Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-31 / 305. szám
Aktuális színházi beszélgetés . egy újságcikk ürügyén Már régen aktuális volt « a „kerckasztal-beszélgetés” a Jókai Színházban. A kiváltó ok aztán egy újságcikk lett, mégpedig a Népszava karácsonyi számában megjelent „Üj színészek — új örömök — új gondok” című, melyben egy fiatal rendezőnő alaposan elmarasztalja á csabai színházat. Olyan vádakkal illett, melyek egy-két éve ugyan nem nélkülöztek a realitást, de ma már telhánytorgatásn k felett — enyhén szólva — elszállt az idő. Érthető, hogyha egy pesti lap — melyben ritkán találkozni a vidéki, még ritkábban a kisebb vidéki színházakról szóló írással — végre „felfedezi” a csabai színházat, és úgy fedezi fel. hogy egyik interjúalanyának közzétett megjegyzései nem fedik a való helyzetet, ez a színház művészei körében lehangolódást, sőt rossz, helytelen következtetéseket szül. Nem is történt másként. És ahogy ez már lenni szokott, hamar kialakult a „kerekasztál-társaság”, és megkezdődött a szenvedélyes, igazságot kereső, bizonyító, ellenérveket sorakoztató vita. Hogy miről beszélgetett Vass Károly főrendező, Székely Tamás, Déry Mária, Győry Emil és Túri András, a társulat legfiatalabb tagja? Erről: K Ö R Ö S T Á J KULTURÁLIS MELLÉKLET Vajnai László. Gondolatok az Időről MI AZ IDŐ? Ritmus-zuhatag. Percre perc, £s napra nap. PÓKHÁLÓ Pókháló a mozdulat. Pókháló a szerelem. Pókháló a lét. Az örökidő óriáspókja Szövi az élet Pókháló szövetét. KÜLÖNÖS KITÉRÉS Bizonyos, hogy a legkisebb hókristály is épp olyan tökéletes mint a legfényesebb csillag, vagy mint a világegyetem, és én azt hiszem hogy a Tér pontosan egyidős az Idő-vei. B. Ű. É. K. i Az Idő ez a csodálatos Öceánjáró hajó (az O-év révjéből) Cj vizekre indul. TÚRI ANDRÁS (azonnal a lényegre tapint, fiatal hevességgel): Mielőtt Békéscsabára jöttem, sokan mondták, hogy akárhová, csak Csabára ne A Fészekben is ez volt a vélemény és ha fent járok, most is azt kérdik tőlem: „Na, milyen e hely? Kellett neked ...” Hiába mondom, hogy nincs igazuk. mégis állítják, hogy nem komoly hely Békéscsaba, ott nem lehet színházat csinálni. SZÉKELY TAMAS (közbevág, most már övé a szó): Sokan úgy vannak vele, ha jót nem tudnák mondani, hát mondanak rosszat. Az a döntő, hogy mit válaszolunk az ilyen véflményekre. DÉRY MARIA: És hogy ki mondja! TÚRI ANDRÁS: És — miért mondja?! SZÉKELY TAMÄS: EL mandom spontán érzéseimet a Népszavában közölt cikk rólunk szóló részéről, ha megengeditek— Tizenhét éve vagyok a pályán, lassan az idősebbekhez számítok. A mai fiataloknak, akik kikerülnek a főiskoláról, csodálatos szerencséjük van. Olyan lehetőségeket kapnak, mint soha régen. Irigykedjünk ezért? Szó sincs róla. De gyerekek, mi idősebbek nagyon végigjártuk az iskolát. Tíz-tizenöt év után kaptunk olyan szerepeket, mint ti, fiatalok a főiskola után, azonnal! Más... Az említett cikkben Bencze Zsuzsa veszprémi rendező azt mondja, hogy Békéscsaba afféle „büntető-hely”. Állítom, hogy azok a fiatal színészek akik idejöttek, nem büntetésből lettek a színházunk tagjai Ideje volna véget vetni az ilyen ,,büntető-hely”-íéle megfogalmazásoknak. TÚRI ANDRÁS (vidám fiú, most is az): Talán én is, csak azért... (Letorkolják. Tavaly érettségizett ...) SZÉKELY TAMÄS (rágyújt, elgondolkozik): A cikk nem mondja ki, de nyilvánvaló, hogy tehetséges, fiatal művésztársunkról, Győry Emilről állítja azt, hogy „a végső elkeseredés határán van.” Ez megdöbbentő, hiszen hány komoly, nagy feladatot kapott! (Győry felé fordul) Nem is lenne igazad, ha elkeseredésről beszélnék Egyetértünk, Emil? GYŐRY EMIL (nagyon halkan, mélyről): Részben. Nemcsak a szerepeken múlik, azon, hogy kapunk-e vagy nem. Én kaptam, örültem. Más volt az én keserűségem, mert volt. Egy évvel ezelőtt beszéltem erről Pesten a végzett főiskolások értekezletén. Bencze Zsuzsa altikor hallotta tőlem. Ha erre a Népszavaankétra én is felutazhatok (beteg voltam), nem nyilatkozhatott volna így a mostani csabai színházról. SZÉKELY TAMÁS: Ha már itt tartunk. mondok még valamit. Tény, hogy a főiskoláról jött fiataloknak még pedagógus-rendező kellene. Jogos az igényük: foglalkozzanak velük. De vidéken ez nehezen megy. Annak a rendezőnek, aki képes erre, kevés az ideje. Valahol itt kell keresni a vidékre kerülő fiatalok problémáinak egyik lényeges vonását. DÉRY MÁRIA (mondhatni más területre csap át, de ebben a beszélgetésben minden érdekes és fontos): Négy éve vagyok tagja a csabai színháznak és négy év óta nem értem: miért van az, hogy az évadnyitó társulati ülésekéin rettenetes optimizmussal beszéltünk a terveinkről, az évadok végén pedig rendre megállapítottuk, hogy nem sok sikerült. Hogy most mi lesz a helyzet, nem tudom, de valami más kezd kialakulni azt érzem. És még egy: sok volt itt a „klikk”. SZÉKELY TAMÁS (kiegészíti): És a tervszerű tlenség... VASS KÁROLY (még tovább fűzi a gondolatmenetet): Azért volt tervszerűt. lenség, mert klikkezés volt. Mindenki a maga pecsenyéjét akarta sütögetni. (Nagy igazság. Egy pillanatig csend. A nagy igazságok kimondása utáni csend ül közénk egy percre.) DÉRY MÁRIA (felélénkül): Az ember megcsinál valamit, egy figurát, úgy érzi jál, tapsokat kap, gratulációkat és ezzel vége. Nem értem, hogy az országos sajtó miért kezeli olyan mostohán a vidéki színházakat? Több oldalú kritikára lenne szükségünk. eimé.. lyült bírálatokra. Emlékszem. a Majd az utánpótlás premierjén azt hittük megtörik a jég. Többen lejöttek Budapestről és a végén egy sor sem jelent meg rólunk. GYŐRY EMIL (kissé vivődik, de aztán kimondja): Mari nagyon jól látja! Akárcsak a Népszavacilck'ben Dávid Kiss Ferenc, pécsi kollégánk. Én sem értek egyet azzal, ahogyan az országos sajtó a vidéki színjátszást kezeli. Megmondom • őszintén: hónapokon át őrlődtem: eljöttem ide Csabára, és a végén eltemetem magam. Mert itt nem kap a színész országos nyilvánosságot SZÉKELY TAMÄS: Fiatalos türelmetlenség, de igazad van. Jó a taps, de az is jó, ha máshol is halla_ nak rólunk és a szakma is jobban megismer bennünket. Ez nem hiúság. Ez becsvágy. Így van? GYŐRY EMIL: Pontosan. VASS KÁROLY: A televízió három idei bemutatónk után érdeklődik. A helyzet az, ha színvonalasat produkálunk, biztosan közvetítenek. DÉRY MÄRIA: Ez viszont nemcsak a televízión, hanem rajtunk is múlik. SZÉKELY TAMÁS (most ő indít el egy másik gondolatot): Tisztelet a kivételnek, de jó néhány fiatal színésszel szemben színházetikai kifogásom van. Néhányukból bántó módon hiányzik a szinháztisztelet, — hogy is fejezhetném ki magam legjobban? — igen, az, hogy a színházat a művészet templomának tekint’sék. GYŐRY EMIL: Van aki ilyen, van aki nem. SZÉKELY TAMAS: Tudjátok, a „világmegváltó” póz nekem nem tetszik. Sok fiatal művész hajlamos kinyilatkoztatásokra a művészetről, de a voksot még nem tette le. Az ilyesmi bántó az idősebb művészek számára. VASS KÁROLY (e kis kitérő után a főrendező szól közbe): Visszakanyarodnék egy előbb tárgyalt problémához. Állítom, hogy egy színházról a kialakult vélemény abból is adódik, hogy annak a színháznak a tagjai mit mondanak saját társulatukról. De valahol az is igaz, hogy az ilyen véleménynek, mint ami az említett cikkben a csabai színházról megfogalmazódott (ha az már nem is igaz és jelen esetben nem több könnyelmű kijelentésnél) — valami alapja csak van vagy volt. Ezt a színházat nyolc éven át szinte minden évben más igazgatta. Más volt a főrendező, mások a rendezők. A társulat kéthárom alkalommal majdnem teljesen kicserélődött. Ha a kialakult rossz véleményt jóra akarjuk váltani, nagyon sokat kell dolgoznunk érte. Ott van a miskolci színház, tudjátok mi volt. Hasonlóképpen emlegették, mint a mi színházunkat öt éve azonban egy igazgatója van, a vezető színészek a helyükön maradtak, senki nem akar elmenni. Ahol ez így van, ott komoly bej már nem lehet. Tervszerűség, szervezettség! Igen, itt kezdődik a színház igényes munkája. Valamikor úgy dolgozott ez a társulat, hogy két hétre előre sem tudta, hogy ld, mit fog csinálni. A szakma rossz véleménye ebből is táplálkozott Tudták ezt. Most három hónapja dolgozunk ebben az összetételben. Befelé már le tudjuk mérni a változásokat, de országos véleményváltozást három hónap után nem várhatunk. Talán egy évad után. Azok viszont, akik elkerültek innen> akiktől megváltunk még mindig előszeretettel terjesztik a rossz híreket, hiszen má mást várhatnánk tőlük? Ugyanakkor elszomorító, hogy egy egészen fiatal rendező felelőtlen véleményt mond egy másik színházról. Olyan színházról, amelynek egyetlen produk-' cióját soha nem látta. Még elszomorítóbb, hogy a cikk írója, aki ezt a beszélgetést rögzítette, ezeket a súlyos kijelentéseket: („Békéscsabával azonban mint közismert, évek óta rendkívüli bajok vannak — s mégis letett az iskola oda fiatalt, aki érthető módon a végső elkeseredés határán van. Szinte intézményesítették itt az elégedetlenséget azzal, hogy nem hivatalosan, de csakugyan, mintegy „büntető-helyül" jelölték ki ezért-azért, méltán megrótt színészek számára. Hogyan fejlődjék ilyen légkörben egy fiatal?”) — arra illetékes helyen nem ellenőrizte. Mindent összevetve, valóban jobb színházat kell csinálnunk, mint az elmúlt időszakban. Sok színháznál dolgoztam már és tudom: ha közöny, ellenszenv nyilvánul is meg egyik vagy másik színházzal szemben itt vagy ott, a jót, az igényes produkciókat, kiugró alakításokat nem lehet a végtelenségig letagadni. GYŐRY EMIL (szokatlan hévvel): — Ez az én bizou dalmam is. Tavaly. amikor még átmeneti állapot volt ebben a színházban, nem volt helyén a művészi vezetés, mást se hallottam, csak azt, hogy innen el kell menni. Ez akkor valóban elkeserített Több idősebb kollégától nem biztatást hanem sokkal rosszabbat kaptam. Nem akarjuk mi megváltani a világot olyan értelemben, ahogy ők gondolják. És higgyétek el: a *hiva tápszerét etet, amit érzék, nem a főiskolád tankönyvekből tanultam. VASS KAROLY: Nem árt, ha erről a „világmegváltásról” csevegünk egy kicsit Én ezt nem rovom fel a fiataloknak. Ez az akarat, ez a szándék nemes, szép. A kérdés: szerez-e erre később alapot? Sajnos a főiskolai oktatás hibája, hogy a nagy ambícióhoz kevés felelősségérzetet nevel az ifjú művészekbe. A fiatalok úgy kerülnek ki a gyakorlati életbe — akár Békéscsabára, akár a Nemzeti Színházhoz —, hogy ésszel, értelemmel tudják: nekik még sokat kell tanulni, de érzelmileg egészen más telítettségűek és általában ez irányítja őket. Lelkesek, ambiciózusak, de nem állnak még eléggé biztosan a lábukon. Még egyszerűbben; nem kiforrott emberek és nincs teljesen kiforrott világszemléletük sem. Csábít, hogy a fiatal szovjet írónemzedékhez hasonlítsam őket, csak Jevtusenko és társai sokkal biztosabban és határozottabban igazodnak el az életben. * SZÉKELY TAMÄS: Tökéletesen egyet értek veled. (Már két órája tart a vita, a gondolatcsere. A főrendező újra a kiváltó okra tér): Arról kezdtünk beszélgetni, hogy mit írt rólunk a Népszava. Valljuk, hogy a fiatal veszprémi rendezőnő megnyilatkozása nagyon helytelen és ma már alap nélküli. Azt is valljuk azonban. hogy sóikkal jobban kell dolgoznunk. Az idén még nem lesz sok „nagy”- előadás, de gyenge egy sem lesz, ezt ld merem jelenteni. Rendezőink, színészeink felkészültsége jó, s meg akarunk alapozni egy biztos, szervezett munkamenetet, hogy minden energiánkat a jó színház megteremtésére fordíthassuk. És csinálunk egy-két olyan produkciót, amelyre oda kell, hogy figyeljen a szakma és az országos sajtó is, ha akarja, ha nem. VALAMENNYIEN: Ebben egyetértünk. • A főrendező szaval után felbomlott az asztaltársaság, de' a vélemények hadakozása a „hogyan legyen még jobb a színház?” körül tovább folytatódik. Feltétlenül így a jó, így formálódnak igazabb alkotások a színház különös, felemelő világában. Sasé Ervin Ezüst György: Festő az utcán (olaj)