Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-02 / 77. szám
április 2. 3 Kedd Az elekiek útkeresése Kfeati este W3ü. amikor a tarak- 'Soeos brigádok tagjai a munkából Növekszik a Talajjavító Vállalat gyomai kirendeltségének gépkapacitása iz idén 5500 hold szikest digőznak meg megyénkben Amennyire rossz érzés a terméketlen, kopár szikesen végighasa&fe menet betértek az egyes wsemegységefc központjába. Itt tartották a brigádgyűléseket. A iüenai Tsz hatvannál több traktorom és szerelője jött el, hogy a szoöaTSstei brigád cím elnyeréséért indított verseny tennivalóit' jnegfoesaélje. (Még a tanulók is art voltaik.1 A vita hosszúra nyúlt. Sokan íelszdtótak. A mozgalomfói megoszlottak a nézetek. Voltak, akik azt vallották, hogy a versenybe csak olyan emberek nevezhetnek be, akik vállalják a többletmunkát. A felszólalások Jó részéből Úgy érző- dóét, hogy itt valami emberfeletti munkát követelnek. Pedig nem. A hármas cél: a szocialista módon étai, dolgozni és tanulni. Ezt Eleken is a helyi adottságoknak megfelelően ke® majd tartalommal megtölteni. S e tartalmat a szocialista brigád tűzi maga elé és küzd a valöraváitásért. Nem emberfeletti munkáról A mezőgazdaság szervezett dolgozói közül egyre többen csatlakoznak a Szocialista brigád címért folytatott munkaversenyhez. Tavaly 183 brigád versenyzett. Márciusban a termelési tervek ismertetése & az üzemi értekezletek során az orosházi, a mezőbe- rényi és a Sarkadi Gépállomáson már megalakultak a versenyző melőszövetikezetíben, a városiban elsőként valósították meg a teljes gépesítést. A gépállomás átadta a gazdaságnak a szükséges gépeket. van szó a szocialista brigádokban, hanem emberi munkáról. Olyan helytállásról, mint amilyet Juhász Béla, Jenei József és Szabó Ferenc Belorusz-vezetők éppen a minap felmutattak. Egy 126 holdas táblát készítettek elő borsóvetésre. A te vezetősége csupán arra kérte őket, hogy nyújtsák meg a műszakot, s délután 4 óra helyett este 7—8 óráig dolgozzanak, mer t a vetet másnap csak akkor lehet elkezdeni, ha elő lesz készítve a talaj. A három traktoros belemelegedett a munkába. Addig dolgoztak, amíg st táblát vetésre át nem adhatták. Másnap elkezdődött a vetés. Azon az éjszakán a traktorosok száz forintnál is többet kerestek. Jól jártak ők is, de jól járt a szövetkezet is. Az eleki traktorosok keresik a munkaverseny új útját Elekes István, aki tulajdonképpen ebben a faluban elindította a mozgalmat, most több társával tapasztalatcserére készül az Orosházi Gépállomásra. D. K. Az állami gazdaságokban a termelési tanácskozások márciusról, áprilisra húzódtak, így emiatt csak késve, ezekben a napokban szervezik a dói gőzök munkaversenyét. A Körösi Állami Gazdaságból kettő, a vizesfásiból pedig egy szocialista brigád alakulását jelentették a MEDOSZ megyei bizottságának. már a termelőszövetkezetben történt. A nagyjavítást a gépállomás csinálta. nézni, olyan öröm a dolgozó szkré- perefc és dózerek munkáját, a di- gózást látni. Nem új látvány ez, hiszen a szövetkezeti mozgalom kdterebélyesedése óta évről évre több ezer hold válik jól termővé a talajjavító gépek munkája nyomán megyénkben is. Csupán 1961, a gyomai kirendeltség megalakulása óta 8861 hold szikest digóztak meg a kirendeltség gépei. Most és ezután is fokozott érdeklődés nyilvánul meg a talajjavítás iránt, mert ez is fontos feltétele az ötéves terv célkitűzéseinek, a több szálas és szemes takarmány termésnek, a mind több állati termeiknek, vagyis a mind nagyobb bőségnek. A debreceni Talajjavító Vállalat gyomai kirendeltsége 78 erőgépének egy része március 9 óta a duzzadó Tisza és a Körösök partján teljesített árvízvédelmi szolgálatot, a másik része pedig a Kunságban egyengette, forgatta a talajt az idei szőlő- és gyümölcstelepítei terv teljesítéséhez. A folyópartokról március 27-én indultak haza, jelent meg arról, hogy a Mezőko- vácsháza és Vidéke Körzeti Föld- művésszövetkezet néhány nappal azelőtt megtartott termelési értekezlete színhelyéül nem a legszerencsésebb ötlet volt a mezőkovácsházi kisvendéglőt választani, méghozzá ebédeltetés idején. Alábbiakban közöljük a Mezőkovácsházi Földművesszövetkezet igazgatósági elnökének, Balázs Jánosnak a Széljegyzetre írt válaszéból lényeget, érintő részt. * / j A cikkben felsorolt helyiségek nem olyan befogadóképességnek, hogy a termelési értekezleten megjelent 120 dolgozó elférhetett J bennük, A földművesszövetkezeti 1 klubhelyiség még kevésbé jöhetett számításba. Egyedül a 600 személyes művelődési ház nagyterme felelt volna meg, de a terem befűzése a kellő hőmérsékletre, 400 forintba került volna. Az értekezleten pedig éppen arról tájékoztattuk dolgozóinkat, hogy milyen módon tudnak költségmegtakarítást elérni. Ami az értekezlet megtartásának időpontjárt illeti, tekintettel kellett lennünk a vidékről érkezett földművesszövetkezeti dolgozókra is, akik ellenkező esetben Hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkező áes, kőműves szakmun kásoka i és segédmunkásokat vesz fel az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai 1. számú telepe. j önnek vissza a gépek, hogy hozzálássanak a digózáshoz. Legelőbb május 1 és 13 között a dévaványai Lenin Tsz-ben javítanak meg 69 holdat, aztán a dévaványai Aranykalász Tsz-ben 200 holdat. Elnnél jóval több, összesen 1054 hold a terv Dévaványán, de a digózás zömét ott is és másutt is csak a betakarítás után tudják megkezdeni. A kirendeltség ez évi terve 5500 hold a megyében. Ebből 2X88 a gyomai, 1685 hold pedig a szeghalmi járásban lesz. Az idén kísérletként meg'digóznak 227 holdat a sarkadi járásban is. Azért csak kísérletképpen, mert ott is, mint a megye más részében is előfordulhat, hogy csakis meszezéssel lehet növelni egyes szikesfajták termő- képességét. A tervről hallva felmerül a kérdés: vajon bizteítvá van-e minden feltétel annak teljesítéséhez? Különösen élesen vetődik fél ez a kérdés a digózásnál, mert ha a kirendeltség jelenlegi gépparkja teljes erővel csak Békés megyében dolgozna, akkor is legalább 10 év kellene ahhoz, hogy meg legyen digózva minden arra csak késő éjszaka utazhattak volna vissza otthonukba. * A Széljegyzet szerzőjének véleménye szerint az értekezletet délelőtt is megtarthatták volna a kisvendéglőben és akkor nincs helyiség és fűtés probléma, s a déli ebédeltetés is lebonyolítható utána. teljesítés egyik biztosítéka az, hogy a kirendeltség dolgozói az elmúlt évben a tervezett 45,2 millió termetei érték helyett 52,7 millió forintot értek él, & olyan munkával, hogy egyetlen szövetkezet sem emelt minőségi kifogást. Ráadásul az idén növekszik a kirendeltség gépparkja. Többek között 16 új SZ—100-as traktort kap szkréper-iádával. 5 új Sz— 100-ast tolólappal, vagyis dózerrel. 10 új DT-t ugyancsak szkréperrel és dózerrel. Ezenkívül 6 rigolekét és 2 csatomanyitó ekét is kap a kirendeltség, mert hiszen a talaj- javítás mellett mind több segítség kell a tsz-eknek az öntözéshez is. A géppark növekedése lehetővé teszi, hogy a tavalyinál mintegy 1200 holddal digózzanak többet. A kirendeltség vezetőinek csak fél öröm a gépek számának növekedése. Nem azért, mert jobban széjjel kell szóródniuk és több munkát kell végezniük a megye területén, hanem azért, mert nincs megfelelően megoldva a gépek javítása és karbantartása. Az Sz— 100-as és Sz—80-as traktorok főjavítását Debrecenben, a DT-ék és a Szuper Zetorok főjavítását pedig Cegléden végzik. Sok időt és fuvarköltséget igénybevevő, drága javítás ez- A kirendeltség vezetői azt szeretnék, ha ennél sokkal közelebb, a javításra váró szikesek középpontjában alakítana ki a vállalat egy megfelelő műhelyt, ahol a 'karbantartás mellett a főjavítást is eszközölni tudnák, s akkor nem 15,4 millió forint tiszta nyeresége: érnének él, mint tavaly, hanem jóval többet. K. 1. Felhívás A Békéscsabai Konzervgyár július-augusztus havi belépéssel, ■ idénymunkára női és férfi segédmunkásokat keres. Előzetes szerződéskötés, illetve előjegyzés céljából az alább felsorolt községekben a gyár megbízottjánál kell jelentkezni. Békés, április 1-én, 2-án 9 órakor, tanácsháza, kis tanácsterem Békéscsaba, április 3-án 9 órakor, tanácsháza, munkaerő hivatal Békéscsaba, április 5-én 9 órakor, tanácsháza, munkaerő hivatal Békéscsaba, április 6-án 9 órakor, tanácsháza, munkaerő hivatal Doboz, április 7-én 9 órakor, kultúrotthonban Mezőberény, április 8-án 9 órakor tanácsháza, tanácsterem Kétegyháza, április 9-én 9 órakor, tanácsháza Gyula, április 10-én 9 órakor, tanácsháza, kis tanácsterein Mezőmegyer, április 11-én 9 órakor tanácsháza Sarkad, április 17-én 9 órakor, járási tanácsháza Kötegyán, április 17-én 12 órakor, tanácsháza Sarkad keresztúr, április 17-én 15 órakor tanácsháza Csorvás, április 19-én 9 órakor, tanácsháza Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy jelentkezésük csak úgy fogadható el, ha tanácsi igazolással rendelkeznek, hogy egyetlen tsz-nek sem tagjai. A dolgozók felvételére későbbiek során csak úgy kerülhet sor, ha érvényes tüdő, vér és bacilusgazda vizsgálati eredménnyel rendelkeznek és a beszerzendő egészségügyi könyvben «a körzeti vagy üzemorvos élelmezésüzemi munkára alkalmasnak találja. Férfi dolgozók munkábaállítására korlátozott számban már május hónapban sor kerül Keresünk továbbiokban 1 fő hegesztőt 1 fő kőművest 38625 Az állami gazdaságok és a gépállomások dolgozói a Szocialista brigád címért Tcrsenyeznek brigádok. vi A teljes gépesítés után Gyulán, a Népköztársaság TerA karbantartás és javítás jó része a Kunságból pedig április végén alkalmas szikes. Az ez évi tervVálaszolnak az illetékesek Ez volt az oka Lapunk március 26. számában Fura ötlet völ-t címmel Széljegyzet Kellemetlen meglepetés. Ez a DT csaknem 60 ezer forintért főjavítást m motorcserét kapott, az első napokban mégis haj voll orte. 38614