Békés Megyei Népújság, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-21 / 43. szám
2 Csütörtök W63. február 21. 1 kongói külügyminisztérium különös nyilatkozata az NDK képviselőinek letartóztatása ügyében Leopoldville (TASZSZ) A Kongói Köztársaság külügyminisztériuma kedden nyilatkozatot adott ki azzal kapcsolatban, hogy február 16-án Leopoldville- ben törvénytelenül letartóztatták a Német Demokratikus Köztársaság három képviselőjét, akik azért érkeztek a kongói fővárosba, hogy részt vegyenek az ENSZ afrikai gazdasági bizottságának ötödik ülésszakán. A tényekikel ellentétben a kongói külügyminisztérium azt állítja, hogy „az NDK küldöttségének tagjait a kongói hatóságok nem tartóztatták le, hanem csupán kiutasították a köztársaság területéről”, mert a küldöttség tagjai „nem teljesítették a kongói törvények által megkövetelt beutazási formalitásokat és különben sem rendelkeztek a diplomáciai sérthetetlenség jogával”. A közlemény elhallgatja azt a tényt, hogy a küldöttség tagjait a törvénytelen letartóztatás után börtönbe szállították és egy óra hosszat ott tartották, s csak erélyes tiltakozások eredményeként vitték át a Memling-szálló egyik szobájába és itt körülbelül 24 órán át rendőri őrizet alatt tartották. Az is tény, hogy a küldöttség tagjai a Kongód Köztársaság kairói képviselete útján diplomáciai vízumot kaptak. A küldöttség tagjait Gardiner, az ENSZ afrikai gazdasági bizottságának titkára fogadta és hivatalosan meghívta az ülésszakra. Az ENSZ afrikai gazdasági bizottsága ötödik ülésszakának köreiben rendkívül helytelenítik az NDK képviselőinek letartóztatását, a kongói külügyminisztérium magyarázó nyilatkozatát pedig a tények elferdítésére irányuló kísérletnek tekintik. A küldöttség tagjai különben Gardinernek küldött levelükben részletesen leírták a történteket és tiltakoztak a durva önkény ellen. (MTI) Tudósitónk jelenti : Erős az afro-ázsiai szolidaritás Az afro-ázsiai népek szolidaritási értekezletén részt vett delegátusok a Kilimandzsáró lejtőjén fekvő kisvárosból, Moshábó! egy- •heti tanácskozás után visszatérve hazájukba, elégedetten távoztak. Legalábbis azok, akik azért jöttek Moshiba, hogy tényleg erősítsék az afrikai és ázsiai népek szolidaritását. Ez nem kis eredmény, ha tekintetbe vesszük azt az erőfeszítést, amit a brit kézben levő kelet-afrikai sajtó és sok más lap tett azért, hogy a küldötteket egymás ellen hangolja. A lehetőség megvolt erre. ötvennégy ország képviselői vettek részt a konferencia munkájában, s a delegációk jellege igen különböző volt. Egyes országokból a kormány érdekéit képviselő küldöttek jöttek, más országokból az ellenzék részt vett az értekezlet munkájában. Az a tény azonban, hogy a konferenciát és az afro-ázsiai szolidaritási mozgalmat nem sikerült megtorpedózni, csupán félsikernek tekinthető. Ennél sokkal jelentősebb az, hogy a konferencia milyen nagy segítséget nyújtott a függetlenségükért küzdő kelet-afrikai népeknek. A tanganyikai Moshi városa szinte földrajzi centruma Kelet-Afrikának. Nem messze a függetlensége küszöbén álló Kenyától és csupán néhány száz kilométerre a szomszédos Rhodesiától, ahol éppen most folyik a leg- elkeseredettebb harc a fehér telepesek, a brit kormány, valamint a nacionalista pártok között. Igen figyelemre méltó az az erkölcsi hatás, hogy ezek a népek a delegátusok felszólalásaiból, s minden egyes határozatból érezhették: két hatalmas földrész áll mögöttük. Ott kellett lenni a konferencia üléstermében ahhoz, hogy az ember érezze, hogyan fogadták a különböző népek fiai, indonéziaiak és libanoniak, algériaiak és angolaiak Dzsomo Kenyattát vagy milyen tüntetés tört ki, amikor híre jött Joshua N'komo dél-rhodé- siai nacionalista vezető letartóztatásának. A moshi konferencián kifejezésre jutott afro-ázsiai szolidaritás nemcsak a népek között meglevő tényleges és az imperialisták által szított ellentéteknél bizonyult erősebbnek, hanem a gyérNAPTAR 1963. február 21., csütörtök Levszki 90 évvel ezelőtt, 1873 februárjában halt meg Levszki (Vaszil Ivanov) bolgár forradalmár, a törökellenes bolgár felszabadító mozgalom egyik vezetője. Eredetileg szerzetes volt, majd a rendből kilépve, 1862—1868-ig Szerbiában és Romániában bolgár partizáncsapatok szervezését végezte, később Bukarestben az ottani bolgár emigráció forradalmi csoportját vezette. Kidolgozta hazája felszabadításának programját és ebben a demokratikus köztársaság mellett szállt síkra. A törökök hajtóvadászatot indítottak ellene, elfogták és Szófiában kivégezték. 100 évvel ezelőtt, 1863. február 21-én halt meg Pierre Ber- geret (ejtsd: Berzsöre) francia festő és grafikus, a párizsi Ven- dome-oszlop domborműveinek alkotója. * — 75 évvel ezelőtt, 1888-ban e napon született Mihail Boncs- Brujevics szovjet rádiótechnikus, 1920-ban egy új típusú rádiólámpát alkotott, majd tervei szerint dolgozták ki a Szovjetunióban á rövidhullámú távolsági rádióösszeköttetés vonalait. 1936— 1937-ben egy újfajta magnetofont szerkesztett. • Az iráni miniszterelnök nyilatkozata kormányának bel- és külpolitikájáról mati rendszernél, is, napjai meg vannak Ázsiában és Afrikában egyaránt. Kalmár György ji amelynek j számlálva J Teherán. (AP) Asszadullah Álam iráni miniszterelnök, aki kedden módosításokat hajtott végre kormányában, rádióbeszédben ismertette bel- és külpolitikáját. Belpolitikai viszonylatban megígérte, hogy érvényt szerez a legutóbb népszavazás útján «is. -jóváhagyott reform- törvényeknek, gondoskodik kiegyensúlyozott költségvetés kidolgozásáról és munkaalkalmakról a munkanélküliek számára, elindít egy öt és fél éves mezőgazdasági fejlesztési programot, decentralizálja a polgári közigazgatást, harcot indít az írástudatlanság ellen és hamarosan új választásokát ír ki egy új törvény alapján. Az iráni kormány külpolitikájában hű marad az ENSZ-hez és a CENTO-hoz és a kapcsolatok ki- terjesztésére törekszik a szomszédos országokkal. —1933— így maradt meg bennem küldöttei, s a még függetlenné nem vált országokból a nacionalista pártok delegátusai. A természetellenes az lett volna, ha a csaknem félezer küldött, két hatalmas földrész különböző politikai álláspontját, különböző vallási nézeteit képviselő delegátusai mindenben egyetértettek volna, s nem beszéltek volna arról, ami elválasztja őket. A tény az, hogy részben a gyarmati rendszer következtében, részben sok természeti, törzsi és nemzeti adottság miatt különbségek és ellentétek állnak fenn. Az értekezlet nem kerülte meg ezeket, hanem szembenézett velük, s ezek ellenére megtalálta az imperialistaellenes harc közös platformját és akcióprogramot dolgozott ki arra vonatkozólag, hogyan tudnak segítséget nyújtani a függetlenségüket már elnyert országok a függetlenségükért még küzdő népeknek és politikai pártoknak. Ez volt a konferencia fő kérdése, s mert ebben egyetértettek, az értekezlet teljesítette feladatát. Ebben a vonatkozásban vereség érte azokat, akik nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy az ellentétek minél élesebbek és a közös álláspont minél erőtlenebb legyen. * Jellemző példa volt, hogy amikor az indiai delegáció a vita során felmerült egyik kérdésben nem értett egyet, s kivonult a politikai bizottság üléséről, ezt egyes küldöttek igyekeztek felhasználni a konferencia ellen. Akörül azután már sokkal kisebb 2^ajt csaptak a konferencia ellenfelei, hogy az indiai küldöttség ismét visszatért az ülésterembe és 1935 tavaszán is választásra készült az ország. Az úri Magyarország hírhedt Gömbös nemzeti egységpártjának ön- és hivatalos képviselőjelöltjei száguldoztak keresztül-kasul az országban. Volt olyan választókerület a korteshadjárat alatt, amelyet 25 hivatalos jelölt és a kortesek százai szálltak meg. Az akkori parlamentnek 245 képviselőjelöltje volt, de a választások előestéjén ezren jóval felül volt a jelöltek száma. Ezekhez a jelöltekhez azonban igen kevés közük volt a választóknak, csak kevés képviselőjelölt mondhatta azt, hogy őt valóban a nép jelölte. A főispánok, a főszolgabírók, községekben a főjegyzők minden intézkedést megtettek a nem hivatalos jelölt megbuktatására még a választások előtt. Ügy, hogy az akkor érvényben lévő ajánlási rendszerben az ellenzéki jelöltek aláíróit sokszor százával kihúzták a névsorból, mint ajánlót, azon a cimen, hogy az illetőnek nincs választójoga vagy pedig meghalt, esetleg elköltözött a községből. Az ellenzéki jelöltek rendszerint sokszor két-három- ezer ajánló-aláírást tartalékoltak. így tudták nagy nehezen biztosítani indulásukat a választáson. Az ellenzéki hivatalos jelöltek névsora sokszor holtakból állt. A falvakban ugyanis kiküldték a kisbírót és a harango- zót a temetőbe, a fejfákról a neveket leíratták velük, és kész volt az ajánlók névsora. Ha erről az akkori közigazgatási bíróság tárgyalásai nem tanúskodnának, ma már el sem hinné az ember, hogy ilyen is volt. A kormánypárti jelöltek egyeduralma, a rájuk való szavazás sok helyen a holtak segítségével történt meg. Volt olyan is, amikor az ellenzéki jelöltek — akik megbuktak a kormánypárti jelölttel szemben — 600 halott személyazonosságát igazolták. Ezt egyes esetekben az akkori „független magyar bíróság1’ is kénytelen volt megállapítani. Jellemző az 1935-ös választásra, hogy több mint 80 kormánypárti mandátum ellen nyújtottak be petíciót a tiltakozás jeléül. Ebből 42-őt elfogadott a közigazgatási bíróság, vagyis 42 kormánypárti mandátumát semmisítették meg. Az egész választás egy komédia volt. A nép semmibevevése. A kormánypárti szónokok és kortesek százai egymást dicsérve a „jó magyar népre” hivatkoztak, amely „a döntő órákban mindig tudja mit tesz, akinek a józan eszére, lángoló hazaszeretetére mindig, úgy most is lehet és kell számítani”. Beszéltek ekkor arról is, hogy a magyar csak akkor lesz erős, ha egységbe forr, mert még mindig ráfizetett a széthúzásra, de majd „most megmutatjuk drága magyar testvéreink, hogy tudunk mi igazi nagy magyar célokért áldozni és egy úton járni”. Még most is a fülembe cseng ez, és sok más akkori időbeli kortes beszéde. Igaz, nagyon hamisan csengtek a nacionalista kijelentések, de arra mégis alkalmat adtak, hogy egyeseket, ha csak rövid időre is megingassanak vagy éppen az oldalukra állítsanak. A díszmagyar sújtásos ruhások agyba-főbe dicsérték ekkor i a „drága magyar testvéreket, a magyar hon fiait”. De arról már nem beszéltek, hogy ekkor lőttek agyon Endrődön nyolc „drága magyar testvért”, akik szabadon akartak választani. Hogy mi mindent ígértek ezek a „népképviselők”, azt felesleges felsorolni. S ezt mindig az egység számlájára írták, a nemzeti egység számlájára. A nép csak akkor lehet boldog — mondották —, ha „a nemzeti egység” pártjának jelöltjére szavaz. A jelöltekben igen bő választék volt, mert tőkés, ügyvéd, bankár, gróf, tábornok, főherceg és egyéb „nép fia’’ szerepelt a listán. Igazi, valóban a népért küzdő ember nem sok, mert azokat nem is engedték indulni vagy mindent elkövettek, hogy ők szóhoz se juthassanak. A sok ígérgetésből már a választás napján legfeljebb néhány pohár kortesbor valósult meg, esetleg egy tányér paprikás, rendőrbottal és csendőr- korbáccsal fűszerezve, A mi városunk 1922 óta mindig egy személyben választott képviselőt, aki ugyancsak jól forgolódott a politika tejfeles fazeka körül, mert nemcsak ő maga zsírosodott, hanem a holdjai is igen megszaporodtak. Ez az ember a többihez mérten nem volt túl sokat ígérő. Ügy szokta mondani jó mély, öblös hangján: „Hát ides barátoim, megint együtt vagyunk, valahogyan számot köll anni, hogy mit is csináltunk. Én most is azt mondom, hogy zörgess, nyitta- tik, kérj, adatik.” Ez volt a beszédeinek fő vezérfonala, kiegészítve azzal, hogy milyen boldog is ez a magyar nép, de még boldogabb is lehet, ha egy emberként áll a kormány programja mögé. A kormánynak nemcsait hivatalos jelöltjei voltak. Volt nem hivatalos kormánypárti jelölt, s volt pártonkívüli is. Itt- ott egy valamilyen ellenzékies- kedő jelszót kiabáló jelölt indult ekkor is, és a többi választásokon is. Volt hát választék, választhatott, de csak a rossz és a rosszabb között a „drága magyar nép”. Gömbösék ilyen körülmények között „győztek”. Kormányra lépésük előtt nagy’ „reform- egység” politikát hirdettek meg, amit Gömbös 95 pontban foglalt és terjesztett a „nép” elé. Ezekből a pontokból később 108 lett, anélkül, hogy egyet is megvalósítottak volna. A „mi’’ jelöltünk is ezúttal már negyedszer lépett fel ezzel a programmal. Ilyenkor szokás volt a kortes körúton minden társadalmi egyesületet, olvasókört, gazdakört, szövetséget, testületet megtisztelni és
