Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-09 / 57. szám

IMS, március 9. 5 Szorn hat SPORT«SPORT »SPORT Az országos középiskolai vívóbajnokság első helyezettje: a gyulai gimnázium női tőrvívó csapata Egymás után lsét évben hangzott így az eredményMhiirdetés, és a gyulai lányok lsét ízben boldogan árnak fej az emelvény legmagasabb fokára, át­venni a gyöBtesedonefe járó aranyér­met, — Hogy lesz, az idén? — Sajnos, az egyik legjobb vivő- nőnk Bertalan Gizella már leérettségi­zett, és így <5 már nem vehet rész* az idei bajnokságon, de szerencsére jó az utánpótlás, és így van remény, hogy az idén is jól sztetrepeiLüinfc — mondot­ta Chrisztláii László, a lányok edzője. — Mindenesetre a legközelebbi cél a megyei bajnokságra való felkészülés, ami Orosházán lesz március 10-én, és ez annál fontosabb, mert az egyik leg­nagyobb eüLenfálümk, az orosházi gim­názium csapata. A. hazai környezet, no meg az, hogy bajnokcsapatot legyőz­ni nem kis dolog, biztosan doppingolni fogja a hazai csapatot, és mindent el­követ, hogy jól szerepeljen ellenünk. Tavaly nekünk sikerült megnyerni a megyei bajnokságot és ez kötelez ben­nünket arra, hogy az idén is megvéd­jek elsőségünket. — Kik szerepelnek a tott” csapatban? — Egyelőre úgy néz M, hogy Vécsei Lidiiké, Biurnáz Éva és Gróh Mária fog­ják képezni a csapatot, de persze még addig lehet változás. Béta Ottó „roegfiá tali­Színvonalas küzdelem a megyei ifjúsági szabadfogású birkúzú-bajnokságon A Békés megyed Birkózó Szövetség Békéscsabán rendezte meg az 1963. évi megyei ifjúsági egyéni szabadfogású birkózó-bajnokságot, a megye legjobb ifjúsági birkózód igen bátran, lelkesen és sportszerűen küzdöttek a helyezé­sekért. Pontozásos győzőiéin vagy dön­tetlen eredmény nem vdt, A bajnokságot általában az erők ki­egyenlítettsége jellemezte. Egyes sport­körök versenyzői sokat fejlőditek, má­sok viszont, ha kicsit is, de visszaes­tek. Az előbbiek közé tartozik a Gyu­lai MEDOSZ fiatal gárdája, amely a pontversenyben első lett. A fejlődésről adott tanúbizonyságot a Békéscsabai 6Ll-es számú ITSK, valamint a Mezö- benényi Sportkör. Enyhe visszaesés vo*t tapasztalható az Orosbázd Sparta- kusz versenyzői részéről, akik csak a negyedik helyezést érték el. Ez a tény figyelmeztető, hiszen az Orosházi Spartakusz NB l-ben szereplő csapa­tának utánpótlását láthattuk esen a bajnokságom. A megye birtoózósportját szerető közönsége, elsősorban az oros­háziak azt szeretnék, ha a Spartakusz nemcsak egy-két évig szerepelne az él­vonalban, hanem meg is ragadna ott. Ehhez viszont az utánpótlás megfelelő nevelése eűemgedtetetlenüa szükséges. A pontversenyben egyébként nagy küzdelem alakult ki. Igen szépen bir­kózott a gyulai György János és Kácz Kálmán, az orosházi Árus János, IHés Ferenc, valamint a békéscsabai 611-es számú ITSK fiatal, bajnokságot nyert versenyzői, Beieznai László, Pálinkás Mátyás és Iápták György. Emlitést ér­demel még az igen tehetséges roező- berónyi Bakk és Pázsit. Mint negatívumot kell megemlíteni, hogy egyes sportkörök vezetői keve­set törődnek versenyzőik szabályszerű leigazolásával, a sportorvosi megszer­zésével. Emiatt sok versenyzőt ki kel­lett zárni a bajnokságból. EREDMÉNYEK: 5* kg: Török (Orosháza), S3 kg: 1. Atrus (Orosháza), 2. Szász (Gyula), 56 kg: X. Gyarmati (Gyula), 2. Kovács (Gyúrna), 59 kg: i. Beüeznai (Bcs. 611-es számú ITSK), 2. Tóth (Endréd), 3. R. Szabó (Gyula), 62 K^t l. ’ÉláMihkás (Bcs. 611-es számú ITSK), 2. György (Gyu­la), 3. Nagy (Mezőtoenény), 66 kg: 1. Bakk (Mezőberény), 2. Rá ez (Gyula), 3. Lukács (Gyónna), 70 kg: 1. ülés (Oros­háza), 2. Krámlti (Bcs. 811-es számú ITSK), 74 kg: l. Upták (Bcs. 611-es szá­mú ITSK), 2. Megyesi (Gyula), 79 kg: 1. Pázsit (Mezőberény), 2. Zalai (Gyu­la). Nehézsúly: Komlód! (Mezőberény). A pontverseny végeredménye: 1. Gyulai MEDOSZ 21 p. 2. Bcs. 611-es számú ITSK 18 p. S. Mezőberény 16 p., 4. Orosháza IS p. 5. Gyónna 4 p. 6. Endréd 3 p, „Kötelező tantárgy” lesz az úszás a szarvasi gimnáziumban Vízi sporttelepet építenek a diákok a Holt-Körös partján A szarvasi Vajda Péter Gimnázium tanárai az idén elhatározták, hogy a jövő tanévtől kezdve a nyárt szüne­tekben az iskola minden diákját meg­tanítják úszni. Ez az érdekes terv an­nak alapján született, hogy áprilisban a gimnázium pedagógusai és tanulód hozzálátnak vízi sporttelepük építésé­hez a Holt-Körös partján. A szülői munkaközösség, a tanárok és a diákok lelkesen gyűjtötték ősze erre a célra felesleges pénzüket, s így már meg is vásárolták a szükséges építőanyagokat. A terveket is „aján- déktoai” kapták, s a helyi öntözési és Rizstermeszbéai Kutató Intézet kőmű­ves szakmunkásai is segítenek a me- S dence, a csónafkház és a kabinok ép$- S tóséméJ. A vízi sporttelep elkészültével eve- | zős sportkört is szerveznek a gimné- 5 Hl/ffl*lR4D6 A harmadik fiú ZRim-bam, s így nyaraitta közös vízi- túráikat tesznek ma jd a Körösökön a szarvasi diákok ; !;Ä" Kúlich Gyüla Kulturális Szelnie útjabb rendezvényeit mind 'tnágfSbb' érdéklodés kíséri. A mezőkovácsházi járásban már minden előkészületet megtettek a március 10-i járási dalostalálkozó lebonyolítására, melyet Végegy­házán rendeznek meg, de már ké­szülnek a következő bemutatóra is, a bábjátszók március 23-i nagybánhegyesi szemléjére. Az orosházi járásban március 10-én Gádoroson a szólisták találkoz­nak, majd 11-én Orosházán és Szentetornyán művész-munkás, illetve művész-paraszt találkozót Labdarúgás Vasárnap délelőtt fél 11 óraikor Bé­késcsabán, a Kórház utcai pályán Bcs. VTSK—Bcs. Honvéd előkészületi mér­kőzés lesz, előtte 9 órakor a Bcs. VTSK n. játszik a Bcs. Honvéd II. csa­patával. Egy Szejm-falyő menti faluban játszódik ennek a színes, szovjet filmnek a története. A faluban nagy az izgalom: ma érkezik meg Kolja Doncsak, a kolhoz új technikusa, aki itt született. Szinte mindenki gyermekkori ismerőse, de különösen szoros szálak fűzik Bttszlajhoz, a kolhoz elnökéhez: a háború idején együtt harcoltak, a partizánok között és az elnök volt Doncsak parancsnoka. A fia­talember azonban kissé félve idézi fel a közös, háborús emlékeket... így kezdődik a film, melyet a kaszaperi Dózsa mozi játszik már­cius 9-től 10-ig, Újabb rendezvényekkel folytatódik a tavaszi kulturális szemle A megyei bemutatók április végén és május elején Úsznék Trabant Limousine, kilenc­ezer káfioenétert futott, 63-es kiadású, príma állapotban eladó. Belemegy er, állatorvo­si rendelő. 08454 Trabant Combi 13 ezar ki­lométerrel, sürgősen eladó. Dr. Hegedűs, állatorvos, Csaibacsűdu 18753 Négyszobás ház eladó, két szóba mellékhelyiségekkel beköltözhető. Békéscsaba, M icsurin, u, 15/a. 47 Űj háló szobabútor jó álla­potban, Wartburg eladó. Bé­késcsaba m., Lopták And­rás 14. 08423 Beköltözhető ház eladó. Me- zőmegyer, Luthier u. 12. Ugyanott hálószoba- és konyhabútor. 08468 Csehszlovák gyermek sport­kocsi eladó. Békéscsaba V., Gyuska János 1H. 08467 Kifogástalan állapotban 402-es Moszkvics olcsóin el­adó. Békéscsaba, Orosházi út 48, II. em. 22. 00466 Beköltözhető tanya eladó, 800 négyszögöl gyümö(Lcsö6- söl. Békéscsaba, Kísmegyer 77/5. Pesti vasút mellett. 08462 Ház azonnali beköltözéssel eladó. Békéscsaba VI., Má­jus 1 utca 30. Felerészben m 08480 Apróhirdetések Fehér óbor nagyban kapha­tó, literenként 14 Ff. Alföldi Béla, Kistelek. 96 Danuvia motorkerékpár el­adó részletre is, vagy hízó­ért edcseréflíhető. Békéscsa­ba V* Móriássy u. 75. Konyhabútor eladó, csaba L, Partizán utca 44. 8457 Házhely eladó. Békéscsaba V., Gyöngyösi utca 30 alatt. 8453 Félház 250 négyszögöllel el­adó. Beköltözhető. Érdek­lődni: Békéscsaba V., Ko­lozsvári TOjttw 8473 Kétszobás családi ház 75 ezerért eladó. Békéscsaba IV., Veres u. 2. Érdeklődni: 12—16 óra között. Egyszobás cserelakással beköltözhető. 06472 Kétszobás házrész eladó. Egyszobás Lakás beköltöz­hető. Békéscsaba I., Arady u. 8. 8475 Rádió- és televízió-készülé­kek javítását vállalom. Hí­vásra házhoz is megyek, ír­jon az alábbi címre: Antal Gyula rádióműszerész, Me­zőmegy er, vagy Békéscsa­ba, Bartók Béla 6/L 8476 Pehelypaplant készít dun­nájából. Régi, hideg, cso­mós, piszkos paplanok át­dolgozását, díszpámák ké­szítéséit, rmmtíro zását vál­lalja Anitáimé, Békéscsaba, Tanácsköztársaság 22. 8477 250-es kiskjenekű Jawa 13 ezerért, 250-es NSU MAX príma állapotban 18 OOO-ért sürgősen eladó. Női, férfikalapok dávatfor- mázása, tisztítása: Szeme- nyeinénél. Orosháza, gim­náziummal szemben. 69849 Jósika u. 9. 79 Gyulám, Lenkei út 5. szárnyú ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Kara­csony J. u. 17. 28209 Trabant Limousine kék— vajszínűiéi, 14 ezret futott, igényesnek: eladó. Gyula, Klapka Gy. u. 3. 2820.0 A Vízügyi Építő Vállalat békési és büianugrai épí­tésvezetőségéire felvesz mélyépítési technikusokat, teljesítmény elszámolókat és kubikos brigádokat. Jelent­kezés a VIZÉP főépítésve­zetőségén, Békés, Tűzfcűt u. 2. 71 Zöld Pannónia motorke­rékpár eladó. Gyula, Mágo- csá u. 7. 28014 Elvesztettem 1963. március 5-én este, Orosházán, Ná- dasdd utca elején, sötétbar­na bőrkesztyűmet. Becsüle­tes megtaláló jutalom elle­nében adja le Orosháza, Dózsa György utca 33. szám alá. 69850 Beköltözhető tanya eladó. Telekgerendás 55., kútágas is. SzLuka iskola dűlő. 63 Príma, 180 kilós kövér ser­tés eladó. Békés, Irányi 7. Eladó tanya és melléképü­letek lebontásra. Békéscsa­ba, Vandhát 2337. 8D Gyakorlott gyors-gépíró- lámy, adminisztrációban is jártas, azonnal elhelyezked­ne. Kincses Margit, Okány, Hunyadi 16. 61 Számológépek mezőgazda- sági termelőszövetkezetek­nek, készpénzért, garanciá­val eladók. Tel: 336—645. Jó állapotban lévő, 125-ös, piros Danuvia 4000 kilomé­tert futott, eladó. Újkígyós, Kiss u. 41. ’ 72 Zöld Pamiiúnia, Duna okiad­kocsival eladó. Békéscsaba I., Bánát u. 39, TI. rendeznek, melyre a Békés me­gyei Jókai Színház művészei utaznak Orosházára és Szentetor- nyára. A távolabbi tervek szerint a szeghalmi járási bemutatót április 14-én rendezik meg Körösladány- ban, a gyulai járási bemutató áp­rilis 21-én Lőkösházán lesz, a gyomai Gyomén március 16-án, a békési Békésen április 27-én. A sarkadi járásban a szellemi vetél­kedő döntőjét Geszten, a társas­tánc-bemutatót Sarkadon, a szín­játszó-bemutatót pedig Okányban rendezik meg egy napon, április 12-én. A szarvasi járásban április 23-án a szólisták vetélkedőjével kezdődnek meg a kulturális szemle rendezvényei. A megyei bemutatókra április végén és má­jus elején kerül majd sor. Március 10-én bemutatkozik a füzesgyarmati énekkar Füzesgyarmaton múlt év októ­berében alakult a művelődési ott­hon énekkara, mely március 10-én, vasárnap este lép helyben a kö­zönség elé. A vegyeskarban ta­lálhatók termelőszövetkezeti dol­gozók, ktsz-dolgozók, földműves- szövetkezetiek, érteűmisógiek. A kórus tagjai a legzordabb időjárásiban is pontosain látogat­ták az énekórákat. Első bemutat­kozásukat a községben, sőt a já­rásban is nagy érdeklődés előzi meg. A műsoron klasszikus és mai zeneszerzők műved, magyar és orosz népdalok, mozgalmi dalok, operakórus-számok szerepelnek. Az énekkarral egyidőben lép fel az I. számú általános iskola út­törő énekkara, a helyi földműves­szövetkezet népi zenekara és a Gyulai Erkel Ferenc Művelődési Ház 30 tagú szimfonikus zenekara is. Honvédségi Ki mit tud? döntője a Jókai Színházban Békéscsaba lakossága március 10-én, vasárnap délután 3 órától érdekes vetélkedőnek lehet tanú­ja a Jókai Színházban. A Ki mit tud? műsorában nyolc város hon­védségi alakulatának legjobb egyéni műkedvelői ős kultúrcso- portjai lépnek a színpadra, hogy bemutassák tehetségüket, sokoldalúságukat. A műsor változatosságát bizo­nyítja, hogy a bűvészettől a ha- wai gitár játékig, a dzsessztánctól a pantomimig minden sorra ke­rül. Ezenkívül három tánczenekar is szerepel, a hét táncdalénekest kísérik. A honvédségi Ki mit tud? dön­tőt a honvédség és a városi KISZ Bizottság közösen rendezi, esetle­ges felvilágosításért az utóbbihoz forduljanak az érdeklődők. Az É. H. 44. Állami Építőipar! Vállalat (Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—XS.) azonnal felvesz ács, állványozó, kőműves szakmunkásokat, valamint KUBIKOSOKAT és SEGÉDMUN­KÁSOKAT. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Szerszám szükséges. Ta­nácsigazolást kérünk. Munkahelyek csak Budapesten. 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom