Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-22 / 117. szám
1963. május 22. 4 ✓ Szerda A helyiipar gondjairól és a lsz-ek melléktevékenységéről tárgyalt a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Kedden, május 21-én két igen fontos téma szerepelt a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ülésén. A helyiipar gondjai között a vállalati vezetés és a belső ellenőrzés helyzetét vizsgálták meg. Az utóbbi hetekben hat helyiipari vállalatnál jártak a népi ellenőrök, hogy megállapítsák: az egy éve lefolytatott vizsgálat milyen eredményt hozott a vállalat vezetésének színvonalában és a belső ellenőrzés szervezésében. A vizsgálat során lényeges előrehaladást tapasztalták. A műszaki vezetés színvonala ugyanakkor elmarad a követelményektől. A bizottság állást foglalt amellett: javasolja a megyei tanács ipari osztályának, tegye lehetővé az alkalmazott műszaki vezetők tudományos felkészültségének to- vábbnövelését, különféle technikumokon és egyetemeken. A NEB javasolja a továbbiakban, hogy a vállalatok bátrabban nyúljanak a társadalmi ösztöndíjhoz és az igazgatói alapból bizonyos részt erre a célra tartalékoljanak. Az ülésen szóltak arról is, hogy megyénk az élelmiszeripar jelentős bázisa, mégsem rendelkezik élelmezésipari technikummal. Általában az élelmezési iparban dolgozók továbbtanulása éppen emiatt nincs kellően biztosítva. A Népi Ellenőrzési Bizottság a helyiipar gondjainak megszüntetésére több határozatot hozott, amelyet megvalósításra az ipari osztálynak ajánl, és ugyanakkor a központi népi ellenőrzési szerveknek észrevételként megteszi A helyiipar gondjainak megtárgyalása után a termelőszövetkezetek melléktevékenységéről készült összefoglaló jelentést vitatták meg. Többen szóvá tették, hogy a melléktevékenység ellenőrizhetetlen. Nincsenek meg a szükséges nyomtatványok, hiányzik a bizonylati fegyelem. Így könnyen kialakulhat a visszaélés sek egész sorozata. A vitában felszólalók hangoztatták, hogy a szakigazgatási szervek, így a megyei és a járási tanács mezőgazdasági osztálya még mindig nem ad kellő segítséget a szövetkezeteknek az 52/1960. FM utasítás végrehajtására. Ez a miniszteri rendelet részletesen kitér a szak- irányítási szervek tevékenységére, a tsz-ek belső ellenőrzésének kiépítésére. A Népi Ellenőrző Bizottság 31- lást foglalt amellett, hogy a mező- gazdasági osztályok ellenőrző munkáját tovább kell tökéletesí- /teni, és a belső ellenőrzési feladatok ellátásába mindjobban be kell vonni a szövetkezetek ellenőrző bizottságait. Egyszerűsítették a minőségi kifogások intézését a kereskedelemben A belkereskedelmi miniszter s vásárlók érdekeinek fokozottabb védelmére rendelkezést adott ki az áruk minőségével kapcsolatban felmerülő kifogások gyorsabb ’lletve gyorsan romló élelmiszerekre (hentesáruk, sajt stb.) minőségi kifogást a boltban csak addig fogadnak él, amíg a vásárló az árut onnan ki nem vitte. (MTI) intézésére. Eszerint a minőségiŐsbemutató a Jókai Színházban Középiskolai pedagógusok tanácskozása Békéscsabán Az öreg Sondor önmagával vívódik, s végtelenül nehéz a döntés, pedig Vakulya Kata is kérleli. (Romvári Gizi, Körösztös István és Szendrey Ilona.) Május 31-től június 1-ig középiskola! igazgatók, szakfelügyelők és diákotthoni igazgatók a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban tanácskozást rendeznek. A tanácskozás első napjának délelőttjén Az igazgató vezető, irányító munkája, különös tekintettel a demokratizmus kiszélesítésére címmel Dobos László, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa tart előadást, délután pedig ugyancsak Dobos László A gyengébb tanulókkal való bánásmód címmel ismerteti az Országos Pedagógiai Intézet elgondolásait, Az előadásokat vita követi; A tanácskozás másnapján, június elsején Miklósvári Sándor, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetőA nagy összecsapás apa és fia között. (Tóth Miklós és Körösztös István.) Fotó: Demény Gyula A Békés megyei Jókai Színház elmúlt héten, kedden mutatta be ősbemutatóként Nyíri Tibor: Alacsony mennyezet című színművét. A színművet Misziai István rendezte és különösen két alakítás emelkedik ki az előadáson: Szendrey Ilonáé és Körösztös Istváné. Képeink a bemutató néhány jelenetét mutatják be. A Sondor-házban. (Szoboszlay Sándor, Horváth Magda és Kürti Lajos.) 4x iskola f, írásbeli érettségi után Plasztikus pillanatfelvétel a csabai közgazdasági technikumból leg kifogásolt élelmiszereket, háztartási és vegyi árukat, valamint kozmetikai cikkéket a vásárlók reklamálására a kereskedelmi szerv, illetve boltvezető köteles azonnal kicseréim vagy visszavenni. A Minőségvizsgáló Intézet szakvéleményének kikérésére csak ezt követően és a kereskedelmi szerv saját tájékoztatása céljából kerülhet sor. Ha az árucikk fogyasztása vagy használata a vásárló panasza szerint egészségre káros volt, akkor az utólagos minőségvizsgálat kötelező. A vásárló a hibás árut lehetőség szerint abba a boltba vigye vissza, amelyben vásárolta. A bolt nem kérheti az üzletkörébe tartozó árucikkekre a vásárlási biok. kot. A minőségi kifogást — ide értve a zárt csomagolású élelmiszerek és háztartási vegyi áruk minőséghibáját is — az áru szavatossági idején belül kell megtennie a vásárlónak. Ha a szavatossagi időt vagy annak lejártát az árun nem tüntették fél, akkor a minőségi kifogás elbírálásánál úgy kell eljárni, mintha az áru a szavatossági időn belül volna. A közvetlen fogyasztásra kerülő, MÁV Budapesti Építési Főnökség felvesz 18—40 óv közötti férfi munkaerőket vasútépítésre. A dolgozók ötnapos munkahét után díjtalanul jöhetnek haza. Kereseti lehetőség a MÁV-nál érvényben lévő bérezési utasítás szerint. Jelentkezni lehet: Budapest, I., Hunyadi János u. 12—14 sz. 378 Tollak sercegnek, gyorsan futnak a papíron, majd megállnak. Kicsit remegő kezek lázas izgalommal forgatják a szótárt. Az utolsó padban ülő „öregdiák” a homlokát ráncolja: nagyon gondolkodik valamin. Egy szőke érettségiző pedig a tollát harap- dálva próbálja mondatba szedni a lefordított orosz szavakat. Feszült csend. Oroszból érettségiznek a közgések. Kedden kezdődött az írásbeli. Martózblúzos lányok, kicsinosított fiúk siettek be az iskola kapuján. De nem azzal a hétköznapi nyugodt megszokottsággal, amivel az eddig eltelt négy év alatt jöttek ide, hanem izgatott kíváncsisággal, hogy vajon milyen is lesz? Gál Erzsébet megkönnyebbült sóhajjal teszi le a tollat. Izgalomtól kipirosodott arca ezt fejezi ki. Kész van! Befejeztem! Egyre többen jönnek ki az osztályból és egy kis csoport verődik össze a folyosón. «- Te, hogy fordítottad a harmadik mondatot? — Sikerült,? — Vajon hányas lesz? — hangzanak a kérdések. Mindenki beszél, gyorsan, a vizsga utáni feloldódott feszültséggel. Gál Erzsébet is köztük van. Ö jelessel zárta középiskolai tanulmányait. — Az írásbeli hogy sikerült? — Erre nem lehet még határozott választ adni — hiszen nem mi osztályozunk —, de úgy érzem sikerült. — Nehéz volt, izgult előtte? — Egy kis elfogódottságot éreztem, de ez nem félelemérzet, hanem a tapasztalatlan bizalmatüan- ság az új iránt. Egyébként nem volt nagyon nehéz, csak tanulni kellett előtte. — Mi volt az első? — Magyarral kezdtünk. Előtte való nap rengeteget tanultam és mindenről idézetek jutottak eszembe. Reggel a vonat ablakán kinéztem és mondani kezdtem magamban a kék ég láttán: „Milyen volt szeme kékje, nem tudom már...” — Vidéki? — Igen, Lőkösházán lakom, de kollégista vagyok, csak most otthon voltam az írásbeli előtti szünetben. Balogh Gizi is idejön hozzánk. Oroszból nem kötelező az érettségi. — Miért írásbelizett? — Kitűnő tanuló vagyok és úgy érzem, hogy az érettségin mérhetem fel sok évi orosz tanulásom eredményét. Talán sikerült. — És mik a további céljai? Gondolkodás nélkül válaszol: — A szóbelin is jól szeretnék szerepelni. — És azután? — A Közgazdaságtudományi Egyetemre jelentkeztem. Oda szeretném, ha felvennének. — Milyen szakra? — Könyvvitel, statisztika, tervezés. — Ezeket a tárgyakat szereti legjobban? — Igen. Különösen a könyvvitelt. Sokan azt mondják, hogy nagyon nehéz, de ezt nem tanulni, hanem szeretni és érteni kell. A legnagyobb vágyam az, hogy az egyetemen bonyolult, elvontabb ismereteket sajátítsak el és később ezeket én magyarázzam el a leendő középiskolásoknak. — És Gál Erzsébet? — Én a politikai gazdaságtant kedvelem legjobban és arra a szakra is jelentkeztem. Meg szeretném tanítani az embereket arra, hogy nem szabad beletörődni mindenbe,, vitatkozni, problémákat felvetni és a szintézisig jutni — ez .az elvem. — Mennyi időt fog naponta tanulni a szóbeliig? — Minimálisan hat órát, mert két hét alatt át kell vennem minden tételt. — Mikor lesz a szóbeli? — Június 3-án kezdünk. Már sietnek is el a kollégiumba, mert délután utaznak haza, de most nem pihenni, hanem tanulni. Mindketten egyetemre jelentkeztek és ez a céljuk nem túlzott. Szorgalmasak, jól tanulnak és minden reményük megvan arra, hogy tervük valósággá váljon. Vitaszek Zoltán helyettese az új általános iskolai tantervet ismerteti. Ezt az előadást is vita zárja lej Békéscsabai Brigád: Nehéz kesztyűk. Békéscsabai Szabadság: Meztelen diplomata. Békéscsabai Tervi A nagy érettségi. Gyulai Erkel: A szép amerikai. Orosházi Béke; Nyomorultak n. Szarvasi Táncsics: A második vágány. Tárcsát találtam Mint általános iskolai nevelő kaptam 1400 négyszögöl háztáji földet. A megművelése azonban akadályba ütközik, ugyanis a gépállomás, amely vetésre előkészítette, ottfelejtette a tárcsát. Mi az iskolában a közös vagyon védelmét oltjuk növendékeinkbe. Meggyőződésem, hogy a gépállomás dolgozóinak is ez lenne egyik kötelessége, de őket — amint látom —, ez nemigen érdekli: a tárcsát már a rozsda is ellepte. Vajon meddig lesz még ott? Már gondoltam arra is —- mivel a gépállomásnak erre a szerszámra nincs szüksége —, szólok az úttörőknek, vigyék a MÉH-nek. Jóllehet, ők ezzel nyerik meg a vasgyűjtési versenyt. Juhos Józsefné, Mezőberény