Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-25 / 95. szám
W63. április 25. 7 Csütörtök SPORT »SPORT »SPORT Nagyarányú győzelmek, mérkőzésenként őt gól a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban Feltűnően eredményes csatárjáték volt a megyei n. osztályú labdarúgó- bajnokság vasárnapi fordulójában. Ezek közül is kiemelkedik a gyomai csatársor, hiszen otthonában 8 góllal terhelte meg a köröstarcsalak hálóját, A hazai csapat győzelme ugyan várható volt, de ilyen gólarányú győzelemre azonban számítani nem lehetett, hiszen a gyomaiak őszi két vereségéből egyiket a körostarc salak okozták. Az Északi csoport másik hasonló nagy gólarányú győzelmét a mezőberényiek Békéscsabán aratták a Közlekedés ellen. A Déli csoportban már kevesebb gól esett, de itt is akadt 7:0-ás és két 3tl-es eredmény. Meglepetés nem fordult elő, általában az esélyes csapatok szerezték meg a bajnoki két pontot. A mérkőzésenkénti átlagos öt gól azt bizonyítja, hogy a megyei II. osztályban tovább emelkedik a játék színvonala, és éppen ezért érthetetlen, hogy a csapatok tudósítód nem küldik be a mérkőzésekről az eredményeket. N agyon furcsa, hogy még az olyan csapatok tudósitói sem tartják érdemesnek az eredmény és a mérkőzés rövid elemzését közölni, amelyek győztek. A községek, a szurkolók kérésének kíván eleget tenni a sajtó, amikor a megyei II. osztályú csapatok mérkőzéseiről is hő tudósítást ad, azonban a rendszertelen adatközlés miatt ennek folytatása veszélyeztetve van. Éppen ezért helyes volna, ha a csapatók vezetői beszélnének a tudósítókkal, és megkérnék vállalt kötelezettségük teljesítésére. Északi csoport Szeghalom—Doboz 2:2 (0:0) Szeghalom, 300 néző, vezette: Maróti. SZEGHALOM: Veress — Herceg, Gormai, Bakos — Papp IV., Hajdú — Halász, Papp L, Papp m., Papp II., Csiga. Edző: Vígh Károly. DOBOZ: Szabó — Balogh, Békési, Kiss — Zol- tai, Baji — B. Szabó, Répa, Nagy, Cs. Szatmári, Tóth. Edző: Vörös Bálint. Iramos, elég színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. A hazaiak kissé elbizakodottan játszottak, ami bizony csaknem megbosszúlta magát. A második félidőben a doboziak szerezték meg a vezetést Nagy révén. Nem sokkal később ll-eshez jutott a hazai csapat és a büntetőt Csiga értékesítette. Az egyenlítés a vendégeket serkentette és Cs. Szatmári góljával ismét vezetéshez jutottak. Ezután rákapcsolt a hazai csapat és újabb 11-essel egyenlített. Jók: Veress, Herceg, Csiga, illetve Békési, Repa, B. Szabó. Gyulai MEDOSZ II.— Békési HSC 6:1 (2:1) Békés, 300 néző, vezette: Havasi. GYULA: Vörös — Kiss, Lindenber- ger, Sál — Mészáros, Sás — Pántye, Nemes, Volenszki, Szabó, Nagy I. BÉKÉS: Püski -- Balázs, Paulcsik, Szamos — Szikora, Molnár — Mucsi, László, Pocsai, Medgyesi, Balogh. Jó iramú mérkőzésként indult a találkozó és a vendégek akciói vezettek először eredményre, Volenszki révén. Ezt még Medgyesi 11-esével kiegyenlítették a hazaiak, de ezután a vendégek átvették a mérkőzés irányítását és Volenszki révén ismét vezetést szereztek. A második félidő 5. percében végleg eldőlt a találkozó sorsa, Volenszki újból eredményes volt. Most- már a hazaiak unottan, lélek nélkül játszottak tovább, míg a vendégek korszerű, tetszetős akciókat vezettek és Mészáros révén a kényelmeskedő védők mellett növelték előnyüket. A 65. percben a hazai \|édelem ugratta ki Pántyét, aki nem is hibázott. Most már végleg átjáróház lett a hazai védelem, sok gólhelyzetük akadt a gyulai tartalékoknak, de csak Nemes talált a hálóba a mérkőzés végén. Jók: Lindenberger, Sás, Nagy I, Volenszki, illetve Szikora. További eredmények: Bcs. Vörös Meteor—Bcs. Előre II. 2:0, Mezőberény—Bcs. Közlekedés 7:9, Gyoma—Köröstarcsa 8:1, örménykút— Okány 1:0, Vésztő—Telekgerendás 2:1. Az Északi csoport állása 1. Gyoma 15 132 72:17 26 2. Mezőberény 15 8 5 2 46:14 21 3. Bcs. Vörös M. 15 9 2 4 49:21 20 4. Békési HSC 15 8 3 4 28:10 19 5. Doboz 15 7 5 3 47:28 19 6. Szeghalom 15 8 3 4 37:23 19 7. Okány 16 5 4 7 24:32 14 8. Köröstarcsa 15 4 3 8 16:48 11 9. Telekgerendás 15 4 2 9 20:46 10 10. Bcs. Közi. 15 3 3 9 20:41 9 11. örménykút 16 3 3 10 13:53 9 12. Vésztő x 15 1 3 11 13:52 3 x = két büntetőpont levonva. Déli csoport Gyulavári—Gádoros 3:1 (3:1) Gyulavári, 180 néző, vezette: Csíki. GYŰL A VARI: Horváth — K. Szabó, Higyed, Tulkán — Marosvölgyi, Novák — Gáli, Diriezi, Lovász, Püspöki Irhá- zi. GÁDOROS: Pintér — Hajdú, Pólyák I, Szabó — Tarkó, Vámosi — Ravasz I, Pólyák II, Juharosi, Kráneli, Ravasz n. Elég gyenge színvonalú mérkőzésen nyert a minden tekintetben jobb gyulavári csapat. Az egész mérkőzést a hazai csapat támadta végig, de a nagyon sok gólhelyzetből csak hármat tudott értékesíteni Lovász, Diriezi és Püspöki révén. Jók: Tulkán, Marosvölgyi, Higyed, Lovász, illetve Pólyák I, Pintér, Ravasz II. Nagyszénás—Bánkút 2:1 (1:0) Bánkút, 200 néző, vezette: Losonczi. NAGYSZÉNÁS: Tüske — Bíró, Nagy, Medvegy — Kómér, Kiss — Valuck, Kasuba, Csonka, Kővágó, Márta. BANKÜT: Stoll II — Dudás, Nagy, Serfőző — Bottás, Stoll I — Pugymer, Szálka, Juhász, Hoffmann, Bíró. Jó iramú mérkőzésen az első 10 percben a vendégek szerezték meg Kővágó révén a vezető gólt. Ezután a hazaiak is támadtak, azonban nem tudtak gólt rúgni. Szünet után ismét Kővágó lőtt a hálóba, majd a mérkőzés befejezése előtt két perccel Hoffmann szépített az eredményen. Dombegyháza—Kunágota 2:2 (1:0) Dombegyháza, 400 néző, vezette: Molnár. .DOMBEGYHAZA: Szabadi — Katona, Gerendeli, Tapasztó — Gulyás, Cs. Kovács — Döme, Szekeres, Jasik, Papp, Judik. KUNAGOTA: Szilágyi — Kovács, Gábor, Varga — Matuzik, Silló — Tühegyi, Angyal, Bedő, Márkus, Fó- csik. A két rivális csapat közül a vendégek kezdtek jobban és mintegy 10 percig ők támadtak. Ezután a hazaiak vették át a játék irányítását és a 25. percben Döme révén megszerezték a vezetést. Szünet után ismét a hazaiak voltak a kezdeményezők, ennek ellenére a vendégek lőttek gólt. Már úgy nézett ki, hogy kunágotai győzelemmel ér véget a mérkőzés, amikor három perccel a befejezés előtt egyenlített a csapat. Jók: Döme, Cs. Kovács, Tapasztó, illetve Márkus, Pócsik. További eredmények: flz Orosházi Spartakusz és Kardoskút párharca az első helyért az orosházi járási labdarúgó-bajnokságban Mái* lejá-tszottálk a 113. fordulót Is az orosházi labdarúgó-bajnokságtoam, saz élmezőny továbbra sem ritkul. Az Oh. Spartakusz és a Kardoskút külön küzd az első helyért. A járási labdarúgó- bajnokság egyébként nem mindenkór éri el célját, ugyanis alkalmanként a csapatok nem utaznak el vagy éppen az igazolás hiányzik s emiatt mérkőzések maradnak el. A legutóbbi forduló általában a várt eredményeket hozta. Kardoökút Pusztaszőlős ellen könnyedén győzött 6:0 arányban. Hasonló eredményt ért él Csanádapáca, Nagykopáncs ellen. Az Orosházi Spartakusz a kiscsákóiak ellen győzött 4:l-re, s döntetlen eredmény született a Nagyszénás H.—Szen- tetornya találkozón. Ebben a fordulóban két mérkőzés is elmaradt, ugyanis a Tótkomlós H. csapata nem utazott el Békéssámsonra, míg a pusztaföldváriaknak igazolásuk nem volt. A bajnokság állása 1. Oh. Spartakusz 13 11 1 1 59:7 23 2. Kardoskút 13 11 1 1 57:7 23 3. Szén te tornya 13 8 4 1 41:10 20 4. Békéssámson 12 9 — 3 33:10 18 5. Tótkomlós n. 15 5 4 6 42:24 14 6. Kis csákó 13 6 1 6 13:33 13 7. Nagyszénás II. 15 4 4 7 14:17 Í2 8. Pusztaszőlős 13 5 1 7 23:38 11 9. Csanádapáca 13 4 2 7 21:24 10 10. Kisszénás 12 4 1 7 10:40 9 11. Pusztaföldvár 12 1 — 11 7:36 2 12. Nagykopáncs 13 1 — 12 4:77 2 Kondoros—Gyulai Kinizsi 3:1, Mezőhegyes n.—Gerendás 4:0, Oh. Kinizsi H.—Kaszaper 7:0. A Déli csoport állása 1. Kondoros 14 10 3 1 38:13 23 2. Gerendás 13 9 3 1 37:19 21 3. Gádoros 15 9 2 4 31:23 20 4. Gyulavári 15 9 1 5 37:37 19 5. Gyulai Kinizsi 15 7 2 6 44:27 16 6. Kunágota 12 5 2 5 28:22 12 7. Kevermes 13 5 1 7 23:42 11 8. Nagyszénás 15 4 2 9 13:21 10 9. Bánkút 15 3 3 9 27:39 9 10. Dombegyháza 13 3 2 8 18:27 8 11. Kaszaper 12 1 1 10 18:44 3 Alacsony színvonal, technikai hibák jellemezték a megyei I. o. kézilabda-bajnokságot Talán sokak számára unalmasnak tűnik, de e heti kézilabda-összefoglalónkat is pontosan úgy vagyunk kénytelenek megkezdeni, ipint azt az elmúlt két hétben tettük: a megyei bajnokság harmadik fordulóján alacsony színvonalú, gyenge mérkőzéseket lát-1 tunk, elmaradtak a meglepetések. Sivárak, unalmasak mérkőzéseink. Csapataink játékából hiányzik az ötlet, a tervszerűség. Alapvető technikai hibáktól hemzsegnek a találkozók. .Az alacsony színvonalra, a kapkodásra — amely még legjobb csapatainknál Js megtalálható —, nincs mentség. Az első két fordulóban még azt hittük, a gyenge játék oka a szokatlanul hosszúra nyúlt kemény tél. Ma ez azonban már nem mentség, hiszen lassan két hónapja edzenek a szabadban csapataink. Sajnos, ezen a helyen nincs alkalmunk bővebben elemezni a hibákat, a gyenge teljesítmények okait. Ez a feladat a kézilabda szövetségre hárul. Nagyon szeretnénk, ha minél hamarabb napirendre tűznék, most már konkrét formában a sportág fejlesztésének, színvonal emelésének ügyét, mert máskülönben ebben az évben tovább fog mélyülni a szakadék az országos színvonal és Békés megye kézilabdasportjának színvonala között. Eredmények; FÉRFIAK: Bcs. MÁV—Szeghalmi Petőfi 29:15 (9:6). Békéscsaba, vezette: Varga A. Gd.: Radnai (6), Dukát Z., Dukát M., Darida (4—4), Gyulai, Tóth, Novotni (3—3), Csicsely (2), illetve: Görbedi (4), Mihalik, Vass, Szimilkó (3—3), Vecsési, Bress. Bcs. Dimitrov—Bcs. Sportiskola 22:16 (10:12). VTSK-pálya, vezette: Hrabovsz- ki. Gd.: Krankovics (6), Megyeri (5), Lázi (3), Szabó, Tomkovics, Pessen- lechner (2—2-), Stoic, Bárány, illetve: Fodor, Vavrek (4—4), Dina (3), Ladányi, Molcsán (2—2), Vandlik, Hrobár. Szarvas—Bcs. Kötöttárugyár 33:4 (16:2). Békéscsaba, vezette: Bordás. Gd«: Cseri, Pataki (7—7),. Opauszki (6), Klenk, (5), Veszter (3),, Cseri II, Nyári (2—2), illetve: Flender (2), Rusznák, Petiik. A második félidő 21. percében egyoldalú játék miatt a játékvezető lefújta a mérkőzést. Mezőberényi Textil—Bcs. Vörös Meteor 23:14 (11:5). Mezőberény, vezette: Giczey II. Gd.: Cservenák (8), Hoffman (4), Urbancsek, Kondé (3—3), Hegedűs, Brezsnyik (2—2), illetve: Tobak (6), Szarvas (4), Várai, Csák (2—2). Bcs. Pamutszövő—Gyomai Gimnázium 16:16 (9:7). Pamut-pálya, vezette: Balogh. Gd.; Molnár n (4), Bécsi, Schvertner, Lipták (3—3), Burján (2), Molnár I, illetve: Koós (7), Giricz, Csikós (3—3), Miskolci (2), Pusztai. Orosházi Kinizsi—Szarvasi FMGT 17:16 (9:7). Orosháza, vezette: Giczey I. Gd.: Németh (7), Csík (4), Ambrus (3), Pioker (2), Réthi, illetve: Somodi (6), Szabó (3), Ernyei, Papp (2—2), Faragó, Csikós, Kiss. Az első félidő 22. percében Emyeit feleselésért végleg kiállította a játékvezető. NŐK: Csorvás—Bcs. Agyagipar 11:6 (3:3). Csorvás, vezette: Veres. n. Gd.: La- I katos, Greksza, Keligemé (3—3), • Farkas (2), illetve: Vasas I (3), Bohus (2/), Vasas n. Mezőberényi Textil—Gerendás 7:5 (2:2). Mezőberény, vezette: Giczey II. Gd.: Zuba (4), Bánfalviné (2), Gáló, illetve: Csapó (4), Brandus. Békési Spartakusz—Endrődi Spartakusz 7:3 (4:0). Békés, vezette: Márton. Gd.: Tuska (3), Mihalik (2), Kiss, Per- vanov, illetve: Tímár (2), Korcsok. Bcs. Kötöttárugyár—Bcs. MÁV 10:3 (3:1). Ruhagyár-pálya, vezette: Németh. Gd.: Czegle (3), Bordás, Czikkely (2—2), Virágh, Kocziha, Kovács, illetve: Szántó (3). Bcs. Ruhagyár—Bcs. Sportiskola 9:5 (4:3). VTSK-pálya, vezette: Kisíely. Gd.: Gubényi (4), Csiaki (3), Gedó H (2), illetve: Csizmadia (3), Dobsa, Ko- csondi. Bcs. Pamutszö vő—Gyomai Gimnázium 6:2 (4:1). Pamut-pálya, vezette: Kártyás! (Szeged). Gd.: Kapuvári (5), Darabos, illetve Kereki, Szarka. A MEGYEI I. OSZTÁLY ÁLLÁSA NŐK: 1. Bcs. Pamutszövő 3 329: 5 6 2. Bcs. Kötöttáru 3 329: 9 6 3. Csorvás 3 2 132:17 5 4. Bcs. Ruhagyár 3 21 20:13 4 5. Békés 3 21 13:11 4 6. Gyoma 3 1 1 1 17:15 3 7. Endrőd 3 12 21:15 2 8. Bcs. Sportiskola 3 12 19:26 2 9. Bcs. MÁV 3 12 9:16 2 10. Mezőberény 3 12 13:26 2 11. Bcs. Agyagipar 3 3 13:3312. Gerendás 3 3 12:41 • FÉRFIAK: * 1. Szarvas 3 376:33 6 2. Bcs. Dimitrov 3 377:39 6 3. Gyoma 3 2 134:33 5 4. Bcs. Pamut 3 1247:38 4 5. O. Kinizsi 3 21 29:25 4 6. Bcs. Sportiskola 2 11 36:27 2 7. Mezőberény 3 12 54:55 2 8. Bcs. MÁV 3 12 54:65 2 9. Szeghalom 3 12 36:57 2 10. Bcs. V. Meteor 3 1 2 37:49 1 11. Szarvasi FMGT 2 2 33:3412. Bcs. Kötött 3 3 16:75 • # Tofótippjeíok 1. Ferencváros—Győr 1 2. Komló—Bp. Vasas 1x2 3. Szombathely—Tatabánya 1 x 4. Dorog—Debrecen 1 5. Szolnok—Diósgyőr x 2 6. Debreceni EAC—LÄNG 1 7. Miskolc—Egyetértés 1 8. Budafok—Szállítók 1 x 9. MÁV-DAC—BVSC 1x2 10. K. Lombik— B. Spartak. x2 11. Csepel Autó—Pécsi VSK 1 x 12. Dunaújváros—Oroszlány 1 A pótmérkőzésekre 1, 1, 1, 1 a tippünk. Sok induló, érdekes küzdelem volt a VTSK vívóversenyén A Békéscsabai VTSK vasárnap országos in. osztályú Itard- és női tőr- versenyt rendezett. Az érdekes küzdelemben több szép mérkőzést lehetett látni. Különösen a kardvívás hozott nagyon szoros versenyt, ahol is végül a jobb tusarány döntött. VÉGEREDMÉNY: Női tőrben: 1. Hullasz (Bcs. Sportiskola) 7 győzelem, 2. Hartmann (Bcs. Sportiskola) 5, 3. Kovács (Bcs. VTSK) 4, 4. Csepregi (Bcs. VTSK) 4, 5. Solti (Bcs. S. I.) 3, 6. Groth (Gyula) 3, 7. Kruchiő (Gyoma) 1 győzelem, Kardvívásban: 1. Mátrai (Bcs. Spotrt- isk.) 6 győzelem, 2. Tóth (Bcs. Sportiskola) 6, 3. Dr. Gössy (Sárospatak) 5, 4. Tomka (Bcs. VTSK) 4 győzelem, Ne feledkezzen meg a gépkocsinyeremény betétkönyvek augusztusi sorsolásáról E nagy nyári sorsoláson részt vesz minden olyan betétkönyv, melyet április 30-ig váltanak '