percben Keresztesi nagyszerűen lerázta védőit, közvetlen közelről a bal kapufa mellett a hálóba gurította az első és egyben a mérkőzés egyetlen gólját. A gól után továbbra is a Vasas irányította a játékot, de csatárai a legjobb gólhelyzetek egész sorát hagyták ki. A második félidőben kiegyensúlyozott lett a játék. Most már Mezőhegyes is sokat támadott, de csatárai sokat hibáztak, és a szerencsével is hadilábon álltak. A 79. percben a mezőhegyest támadásnál Rizsányi az ötösről csúnyán fölé lőtt. A Vasas ellen- támadásai is eredménytelenek voltak. A hajrában Mezőhegyes támadott többet, egy alkalommal Keresztes az üres kapu mellé gurított, majd Rizsányi az utolsó percben a kapu szájában a labda helyett a levegőt találta el és így a mögötte álló Holle hárítani tudott. Az első félidőben -« Vasas, szünet után főleg a MEDOSZ hagyott ki sok gólhelyzetet. Jók: Buchár (a mezőny legjobbja), Keresztesi, ürbán, illetve: Szegedi, Zomborácz, Keresztes. További eredmények: Kecskeméti TE—Szegedi Építők 1:0 (0:0), Szolnoki MTE—Makói Vasas 2:0 (1:0), Csongrádi Petőfi—Ceglédi VSE 2:1 (1:0), Törökszentmiklósi Vasas- Jászberényi Le hel 0:0. Az IVB ni. állása 1. Gy ula 25 16 5 4 62:24 37 2. Szolnok 25 15 6 4 45:18 36 3. J. Lehel- 25 11 6 8 44:30 28 4. Szeged 25 7 12 6 28:22 26 5. Kecskemét 25 12 2 11 31:27 26 6—7. Békéscsaba 25 9 8 8 45:42 26 6—7. J. Vasas 25 9 8 8 30:28 26 8. T. Vasas 25 11 3 11 26:40 25 9. Martfű 25 11 2 12 42:46 24 10. Mezőhegyes 25 9 6 10 38:42 24 11. H. MEDOSZ 25 10 4 11 42:47 24 12. Orosháza 25 8 7 10 21:32 23 13. Csongrád 25 8 5 12 35:39 21 14. Makó 25 6 9 10 31:40 21 15. Ceglód 25 7 6 12 29:38 20 16. Szarvas 25 3 7 15 18:52 13 fiz orosházi járási—városi kéziiahda-taajnokság eredményei és állása Férfiak: O. Technikum —Kinizsi II. 14:11, O. Honvéd—Csorvás 22:9. 1. O. Honvéd 6 5 — 1 116:72 10 2. Építők 4 4 — — 67:29 8 3. Technikum 5 3 — 2 82:73 6 4. Tótkomlós 5 2 1 2 93:60 5 5. Kinizsi II. 6 2 — 4 83:96 4 6. Szentetornya 4 1 1 2 77:70 3 7. Ipari tanuló 3 1 — 2 36:68 2 S. Csorvás 5 — — 5 41:124 — Nők : 1. O. Ruhagyár 4 4 51:15 8 2. Technikum 4 3 1 41:13 6 3. Szentetornya 4 3 1 31:26 6 4. Tótkomlós 4 1 2 1 16:15 4 5. Vörös Csillag 3 1 1 1 9:5 3 6. Gimnázium 3 1 2 7:16 2 7. Faipar 3 1 2 15:26 2 8. Nagyszénás 3 1 2 10:25 1 9. Pszölőa 1 8 0:28 — *— >H»wi»<wn.w>iiwa^iWv Az énekesnő hazatér A román nemzeti opera megteremtésének hősi korszakából meríti témáját ez a mindvégig izgalmas, és különösen a muzsika kedvelőinek emlékezetes, színvonalas film. (Bemutatja a békési Bástya mozi, május 27—28-ig. Kosárlabda NB II.: Bp. Duna Cipőgyár — Békési Fmsz VM 53:38 (22:24) Budapesti Kisstadion, vezette: Nagy, Nádai. A békési csapat kezdett jobban és az első félidőben jó játékkal szerezte kosarait és vezetéssel fordult a bajnokjelölt Duna Cipőgyár ellen. A második félidőben a nagy me. légtől elfáradtak a vendégek és a minden helyzetből dobó Stefan- esik kosaraival elhúzott a helyi csapat és végül biztosan nyerte a mérkőzést. Duna Cipőgyár: Hermanne, Marót!, Stefan csík, Bánhalminé, Fóti. Csere: Sátori, Ács, Kissné, Haláti, Aradi. Békés: Mucsiné, Molnámé, Beilus, Kulich, Varga. Csere: Fábián, Pataki, Hídvégi, Králik, Riglemé. Kosárdobók: Mucsiné 12, Varga 8, Mdtnámé, Kulich 6—6, KráMk 3, Hídvégi 2, Pataki 1. NB I-es eredmények Vasas—Ferencváros 2:2, Bp. Honvéd —MTK 1:1, Debrecen—Újpesti Dózsa 4:1, Győr—Salgótarján 6:1, Pécs—Dorog 2:1, Szeged—Szombathely 1:0, Komló—Tatabánya 0:0. Az NB I. állása: 1. Ferencváros 22 11 7 4 40:26 29 2. MTK 22 10 8 4 36:28 28 3. Újpesti Dózsa 22 10 7 5 43:25 27 4. Bp. Honvéd 22 10 6 6 44:29 í* 5. Dorog 22 8 9 5 31:22 25 6. Győr 22 10 4 8 35:29 34 7. Pécs 22 7 8 7 27:26 22 8. Szeged 22 8 6 8 14:28 22 9. Tatabánya 22 7 7 8 22:25 21 10. Komló 22 6 9 7 23:27 21 11. Vasas 22 6 8 8 29:27 20 12. Debrecen 22 5 8 9 26:42 19 13. Salgótarján 22 5 4 13 22:35 14 14. Szombathely 22 3 5 14 15:38 a NB Il-es eredmények Keleti csoport Diósgyőr—Bp. Előre 3:i, GanzMAVAG—Salgótarjáni Kohász 3:1, Szolnoki MÁV—Debreceni EAC 3:3, Bp. Spart.—Szegedi VSE 5:3, Egri Dózsa— Miskolci VSE 1:0, Ózd—Láng 2:1, Nyíregyháza-Borsodi Bányász 1:1, Kecskemét—Egyetértés 1:1. A Keleti csoport állása: i. Diósgyőri VTK 25 15 7 3 45:17 37 2. Ózdi Kohász 25 15 6 4 45:18 36 3. Miskolci VSC 25 13 6 6 37:20 32 4. Nyíregyházi Sp. 25 11 8 6 39:34 30 5. Láng 25 10 8 7 34:33 28 6. Ganz-MAVAG 25 10 7 8 38:30 27 7. Egyetértés 25 10 7 8 34:28 27 8. Borsodi Bányász 25 10 6 9 31:32 26 9. Szolnoki MÁV 25 9 5 11 2430 23 10. Bp. Spartak. 25 9 4 12 32:42 22 11. Szegedi VSE 25 7 7 11 30:45 21 12. Bp. Előre 25 9 2 14 31:41 20 13. Kecskeméti D. 25 5 9 11 24:29 19 14. Egri Dózsa 25 8 3 14 23:33 19 15. Saig. KSE 25 5 7 13 23:41 17 16. Debreceni EAC 25 6 4 15 26:43 16 Nyugati csoport Csepel—Kaposvár 7:0. Székesfehérvár —Győri MÁV-DAC 2:2, Mosonmagyaróvár—Szállítók 2:2, Pécsi VSK—Budai Spartakusz 2:1, Zalaegerszeg—K. Lombik 1:1, EVTK—Oroszlány m, Budafok—Csepel Autó 1:0, BVSC—Dunaújváros 2:L A Nyugati csoport állása: 1. Csepel 25 18 5 2 56:15 ti 2. BVSC 25 14 6 5 38:33 34 3. Dunaújváros 25 12 9 4 4937 33 4. Székesfehérvár 25 11 10 4 41:18 32 5. Szállítók 25 10 8 7 30:23,.28 6. Budafok 25 10 8 7 31:30 28 7. Győri MÁV-DAC 25 7 13 5 31:25 27 8. Oroszlány 25 8 11 6 41:34 27 9. Budai Spartak. 25 7 10 8 2733 24 10. Pécsi VSK 25 8 7 10 31:35 23 11. Mosonm.-óvór 25 6 10 9 30:34 22 12. Zalaegerszeg 25 7 8 ia 30:41 22 13. Erzsébeti VTK >5 5 11 9 24:28 21 14. K. Lombik 25 5 4 16 19:50 14 15. Csepel Autó 25 6 1 18 24:39 13 16. Kaposvári Kinizsi 25 2 7 16 20:57 11 Apróhirdetések Kifogástalan állapotban lévő, 8000 kilométert futott IZS 350 köbcentis szólómotor eladó. Érdeklődni lehet Ma- gyarbánhegyes, Dózsa Tsz irodában, minden nap. 463 Kisipari komplett konyhabútor és kettő szekrény eladó. Békéscsaba, IV., Berényi 11. 47973 Eladó sürgősen 22 mázsa szemestengeri, ugyanott korpa és hereliszt. Ba- csa Mihály, Újkígyós, Hosszú út 35. 47? Német fordítást és gépírást vállalok. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 448 Jó állapotban lévő Wartburg de Luxe eladó. Gyula, Gyár u. 2. 26363 Könnyű oldalkocsit vennék fekete Pannóniához, választ ármegjelöléssel kérek. Szarvas, Széchenyi 19. Brez- nyik. 18784 Fiatal házaspár üres albérleti szobát, vagy üres szobát keres Békéscsabán, megegyezéssel. Sarkadkeresztúr, József A. utca 4. 479W