Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-22 / 299. szám

1968. december 22. 5 Szombat » » wYunanu Kenyér és rózsák Izgalmas és ugyanakkor lírai szépségű jelenetekben bővelkedő szovjet filmet játszik december 21—23-ig a kevermesi Nemzeti mo­zi. A film a szűzföldek feltárására induló fiatalok életéről hétköz­napjairól szól. Érdekes régészet! leletek Dévaványa és Endrőd határában Mexőmegyeri kaleidoszkóp — Angyali üdvözlet helyett — A Dévaványa határában elterülő Simaszigeten a Körös és Tisza kul. túra közti történelmi időszakból való kőkori falu maradványát tár­ták fel a régészek. Az ásatásokból előkerült egy 6000 évvel ezelőtti ház alapja, amelyből 15 kőbalta, cserépedényeik, halászfelszerelés, nagy halpikkelyek és sok pernye kerültek elő: A nagy halászháló kerete teljesen megmaradt, mint­ha csak nemrég rakta volna le egykori gazdája. Érdekes régészeti leletekre buk_ kantak útépítés közben az End­rőd melletti Simai-határban is. Szegény agglegények A brazíliai kormány rendeletet adott ki, mely szerint nemcsak az életet, de a halált is megnehezítik a szegény agglegények számára: az agglegények termelési költségeit a kétszeresére emelték. műsora December 22-én este 7 órakor: TŰZIJÁTÉK Petőfi- és szelvénybérlet. December 22-én este 19.30-kor Béké­sen: HAMLETNEK NINCS IGAZA Ezen a vidéken — dr. Bereczki Imre dévaványai muzeológus sze­rint — a török világban elpusztult település állt egykor, melynek az a nevezetessége, hogy az egyedüli templom nélküli falu volt a Ti­szántúlon. A hajdani településből épen maradt tűzhely, sok vaskés, állati csontok, őz és szarvas aggan­­csok, másfél literes bronz serpe­nyők, egy hosszú, keskeny zsák­szerű, nagy cserépedény került elő. Rátaláltak egy kaszára is, amely ugyanolyan makkos felerősítésű, mint a mai, de sokkal erősebb, vastagabb a pengéje, s a követkéz, tetés szerint valószínűleg rövidebb volt a nyele. Ez utóbbi leleteket az Országos Mezőgazdasági Múze­umban helyezik el. Minden városnak, falunak, min­den lakott helynek van „egyéni­sége”. A Békéscsaba oldalában meghúzódó Mezőmegyer egyéni vonása, hogy faluszerű is, nyara­lóhelyszerű is, alföldi is, meg azokkal a kanyargó utcáival ki­csit dunántúli is. Egy bizonyos; számomra mindenképpen kedves, akár napsugaras nyári orcáját, akár hósipkás ábrázatát mutatja. Amikor ott jártam, porhóval hin­tett házacskáival,, útjaival, fáival, bokraival cukrászati remekként hatott. Micsoda felséges érzés, felnőtt létemre gyermeki kíván­csisággal bekukkantani a cukro­zott tetejű házacskák közé és meg­tudni néhány komoly meg kedves apróságot. A mezőmegyerieknek szinte — divatos kifejezéssel élve — „hoby”-jukká vált az, hogy lehe­tőleg nem szorulnak másokra, amit csak lehet, a maguk erejéből teremtenek elő, csinálnak meg. Most például két belterületi ut­cát, a Dózsát és a Széchenyit asz­faltozták. A Hidasháti Állami Gazdaság szívességből adott nekik úthengert, a Béke Termelőszövet­kezet (Mezőmegyer és a Béke Tsz egy és ugyanaz) erőgépekkel állt csatasorba. Székelyhídi János útőr irányította az egész társadalmi munkát, ugyancsak társadalmi munkában. Az összefogással nyer­tek kétszázezer forintot, afnit egyébként csak nagysokára taka­rítottak volna meg útépítésre. A siker annyira a megyeriak „fejé­be szállt”, hogy már az új tele­püléshez vezető Üj utcát is köve­zik, természetesen társadalmi munkában! Mellékesen írom ide — noha nem mellékes —, hogy a községi tanács — nagyon okos, hasznos, kedves gesztussal — Emlékköny­vet nyitott, amelyben mindazok­nak a nevét megörökítik, akik bármilyen területen és tekintet­ben a község javára társadalmi munkát végeznek, önzetlenül te­vékenykednek. Volt idő, amikor egy héten tíz nap sem lett volna elegendő arra, hogy minden előadást, rendez­vényt, ankétot, azok időpontjának összeütközése nélkül bonyolíthas­sanak le. Rendezett és előadott a művelődési otthon, a KISZ, a nő­tanács, a Vöröskereszt, a TIT, a tűzoltó egyesület, az iskola; min­den és mindenki, de anélkül, hogy tudott volna a másikéról. A Lakos­ság kapkodhatta a fejét, hogy ho­­vás is menjen, a nagy kapkodás­ban aztán sehová sem jutott. Most is rendeznek, előadnak a felsorolt szervek, de már semmi baj! Kul­turális ütemtervet dolgoztak ki közösen, melyben ügyesen egybe­­hangolták a programokat. Ugye, milyen egyszerű? Hallom, hogy az iskolán kívüli oktatás: az ezüstkalászos tanfo­lyam, a tsz-akadémia, a dolgozók iskolája lendületesen folyik, de azt is hallottam, hogy még len­dületesebben folyna, ha nem fé­kemé a nagy helyiséghiány! A jelenlegi rendes iskolát vágóhídból alakították át. Toldoznak, toldoz­nak, de a felszabadulás óta egyetlen tanterem sem ju­tott Mezőmegyemek művelő­désügyi minisztériumi beru­házásból. Toldalék épületre kaptak ugyan ígéretet a me­gyei művelődésügyi osztálytól. Ez esetben is örömmel állnának Helyt önkéntességben. Két tante­remről van szó, melynek anyag­­költsége 180 ezer forint. A többit a Béke Tsz építőbrigádja és a la­kosság már elintézné ingyen és bérmentve, társadalmi munkában, hogy ez náluk már ősi szokás. o Van a termelőszövetkezetnek egy brigádja. Egyszerűen csak „2-es brigád” a neve. Nevezetessé-.VWWVyVWANWV DECEMBER 22. Békési Bástya: Hófehérke és a 7 tör­pe. Békéscsabai Brigád: Senki nem tud semmit. Békéscsabai Szabadság: Csudapest. Békéscsabai Terv: Neves­sünk. Gyulai Erkel: Én és a nagy­apám. Gyulai Petőfi: A földről Jött ember. Mczökovácsházi Vörös Októ­ber: A mi édesanyánk. Orosházi Bé­ke: Monte Christo grófja I., II. Oros­házi Partizán: Monte Christo grófja I., II. rész. Sarkadi Petőfi: Revüparadé. Szarvasi Táncsics: Utak és gondok. Szeghalmi Ady: Gerolstein! kaland. Gyomai Szabadság: Malachias csodája. Félénken léptem be az ajtón. Halkan rebegtem el nevemet, azaz, hogy csak rebegtem volna, mert a hangzavarban, ami megcsapott, nem láttam szükségesnek ezt a formaságot. A bodoro­dó cigarettafüsttől alig lehetett látni az elnök­séget. Ordítozó, gesztiku­láló emberek elöl, hátul... A harsány ovációval fo­gadott beszámoló éppen véget ért. ' Elsőnek a donkihote­­vékonyságú Kapucin szaktárs szólt hozzá a referátumhoz. — Tisztelt gyülekezet! Engem mélységesen megrendített Kukucs szaktárs vitaindító be­számolója — kezdte, mi­közben vitustáncot járt ádámcsutkája. — Végre eljött ez a nap is, amikor szóba kerülhetett a Sajt­lyukasztó Vállalat égető klub-gondjának felszá­molása. Régóta várunk már erre az ünnepélyes percre. Egyetértek Ku­kucs szaktárssal, szere­tett szakszervezeti titká­runkkal: igenis klubra van szükségünk!!! Mert mi kicsi vállalat va-OClubősdi gyünk, nekünk nem jár? Nem úgy van az... A következő hozzászó­lónak a köpcös kis Zaho­­rán jelentkezett a bérel­számolóból, Szónoki pá­tosszal adta elő mondó­­káját: — Mindenkinek van már klubja kérem szépen csak nekünk nincs — fu­­volázta kiveresedni ké­szülő füllel. — Mert néz­zük csak meg példának okáért a világvégi fCa.fi­­c abogár Tsz klubját! Ugye micsoda kombinát! Emeletes klubjuk van kérem szépen. Igaz, hogy csak 8 forintot fizetnek egy munkaegységre, de ez smafu. Klub az van, az a lényeg. A sógorom mondta valamelyik nap, mikor bent járt nálunk, hogy micsoda élet van ott. Most már nem kell otthon'm.. Nem tudta befejezni nagasröptű eszmefutta­tását, mindörökre ho­mályban maradt, hogy mit nem kell otthon mű vélni, mert közbedörren Kukucs szaktárs bosszú sa, — Ne térjünk el a tárgytól szaktársak! — Nekem az a meglá­tásom — szóit mély meg­győződéssel és pince­hanggal a harcsa bajuszú Filcz bácsi, a köztiszte­letben álló portás —, hogy ennyit megérdem lünk a demokráciától. Hr a Fagyöngygyűjtő Válla­lat, meg a Zab-hegyezc Vállalat megérdemli miért ne érdemelnénk meg mi is egy kicsike kis klubot. Csak két kis szoba kéne. Mert ugye, tizenöten elférünk ben­ne. Egy kis vita, egy kis ulti, egy kis fröccs. olyan családiasán lehet­ne élni. Támogatom a felsőbb szervekhez cím­zett kérést — fejezte be gyors leüléssel élete el­tí A dörgő taps máj• szétvetette a falakat! köz-^Hemény számi­adon nyilatkozatát A hátsó sorból valaki bátortalanul nyújtotta fel a kezét. Azonnal megkapta a szót. — És... és, ha elutasít­ók a kérésünket? — re­megte hálálraváltan, el­lenséges pillantások ke­reszttüzében. — Akkor mit csinálunk? Általános felháboro­­íás követte nyekergését. — Ki vele! Opportu­nista! Méghogy ilyet! Manapság, amikor min­dennap klubot avatnak. Pont itt ne kapjunk? Hát hol vitassuk meg ■ sajtlyukasztás új tech­­lológiai kérdéseit, mi??? Csak nem a pártirodán vagy a műhelyben! Mit képzel ez? Még ilyet. Amit szabad a tojásfes­tő ktsz-nek, nekünk nem? Csak akkor bátorkod­tam közbeszólni, ami­kor már lecsendesedtek . kedélyek. — De hát elvtársak, nkább lakás kellene... Kidobtak, hogy a lá­­•am sem érte a földet! * Ekkor ébredtem fel. Lkuu, ultain az ágyról. Falla« Róbert ge — jó munkája mellett — az, hogy kint működik a szövetkezet isten háta mögötti részén, kilomé­terekre a kultúrát jelentő község­től. Tagjai azzal a kéréssel for­dultak a tanácshoz, hogy adjon nekik kölcsön egy televíziót. A tanyaközpontban, ahol összejön­nek, 100 személyes, villanyvilágí­­tásos kultúrtermük van, oda kell a készülék. Meg is kapták. — Aztán, mikor kell visszaadni­uk — kérdem szorongva a dolog elmondój át, a mindenütt jelen­lévő, kedélyes Szatmári Lajos vb-titkárt. — Nem azért kapták kölcsön, hogy visszaadják — hallatszik a meglepő, de igen jóleső és meg­nyugtató válasz. Hallom, hogy a légó-oktatás igen népszerű. Négy helyen is tartják, de minden alkalommal zsúfoltak az előadótermek. Távoli tanyákról is bejönnek az előadók meghallgatásira. Az olvasó azt gondolja, hogy biztosan azért, mert a megyeriek háborútól tar­tanak. Ök azonban így fogják fel a dolgot: — Járjunk csak mi rend­szeresen légóra még néhány évti­zedig, aztán meg már úgyis feles­leges lesz az egész. Búcsűzásképpen bekukkantot­tam az annyi mindenfélére alkal­mas művelődési otthonba, mely­ben ez alkalommal sem tanítás, sem kultúrműsor, sem mozielő­adás nem volt, hanem a Béke Tsz tartott üzemegységenként, brigá­donként összehívott küldöttgyű­lést. Egyetlen napirend szerepelt csak; az őszi betakarítási munkák eredményeinek értékelése. Ott voltak a nagyszámú küldöttségen kívüj a párttól, a járási tanács mezőgazdasági osztályától, aztán a községi tanácstól és természete­sen a szövetkezet vezetősége is. öröm volt hallgatni, ahogy so­rolták: — A betakarítási munká­kat elvégeztük, az őszi vetést már november másodikén befejeztük, a fej trágyázás is , megtörtént, a kongresszusi vállalásokat határidő előtt három nappal teljesítettük. Kiváló munkájáért dicséret illeti Fekete Gergely sertésgondozót, a 11 malacos átlagfialtatásért, a kertészetben Sarkadi Ferenc és brigádja dolgozott jól, az aszály ellenére is! Kukoricatermesztés­ben is kiválóak az eredmények... Szinte már félelmetes, hogy ennyire minden jól megy náluk. Szinte „jólesne” egy icipici hibát, hiányosságot is hallanom. Ügy látszik, gondolatolvasók, mert már mondják, panaszolják: — Baj van a hibrid kukoricával. Kint a me­rőn hever kupacban. Dézsmálják a négylábú s a .kétlábú” vadak egyaránt. Aztán miért? Ej! A Béke Tsz megint hi­bátlan! Kiderül, hogy a Hidashá­ti Állami Gazdaság hibrid-üzeme nem győzi a termés befogadását... Kár — de egyben jó is, hogy így ü árasztották vele. Már messze járok a falutól, mi­kor visszatekintek rá. „Porcúk­­ros”, havas állapotában olyan bé­­kességes, karácsonyias. Nem va­lamiféle „égi kegyből”, hanem la­kóinak zengő életkedvéből, mun­kaszeretetéből olyan kedves, szép, ’sillogó... Huszár Rezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom