Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-10 / 82. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA Halaszthatatlan Békéscsaba köztisztaságának megjavítása II 1 K i'íi Kennedy látogatása után líraim, olyan kevés pénzt hagyott itt, hogy nem érdemes érte még egy államcsínyt sem elkövetni... (Toncz Tibor rajza) BÉKÉSCSABA TISZTASÁGÁ­ÉRT elsősorban a Kertészeti és Köztisztasági Vállalat a felelős. A város területét, amely körül­belül 260 ezer négyzetméter, na­ponta seperni és takarítani kell, és ezt mindössze 50 ember végzi. Természetesen ehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy mi békés­csabaiak magunk is könnyű szívvel dobáljuk el a lejárt autó­busz-jegyeket, a kiürült cukorkás zacskókat és egyéb hulladékot az utcán. A vállalatnak van egy seprőgépe, azonban ez évek óta nem üzemel, éppen azért, mert nincs megfelelő erőgép, amely vontassa. A szemetet pedig lovas- kocsikkal, és az elmúlt két évben kapott két tehergépkocsival hord­ják el. A két tehergépkocsi be­szerzési ára 600 ezer forint volt. Öregek találkozója Nagybánhegyesen Másodszor rendeztek öregek ta­lálkozóját Nagybánhegyesen, a Vöröskereszt-szervezet és a nőta- nécs aktívái. A találkozóra 150 idős embert hívtak meg, s elbe­szélgettek problémáikról a község vezetőivel, a Hazafias Népfront és más szervek képviselőivel. A résztvevőik közül többen megkö­szönték .az idősekről való gondos­kodást. A találkozó megszervezé­séhez a helyi földművesszövetke­zet és a termelőszövetkezeték Nem sokkal több összegért már lehetett volna venni egy KUKA-t, (szemétgyűjtő gépkocsi), amely legalábbis a belváros tisztaságá­hoz hozzájárulna. Ha már a szemétszállításról be­szélünk, érdemes elmondani azt is, hogy ez még nagyobb gondot jelent a nem régen épült bérhá­zaknál. A bérházi udvarok elha­nyagoltak. A Tanácsköztársaság úton a fodrász ktsz udvarán is kosz, szemét, téglarakás, kidobott almakompót áraszt már most is bűzt, és erről az udvarról nem­egyszer az utcára folyik ki a szennyvíz. A Köztisztasági Válla­lat nem gondoskodik a szerződés­ben vállalt héti kétszeri ürítésről. A jelenlegi állapot a fertőzés veszélyét rejti magában. Ezért sokkal gyorsabban kellene reagál­ni olyan jellegű beadványokra, mint az Ingatlankezelő Vállalat még 1962. június 14-én nyújtott be 13—16/63. számú feljegyzésé­ben. A vállalat ebben kérte, hogy a városi tanács nyújtson 'segít­séget a város köztisztaságának megoldásához. PERSZE AZ IS jó lenne, ha az Ingatlankezelő Vállalat és a Köz­A Bélkés megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat április 7-én, vasárnap Békéscsabán, a Tanács­köztársaság úti 1-es számú kon­fekció és a Szent István téri 2-es tisztasági Vállalat emberei közö­sen keresnék a megoldást. A Kertészeti Vállalat anyagi erőfor­rásaival is jobban segíthetné a város ilyen gondjának megszünte­tését. A vállalat kétmillió forin­tos anyagfelhasználással több mint hetven helyen végzi el éven­te az útjavítást. Ilyenkor az anya­got mindig kiszállítják és lepa­kolják az úttestre. Az anyagvesz­teség eléri a 5—10 százalékot, s ez már kétmillió forintos anyag­felhasználásnál 100—200 ezer fo­rintot jelent. Ennyi pénzért pedig már akár vontatógépet is lehetne vásárolni. És az sem elképzelhe­tetlen, hogy a felsőbb szervek is segítenék a városi tanácsot egy KUKA beszerzésében, hiszen 50 ezer ember egészségéről van szó. Persze egy KUKA sem lenne megoldás, de könnyítene a bajon. A KÖZTISZTASÁGI Vállalat, az Ingatlankezelő Vállalat s a városi tanács iktassa munkarend­jébe a város köztisztaságának ál­lapotát és hozzon megfelelő intéz­kedést. fi város tisztasága és lakóinak egészsége ezt megköveteli. Dóczi Imre számú méteráru és lakástextil boltban öltözködési tanácsadással egybekötött árubemutatót tar­tott. A bemutatón olyan finomruhá- zati cikkeket is láthatott és vásá­rolhatott a közönség, melyből országosan 50 darabot készítettek, s így Békéscsabára mindössze 2—3 mintadarab került. Különösen nagy tetszést aratott a fekete- fehér mintás női estélyi összeállí­tás. Igen szép tavaszi kabátokat, köpenyeket és különleges fazonú ballonkabátokat is láthatott a kö­zönség. A bemutatót vasárnap több mint ötezren tekintették meg, s a délutáni órákban olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az eredetileg tervezett 5 óra helyett csak este 7 órakor tudott zárni a két bolt. So­kan vásároltak is, így összesen 40 ezer forintnál nagyobb forgalmat bonyolítottak le ezen a napon. — ÚTTÖRŐKET avatnak kisze. sékké május 8-án a román általá­nos iskolában. Összesen 23 úttörő kapja meg a KISZ-tagsági köny­vet. — A MÜLT ÉVBEN kapcsoló­dott be az export termelésbe a Szarvasi Vas. és Fémipari Ktsz. 1962-ben mindössze 4 millió fo­rint volt a ktsz export terve, az idén viszont 11 millió forint. — AZ ÁPRILIS 8-RA, Békés­csabára hirdetett operaelőadás, a Debreceni Csokonai Színház ven­dégjátékában, elmaradt. Az elő­adást április 22-én tartják meg, a megváltott jegyek érvényesek. — AZ 1961-RÖL készült te­lefonstatisztikából kiderült, hogy a telefonálási világcsúcsot a kana­daiak tartják. Az adatok szerint Kanadában minden ember átlag 551-sízer telefonál egy évben. — 369 OLVASÖJA van a bucsai községi könyvtárnak. Az első ne­gyedévben összesen 2241 kötet könyvet kölcsönöztek ki. — A CSALÁDI közösség és a társadalom címmel előadást tart az Építők megyei nőbizottsága | rendezésében április 25-én, dél-1 után 2 órakor Békéscsabán, az 1 Építők Munkácsy Mihály Művelő-1 dési Otthonában Molnár Lajosné.! Az előadás utón filmet vetítenek. — 381 TAGJA és 100 üzlete van megyénkben a január elsejé­vel alakult megyei fodrászipari szövetkezetnek. — 150 EZER forint értékű se­gélyküldeményt indított útnak szombaton Indonéziába a Bali-szi- geti vulkánkitörés károsultjai ré­szére a Magyar Vöröskereszt. — HIVATÁSÁNAK áldozata lett Henri Durcault 65 éves fran­cia sírásó. Egyik este éppen napi munkájának befejezéséhez köze­ledett, amikor az utolsó sír meg- ásása közben rázuhant egy sírkő és agyonütötte. — A SZÖVÉS fejlődésének új iránya címmel szakmai előadást tart április 11-én, csütörtökön dél. után 2 órakor Békéscsabán, a Pa­mutszövőben Mitykó János. — JÁTÉK, mese, móka címmel foglalkozást tart a gyermekek részére április 12-én, délután 4 órakor Békéscsabán, a fegyveres erők klubjában Hódos Lajosné — TŰZ PUSZTÍTOTT szomba­ton az angol főváros sajtóközpont, jában, a Reuter iroda székhazá­ban. A tűzoltóknak 20 perc után sikerült a tüzet megfékezniük. A IV. emeleten az újságírók és te- lexesek az oltás alatt is biztosí­tották a hírszolgálat folyamatossá­gát. — BESZÜNTETTE a munkát az Egyesült Államok nevadai ,atomkísérleti telepének csaknem háromezer szervezett dolgozója, amiatt, hogy az amerikai atom- energiai bizottság következetesen visszautasítja a bérezés szem­pontjából kedvezőbb szerződések megkötését. Meleg idő Mérsékelt szél, az ország déli felé­ben is kevesebb lesz a felhő és meg­szűnik az eső. Az éjszakai lehűlés fo­kozódik. várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet északon 0—plusz 3 fok között, néhány helyen talajmenti fagy, délen plusz 3—fi. Legmagasabb nappali hőmérséklet 12—1« fok között. műsora Április 9-én este 7 órakor: TAVASZ Bajor- és szelvénybérlet. Április 9-én esie fél 8 órakor Kasza­peren: CSACSIFOGAT BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG /\z MSZMP megyei t/izottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., 511. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a, Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Telefon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. I Index: 25 051 1 anyagi segítséget is adtak. Kiválóan dolgozó bizalmiak megjufaimazása a iEOOSZ-lian Vasárnap a MEDOSZ békéscsa. bai helyi szervezetében nagysza­bású bizalmi találkozót rendeztek, melyen Betkó Pál, a helyi szerve­zet titkára számolt be az egy hete lezajlott MEDOSZ-kongresszus eseményeiről. Ismertette a kong­resszus meghatározta feladatokat, értékelte a saját munkájukat. Kö­szönetét mondott a bizalmiaknak, főleg a termelőszövetkezetekben dolgozó bizalmiaknak kiváló mun. kéjükért s a MEDOSZ városi nő­bizottságának. mert igen sokat se­gítenek a mezőgazdasági szakszer­vezet munkájában. A bizalmiak jóleső érzéssel hal. A Világirodalom új sorozatot indít az Áz Európa Könyvkiadó az idei ünnepi könyvhét alkalmá­ból a Világirodalom remekei címmel új sorozatot indít. A külföldi klasszikus irodalom 36 alkotása három év alatt lát nap­világot a sorozat előfizetői szá­Az É. M. 44. Állami Építőipari Vállalat (Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal felvesz ács, állványozó, kőműves szakmunkásokat, valamint KUBIKOSOKAT és SEGÉDMUN­KÁSOKAT. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Szerszám szükséges. Ta- nácsigazolást kérünk. Munkahelyek csak Budapesten. 143 lották már korábban, hogy a kongresszuson „Kiváló Szakszer­vezeti Munkáért” a SZOT arany fokozatával tüntették ki Betkó Pált, aki tizenegy éve irányítja a MEDOSZ békéscsabai szerveze­tének munkáját. Ezért Fekete Im­re bizalmi javaslatára a tanács­kozás jegyzőkönyvben örökítette meg a bizalmiak köszöntését és jó­kívánságait a kitüntetés alkalmá­ból. A tanácskozáson megjelent és felszólalt Sarnyai Ferenc, a MEDOSZ megyei titkára is. Ez­után 45 kiválóan dolgozó bizalmi kapott tárgyjutalmát. remekei címmel Európa Könyvkiadó mára. A kibocsátandó művek listáját még nem állították vég­legesen össze: tájékoztatót ad­nak ki a tervről, s ebből az ol­vasók választhatják ki azokat a műveket, amelyeket a legszíve­sebben fogadnának. (MTI) A Szarvasi Vas- Fémipari Szövetkezet keres azonnali felvételre, gyakorlattal rendelkező, jó képességű autószerelőket, rádió, televízió műszerészeket, motorkerékpár szerelőket és szerszámkészítő lakatosokat. Jelentkezés a szövetkezet központi irodájában, Szarvas, IV., Szabadság út 64—66 sz. alatt. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. 147 Nagy sikere volt az árubemutatónak

Next

/
Oldalképek
Tartalom