Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-16 / 87. szám
Én DAI Gál Sándor: LEVÉL Néhány éjjelre, padra, köre adjatok nekem fekhelyet Én nem vagyok jó gazda ökre, se lány, se bolha, se beteg. Jusson a néniknek nagy bögre, szerető mindnek, ki szeret — áldott, mert élek én örökre, aki egy éjre eltemet. (József Attila, 1928. Japán kávéház.) A Japán kávéház hosszú évekig nem volt egyszerűen csak kávéház. írok, költők, festők, szobrászok és még más hasonló szabálytalan foglalkozásúak jártak oda s ha egy-egy ismeretlen ült le valamelyik asztalhoz, a törzsvendégek azonnal krta. lálósdit kezdték játszani. Azt igyekezték megállapítani mi a foglalkozása az ismeretlennek, hány éves és vajon, merre lakhat? A játékban Karinthy Frigyes, Nagy Lajos, Rejtő Jenő, József Attila és én vettünk részt. Legtöbbször melléfogtunk, de sok esetben valamelyikünknek sike. rült az amatőr detefetívke- dés. A rekordot Nagy Lajos tartotta, aki egyszer kitalálta, hogy a széles arcú, vastag szemöldökű, nagy- koékás ruhájú vad ismeretlen nem lehet más, mint hivatalnok a Vágóhídon, kona 40—45 év és valószínűleg a Soroksári úton lakik. József Attila odament a nagykockáshoz, bemutatkozott, kérdezgetett. Bámuló arccal jött vissza, gratulált Nagy Lajosnak. — Hogy a csudába jöttél rá? Minden stimmel, csak az nem, hogy a Soroksári úton laikik. Nem ott, hanem a Kén utcában, nem messze onnan. E játék után a sakk következett Attila játszott Rejtővel, pénzbe. Húsz fillérbe ment egy parti, úgy emlékszem, hogy Attila vesztett. Közben szétszéledt a társaság, mindenki ment a dolgára. Egyedül József Attila maradt ülve. Papírt vett elő. Én kártyázni mentem, ő verset írt. Sokszor és sokat bámult a levegőbe. Elmúlt éjfél, a költő már befejezte költeményét s a fejét a mellére hajtva elaludt. Majd hirtelen felriadt, bizonytalan léptékkel odajött hozzám. Letettem a kártyát, megkérdeztem, mi a baj? — írtam egy verset, azt hiszem, nem túl rossz. Felolvasom. Akarod? A cigarettától rekedt hangon elkezdte mondani az Éji dai-t. A végét keserűen elnevette. — Nincs lakásom, meleg a nyári, éjjel. Kimegyek a ligetbe, szeretek ott aludni. Illik is mostani hangulatomhoz. Szerbusz. Hiába hívtam vissza, nem jött Makacs fiú volt Attila. Én egy pillanat tört része alatt arra gondoltam, hogy talán kárt tesz magában. Akkor nem történt semmi, csak úgy két évtized múlva a vasúti síneken, Szárszón. Megölte a nyomor, a rothadt korszák és az a tömérdek igazságtalanság, ami ez időben úr volt Magyar- országon. Francia kandalló mellett Magyarul beszélő NDK film. Rendezője Kurt Maetzig, egyike a legismertebb német alakítóknak. 0 rendezte az Emst Thälmann, A levegő kalózai, Istenek tanácsa, A holtak bolygója, Szeptemberi szerelem című filmeket. Az említetteken kívül több filmnek volt társrendezője. A „Francia kandalló mellett” megrendezése nehéz feladat elé állította. A francia—nyugatnémet kapcsolatok igazi szándékát leplezi le egy érdekes filmtörténet keretében. (Bemutatja az orosházi Partizán mozi április 14—16-igő Bródy András Már a hajnal felnyitotta tűzben égő, nagy szemét s illanó ködökbe bújva nyúlik el a messzeség. Messzeség, mely köztünk zordon válaszfal és vaskapocs melyben úgy, mint álmaim szivárványában - rab vagyok. Melyben úgy, mint mély szemedben önmagámra lelhetek s mely most mégis hatalmával ellenem van s ellened. Mint már annyi hónap óta várlak és te vársz nagyon, hogy talán elérek hozzád a kanyargó utakon. Vársz, ha kérges, nagy szelekkel küzdenek a fák, tavak s hogyha tornyai a csöndnek vállaidra hajlanak. Hogyha lámpa mellett ülsz és szórja rád virágait míg a fény betölti lassan arcod kedves árkait, melyeket magamban hordok nézegetve szüntelen és melyekben rajzait föl vázolta a szerelem. Ugye vársz, ha égbe nyúló fák között az éjszaka ring a csönd függőágyában elmerengve egymaga. Ugye vársz, ha csillagokkal tűzdelt égen halk sora úszik át a fellegeknek, mint mély, karcsú gondola, vagy, ha költők nagy szerelmét verseikben olvasod ugye vársz és arra gondolsz megzörrentem ablakod. Arra gondolsz, hogyha jönnék melyik verset mondanád, hogy melyikben hajlik úgy a szó varázsa, mint a nád. Lásd a messzeséget érted én szavakkal ágakon. hidat építek tehozzád felfüggesztve ágakon. Rajta hozzád indulok és úgy lehet ma éjszaka megtalállak, mint nyugalmát az éj szótlan vándora. Bécsi vendég Arthur West osztrák kommunista író Tavasz című hősi románcát az elmúlt héten mutatta be színházunk. A premierre az író és felesége is Békéscsabára érkezett, majd Békésre és Szarvasra is ellátogattak. Képünk a szarvasi látogatás egyik epizódját örökítette meg: Arthur West a szarvasi járási tanács képviselőivel és a helyi pedagógusokkal a nevezetes Szarvas-szobor előtt. Alsó képünk: Az író megérkezése után a Jókai Színház klubjában. (Arthur West, Miszlai István rendező, Kaszai Pál igazgató és Sz. Szántó Judit a darab fordítója.) húzza, forgatja, szinte recseg belé a simli. Nőtt valamit, de nem komótos, szorítja és érzi estével, nyomat vés a homlokára, mint a szíjostor. Az xijjával pety- tyint hozzá és félrecsapja, legényesen, peckesen, hogy az egyik szemére ne vessen fényt a tavaszi Nap. Téli gönc nélkül kimegy az eresz alá. Figyeli a föld felszálló páráit és a hangokat, amik mást mondanak, mint a tegnapiak. A rezgőlábú bárány az istállóajtóig merészkedik és a külső verőcéhez dugja az orrát. Szimatol, bárgyún nyújtogatja a nyakát és a szagra, a fényre elbégeti magát. Rezeg a hangja, amire a pocsolyát kerülgető tyúk felkapja a fejét. A kakas is kirázza tollából a téli port és úgy táncolja körül a tavalyi kelésű kendermagost, hogy szavát megérti a figyelő ember: — Ügye Kati, jó volt? römében Kati is meg- ^ riszálja magát és úgy lebbenti szét szárnyait, mint a sas, amelyik vadászni indul. A kutya a színben alszik. Nem ébred fel a zajra, mert hajnalban a tsz karámjai körül csatangolt, ahová hívó hangon hívta a szuka. A hasa álja kastos, fázik reszket az ina. Derekáról szőrcsomókat tépett ki az éles fog és ott maradt, ahol dúlt a hajnali harc, ahol véres marással, szűkölő vonyítás- sal eldöntötték, hogy ki az erősebb... Az eresz alól is messzire lehet látni. A csupaszujjú fákon átxnrul a telefonoszlopok fehér sora, a csüngő drótokon táncol a napfény és a messzi ványai templomtorony zsaluját kihajtotta a szél: Dürmyög magának és a csendnek: — Szellőztet a harangozó... Hátratett kézzel sétál a cementjárdán. Benéz az istállóba, a szertárba, ahonnan egy tenyérnyire elkovta tott kapával tér vissza. Körmével megpöcögtetí, az élét és az udvarról nagy hangon szól be az asszonynak: — Szétnézek egy kicsit... Clindul x>égig a gáton, ^ szembe a Nappal, a megszáradt nyomokon. Fütyöl a gátőr. Fütyöl a kondás is, aki hosszúderekú kocákat térít- geti a legelőn. Röffenve, döccenve totyognék egymás mellett és orrukkal piszkál- ják a zsendülő füvet Kiáltani szeretne az embernek, miamit mondani, vagy a kapával inteni és olyant kanyarítani a sipkája körül, mint a tátongó harang szája. De messzire xxm az ember és a hangját elnyelték volttá a gyep sokasodó bokrai. Tovább megy az úton, a szikrákat hányó fényben. Félrefordított nyakkal felpislant az égre is. Nem lát felhőt annyit sem, amennyi a sapkáját betakarta volna. Elhúzódtak azok is a téli szél előtt. Lehet, hogy elfeküdtek a Holtkörös nádasába vagy fennakadtak az erdő ágai között és csak akkor kompnak megint szárnyra, ha az ég alja lángralobban, mint a messzi pásztortüzek apró csomói. Akkor majd lassú hömpölygéssel bújnak elő és ilyenkor a látó ember csak ennyit mond a kapára támaszkodó komájának: — Szél lesz ... A rra gondolnak majd, ” hogy ilyenből még v/ihar is keveredhet. Esőt is hajthat maga előtt, még a mzet is felkorbácsolhatja vastag hullámokká. A tyúkokat is bezavarhatja a kocsi alá, a birkák is megrettenve bújhatnak a jászol árnyékába. De, ha lesz is ilyen, ez már nem tarthat soká, mert a ta/vasz előtt szapora léptékkel kocog a tél. — Pillanatkép a békési járási könyvtárból. Az író mellett Szőnyi Ernő, járási népművelési felügyelő és Sztankó Mihály, a békési Október 6 Tsz elnöke. (Fotó: Dem'ny Gyula) A VICC Nagyon jó vicc volt. Aa egész társaság hahotázott, rengett bele a föld. Görcsös, könnyes nevetés közben nekivágtam a hátam a szék támlájának, és itt kezdődött a balesetek olyan sorozata, hogy a határtalan jókedv perceken belül gyászos tragédiává változott. Miután befejeztem előrehajtott felsőtestem rán- gatózásait, nekivágtam a hátam a szék támlájának. Lendületes hátradőlés volt. Alattam megindult a szék. Lábaimmal — erőteljes egyensúlyozási művelet közben — retteneteset rúgtam az asztal lapjába, melyről a poharak, tányérok, vázák hatalmas csörömpöléssel hullottak a földre. Utolsó szalmaszálként szomszédom felé markoltam, a válla tájékán sikerült elkapnom a kabátját, s a következő pillanatban pontosain ott ért padlót a fejem, ahol nem takarta szőnyeg. Zuhanás köziben szomszédom is kapkodott valamilyen szilárd tárgy után, de csak egy virágállványt sikerült megragadnia, amiről nyolc cserép fülsiketítő dübbe- néssel zuhant a padlóra, s atomjaira bomlott szét. Csupán egy kisebb fazéknagyságú fajánsz virágcserép maradt épen, mert ez a kályha mellett egy párnán rémülettől der- medten fekvő foxira esett. Éktől a foxi dermedtsége felengedett és állatkerti üvöltéssel, egyidőben őrült iramban rohant a szomszédos, nyitott ajtajú előszobának, s a küszöbön a rémülettől befelé igyekvő nagymamával találkozott. E találkozás eléggé heves volt, minek következtében a foxi nyakaszegetten fet- rengeni, majd forogni kezdett, vadon élő őseinek megduplázott hangorkánját süketek számára is hallatva. A nagymama az összeütközéstől halálra rémülve, egyensúlyát vesztve, velőtrázó sikoltással zuhant a fal mentén a padlóra, jobb karjával három üvegezett fényképet söpörve le a falról, bal kezével pedig megragadta a függönyt, mely — miután erős anyagból készült — nem szakadt el, hanem tartójával és a nagymamával együtt a földre zuhant, s hogy jól be legyen fejezve az eset, esés közben betörte a televízió képernyőjét és széttört egy gyönyörűen berendezett 50 literes akváriumot. Mint nagy dörgésselcsattogással járó vihar utáni csend, úgy folyt a szobán keresztül a síri nyugalom, s mint a megáradt patakok, árkok vize, úgy folyt a szobáin végig az akvárium piszkossárgás vize, melyben a halálraítélt aranyhalak farkcsapkodásai keltettek csak kísérteties neszt, amit az öt főből álló társaság közül csak három halálsápadt férfi hallott, mert két nő ájultan hevert a kiáltott izgalmaktól. Azóta, ha viccet hallok, csak alapos körültekintés után merek nevetni. Dénes Géza
