Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-09 / 288. szám
19*2. december 9. 10 Vasárnap SPORTSPORTSPORT Elmaradt mérkőzések — kevés kosár jellemezte a kosárlabda-bajnokság fordulóját BEMUTATJUK Nehéz szóra bírni Nedró Mihályt, a Kétegyházi MEDOSZ Sportkör tagját. Nem azzal van baj, hogy keveset beszél, inkább szabadideje nincs. Nappal tanít, hiszen pedagógus, este pe dig hol itt, hol ott tűnik jel a községben sportügyek intézése közben. Mint fiatal pedagógus, népszerű a községben, nemcsak ötletes kezdeményezéseiért, sportszer ételéért, hanem a magánéletéért, szolid magatartásáért. Rendszeresen látogatja a KISZ-szervezetet. Részt vesz a együttes híre hasportköri vezetésmarosan túl nő a ben és az sem környéken és netúlzás, ha azt álve ismertté válik Útjuk, hogy a megyénkben. Enkétegyházi kézinek eléréséért fálabda-csapat működése az 6 érradozik Nedró deme. A kézilab- Mihály ls> 8 ű6y da-csapat ugyan tervezi, hogy nem ért el még meghonosítja a kimagasló eredkézilabda sportményt, a megyéágat a községben, ben is kevés heezzel is segít a lyen ismerik, fiatalok otthonazonban a fiatal maradásában. * * Nedró Mihály OOQGGOOOOOGOOOOOOOQQOOOOOGQCGOOGOOOOOOOOOOOOQOOO A Gyulai MEDOSZ és a Bcs. Spartakusz játssza a teke Béke—Barátság Kupa döntőjét A Békés megyei Teke Szövetség december 17-én, hétfőn délután fél 6 órakor kibővített ülést tart, amelyen kinokság negyedik helyezettje, a Gyulai Lendület kiesett az Orosházi Spartakusz csapatával szemben. Míg a Békésosztják a díjakat a legjobb eredményt csa^ai MÁV-Bocskai a Békéscsabai Spartakusztól kapott ki, s így a Gyu-A megyei kosárlabda-baj noikság 6. és 7. fordulója csonka volt. Részben az időjárás kedvezőtlen alakulása, részben pedig a Középiskolás Kuipa-mérkőzésefc miatt maradtak eü a mérkőzések. Szarvason, ^Illetve Békésen a tornaterem alakítása miatt maradtak el a mérkőzések, illetve a Békési Vörös Meteor—Bcsatoai Gimnázium mérkőzések pályaválasztói jogát felcserélték és Békéscsabán játszották le. A* lejátszott mérkőzések sportszerű küzdelmeket hoztak, sportszerűtlenség csak a békéscsabai mérkőzésen volt. EREDMÉNYEK: • Nők: Békési Fmsz. Vörös Meteor—Bcsabai Cránrn. 38:22 (24:10). Békéscsaba, vezette: 1 Birkózás [Lapunkban már megírtuk, hogy az Orosházi Spartakusz két kiváló versenyzője, Radics József és Bugyenszky Imre magyar bajnokságot nyert Budapesten. Göröngyös úton jutottak el idáig e versenyzők, de a kemény munka megérte. Az ország egyik legjobb együttese lett az Orosházi Spartakusz,, s i megyénk ez évben legjobb eredményt elérő csapata. Kinek az érdeme ez? Nem egy emberé, s nem is kettőé, hanem egy közösségé. Érdeme dr. Sándor László „állatorvos-edzőnek”, érdeme annak a nyolcvanas létszámú szakosztálynak, amelyben a tehetséges felnőttek — Radics, Farkas, Bugyenszky, Gonda — mellett olyan tehetségeseknek ígérkező ifi-birkózók, mint Fekete, Berta, Mórocz, ülés tanulják az erős emberei sportjának fogásait. Nem titok az, ahogyan elérték ezt az eredményt: közösen, az edző a sportolóval együtt dolgozva harcolták ki az NB I- be jutás, s most céljuk bentmaradni az NB I-ben, s minél több jól képzett versenyzőt nevelni a magyar birkózósportnak. I Röplabda Megfelelő terem hiánya miatt a idén korábban fejeződött be a megyei röp?abda-bajnokság. A korán téliesre fordult időjárás lehetetlenné tette a szabadtéri játékot, s így a röplabdások a játék helyett elméletben tanulják meg a tél folyamán mindazt, amelyet tavasszal majd hasznosíthatnak. Ebben az évben számottevő fejlődést bizonyítanak az eredmények a röplabdasportban is, ami több szakember képzését követeli. Ennek érdekében a Békés megyei Röplabda Szövetség? játékvezető testületé játékvezetői tanfolyamot szervez, amelynek első előadása december 10-én, hétfőn délután 5 órakor lesz a megyei TST röplabda szövetségének helyiségében. T Asztalitenisz Kétségtelen, a teremsportok közül elsősorban az asztalitenisznek van legnagyobb tábora megyénkben. Bár a bajnokság első fordultja vége felé kö-Darabos és Cz. Veres II. A vendégcsapat már az első félidőben biztosította a győzelmet. Kosár dobók: Pataki 14, Szűcs 10, Králik—Csarnai 6—6, Bereczki 2, illetve: Borbély 4, Kerepeczki 14, Zahorán 4. Férfiak: Békési Fmsz. Vörös Meteor—Bcsabai Gimn. 77:53 (18:21). Békéscsaba, vezette : Darabos és Cz. Veres n. A vendégcsapat gyenge kezdés után a második félidőben feljavult, és biztosan szerezte meg a győzelmet a jól játszó helyiek ellen. Kosárdobók: Pocsai I.— Molnár n. 20—20, Domokos 10, Kiss 8, Pocsai n. 4, Molnár I. 6, Veres 9. Szeghalmi Gimn.—Szeghalmi Petőfi 25:19 (11:8). Szeghalom, vezette: Kecskeméti. A helyi rangadót szoros küzzeledik, mégis azt mondhatjuk, most kezdődik az igazi asztalitenisz-idény. Különböző kupaversenyek, házibajnokságok e sportág szinvonalemelkedését szolgálják, s reméljük, hogy végre hosszú idő után megyénk asztaliteniszezői is elérik azt a játékszínvonalat, amely alkalmas arra, hogy részt vegyenek a nemzeti bajnokságokon. Az előjelek szerint az idei megyei bajnokságot hz Orosházi Kinizsi L csapata nyeri, amely részt vesz majd az osztályozom A megyei bajnokság legutóbbi fordulójában is imponáló fölénnyel 13:5 aranyában győzte le a csapat a szarvasiakat, akik között egyedül Sebő nyújtott jó játékot, s három mérkőzést nyert. A másik bajnok-aspiráns Elek, a jó képességű Gyulai Kinizsit győzte le. Az eredményen túl nagy érték az eleki fiatal Szilágyi két győzelme. A többszörös megyei válogatott Hajdú ellen például felpörgetéssel úgy győzött, hogy Hajdú szettet sem tudott nyerni. A bajnokságban az Orosházi Kinizsi után az elekiek, majd- a Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum következik. A további sorrend pedig: Gyulai Kinizsi, Bcs. Typographia, Gyulai Gimnázium, Gyulai Pedagógus, Mezőberény, Vésztő, Orosháza II., Békés. I Vívás Egyre nagyobb közönségsikernek örvend megyénkben a vívás. A néhány évvel ezelőtt még gyér számú közönség előtt lejátszott versenyek színvonala igen alacsony volt. Ma viszont már, ha az országos versenyeken nem is, de a területi versenyeken nagyszerűen helytállnak fiatal vívóink. Emelkedett tehát a színvonal, s ennek megfelelően a közönség is egyre jobban megszereti a vívást. Vasárnap például Gyulán országos férfi tőrvívó-versenyt rendeztek, amelyen nyolc sportkör mintegy félszáz versenyzője vett részt. Sok nívós, színvonalas asszót tapsolhatott meg a közönség. S míg az ifjúságiak versenyében a pálmát a szegedi Csonka vitte el a Békéscsabai Sportiskola versenyzője előtt, a serdülők versenyében Tengeri lett az első Pál előtt (mindkettő Gyulai Sportiskola), harmadik .pedig Virág lett, a Békéscsabai VTSK versenyzője. Az úttöők versenyében Virág II. lett az első, Bállá (Bcs. VTSK), illetve Kovács (Bcs. Sportiskola) előtt. is delem után megérdemelten nyerte a gimnázium csapata. Kosárdobók: Madár 11, Vecsési—Endrődi 6—6, Szik 2, illetve: Bress—Görbéd! 5—5, Kerekes 3, Marik—Balázs—dr. Jakó 2—2. Szeghalmi Gimn.—Szarvasi Technikum 48:30 (16:8). Szeghalom, vezette: dr. Szabó és Zala. A helyi csapat gyengébb kezdés után csak a második félidőben tudta biztosítani a győzelmet. Kosárdobók: Madar 31, Endrődi 6, Szili és Vecsési 4—4, Hollander 2, Szíj jártó, illetve: Jeszensziki 19, Kiszel y 4, Mák 4, Susán 2, Molnár. Szarvasi Fmg. Technikum—Szeghalmi Petőfi 57:30 (28:19). Szeghalom, v.: Zala és dr. Szabó. Mindkét félidőben a nagyobb rutinnal rendelkező vendégek irányították a játékot és biztosan nyerték meg a mérkőzést, bár sok ziccert kihagytak. Kosárdobók: Klenk 22, Papp 12, Sárkány 10, Nyilas 7, Antóni 6, illetve: Kerekes 9, Márki 6, Mihalik— Balázs—Görbedi 4—4, Bress 3. Új sportkör alakult Békéscsabán, a Szlovák Gimnáziumban új sportkör alakult. Az alakuló gyűlésen beszámoltak az elmúlt évben végzett munkáról, arról, hogy az iskola sportolói milyen eredményeket értek el. Házibajnokságot szerveztek, részt vettek a városi sakkbajnokságban, ahol Hl. helyezést értek el, de legjobb eredményről a sportiskolások számolhat- . nak be. Megválasztották a vezetőséget j is. Elnök Gécs Mihály lett. Hidbai az utóbbi időben nem megy a csapatnak, nem és nem, hatszor kaptak ki egymás után. Bánt a dolog; és holnap megint nehéz meccsük lesz a fiúknak, a szomszéd városba menneki dehát mit ér a lelkesedés> ha egyszer nem megy a csapatnak? Még késő este is azon töprengek magányos bolyongásom során s borúsan vágódom be az étterembe, táncolni is lehet, dehát mit érdekel engem az ilyesmi, ha egyszer lelkem a kálváriát járja. Nagyfröccsöt, adom föl a rendeltetést, de nem, inkább fél litert, egy fröccs kevés ekkora bánathoz, dehát mi lehet a balsiker oka? Höl a titok nyitja? — Egy szer csak mered-mered a szemem, hát ez a Borbulya, a csapatkapitány hogyan kerül ide, régen ágyban lenne a helye. —1 Hé, Borbulya, mondom, gyere csak egy percre ide, nem tudod, hogy holnap meccsed van? Khm, értem, játékos-értekezletet tartotok s ez a hölgy a karodon az új szaktanácsadó. Szóval a többiek is itt vannak? Milyen derék fiúk, még késő este is a taktikai megoldásokon töprengenek, hiába, bántja őket a csapat rossz szereplése. Persze, hiszen itt a mellettem lévő asztal az övéké. En a tudatlan szurkoló, nem zavarom őket, de úgy látom, egyesek hiányoznak. — Hé, Borbulya, — kapom el a frakkját, mikor jön vissza a táncból — a többiek hol vannak, mi van elérőknek. Jól dolgozott a teke-szövetség ebben az évben, s a megyei bajnokságon kívül több olyan versenyt szervezett, amely a sportág fejlődését szolgálja. Ilyen verseny a Béke-Barátság Kupa is, amelyben már az elődöntőket. lai MEDOSZ—Orosházi Spartakusz ellen elért győzelmével és a Békéscsabai Spartakusz csapatai* kerültek a kupadöntőbe, amelynek első találkozójára december 9-én, délelőtt 8 órakor kerül sor Békéscsabán, a Bartók Béla úti versenypályán. bulya újra felém evez-, kérdezem tőle: Bobsi tegnap mi voit mz edzésadagotok ? fen Tegnap nem edzettek s válaszol. e* És szerdán? s faggatom. Szerdán igen, de 6 nem-, meg a többiek sem, mert társas vacsora volt a tavalyi kilencedik hely tiszteletére. Bizony, sajnos, 27:0-ás kezdő gólarány után csupán a kilencedik helyre futotta az erőből. Mindenesetre a lényeg, hogy az edzésmódszerekkel sem lehet különösebb baj. Még megiszom egy féttétert, hogy eligazodjam a rejtélyen, alig jutok előbbre, viszont kellemes meglepetés ér. A fiúk áthívnak az asztalukhoz. Borbulya röviden mondja: Tudjuk, hogy sportbarát vagy és a klubszeretet benned hatalmas. Szerényen mosolygok. Borbulya folytatja: Csupán egy százasról van szó, ez a süket Ricsi a drágább konyakból rendelt meg Volt néhány pohártörés is. == Parancsoljatok — segítem ki a csapatot — és most már közös erővel törjük a fejünket, mi az oka a hullámvölgynek? Képtelenség, mikor igazán mindenki megtesz mindent. Es mégis semmi, semmi. Még a záróra után sem tudunk rájönni, hogy miért nem megy a csapatnak?... N. S. J.. is lejátszották. Meglepetés, hogy a baj-Nem megy a csapatnak velük? Ki itt, ki ott van elmondja tájékozottan, a Sirigyá például az unokahúga lakodalmán, Pemete pedig álarcosbálon, de nekik — ne ijedj meg engedélyt adott az edző. rH Helyes, ha engedéllyel vannak távol, akkor jó, de hol az edző? & Nem tudom « feleli Borbulya őszintén de ne haragudj, kötelességem nekem tudni, hol az edző? =* Bocsáss meg, — mentegetőztem — igazad van, hát csak elemezzétek jól a dolgokat, mert különben kiesünk. Mondom-, nem zavarom őket, de azt nem tudom megállni, hogy kicsit oda ne füleljek, most éppen Satyóé a szó, remek hátvéd, csak innia nem szabad, akkor egyszerre lukas lesz a lába. Na, igyunk egy kis citromszörpöt — mondja nevetve és egy féldecis poharat emel a szája elé — ez ám a finom, nem a ciánkáli. Feltétlenül a javulás útján van, lám, már a citromszörpöt is féldecis pohárból iszsza. Változatlanul ő beszél, komolyan, felelősségtudattal. — Halljátok, Ricsi nagyon kikészült, hogy fog ez holnap védeni? Valóban, hogy fog? s követem Satyó te-. kintetének útját, ott fekszik Ricsi az asztal alatt, szalmaszállal birizgálva az egyik női játékos lábát. Onnan gondolom, hogy focista, mert szőke haját hátravetve, lelkesen kiáltozza: *-* Gyerekek! Majd én holnap elfocizok helyettetek is, jó? Meglep az ötlet, de lehetne rajta gondolkozni, alakja jó, a lábai, óh, azok is jók, na de mit szól a szövetség? Ez a jövő titka és tovább hallgatózom, belátom, nem szép dolog, de nyugtalan az én szivem, a gólarányunk 2 a 32-höz! Most éppen az egyik csatár beszél, Janics, aki a kettő közül az egyik gólt rúgta. =h Azzaz za, zazaz hiba, hogyhogy ... zazám — de nem fejezi be, boldogtalanul hanyatlik az asztalra. Szegény fiú, szivén viseli a csapat sorsát, annyira kiborult, hogy szóhoz se jut... Dehát akkor mégis, miért nem megy jól a csapatnak? A szakosztályvezetőben lenne hiba? Dehát nincs is 1szakosztályvezető. A szakosztály más vezetőiben? Nem lehet, csupán egy szakosztályvezető volt, az meg nincs. Az edzések módszere lenne elavult? Jó, hogy Bor-Cserélje ki elavult, régi rádióját Békéscsabán, Tanácsköztársaság útja 19. sz. alatti, Gyulán, Beke sugárút 11. sz. alatti Orosházán, Kossuth L. u. 2. sz. alatti, Szarvason, Szabadság út 42. sz. alatti Rádió és Villamossági szaküzletekben 695,— Ft-tól 5500,— Ft-ig gazdag választékból vásároljon Új vonalú, modern készüléket 73745