Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-16 / 112. szám
1963. május 16. 7 Csütörtök Elmaradtak a kézilabda-bajnokság meglepetései A me gyei kézilabda-bajnokság tavaszi fordulója félidőhöz érkezett. Az eddig lejátszott mérkőzéseken női csapataink az elmúlt évhez képest valamivel gólerőse bbek voltak. Mérkőzésenként tizenhárom gólos átlagot értek el, mig a férfiak Mssé visszaestek. A bajnokság első része ezúttal sem zajlott le sémán. Négy mérkőzés maradt el a vendégcsapat távolmaradása miatt, öt játékost végleg kiállítottak, és Endrődön inzultálták a játékvezetőt, aminek az lett a következménye, hogy a pályaválasztó csapat az őszi forduló megkezdéséig nem használhatja saját pályáját. Az újonnan felkerült csapatok nem hoztak friss vérkeringést a bajnokságba. A férfiaknál a Sportiskola és a Szeghalom visszaesésével a középmezőny tovább bővült, mig az élmezőnyt csak a Honvéd és a Szarvas képviseli. A nőknél ezúttal is megtalálhatjuk azt a négy—öt csapatot, amelyik egyforma eséllyel pályázik a bajnoki címre, de kiemelkedő képességekkel, legalábbis az eddig mutatott játék alapján, csak a Bcs. Pamutszövő rendelkezik. Csapataink tudásbeli szintje — amint azt már sokszor szóvá is tettük — alig-aüg emelkedett. Az idén nem „ugrott ki” a tavalyihoz hasonló egyetlenegy olyan tehetséges kézilabda» sem, mint amilyenek a tavalyiak (Kerek!, Csabai, Bordás, Görbedi, Tobak, Rozsos stb.) voltak. Reméljük, hogy a bajnokság hátralévő fordulói során csapataink, egyesületeink jó játékukkal feledtetni fogják az elmúlt hetek gyenge teljesítményeit. Eredmények: MEGYEI X. OSZTÁLY, FÉRFI: Szarvasi FMGT—Bcs. MÁV 16:14 (8:8)* Szarvas, vezette: Bordás. Gd.: Angyalát! (7), Somodi (4), Faragó (3). Szabó (2), illetve: Radnai (5), Veres (4), Gyulai (3), Dukát I (2). Bcs. Dimitrov—Bcs. Vörös Meteor 25:13 (15:4). Meteor-pálya, vezette: Rácz. Gd.: Pessenlechner, Megyeri (&— 6), Bárány (5), Stolcz, Krankovics (2— 2), Szabó, Keller, Tomkovics, Kertész, illetve: Szarvas (4),- Balogh (3), Tobak, Várai, Csák (2—2). Bcs. Pamutszövő—Bcs. Sportiskola 18:11 (10:5). Pamut-pálya, vezette: Kiszely. Gd.: Bécsi (6), Molnár I (4), Molnár II, Tiniko (3—3), Betkó, Schwertner, illetve: Vandlik, Dina (3—3), Gécs (2), Borbély, Fodor, Vav- rek. Orosházi Kinizsi—Mezőberényi Textil 17:10 (Í0:2). Orosháza, vezette: SzilTotótippjeink i x2 1x2 1. Magyarország—Dánia 2. Eger—Ózd 3. Debr. EAC—Miskolc 4. Salgt. KSE—Szegedi VSE 1 5. Zalaegerszeg—Csepel x 2 6. Budafok—Székesfehérvár 1 x 7. Kaposvár—Dunaújváros x2 & Oroszlány—B. Spartak. 1 9. Catania—Milan törölve 10. Fiorentiná—Lanerossi 1 11. Spal—Genoa 1 12. Venezia—Juventus x 2 13. Szállítók—EVTK 1 A pótmérkőzésekre 1, 1, 1. a tippünk. vássy. Gd.: Csík (4), Pirer, Ambrus (3 —3), Fórján, Pálffi, Vida (2—2), Sitkéi, illetve: Brezsnyik (4), Kondé (3), Ur- bancsek, Kiszely, Hegedűs. Szarvas—Szeghalmi Petőfi 23:15 (13:5). Szeghalom, vezette: Giczey L Gd.: Cseri H (6), Cseri I (4), Opauszki, Koitai (3—3), Klenk, Pataki, Nyári (2— 2), Janurik, illetve: Bress (5), Szimilkó (4), Kerékgyártó, Görbedi (2—2), Miha- lik,. Vecsési. A Gyomai Gimnázium—Bcs. Kötöttárugyár mérkőzés elmaradt, mert a Kötöttárugyár nem jelent meg. NŐK: Bcs. Pamutszövő—Bcs. Sportiskola 10:4 (4:1). Pamut-pálya, vezette: Varga Hl. Gd.: Kapuvári (5), Darabos (2), Kocziha, Csabai, Vraukó, illetve: Dobsa, Csizmadia (2—2). Endréd—Bcs. MÄV 4:4 (2:1). Mezőberény, vezette: Németh. Gd.: Rácz (2), Tímár I, Tímár II, illetve: Drienszki (2), Kesjár, Andó. Bcs. Kötöttáru—Gyomai Gimnázium 10:5 (4:3). Gyoma, vezette: Varga I. Gd.: Bordás (4), Czikkely (3), Kocziha (2), Kovács, illetve: Tóth, Szarka (2— 2), Kereki. Bcs. Ruhagyár—Gerendás 14:1 (S:0). Teke A Békés megyei Teke Szövetség az idén is megrendezte május elseje tiszteletére a hagyományos taroló versenyét, melyen az alábbi eredményeket érték el a versenyzők: 1. Szalai Ottó (Bcs. Kötött) 273 fa, 2. Gazsó Imre (Gy. Kinizsi) 257, 3. Lazók Lajos (Bcs. Kötött) 245, 4. Szikriszt Lajos (B. Spartakusz) 241, 5. Kóródy János (B. Spartakusz) 239, 6. Kneifel Antal (Gy. MEDOSZ) 238 fa. Közületek munkaerőigénye Ruhagyári-pálya, vezette: Varga I. Gd.: Csiaki (6), Gedó I (4), Gubényi (4) , illetve: Csapó. Békési Spartakusz—Bcs. Agyagipar 13:2 (7:2). Ruhagyári-pálya, vezette: Zentai. Gd.; Szálkái, Lengyel (3—3), Mihalik, Tuska, Szilágyi (2—2), Kiss, illetve: Tolnainé, Vasas I. Csorvás—Mezőberény 6:6 (4:2). Csor- vás, vezette: Mistyurik. Gd.: Keligemé (3), Mázán (2), Greksza, illetve: Zuba (5) , Hoffmanné. A megyei i. osztály állása NŐK 1. Bcs. Pamutszövő 6 6 - 69:15 12 2. Bcs. Kötöttáru 6 6 - 68:22 12 3. Békés 6 5-1 44:18 10 4. Bcs. Ruhagyár 6 4-2 39:19 8 5. Csorvás 6 3 12 17:37 7 6. Bcs. MÁV 6 3 12 19:22 , 7 7. Gyoma 6 2 13 34:38 5 8. Mezőberény 6 2 13 36:48 5 9. Endrőd 6 114 33:31 4 10. Sportiskola 6 1-5 29:46 2 11. Bcs. Agyagípar 6 - - 6 26:7612. Gerendás 6 - - 6 17:80FÉRFIAK: Nyugdíjas lakatosokat felveszünk gépkezeléshez meghatározott időre. Jelentkezés a Békéscsabai Hűtőháznál. 209 Békéscsabai* Építő és Épületkarban- táríó Ktsz azonnali felvételre keres békéscsabai munkahelyre kőműves és ács szakiparosokat. Jelentkezés: Békéscsaba, Kinizsi utca 12. szám alatt. 210 A Csökmői Földmüvesszövetkezet azonnali belépéssel vas—üveg—porcelán szaküzletébe boltvezetőt keres. Felvételhez szükséges: kereskedelmi szakképzettség (vasas), tiszta erkölcsi bizonyítvány és működési bizonyítvány. Családos részére lakást biztosítunk. Családtagot is alkalmazunk fél műszakbán. Jelentkezés írásban vagy személyesen. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. 210 Kőműves, ács, villanyszerelő és vasbetonszerelő szakmunkásokat, valamint 18 éven felüli férfi segédmunkásokat azonnal felveszünk — a dolgozó kívánsága szerint — állandó munkára, vagy meghatározott időre, Rács-Kiskun megye területén lévő építkezésekre. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosítunk. Kéthetenként szabad szombat. Tanácsi igazolás, kézi szerszám és munkaruha szükséges. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka utca 34. 73080 Férfiszabó munkára azonnali felvételre keres bedolgozókat a Szőrme és Kézműipari Vállalat, Békéscsaba. Jelentkezés: Berényi út 27. 47830 1. Bcs. Dimitrov 6 51 146: 79 10 2. Szarvas 6 51 130: 79 10 3. Gyoma 6 4 1 1 75: 67 9 4. Bcs. Pamutszövő 5 3 285: 61 8 5. O. Kinizsi 5 41 70: 50 8 6. Bcs. MÁV 6 33 118:112 6 7. Bcs. Sportiskola 6 24 •.1 w •J 00 4 8. S zarvasi FMGT 6 24 61: 68 4 9. Mezőberény 6 24 78: 98 4 10. Szeghalom 6 24 81:121 4 11. Bcs. Vörös M. 6 1 1 4 96:117 3 12. Bcs. Kötöttárugy. 6 6 38:120Társadalombiztosítási tanácsadó ** Különélő ssülők családi pótlékra vonatkoxó jogosultságáról Különélő szülő csak a nála lévő gyermek után kaphat családi pótlékot, ha arra egyébként — betegségi biztosítással járó munkaviszonya vagy termelőszövetkezeti tagsága alapján jogosult. Ezen az sem változtat, ha az egyik szülő a másik szülőnél élő gyermek után tartásdíjat fizet. Világítsuk meg ezt egy-két példával. Az egyik esetben a papánál egy 14 éves gyermek, az anyánál egy 7 éves és egy 6 éves gyermek van. Az apa az anyánál lévő két gyermek után tartásdíjat fizet az anyának. Mind" a két szülő munkaviszonyban álló dolgozó. Ebben az esetben az apának a nála lévő gyermek után nem jár családi pótlék (illetőleg csak akkor jár, ha a gyermeket testi vagy szellemi fogyatkozása miatt rokkantnak kell tekinteni), az anyának, mint egyedülálló dolgozó nőnek a nála lévő két gyermek után — a tartásdíj összegének figyelmen kívül hagyásával — havi 240 forint családi pótlék jár. Fordítsuk meg az előbbi példát úgy, hogy az anyánál van egy gyermek, az apánál pedig kettő. Ebben az esetben az anya mint egyedülálló dolgozó nő a nála lévő egy gyermek után havi 90 forint, az apa pedig a két gyermek után havi 75 forint családi pótlékban részesül. Ezek a példák mutatják, hogy a gyermekszám szempontjából áz apánál és az anyánál lévő gyermekeket nem lehet egybeszámítani, hanem szülőnként külön-kü- lön kell tekinteni. Ha a különélő szülők közül csak az egyik jogosult családi pótlékra, a másik nem, (pl., mert magánkis. iparos), a jogosult szülő ilyenkor is csak a nála lévő gyermekek után kaphatja meg a családi pótlékot. Az egyik szülő jogán a másik szülő részére csak akkor jár családi pótlék, ha a másik szülő a háztartásában legalább három gyermeket tart el vagy rokkant, vagy kora elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, (nőknél 55, férfiaknál 60) — bármelyik esetben azonban azzal a feltétellel, hogy nem folytat magankisiparasd vagy kis. kereskedői tevékenységet, hasznot hajtó jogosítvánnyal nem rendelkezik, és az esetleges tevékenységéből származó keresete a részére járó tartásdíjon felül a havi 500 forintot nem haladja meg. Dr. K. J. Apróhirdetések Hűtőszekrény, rádió eladó. Ifj. Baditz Pál, Miskolc, Tass u. 15. 383 Háztartás vezetésére gyermekeik mellé idősebb asszonyt keresek azonnali belépésre. Orosháza. Kossuth L. u. 11. Német gyártmányú, jó karban lévő táskaírógépet keresek megvételre. Ajánlatokat „Príma 38213” jeligére az Orosházi Hirdetőbe kérek. 38213 Eladó Orosháza, Deák Ferenc utca 12. számú, azonnal beköltözhető ház. 38251 Eladó tanya, esetleg lebontásra Orosháza, Szikhát 36. szám alatt. 38250 Gumikerekű [kézikocsi eladó. Dimák Emilnél, Orosháza, Rákóczi út 10. sz, 38254 Fehér, mély gyermekkocsi eladó. Orosháza, Achim utca 3. szám alatt. 38249 Jó állapotban lévő, fehér kétszámyas teli ajtó eladó. Orosháza, Zombai utca 27. 38242 Középkorú magános férfi üres szobát keres. „Lakás 38241” jeligére az Orosházi Hirdetőbe. 38241 Orosháza, Thököly utca 32. számú ház beköltözhetően eladó. 38218 A KPM Autóközlekedési Tanintézete Békéscsabai Kirendeltsége az új KRESZ-rendelet értelmében 1963. május 21-én kismotor vezetői vizsgákat minden kedden Békéscsaba, Luther u. 1. sz. alatt du. 14 h-tól 16 h-ig tart. Jelentkezés: Békéscsaba, Kossuth tér 1. 47832 Kamut, Kossuth Lajos u. 25. számú ház eladó, részletfizetésre. Azonnal beköltözhető. 422 Bekerített beltelek eladó. Orosháza, Báthory utca—Vásárhelyi út sarkán. Érdeklődni: Báthory utca 10. 863 Kétcolos cső szűrővel, gyűjtőfej, egy laposkocsi eladó. Orosháza, Tehén járás 9. szám. 009111 Eladók: ebédlőbútorok, konyhaszekrény, asztalok, székek, buksi kötőgép, villamos szemfelszedő, herendi porcelán hangulatlámpa, néprádió, magán könyvtár. Orosháza, Tompa utca 1. 38271 Bontásból léc, ablak eladó. Orosháza, Kazinczy utca 36. Komplet kovácsszerszám eladó. Orosháza, Táncsics Mihály u. 51. 38176 1 szobás öröklakást vennék. „Szerény 38272” jeligére az Orosházi Hirdetőbe. 38272 14 éves leánygyermekemet dolgozó családhoz gyermekek felügyeletére elhelyezném. „Ifjúság 38267” jeligére az Orosházi Hirdetőbe. 88267 Orosháza, Csapó Mihályné utca 78. számú, azonnal beköltözhető ház eladó. 38273 Kardoskúton tanya és istálló lebontásra eladó. Értekezni Gyopárosi Ugar 23. Szénás! Jánosnál. 38266 Belga kannal pároltatok. Ady Endre utca 5. Orosháza, 3W69 Eladó Pusztaszentetomyán, Alsósós 4. számú tanya kövesút mellett. 38270 Eladó Orosháza, Zombai utca 2. számú két szoba, összkomfort, beköltözhető ház, artézi vízzel, csemegeszőlővel, valamint udvari lakrész külön is. 38265 Eladó Orosháza, Csizmadia Sándor utca 49. számú kétszobás ház, 200 négyszögöl gyümölcsös telekkel. Azonnal beköltözhető. Értekezni délután 5 órától. 38260 Orosháza, Tompa Mihály utca 10. számú ház eladó vagy szegediért elcserélhető. 38257 Szentetornya, Kiss Ernő utca 63. számú ház, betonút mellett nagy telekkel sürgősen eladó. Érdeklődni: Szen- tetomya, Károlyi u. 14. szám. 38248 Eladó Orosháza, Bercsényi utca 18. számú ház két részre osztható, részben beköltözhető. Világos hálószobabútor és 100 literes víztartály eladó. Orosháza III. k., Eötvös utca 7. 38274 Jól bevált, Tisza Orion televízió eladó. Orosháza I. k„ Major utca 6. szám alatt. 38277 Száraz padlódeszka párnafákkal eleladó. Orosháza, Balassa Pál utca 37. 38276 t ■■ ■ ..................... .............. O rosháza, Zombai utca 3. számú házrész beköltözhetően eladó, 84 négySzáraz, préselt vályog eladó. Oroshá- I szögöl telekkel és melléképülettel, za, Nap utca 7. sz. 009110 ' 38268 Jawa Zetka motorkerékpár, igényesnek eladó. Orosháza, Kazinczy utca 30. 38235 Príma állapotban lévő Pannónia motorkerékpár eladó. Orosháza, Oláh István utca 18. 38259 Kímélje Csökkenti a gondját, ha kisipari szövetkezettel építtet!!! Családi lakóházának építését és szerelését határidőre építtető által biztosított anyagból, OTP-kölcsönből, vagy a kivitelező ktsz által biztosított anyagból kulcsátadásig vállalják as itt felsorolt ssővetkesetck: Békési Építőipari Ktsz, telefon: 52, Mezőberényi Építőipari Ktsz, telefon: 3, Szarvasi Építőipari Ktsz, telefon: 155, Vésztői Vegyesipari Ktsz, telefon: 40. Építési tervrajzkészítésért és árajánlatért forduljanak bizalommal az itt felsorolt szövetkezetekhez! 193