Békés Megyei Népújság, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-27 / 22. szám
196$. Január 27. 10 Vasárnap SPORTSPORT A Kinizsi Öregfiúk vezetnek az orosházi sakk-bajnokságban Elítélték a csórva sí Vörös Október Tsz fosztogatóit Hunya Istvánt 2 évi, társait 8 hónaptól másfél évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a bíróság dézsmálta. 1961 végétől 1962 máMég e hónap elején nyolc csapat részvételével megkezdődött Orosházán a városi sakkcsapatbajnakság. Az üzemeik és vállalatok csapatai nagy csatákat vívnak egymással. Eddig legeredményesebben a Kinizsi öregek szerepeltek, hiszen valamennyi mérkőzésükön — Mvéve a Faipar elleni találkozót — győztek. Így az élen is ők vannak Jelenleg. Egyedül a Ruhagyár csapata nem tudott még győzelmet saerezni: Eddigi eredmények: Kinizsi öregek —Vörös Csillag 4:2, Vörös Csillag— Bar- nevúl 43, Kinizsi HL—Faipar 6:0, Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Orosházán az asztaliteniszsport. Eat bizonyítja a nemrégiben befejeződött szakmaközi csapatok tornája, s most egy újabb kupaverseny. Az Orosházi Városi KISZ-bizottság, a városi — Tömött a tarisznya Settleém, úgy látom lesz mit aprítani a tejbe, — Csalétek ez szakikám csalétek. Csak levegő van benne, méghozzá meleg levegő. Azt is megsúgom, hogy Gyuláról hoztam Hargitai barátomtól, a megyei TST-nek. — Csak nem akar valakinek befűteni? — Rossz a következtetés. Csak a megyei TST elnökének szobáját akarom elviselhetővé tenni. Elvégre nem akarok MIRELIT- ként távozni tőle. De a tarisznya alján álcád egy és más. Tudja hol voltam? Ki mit tud vetélkedőn Gyulán és Orosházán. Igazi szenzi volt Szakikám. Micsoda tapasztalatok. — Tegyen néhányat közkincs- esé. — Hát először is: Sebő nem tudta megismételni a tízek bajnokságán mutatott jó játékát. Kovács nem tudott pötyögni, Dubá- nyi nem tudott veszteni, Dobsa nem tudott ellenfelet találni, Marschal pedig nem tudott a legjobb tizenhat közé kerülni. Orosházán pedig az újkígyósiák nem tudták jó sáncot építeni a határőrök ellen. — Sok a „nem tudták". Mit akartak akkor a vetélkedők? — Azért akadták akik tudtak ág. Kitzing például tudott küzdeni Gyulán, Békési tudott ismét bizonyítani, hogy számolni kell vélték a kabátomat, s néhány házi ruhagyári kislányok pedig tudtak szurkolni kapura. — Ez igen! Érdemes volt megnézni a műsort! — Nem egészen, mert Orosházán meglovastíották a pénzemet. — Hogy hogy, elfutott a pénze? — Ejnye szakikám, maga is a nemtudók közé nevezett be? ElBamevál—Technikum 5,5:06, Faipar —Építők 5:1, Kinizsi öregek—Ruhagyár 6:0, Építők—Technikum 3,5:2.5, Faipar —Kinizsi öregek 333, Kinizsi Hl — Bamevál. 43. A bajnokság áHása: 1. Kinizsi öregek 13 2. Kinizsi IL 10 3. Karnevál 9,5 4. Faipar 8 5. Vörös Csillag Tsas C 6. Építők 4,5 7. Technikum 3 8. Ruhagyár — Január 23-án hozott ítéletet az orosházi járásbíróság Hunya István és társai, csorvási lakosok bűnügyében. A történet kezdete még 1957 novemberére nyúlik vissza... Akkor' a csonvási Vörös Október Tsz-nek két darálója volt, amelyekben saját terményeket dolgoztak fel. Ezek közül az úgynevezett Bo- tyánszki-féle daráló vezetője Zsíros Mihály II. rendű terhelt volt, aki mellé még 1957 februárjában beosztották Hunya István I. rendű terheltet. A darálási bárcakönyvet Zsíros Mihály vezette és ő végezte a ki- és beméréseket is. Csak az ő távollétében volt ez Hunya István feladata. Abban az időben a tsz ellenőrző bizottsága, de a könyvelőség sem ellenőrizte a daráló forgalmát. Elmulasztották a behozott termény és a kiadott daraféleségek mozgatásának ellenőrzését is. Leltározást tartottak, azonban a készlet felmérését felületesen végezték, és a bizonylatokat sem vették számba. Ennek tulajdonítható, hogy terheltek 1967 novemberében észlelték, hogy többletük van. Ezt a későbbiek folyamán még azzal fo. kozták, hogy a beméréseknél a zsáksúlyt levonták a tiszta súlyból, kiméréseknél pedig hozzáadták ahhoz. 1957 novemberében megbeszélték egymás között, hogy a többletből jószágaik takarmányozására hazavisznek, de értékesítenek is belőle, s az ellenértékét egyenlő arányban megosztják. Ilyen előzmények után 1960 decemberéig több tételben elvittek a lakásukra 20—20 mázsa darát, ezen felül 15 és fél mázsát eladtak. így együttesen 18 310 forinttal károsították meg a tsz-t Hunya István külön is lebonyolított üzletet: krumpliért 3 mázsa darát adott cserébe. A tsz vezetősége 1960 decemberében Zsíros Mihályt az úgynevezett Üj malom-darái óba helyezte át. Ekkor Hunya István egyedül maradt a Botyánszki-féle darálóban, melyet 1961 márciusában leállítottak. Hunya a tsz-nél más munkakörbe került, 1961. augusztus 2-án azonban áthelyezték az ;dőközben tsz-tulajdonba jutott E-lekes-féle darálóba, Papp József TII. rendű terhelt mellé. Hamarosan itt is megállapodtak: saját jószágaik részére — a szükséghez képest — visznek haza darát, és a már ismert módon létrejött többletet lehetőleg olyan személyeknek 15 évi szabadságvesztésre ítélték a feleséggyíikost A feleséggy tikos Kovács Gábor bűnügyében péntek délután hirdetett ítéletet a fővárosi bíróság. A 34 éves Kovács Gábor rakodómunkás gyakran volít részeg, nemegyszer egész fizetését italra költötte. Amikor már nem tudott másképpen pénzt szerezni, éjszaka megfojtotta alvó feleségét és reggeli magához vette felesége pénzét. A szerencsétlen asszony ruháját, óráját is eladta, s a pénzt ugyancsak italra költötte. A fővárosi bíróság előre kitervelt módon és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettéért 16 évi szabadságvesztésre ítélte Kovács Gábort. (MTI) értékesítik, akik nagyobb tételt vesznek át. Így csökken annak a veszélye, hogy a visszaéléseket felfedezik. A vevők felhajtására Papp József vállalkozott, miután az ellenértékként kapott pénzösz- szeg egyenlő arányban történő megosztásában is megállapodtak. Ilyen előzmények után 1961 márciusától 1962 júniusáig több alkalommal vittek haza darát, mégpedig Hunya 3, Papp 2 mázsát. Megállapodtak Oláh Illés V. rendű terhelttel is, hogy a különböző termény és ü3raíé’es*?jek ára mázsánként 300 torint lesz. Mivel neki nagyobb állatállománya volt, a szükséghez mérten hetenként 2—3 mázsás tételekben- 1861 augusztustól 1962 májusig folyamatosan 60 mázsát szállított el, amiért 18 ezer forintot fizetett ki. Ezen az összegen Papp Jószef és Hunya István „testvériesen” megosztozott. 1961 nyarán Oláh György megállapodott Papp Józseffel, hogy tűzifáért darát kap cserébe, mégpedig mázsánként 300 forintos árban. Ennek megfelelően 20—20 mázsa tűzifát szállított Hunya és Papp lakására, amelyért több tételben 8 mázsa darát szállított el. Ezután 15 mázsa szerszámfára kötöttek megállapodást, amiért 5 mázsa darát kapott Oláh György. Később a fát pénzre akarták átváltani, de csak 1300 forintot kapott Papp József, mert Oláh Györgynek akkor nem volt több pénze. A két „szövetséges” azonban már nem tudott osztozkodni, mert időközben Hunyát előzetes letartóztatásba helyezték. Még több kisebb-nagyobb tételekben eladott dara is súlyosbítja bűncselekményüket. Az együttesen okozott kár összege közel 36 ezer forint Zsíros Mihály II. rendű vádlott 1960 decemberében az Üj malomdarálóhoz került, amely mellett működött a Békés megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat helyi cseretelepe is. Ennek vezetője Tárnyik János IV. rendű terhelt volt. Zsíros Mihály vele is megálmodott és fo'ytatta a visszaéléseket. Ezúttal azonban társával nem a tsz, hanem a vállalat készletét jusóig búzából vagy búzaőrleményből 11 mázsát, 4950 forintban tulajdonítottak el, amit egyenlően elosztottak. Tárnyik János más visszaéléseket is elkövetett, részben a Vörös Október Tsz, részben a vállalat terhére. Ezenkívül szerződéses sertéshízlalással is manipulált, amivel 2 ezer forint illeték, télén haszonhoz jutott. A fentiek alapján a bíróság Hunya Istvánt, Zsíros Mihályt, Papp Józsefet és Tárnyik Jánost társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben elkövetett sikkasztás, Tárnyik Jánost ezenkívül árdrágító üzérkedés, Oláh Illést pedig folytatólagosan elkövetett orgazdaság miatt bűnösnek mondotta ki. Ezért Hunya Istvánt 2 évi szabadságvesztésre, 1200 forint pénzbüntetésre és a közügyek gyakorlásától 3 évi időre szóló eltiltásra, Zsíros Mihályt egy évi és 2 hónapi szabadságvesztésre, továbbá ezer forint pénzbüntetésre, valamint a közügyek gyakorlásától 2 évre szóló eltiltásra, Papp Józsefet egy évi és 6 hónapi szabadságvesztésre, valamint a közügyek gyakorlásától 2 évre szóló eltiltásra, Tárnyik Jánost 8 hónapi szabadságvesztésre, Oláh Illést egy évi szabadságvesztésre és 1000 forint p>énzbüntetésire ítélte. fl társadalmi tufaidom hanyag kezelésével elkövetett bűntett miatt Varga György tsz-elnököt • 8 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 2000 forint pénzbüntetésre, Kovács Ilonát, a tsz könyvelőjét négy esetben elkövetett okirathamisításért 600 forint pénzbüntetésre, Popol Pál raktárost pedig ugyancsak a társadalmi tulajdon hanyag kezelése miatt 2000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ezenkívül előírja a felmerült bűnügyi költségek megtérítését, valamint azt, hogy a bűnösök az okozott kárt a tsz-nek, illetve a Békés megyei Malomipxari és Terményforglami Vállalatnak kötelesek 90 napon belül megtéríteni. Az elítélték enyhítésért fellebbeztek. KISZ Béke Kupa asztalifemsz-verses&Y Ovesházán KtSZ-aiafpszervez/ebek és üzemeik, aszSEGÍT [TäjE L E K futottak a pénzemmel. Nehéznek vélték a kabátomat, s néhány aprósággal súlytalanították. Csák az vígasztal, hogy nem én voltam az egyedüli, akivel csere-berét csináltak. — Ahá, értem, szóval „cserebere fogadom, többet vissza nem adom”-ot játszották. — Majdnem. Ugyanis cserében nem kaptam semmit. De erről a „nem adom”-ról jut eszembe a MÁV esete. Mit szól hozzá, hogy a Békéscsabái MÁV kézilabdaszakosztálya az egyik megyei válogatott női versenyzőt, Ancsin Jutkát nem adja ki a Kötöttnek. Pedig a kislány már fél éve a Kötöttben dolgozik, — A magyarázat? — A nullával egyenlő. Azaz mégsem. Ügy tudomt bosszú. Mit vétett a kislány? — Semmit. A MÁV-nál sportolt, de fél éve a Kötöttben dolgozik, így ott szeretett volna kézilabdázni is. Beadta írásban, hogy nem kíván a MÁV színeiben versenyezni, s kérte, adják ki. — Remélem, a MÁV megkereste és igyekezett rábeszélni, hogy maradjon. — Az igaz. Felkeresték, de hogyan? A bejelentés után négy nappal levélben értesítették, hogy házi fegyelmit indítanak ellene, mert nem jár edzésre, s ezt súlyosbítja összeférhetetlensége. Képzelje el, olyan embert vádolni összeférhetetlenséggel, aki nem is jár edzésre. — Elképesztő. Hiszen ez szabályellenes. — Várjon, még nincs is vége. A fegyelmi tárgyalást valóban megtartották és le is tiltották. A Kötött ezután írásban kérte az átigazolását, hiszen a megyei válogatottnak is szüksége volna rá. Azt hiszi kiadták? talitennsz-csapatai részére vándordíját ajánlott fel. Ezért a díjért KISZ Béke Kupa címen minden évben megküzde- nék a város alapfokú csapatai. A versenyt az Asztalitenisz Szövetség ren- lezi, valószínűleg február első hetében kezdődik, P. B. FIGYELEM! Virágajándék küldhető az ország különböző helységeibe az újonnan megszervezett v'rágkereskedctmi hálózaton keresztül. Szerezzen ismerőseinek örömet és küldjön részükre virágajándékot. Részletes felvilágosítást kérjen a Békéscsabai Kertészeti Vállalat virágüzletében. Cím: Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja 6. sz. 08127 Január 31-ig váltott gépkocsi-nyeremény- betétkönyvvel már a májusi sorsoláson autót nyerhet!