Békés Megyei Népújság, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-24 / 46. szám

MSS. február 24. 2 Vasárnap Űj módszerek, új technika Újszerű sínépítés Hamburg: Érdekes kísérletbe kezdtek a szakemberek Ham­burgban. A város föld­alatti vasútjának egyik 400 méteres szaka­szán a síneket kavics és talpfa nélkül, külön­leges „ragasztó”-anyag- gal erősítik a vasbeton alzathoz. Erre a célra a síneket keménygu­mi-betétes acéllemezre szerelik. Orosháza, Békéscsaba, Gyula gázellátásának megoldásáról Gázlelőhelyek a megyében — Tervezés és megvalósítás — A termálvizek hasznosítása Megyénk lakói értesüllek la­punkból arról, hogy Orosháza környékén évek óta sikeres fúrá­sokat végeztek olajlelőhelyek után. Az olajkutak mellett több földgázkutat is feltártak, s külö­nösen jelentős a pusztaföldvári földgázmező. Ez a gázlelőhely az alapj-a például az Orosházi Üveg­gyár működésének is. A három város gázellátásának problémái­ról beszélgetünk a megyei tanács tervosztályán dr. Pusztai Ferenc Irány a kommunista világgazdaság A szocialista nemzetközi együttműködés nélkülözhetetlen eszközei az egységes szabványok Az ember nem is hinné, hogy " a köznapi élet és a korszerű termelőmunka milyen szerves tar­tozékai a szabványok. A gyártmá­nyok választékát, nagyságrendjét, az alkatrészek csatlakozhatóságát, cserélhetőségét, a minőséget, a biz­tonsági követelményeket stb. szab. ványok regisztrálják. A műszaki rajzok vagy az acél minősége ki­jelölését ugyancsak szabványok írják elő. Magyarországon nem kevesebb, mint 10 ezer országos érvényű szabványt tartanak nyil­ván. Ugyancsak 10 ezer, de a mi­enkétől sokban eltérő állami szab­ványelőírás van a Szovjetunióban. Ennél nem sokkal kevesebb az NDK-ban és Romániában, 13 ezer Lengyelországban, 17 ezer Cseh­szlovákiában és kb. hatezer Bul­gáriában. A különböző nemzetközi szabvá­nyok alapján bizonyos termékeket (hengerelt árut, mosógépet, tele­víziót, stb.) más-más kivitelben gyártanak egyes baráti országok­ban. Az exportáló ország kényte­len a rendelő fél szabványaihoz igazodni vagy fordítva, s ez nö­veli az adott termékek választékát, a raktárkészleteket, s megnehezíti a gazdaságos, nagysorozatú gyár­tás kialakítását. A szovjet, lengyel, stb. tervezőirodákban készített műszaki dokumentációt is hossza, dalmas munkával, a hazai előírá­sok szerint honosítani kell. Holott, ha egységes előírások alapján ké­szülnének a rajzok, az átvétel szin­te fordítássá egyszerűsödne, meg­gyorsítva beruházásaink előkészí­tésót. kJ em nehéz tehát belátni, hogy a szocialista országok kö­zötti sokoldalú gazdasági együtt­működés fejlesztésének egyik ége­tő feladata a szabványosítás. A szocialista országok közös szabvá­nyainak kidolgozása már évekkel Növekszik az olcsó, divatos kardigánok termelése A Hódmezővásárhelyi Divat- Kötöttárugyárba nemrég két au­tomata síkhurkológépet szállítot­tak Angliából. Már megérkeztek az angol szakemberek is és meg­kezdték a gépek felszerelését. A programvezérléses gépek a beléjük helyezett lyukkártyáiknak megfelelően, pontosan a megadott formára és méretre kötik a puló­verrészeket, így a korábbinak ha­todára csökken a szabásza ti hul­ladék. Egy-egy gépen tizenkét pulóver készül egyszerre, évi ter­melésük pedig meghaladja a ne­gyedmilliót. ezelőtt elkezdődött a KGST egyes állandó bizottságaiban és a szab­ványügyi intézmények között, ősz. szesen mintegy 270 egyeztetett szabvány jött így létre. Tavaly a KGST XVI. ülésszakán létrehoz­ták a szabványügyi állandó bizott­ságot, s megteremtették a szerve­zeti feltételeket a tagországok szabványainak következetesebb egységesítéséhez. Az utóbbi fél év­ben ez a munka meg is gyorsult, s eddig összesen 75 téma (transzfor­mátorok, villamosvezetékek, szige­telések, stb.) szabványosításában állapodtak meg. Az új, közös szabványok kidol­gozása nem egyszerű mechanikus feladat, számba veszik a tudo­mány és technika legújabb vívmá­nyait, hogy az új szabvány minél inkább szolgálja az anyagtakaré­kosság, a súlycsökkentés, a minő­ségjavítás, a gazdaságos gyártás és a munkamegosztás korszerű köve­telményeit ÍJ gy an csak a XVT. ülésszakon határozták el a KGST közös szabványügyi intézetének felállí­tását. Az intézet, amely Moszkvá­ban székel majd, különböző kuta­tásokat, kísérleteket végez a szab­ványosítás tudományos, műszaki és gazdasági kérdéseinek elvégzé­sére. Az intézet feladatának java­soljuk többek között az ipari és háztartási villamoskészülékek egy­séges érintésvédelmi előírásainak, az automatika-elemek szabványo­sítási rendszerének kidolgozását, a csomagoló eszközök méreteit, a korrózióvédelem és a klimatizálás szabványainak egységesítését. A nemzetközi munkamegosztás szélesedésével arányosan növek­szik a KGST-országok közötti kül­kereskedelmi forgalom. Azt, hogy egyik állam milyen méretű, vá­lasztékú, minőségű, stb. nyers­anyagot, felgyártmányt, szerelési egységet (csapágyat, villanymo­tort) és készterméket szállít a má­siknak, nem dönthetik el az adott üzem vezetői, sem a termelőberen­dezések éppen meglévő színvona­la. Csak szigorú, objektív kritériu­mok, a szabványelőírások. A kül­kereskedelmi szervek az áruk át­vételénél nem egyezkednek, ha­nem egyetlen körülményt vizsgál­nak: megfelel-e a termék a nem­zetközi előírásoknak? Aligha lehet ez másként, ha ko­molyan vesszük a nemzetközi munkamegosztást. Képzeljük csak el, hogy máshol gyártják a trak­tort, mint a hozzá kapcsolódó munkagépet. A traktor csak akkor lesz használható, ha biztosítva van horonyszám szabványosításával. Ugyanilyen szigorú szabványelő­írásokra van szükség a különböző szerelési egységeknél, csapágyak­nál, csavaroknál, csapszegeknél, autóvillamossági cikkeknél, stb. Lényegében tehát a szocialista or­szágok tervegyeztetésének sajátos eszköze a nemzetközi szabványosí­tás. A korszerű nemzetközi szab­** ványok minden országban és minden üzemben közvetlenül serkentenek majd a műszaki szín­vonal emelésére, a szervezettség és a technológia javítására, a fe­gyelem megszilárdítására. Mert amikor a kooperáció kilép a nem­zetközi keretek közül, nemcsak a határidőkkel, hanem a minőséggel, technológiai fegyelemmel szemben is egyre növekszik a szigor. A nemzetközi kooperáció aligha tűri el a pontatlanságokat, a csere- szabatosság hiányát, s az alkatré­szek utólagos illesztgetését és a fö­lösleges javítgatásokat. Kovács József osztályvezetővel és Kelemen Já­nos főmérnökkel. Tájékoztatásul atmondottáik, hogy a beruházások előkészítése megkezdődött a Kő­olajipari Tröszt Gázipari Főosztá­lyának közreműködésével és a közeljövőben tanácskozásra kerül sor, ahol már a megvalósítás mód­jai is napirendre kerülnek. Ter­mészetes, hogy a három város gázellátásának megoldása nem megy egyik napról a másikra, hi­szen gondot okoz mindhárom vá­rosnak nagy területen történő el­helyezkedése, az, hogy kevés a magas szintű házak száma. Addig míg Budapesten például egy-egy lakás gázellátása négyezer forint költséggel megvalósítható, addig nálunk ez az összeg éppen a veze­ték hosszúsága és a távolságok miatt magasabb lesz. Elsősorban — mint azt Kelemen elvtárs el­mondotta, a beruházási célt kell összeállítani, majd ezután kerül­het sor a beruházási programra, s végül a kivitelezésre. Már az látható, hogy Orosházán 1964 közepére megindulhat a ki­vitelezés. Ami azt jelenti, hogy már ott veze'.ékből kapják a la­kóik a gázt. A többi város gázellá­tása csak a harmadik ötéves terv­ben várható, de már akkor úgy épülnek a lakások is, hogy alkal­masak legyenek a gázvezetéken érkező gáz fogadására. ■Milyen költséget igényel es, és milyen kalória értékű gázt kap­nak a lakók? — A három város ellátásához előreláthatóan 50 millió forintos beruházási költség szükséges, s ehhez hozzá kell még számítani a távvezetékek és a fogadóállomá­sok költségét is. Az viszont bizo­nyítható, hogy ez a terület ener-1 giahordoző anyagokban szegény, mert mind a szenet, mind a fát más területről szállítjuk megyénk­be, s a gáz olcsóbb. A pusztaföld­vári gáz jó minőségű, hiszen köb­méterenként hatezer kalóriát ad. Hogyan oldható meg a lakások gázfűtése? — Az elmúlt években sikeres kísérletek folytak a lakásokhoz használatos fűtőtestek előállítására s ma már Budapesten gyártják a „Parapet” típusú gázkályhákat, amelyek előnye az eddigiekkel szemben, hogy a gáz még ömlés esetén sem juit a lakásba. — Sok szó esik mostanában az Alföldön található termálvizek hasznosításáról. Vajon a megyé­ben milyen lehetőségek vannak? Gyulán vagy Békéscsabán fűthe- tők-e a lakások a feltárt termál­vizekkel? — Az tény, hogy az Alföldén majdnem mindenütt találtak már termálvizet, de az eddigi kutak hozama és hőfoka nagyon eltér egymástól — válaszolta Kelemen elvtárs. — Sem a békéscsabai, sem a gyulai kút hozama nem te­szi lehetővé, hogy ezeket lakásfű­tésre használjuk fel. További ge­ológiai feltárást kell végezni, és csak az új adatok birtokában gon­dolhatunk arra, hogy esetleg hasznosítsuk a ma még szunnya­dó termálvizeket. — Ma még mind a gázfelhaszná­lás, mind a termálvíz hasznosítá­sának problémája tervként szere­pel az osztály előtt, de remény van arra, hogy a közeljövőben kielégítő megoldást találunk, a minél hamarabbi megvalósításra is — fejezte be nyilatkozatát dr. Pusztai Ferenc elvtárs. <d. U Hétköznapjaink romantikája „...Társadalmunk folyama­tainak... hőse a szocializ­must építő, a közösségi em­ber...” (A VIII. kongresz- szus beszámoííjából.) Divattá, sikké vált — minden­napjainkban arról beszélni, hogy a társadalom középszerűvé for­málódott. Hogy messze tűnt az egykori harci tűz és belső lobogás — a régi markáns hősök ma há­zat alapoznak, személykocsira gyűjtenek, külföldi utakat ter­veznek. Addig is, a jól végzett munka után elüldögélnek a tv- készülék előtt. Valahogy béké­sebbé lett a világ — zsörtölődnek a régi harcosok —, vajon hol van a régi csaták romantikája? Nemcsak ők vélik ezt, erről ír­nak a hazánkban járt nyugati új­ságírók is. Csodálkoznak, hogy középületeinken nem látnak zeng- zetes jelmondatokat, az emberek nyugodtak és jólöltözöttek. Kere­sik a pártot és nem találják, mert úgy keresik, magasan az emberek felett, díszes szónoki emelvényen, esetleg hatásos ha­tározatok és ígéretek sorai kö­zött. És mert így nehéz megtalál­ni, azt mondják: „Liberalizálódik a magyar nép!” Pedig leraktuk a szocializmus [ alapjait, s nem is akármilyen kö- az általa meghajtott munkagép ' rtilmények között. Prüszköltek csatlakozása, a horony tengely és a külhoni elleneink, dolgozott és hatott a belső meg nem értés, le kellett küzdeni mindent, ami ré­gi. És előrementünk, mert májusi fagy és nyári aszály éppúgy nem tudott visszavetni, mint a Mün­chenben szomorkodó „Bálint gaz­da” berzenkedő morgolódása. Tíz­milliós kicsi országunk az elmúlt évben megint öt százalékkal nö­velte nemzeti jövedelmét, tíz szá­zalékkal külkereskedelmi forgal­mát, negyvennyolcmilliárd fo_ rinttal gazdagította a nép vagyo­nát Hát ne higgye senki, hogy mindez a középszerűek, a „libe­rálisok” diadala... Az ország legrangosabb vas­ipari kombinátjának erőműtele­pén ősztájt tárcsákat hegesztet­tek. Az erőmű az ipar szíve, az itt dolgozók bizonyítják az ener­giát, a vérkeringést. S hegesztés közben egy óriási dörrenés után elszakadt a tömlő, egy rohanó lángnyelv a gázpalack felé tartott. A középszerű ember első reflexe a szaladás lenne: rögtön robban, veszélyben az élet! A szocializ­must építő ember első gondolata: veszélyben a műhely, a gyár! S miközben néhányan az ajtó felé szaladtak, két dolgozó ugrott egyszerre az oltókészülékekhez. A küzdelem alig néhány másodperc alatt lezajlott. Mire a tűzoltók megérkeztek, elmúlt a veszély, a vérkeringés folytatódott a Duna mellett lüktető gyáróriásban. Bi­zonyítva a kongresszus később megfogalmazott beszámolójának sorait: ”... a munkásosztály a hatalom kivívásában és megvédé­sében, valamint a szocialista épí­tőmunkában tanúsított állhatatos­ságával és hősiességével kivívta valamennyi dolgozó réteg osztat­lan elismerését és megbecsülését. A helytállás ilyen példáiról azonban kevés szó esik. Miközben vita folyik a cinizmusról, generá­ciós problémákról, s a múltat idézve nemegyszer ütik a döglött lovat — e példák szerényen meg­bújnak eredményeink között. Nem emelkednek ki az eredmé­nyek sorából, csakúgy, mint a világító tv-készülékek, fejlődő ke­reskedelmi hálózatunk vagy könyvkiadásunk emelkedő szám­adatai. Hovatovább a megszokott felszín alatt már lelkesedni is el­felejtünk, netán szégyellnivaló- nak tartjuk a hétköznapi kisebb- nagyobb győzelmeket. Fiatal köl­tőnőnk versét olvastam a nép ka­tonáiról, munkás- és parasztfiata­lokról, akik háborúból visszama­radt aknák ártalmatlanná tétele után vért adtak a megyei kórház­ban, hogy visszaragadjanak a ha­láltól egy beteg kisfiút. Költőnőnk a témát készen kapta, formába ön­tötte, és dalt írt belőle. Tizenkét- soros lágy melódiát. A könnyű sorok elszálltak a légbe, ki emlé­kezik rájuk ma már? Pedig lel­kesedni, lelkesíteni kellett volna lüktetőén, messzehanpzóan. Mert nem mellékes szavainknál a for­ma sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom