Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-17 / 88. szám

5963. április 17. 4 Szerda Gondolatok, célok és lehetőségek r ----------- w r ' Hl/HHifeutá Válás olasz módra Marcello Mastroianni, a híres olasz filmszínész a főszereplője en­nek a filmnek, mely szatirikus eszközökkel bírálja a ma olasz tár­sadalmának az „édes életbe” züllő rétegeit. (Bemutatja az orosházi Béke mozi, április 17-én.) Húsvéti leselkedés A mikor leírjuk vagy kimond­** juk azt a megállapítást, hogy országunkban a tanulás nép­mozgalommá lett, a mindenki előtt nyilvánvaló bizonyosságú tény magában rejti az örök fejlő­dés, bonyolódót» és meg nem állás magjait: a feladatokat. Népmozga­lom — micsoda nagy szó és micso­da remek érzés megformálni gon­dolatainkban azt, amit e szó je­lent, összeszedni, csoportosítani saját tapasztalatainkból a példá­kat és megalkotni — ha csak körvonaladban is, de lenyűgöz» kontúrokat látva — azt a nemes, eredendően mai emberi törekvést, hogy többet tudjunk, szélesebb horizontú kört lássunk a világ­ból és tisztábban ítélhessük a XX. század e forrongó évelnek ezernyi eseményét. Nem akarok nagy szavakat ide­sorakoztatni, ezért szerényen, miként döntő többségükben szeré­nyek azok is, akiket említeni kí­vánok, megjegyzem: századunk hatodik évtizedének országunkban nagyszerűen felszökő törekvését, a több tudás vágyát elsősorban a jő iskola, a jó pedagógus hinti el a ma gyermekének tudatában, és ezt segíteni, óvni és megbecsülni az egész társadalom tiszteletet ér­demlő feladata. Tanulunk, mert tudni aka- * runic. Tanul a gyermek, mert kötelessége. Tanul a felnőtt, mert pótolni akar, tanul majd az egész ország és amikor már min­denki tanul, és senki sem kíván­kozik megelégedni azzal, amit a világ megismeréséből birtokol: akkor sem nyugszunk meg, mert az új ismeretek még újjabbakról lebbentik fel az ismeretlenség fátylát és máris újabb folyamat, újabb megismerés veszi kezdetét. Statisztikai adatot ismerek, mely szerint tavaly az általános iskolai oktatásra kötelezett gyer­mekek 98,8 százaléka iratkozott be és arról is hallottam, hogy 72 ezren jelentkeztek középiskolába, s 62 ezret tudtunk felvenni ezek közül, de jövőre már 72 ezer új középiskolásnak teremtünk tanu­lási lehetőséget, iskolai férőhelyet. Igaz ugyan, hogy átmenetileg zsú­foltság lesz néhány iskolánkban, de átmenetij eg talán nem kell-e vállalnunk ezt? De igen, vállal­nunk kell és még a váltott taní­tás árán is minden arra érdemes ipari Ktsz technikusa érdekes munkával tölti szabad idejét. A különböző színárnyalatú jávor-, dió-, körte-, ében- és kőrisfából készült fumírlemez-hulladékból otthonában egész ládára való vár a fiatalember „kétélű bicskájára”. A préselt lemezdarabdkból pará­nyi — kétszer két milliméteres — kockáikat farag ezerszám az ifjú művész, s ezekből igen mutatós, művészi mozaikokat rak össze. Annak ellenére, hogy a famo- zaik-készítés igen hosszadalmas munka és a békéscsabai fiatalem­ber nemrégen foglalkozik ezzel a kihalt művészettel, mégis elkészí­tett már ’két kisebb képet, s most dolgozik harmadik munkáján, A ÁPRILIS 17. Békéscsabai Brigád: A lia-láMiajó. Békéscsabai Szabadság: Oldás és kö­tés. Békéscsabai Terv: Pillantás a hid­rái. Gyulai Erkel: A hét dada. Oros­házi Béke: Válás olasz módra. Szarva­si Táncsics: Egy csepp méz. jelentkezőnek biztosítanunk kell a középfokú tanulást. A feladatok, melyekről a szinte hihetetlen arányban kibontakozó tanulási kedv megállapításakor tettem említést, nem kicsinyek. És a cél első állomása, ahová ezek megvalósításával jutunk majd él: a kötelező középiskolai oktatás lesz. A eáiis, megvalósítható elgon- dolás, milliók helyesük. Számok — melyek tudvalévőén szintén makacs dolgok — bizo­nyítják: az elmúlt tanévben az általános iskolát végzett gyerme­kek közül mindössze 15 059 nem tanult tovább, az összlétszám tíz százaléka. Most még a továbbta­nulóknak csupán egy része, kb. a fele jutott középiskolába, de a többi sem hagyta abba nyolc ál­talánossal, hanem szakmunkás­tanulónak állt, gép- és gyorsíró iskolába jelentkezett vagy tovább­képző iskolába jár, míg teljesen ki nem alakul további sorsa, hogy középiskolába megy-e, vagy szak­munkástanulónak, esetleg befeje­zi iskoláit. A távlati terv, hogy ifjúságunk 80 százaléka középis­kolát végezzen: teljesíthető, ké­zenfekvő. A megvalósulás útjai ismertek, de maga a megvalósítás mái- nem olyan egyszerű, és önmagától megoldódó. Az elgondolások egyike az, hogy iparitanuló-isko- Jáinkat szakközépiskolává fejleszt­jük és a tanulmányi idő ezekben háromról négy évre növekszik. Az itt érettségiző fiatalok közép­fokú általános végzettséggel ren­delkező szakmunkások lesznek. Jövőre már 24 ilyen szak­középiskolai osztály kezdi meg a tanulást az iparitanuló-iskoláinfc- ban. A fejlődés megfontolt mene­téből adódik, hogy a régi 3 éves ipari tanuló, és ez a négyéves szakközépiskolai képzés sokáig párhuzamosan zajlik majd. Van olyan elgondolás is, hogy a jelen­legi gyors- és gépíró iskolákat is középfokú általános képzettség­gel rendelkező ügyintézők képzé­sére teszik alkalmassá, szervezik át. A tervek érdekesek és na­gyon hasznosnak látszanak. Meg­valósításukhoz azonban elsősor­ban pedagógusokra lesz szükség, mégpedig sok pedagógus­ra. Ezzel kapcsolatban szabad le­gyen egy érdekes javaslatot meg­említeni. A javaslat egy sajtótá­készülő mozaik a Vajdahunyad várat ábrázolja, s nem kevesebb, mint 140 ezer parányi iürnír-koc- kát igényéL jókoztatón hangzott el, és az ott jelenlévő miniszterhelyettes is helyeselte. Aktuális lenne — hang­zott a javaslat —, ha középiskolá­ink, de az általános iskolák is gyakorlati foglalkozások vezetésé­re szakmailag és általános kép­zettség szempontjából alkalmas szakmunkásokat keresnének, akik mentesítenék a pedagógusokat a gyakorlati foglalkozások vezetésé­től és az így felszabadult mun­kaidejüket szaktárgyaik alaposabb és több órában történő tanítására fordíthatnák. Valóban: hány olyan kiváló szakmunkást ismerünk, aki ipari sérülés vagy más okok mi­att szakmájában nem dolgozhat és hiába kiváló ismerője annak, tudása nem gyümölcsözik. Iskolá­inkban viszont nagyszerű lehető­séget találnának mindezekre. || ’ már itt tartunk, nem árt ** néhány szót szólni a gimná­ziumi munkaoktatásról. Célja, hogy a gimnáziumba bevezessük a munkát, mint nevelési ténye­zőt, nagyon üdvös, és kívánatos volt. A munkaofctatás tömegnyi pozitív eredménye mellett azon­ban sok helyen negatívum is kí­sértett, elsősorban olyan iskolák­ban, amelyek környezetében sem ipari, sem megfelelő mezőgazda- sági, vagy kereskedelmi bázis nincs és ennek ellenére mégis megszervezték”. Világos, hogy ezekben az iskolákban nem telje­sedhetett ki a cél: a munka meg­ismertetése és megszerettetése, annál inkább mechanikussá, megfcghatatlanná degradálódott az egész. Az új gimnáziumi tan­terv már segít a problémán és az egységes gimnáziumi oktatás ke­retében különböző tagozatokkal bővített tanterv-variációkat dol­goztak ki. Az egyik variáció azo­kat az oktatási-nevelési felada­tokat határozza meg, ahol a lehe­tőségek minden erőszakolás nél­kül biztosítják a gimnáziumi munkaoktatást (öt nap tanulás, egy nap gyakorlat), a másik vari­áció pedig azokat, ahol nem lehet hasznosan megoldani a gyakorlati foglalkozásokat. Ilyen iskoláikban termelés elméletével ismerkednek majd a tanulók, és esetenként, a helyi 'körülményektől függően vesznek részt gyakorlati munká­ban. I átható tehát, hogy az új gim­“ náziumi tanterv messzeme­nően elősegíti, hogy a nem is távo­li cél: a kötelező középiskolai ok­tatás mielőbb valóság legyen és a többet tudás vágyára épülő — nem egy külföldi országban cso­dálatot keltő — népmozgalmunk újabb, szép eredményét gyümöl­csözze általa. Akárki akármit mond: húsvétra visszavonhatatlanul megjött a ta­vasz. Mégpedig micsoda tavasz! A hosszú tél után még szebb, még vidámabb és még jobban várt, a legszebb tavasz évek óta. Gondoltam, jólesik egy kis séta nekem is meg kíváncsi voltam a kisgyerekekre, nagy gyerekekre, hogy s mint locsolkodnak ezen a kedves ünnepnapon? Rengeteg kis- és nagy gyerekkel találkoztam, és a sok-sok epizód közül kiemelek most kettőt. Azt mondja egy nagy gyerek a másik nagy gyereknek: — Te, a Sósberekiéknél remek pálinka van! — Honnan tudod? — Kövesfalvi Pityu mondta az előbb, itt a Cukoryéknél. Te isme­red a Sósberekit? — Hogyne. Köszönő viszonyban vagyunk. Én köszönök, ő nem fo­gadja. — Hogy-hogy nem fogadja? Hát 'ki az a Sósbereki? — Nézd; hogy kicsoda, azt én nem tudom de hogy az előlépte­tése óta megsüketült, az tény. — Akkor meglocsoljuk a ne­jét! — És megisszuk az összes pá­linkáját. Az anyja köcsögit! És elindultak, a különleges bősz. szú által vezérelve, a vasút irá­nyába. Ügy látszik, azok a Sós- berekiék arra laknak. Mért én is ismerek egy Sósberekit, aki soha­sem fogadja. Csak az a bérházak­ban lakik. Apropó, bérházak! Az egyik szép, sárga ház előtt kisgyerekekkel vetett össze a húsvéti nyuszi. Persze, hallgatóz­tam. Az egyik hosszúnadrágos állt a Fórum közepén, és széles taglej­tésekkel szónokolt. — Öt, kilenc, tizenegy, tizen­kettő, tizenhat. Elképedtem. Ezek lottóznak, ahelyett, hogy ... Hamair kiderült, hogy mekkorát tévedtem. Ezek a számok ajtókat jelölnek, fenn a lépcsőházban. — Mindenütt három forintot adtak. Csak az ötösben adtak egyet. Dühös moraj. Aztán egy nyápic hang: — Mennyi gubád van már? — Száznegyven. Volt, ahol egy tízest kaptam! És mutatta a tízest a Fórumon szónokló kisgyerek. Nyíltan kijelentem: egy kicsit elszomorodtam. Hát ezeknek a gyerekeknek a húsvéti locsolás csak pénzszerzési alkalom? És ahogy csinálták? Becsengettek mindenhová, ha ismerős lakott ott, ha nem, még olyat is láttam, ahol a papát locsolták meg, mert a lányok éppen elszaladtak vala­hová. Nyilván, nem a locsolás volt a lényeg, hanem a forint. Vajon tudták ezt a fiús mamák, papák? Vagy még biztatták is a gyerekeiket erre az ízléstelen hús­véti „házalásra?” Mert nagyon sok kisgyerek így locsolkodott hétfőn... Csak az vígasztalt, hogy tavasz van, és süt a nap. De szépen is süt! Mégpedig ingyen. — ser — műsora Április 17-én, este 7 órakor: TAVASZ Vörösmarty- és ifjúsági bérlet. Április 17-én 19.30-kor Szeghalmon: CSACSIFOGAT Sass Ervin mfáv A békéscsabai Dózsa György úti szárazkapu- bejárat korhadt deszka­padlója nyikorog lábam alatt. — Erre tessék — invi­tál barátságosan Perese László, majd helyet mu­tat benn a szobában a széken. Nehezen indul a beszélgetés, negyvenhá­rom év emlékét próbál­juk egy rövid félórában összefoglalni, egy mun­kásélet hétköznapjait feleleveníteni. Percze László 1920-ban Debre­cenben szerzett fürdő- mesteri oklevelet. 1933- ban került Békéscsabára, s attól kezdve ő is vigyá­zott, hogy a vendégek meg legyenek elégedve. Harminc nyarat töltött itt a strandon, melyek úgy szaladtak el egymás után, hogy szinte most maga is csodálkozik. — Mi kell ahhoz, hogy valaki jó fürdőmester legyen? — Ahhoz? Szeretni kell ezt a munkát, udva­riasnak és ébernek kell lenni. Vigyázni kell, ne­hogy a fürdőzők közül valaki a vízben marad­jon. — Haláleset sók volt? — Ha vezetnének sta­tisztikát, mi biztosan jó helyen szerepelnénk, mert a 30 év alatt — amit itt töltöttem Csa­bán — csak két haláleset fordult elő a strandon, de szinte naponta kellett egy-egy gyereket kihúz­ni a vízből. Sokszor vi­gyázatlanok a gyerekek, de még a felnőttek is. Meglátják a vizet és for­ró testtel ugranak a hi­degbe, nem gondolnak arra, hogy önmaguknak okoznak bajt. — Hány embert ismer a városban? — Ha név szerint nem is mindenkit, de a város háromnegyed részét biz­tosan ismerem. Percze László régi ak­tákat és papírokat tere­get ki az asztalon, mu­tatja, hogy mi mindent meg kellett tanulni ah­hoz, ha valaki úszó- és fürdőmester akart len­ni. Szenvedélyesen sze­relte munkáját és most nehezen tudja elképzel­ni, hogy ez a nyár nél­küle múljon el a stran­don. — Most mint nyugdí­jas, megpróbálok azért valami elfoglaltságot még találni, jó lenne se­gíteni. Annyi községben és városban épül strand, hogy ezekhez új szak­emberek kellenek. Szí­vesen átadnám tapaszta­latomat. Öt idekötötte már a város. Két fia is itt érett­ségizett, s itt dolgozik. Felesége tavaly ment nyugdíjba és a két nyug­díjas majd itthon tölti a napokat, de azért bizto­san sűrűn elballagnak az épülő új fürdőhöz, ami hangos lesz a nyáron a jókedvtől, és ők is derű­vel gondolnak arra, hogy ebben még az ő munkájuk is benne van. (d. i.) Parányi furnír-kockákból művészi mozaik Báli Péter, a Békéscsabai Fa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom