Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-21 / 116. szám

1963. május 81. 2 Kedd Békegyűlés Gyulán, Méhkeréken, A legjobb emlékéremmel tüntették ki Május 19-én, vasárnap me­gyénkben több helyen rendezett békegyűléseket a Hazafias Nép­front. Gyulán, délelőtt 10 órakor, a szabadtéri színpadon 1500 főnyi résztvevő előtt Harmati Sándor, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Népfront Úttörők a Vasárnap délelőtt vörösnyak- kendős úttörők vették birtokukba a Békés megyei Jókai Színház színpadát. A szombaton lebonyo­lított megyei kulturális sereg­szemle legtehetségesebb, legügye­sebb szereplői mutatkoztak be a felnőtt közönség előtt. Tapsból, derűből nem volt hiány. Ékesen bebizonyosodott, hogy az általá­nos iskolákban, úttörőcsapatok­ban milyen sok tehetséges lány és fiú nevelkedik, s hódol a művé­szet valamelyik ágának, öröm volt hallgatni a pöttömnyi hang­szerszólisták elmélyült produk­cióját, a mese- és versmondók elő­adását, öröm volt nézni a tánco­sok harmonikus mozgását, ügyes­ségét. * Az első vastapsot az egy ik leg­fiatalabb zenész, a szarvasi H. Kovács Benedek kapta. A szőkés­barna fiú olyan könnyed virtuo­zitással csalta ki hegedűjéből a legárnyaltabb hangokat is, hogy csak ámultunk. Produkciója után Egyelőre nincs fagyveszély A Meteorológiai Intézet köz­ponti előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint a most érke­zett hűvös hullám nyilvánvalóan a 25-én esedéskes utolsó fagyos­szentnek, az Orbánnak, illetve az ilyenkor szokásos lehülési perió­dusnak az előfutára. A keddre vir. radó éjszaka még nem fenyeget bennünket fagyveszély, de a fagy­zugos vidékeken esetleg már plusz 1—2 fokig lehűl a talajszinti le­vegő. Kedden előreláthatólag még erős lesz a szél, sűrű a felhőzet, de lassan már újabb felmelege­dés kezdődik. (MTI) Országos Tanácsának titkára mondott beszédet. Beszélt a béke­harc jelentőségéről és arról, hogy a békés építőmunka milyen ered­ményeket hoz az emberiség szá­mára. A gyűlésen a gyulai járás több községéből és Békéscsabáról is részt vettek a békemozgalmi ak­tívák. A legjobb aktíváknak, akik nemcsak a békemozgalomban, ha­nem a termelésben is kiváló ered­ményeket értek el, arany- és ezüstkoszorús emlékérmeket ad­tak át munkájuk elismeréséül. A gyűlés után a Balassi-együttes színpadon muzsikushoz illően — hóna alatt bűvös hangszerével, vonójával, s kottájával — meghajolva alig győzte köszönni a, tapsot. Néhány perc múltán újra színpadra lé­pett, de ekkor már a szarvasi út­törőcsapat zenekarában húzta a talp alá valót a tánccsoportnak. A zenekar tagjai őt figyelték, hozzá igazodtak. Ha szorgalma nem szenved törést, Benedekről még sok szépet hallhatunk. A gyulai Bandár Ildikóról hasonlóképpen. A bájos kis úttörőlány cselló­játéka megérdemelt tapsot kapott * Külön dicséret illeti a kamuii úttörőket, akik citerazenekart alakítottak és meglepően szépen szerepeltek. Az ősi hangszer ma már nem nagyon divatos. A ha­gyomány ápolásának megkapó példája a kamuti pajtások igye­kezete. Az öttagú együttes — amely népdalokat adott elő cite- rára hangszerelve — bizonyára nagy sikert arat majd a csillebér­ci úttörőtáborban is. * A vers. és mesemondók közül kiemelkedett az orosházi Gabnai Katalin, a szarvasi Roszlk Pál, a békéscsabai Rákóczi István, őri Magda és Horváth Péter, a csor- vási Kövér László, a békési H. Kovács László és az orosházi Já­voraik Márta. Mindannyian te­hetségesek, de különösen a békési pajtás, aki imponáló természetes­séggel adta elő műsorszámát. * A megyei döntőin legeredmé­nyesebben szerepelt pajtásokat kéthetes nyári csillebérci táboro­zással jutalmazzák. A tervek sze­rint ötvenen kötik össze a kel­lemeset a hasznossal, a vidám tá­bori életet az országos döntőn va­ló részvétellel. P. R. adott műsort. Bemutatta a „Né­pek barátsága” tánc-szvitet. Hasonlóan nagy sikerű béke­gyűlés volt Méhkeréken is, ahol Rúsznék János, a Hazafias Nép­front megyei titkára, valamint Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Szövetségének titkára mondott beszédet. A délután meg­tartott gyűlésen a község lakói kö­zül több mint ezren vettek részt. Este Tótkomlóson volt békegyű­lés, amelyen Bielik György, a Magyarországi Szlovákok Szövet­ségének főtitkára mondott beszé­det és a Balassi-együttes adott műsort. A Tótkomlóson megtar­tott békegyűlés volt a befejezője annak a sorozatnak, amelyet a Magyarországi Szlovákok Szövet­sége rendezett a szlovák nemzeti­ségű községekben. Ezekben a nagybánhegyesi kultúrcsoport és a Balassi-együttes adott műsort. Beszámoló Magyarországról egy angol Camping lapban A Londonban megjelenő Cam­ping And Outdoor Life szerkesz­tője, Alán Ryalls, az elmúlt évben családjával együtt turistaként ha- taáiikbiin $árt.*ÜtjáróldikksórozarK. ban számolt be lapjában az angol olvasóknak. Alan Ryalls, mint szenvedélyes campingező azt ta­nulmányozta, mennyiben felel meg Magyarország annak a cél­nak, hogy beiktassák a Csendes­óceántól, a Fekete-tengerig terje­dő nemzetközi Camping-útvonal. ba. Tizenegy oldalon, számos fényképpel illusztrált beszámoló­jában kifejti, hogy Magyarország kiválóan alkalmas campingezésre. A gyönyörű fővároson kívül a Ba­laton környéke, Pécs, Mátra vi­déke és Debrecen nyerte meg tet­szését. (MTI) Különös és megrendítő jubileu­mot ..ünnepel” ezekben a napok­ban Argentína, a latin-amerikai földrész legfejlettebb és gazdasá­gilag legerősebb országa. Egy esz­tendő alatt immár a tizedik sú­lyos válság rázza meg az állam épületét és a politikai barométer továbbra is vihart jelez. Argentí­na válságról válságra bukdácsol és nagyon valószínű, hogy végül a nyílt katonai diktatúra sziklá­ján fut majd zátonyra. Az argentin válságsorozat zűr­zavaros forgatagának magyaráza­tát csak úgy lehet meglelni, ha Washingtonból próbáljuk felgön­gyölíteni a szálakat. A lényeg ugyanis az, hogy az Egyesült Ál­lamok különös gondot fordít az amerikai világrész e döntően fon­tos országában a meglevő társa­dalmi-gazdasági szerkezet, a nagybirtokrendszer és a tőkés­uralom konzerválására. Ebben a törekvésében fő támaszpontja az argentin hadsereg tisztikara, min­denekelőtt pedig a tengerészet és a légierő. E két fegyvernem — és különösen a flotta — tisztikarát az Egyesült Államokban képezték ki. A vezérkar minden társadal­mi-gazdasági átalakulás esküdt ellensége, az amerikai politika Argentína tizedik válsága fővonalának legmegbízhatóbb szö­vetségese. A tisztikar afféle „biztonsági tartalékként” mindig is ott állott az elnöki szék mögött, ami a gya­korlatban azt jelentette, hogy a polgári kormányzás felszíne alatt voltaképpen már évek óta bur­kolt katonai uralom van az or­szágban. Így volt ez 1958-tól 1962 nyaráig is, Frondizi elnök kor­mányzása alatt. Gazdaságilag ez az időszak az amerikai bankok által kierőszakolt „stabilizálási” terv végrehajtásával telt el. Ez a „sta­bilizálás’’ a formális pénzügyi egyensúlyt bércsökkentéssel, a termelés korlátozásával, munkás­elbocsátásokkal akarta „helyreál­lítani”. Ezek az intézkedések ter­mészetesen egyre jobban növelték a belső politikai feszültséget — és ez tavaly tavasszal „választási földcsuszamlást” eredményezett. A kommunistáktól a baloldali radikálisokon át egyes peronista csoportokig terjedő egységfront alakult ki az országban, s ez a vá­lasztásokon a szavazatok 35 szá­zalékát szerezte meg, a legfonto­sabb városokban pedig ennél is többet. Ekkor előlépett az elnöki szék mögül a hadsereg Frondizit száműzték, mert „tévedésből’’ in­dulni engedte az ellenzéket és a hadsereg támogatásával megvá­lasztották elnökké Guido polgári politikust. Guido mögött a tény­leges hatalmat azonban már sok­kal nyíltabban a hadsereg tartot­ta kezében. Ekkor kezdődött a válságok sorozata, amelynek az a magyarázata, hogy a hadsereg ve­zérkara és tisztikara megoszlik. Nem alapvető véleménykülönbsé­gek vannak közöttük, hanem módszerbeliek. A „kékek”-nek nevezett csoport a burkolt katonai diktatúra híve és nem akar meg­szakítani minden kapcsolatot az ellenzékkel. A „pirosak” a nyílt katonai terror hívei az ellenzéki fronttal szemben. A harc tehát a pirosak és a kékek között a kato­nai diktatúra „stílusáról’’ folyik, arról, hogy „hajlékonyán vagy nyílt terrorral lehet e jobban le­szerelni és gátak közé szorítani 1963. V. 21. Gőgös Ignác — 70 évvel ezelőtt, 1893. má­jusában született Gőgös Ignác, az illegális kommunista párt mártírja. Az I. világháború után orosz hadifogságba került, har­colt a Vörös Hadseregben, majd hazatérve, a szakszerve­zetben töltött be vezető szere­pet. 1925-ben rendőrkézre ke­rült. A fogságban szerzett be­tegsége két hónappal szabadu­lása után sírba vitte. 1 — 275 évvel ezelőtt, 1688-ban e napon született Alexander Pope (ejtsd: poup) angol költő, a felvilágosodás és a klassziciz­mus kiemelkedő képviselője. Főműve a Fürtrablás (1714) című komikus eposz, amely korának frivol erkölcseit ábrázolja. Ez a mű Csokonai: Dorottyájának volt mintaképe. Az ember pró­bája című verses esszéjében a felvilágosodás korának filozó­fiáját foglalja össze. Költeményeit, Homérosz-fordításait az érzelmek háttérbe jutásával a nyelv tisztasága és a tökéletes forma jellemzi. * — 100 évvel ezelőtt, 1863. május 21-én született Winkler Lajos kémikus, az ivóvíz és a tengervíz vegyelemzésének úttö­rője, a magyar gyógyszerészképzés megteremtője. Valamennyi kormány folytasson békepolitikát Nagygyűlés Párizsban Saint Ouen (TASZSZ) A francia békeharcosok — a „leszerelési vezérkarok” — két­lapos országos, értekezlete. vasár­nap délután nagygyűlésen ért vé­get. A különböző politikai és val­lási meggyőződést valló békehar­cosok Párizs egyik peremvárosá­nak, Saint Ouennek sportstadion­jában tüntető nagygyűlést szer­veztek. A gyűlés szónokai beszél­tek a béke és a leszerelés szüksé­gességéről és fontosságáról, s be­számoltak arról, hogy Franciaor­szág különböző városaiban és fal­vaiban a dolgozók mit tesznek a béke megőrzéséért. A gyűlés résztvevői egyhangú­lag elfogadták az országos érte­a tömegelégedetlenség hullámait. A Guido elnök ideje alatt bekö­vetkezett tíz válság ezt a hatalmi harcot tükrözi. Rauch tábornok, belügyminiszter május elején be­nyújtott „Ultimátuma”, amely 12- én a kormány lemondásához ve­zetett — a „pirosak” előretörését jelezte és sokan úgy látták, hogy Rauch személyében új katonai diktátor bukkant fel a megkín­zott országban. Az utolsó pilla­natban azonban a „kékek’ átcso­portosították erőiket, a maguk oldalára billentették a hatalmi harc mérlegét és Rauch megbu­kott. Pillanatnyilag a „kékeik” ül­nek a nyeregben és egyes kombi­nációk szerint esetleg rákénysze­rülnek arra. hogy kapcsolatokat vegyenek fel az ellenzékkel. De valahol, egy katonai tábor mélyén alighanem készül már a tizenegyedik argentin válság is. Szomorú bizonyítékául annak, hogy a társadalmi haladás erősza­kos és Washingtonból diktált akadályozása, hogyan löki tör­vényszerűen Latin-Amerika leg­fejlettebb országát a katonai dik­tatúra mind mélyebb örvényei­be. —ie— kéziét felhívását és határozatát. A felhívás követelte valamennyi kormánytól, folytasson békepoli­tikát és keresse az esetleges kojpt- li'fcíusoic tárgyalások útján történő rendezésének útját. Követeli az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés mielőbbi megkö­tését. a nukleáris fegyverkísérle­tek megszüntetését. Bírálja to­vábbá a francia kormány jelen­legi politikáját, követeli, hogy a kormány mondjon le a „nukleáris ütőerő” megteremtésére irányuló szándékáról, kezdeményezze a nemzetközi készültség csökkenté­sét és aktívan vegyen részt a nemzetközi tárgyalásokon. A határozat végül hangsúlyoz­za, hogy a leszerelési értekezlet új lendületet ad a franciaországi békeharcnak. (MTI) A „koránmenés” átka Tegnap jubiláltam. Éppen ötvened­szer néztem meg az Állami Biztosító propagandafilmjét. És bizonyára nem vagyok egyedül. Akik rendsze­resen járnak moziba, azokat nyugod­tan nevezhetem akár sorstársaim­nak is. Tehát kedves sorstársak! Meg kell mondani, hogy végtelenül unjuk már a csaknem minden film előtt levetített történetet. A történetet, melyben tegnap pontosan ötvened­szer tartottak névadó-üfmepséget, ötvenedszer adták át a fiatal házas­párnak a 20 ezer forint biztosítási összeget, és ötvenedszer kérdezte a társaság kissé nagyothalló rokon­nénije az Állami Biztosító képvise­lőjétől, hogy „maga mit vett a gye­rekeknek?” Mondom, e szép jubileumot meg­értem, de isten bocsa’, most már visszavonulok. A jövőben nem ver majd a „koránmenés” átka. Csak a híradó kezdetekor ülök be a néző­térre, s ezt javasolom minden jubi­láló sorstársamnak is. (Medvcczky)

Next

/
Oldalképek
Tartalom