Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-22 / 299. szám
1968. december 22. 5 Szombat » » wYunanu Kenyér és rózsák Izgalmas és ugyanakkor lírai szépségű jelenetekben bővelkedő szovjet filmet játszik december 21—23-ig a kevermesi Nemzeti mozi. A film a szűzföldek feltárására induló fiatalok életéről hétköznapjairól szól. Érdekes régészet! leletek Dévaványa és Endrőd határában Mexőmegyeri kaleidoszkóp — Angyali üdvözlet helyett — A Dévaványa határában elterülő Simaszigeten a Körös és Tisza kul. túra közti történelmi időszakból való kőkori falu maradványát tárták fel a régészek. Az ásatásokból előkerült egy 6000 évvel ezelőtti ház alapja, amelyből 15 kőbalta, cserépedényeik, halászfelszerelés, nagy halpikkelyek és sok pernye kerültek elő: A nagy halászháló kerete teljesen megmaradt, mintha csak nemrég rakta volna le egykori gazdája. Érdekes régészeti leletekre buk_ kantak útépítés közben az Endrőd melletti Simai-határban is. Szegény agglegények A brazíliai kormány rendeletet adott ki, mely szerint nemcsak az életet, de a halált is megnehezítik a szegény agglegények számára: az agglegények termelési költségeit a kétszeresére emelték. műsora December 22-én este 7 órakor: TŰZIJÁTÉK Petőfi- és szelvénybérlet. December 22-én este 19.30-kor Békésen: HAMLETNEK NINCS IGAZA Ezen a vidéken — dr. Bereczki Imre dévaványai muzeológus szerint — a török világban elpusztult település állt egykor, melynek az a nevezetessége, hogy az egyedüli templom nélküli falu volt a Tiszántúlon. A hajdani településből épen maradt tűzhely, sok vaskés, állati csontok, őz és szarvas aggancsok, másfél literes bronz serpenyők, egy hosszú, keskeny zsákszerű, nagy cserépedény került elő. Rátaláltak egy kaszára is, amely ugyanolyan makkos felerősítésű, mint a mai, de sokkal erősebb, vastagabb a pengéje, s a követkéz, tetés szerint valószínűleg rövidebb volt a nyele. Ez utóbbi leleteket az Országos Mezőgazdasági Múzeumban helyezik el. Minden városnak, falunak, minden lakott helynek van „egyénisége”. A Békéscsaba oldalában meghúzódó Mezőmegyer egyéni vonása, hogy faluszerű is, nyaralóhelyszerű is, alföldi is, meg azokkal a kanyargó utcáival kicsit dunántúli is. Egy bizonyos; számomra mindenképpen kedves, akár napsugaras nyári orcáját, akár hósipkás ábrázatát mutatja. Amikor ott jártam, porhóval hintett házacskáival,, útjaival, fáival, bokraival cukrászati remekként hatott. Micsoda felséges érzés, felnőtt létemre gyermeki kíváncsisággal bekukkantani a cukrozott tetejű házacskák közé és megtudni néhány komoly meg kedves apróságot. A mezőmegyerieknek szinte — divatos kifejezéssel élve — „hoby”-jukká vált az, hogy lehetőleg nem szorulnak másokra, amit csak lehet, a maguk erejéből teremtenek elő, csinálnak meg. Most például két belterületi utcát, a Dózsát és a Széchenyit aszfaltozták. A Hidasháti Állami Gazdaság szívességből adott nekik úthengert, a Béke Termelőszövetkezet (Mezőmegyer és a Béke Tsz egy és ugyanaz) erőgépekkel állt csatasorba. Székelyhídi János útőr irányította az egész társadalmi munkát, ugyancsak társadalmi munkában. Az összefogással nyertek kétszázezer forintot, afnit egyébként csak nagysokára takarítottak volna meg útépítésre. A siker annyira a megyeriak „fejébe szállt”, hogy már az új településhez vezető Üj utcát is kövezik, természetesen társadalmi munkában! Mellékesen írom ide — noha nem mellékes —, hogy a községi tanács — nagyon okos, hasznos, kedves gesztussal — Emlékkönyvet nyitott, amelyben mindazoknak a nevét megörökítik, akik bármilyen területen és tekintetben a község javára társadalmi munkát végeznek, önzetlenül tevékenykednek. Volt idő, amikor egy héten tíz nap sem lett volna elegendő arra, hogy minden előadást, rendezvényt, ankétot, azok időpontjának összeütközése nélkül bonyolíthassanak le. Rendezett és előadott a művelődési otthon, a KISZ, a nőtanács, a Vöröskereszt, a TIT, a tűzoltó egyesület, az iskola; minden és mindenki, de anélkül, hogy tudott volna a másikéról. A Lakosság kapkodhatta a fejét, hogy hovás is menjen, a nagy kapkodásban aztán sehová sem jutott. Most is rendeznek, előadnak a felsorolt szervek, de már semmi baj! Kulturális ütemtervet dolgoztak ki közösen, melyben ügyesen egybehangolták a programokat. Ugye, milyen egyszerű? Hallom, hogy az iskolán kívüli oktatás: az ezüstkalászos tanfolyam, a tsz-akadémia, a dolgozók iskolája lendületesen folyik, de azt is hallottam, hogy még lendületesebben folyna, ha nem fékemé a nagy helyiséghiány! A jelenlegi rendes iskolát vágóhídból alakították át. Toldoznak, toldoznak, de a felszabadulás óta egyetlen tanterem sem jutott Mezőmegyemek művelődésügyi minisztériumi beruházásból. Toldalék épületre kaptak ugyan ígéretet a megyei művelődésügyi osztálytól. Ez esetben is örömmel állnának Helyt önkéntességben. Két tanteremről van szó, melynek anyagköltsége 180 ezer forint. A többit a Béke Tsz építőbrigádja és a lakosság már elintézné ingyen és bérmentve, társadalmi munkában, hogy ez náluk már ősi szokás. o Van a termelőszövetkezetnek egy brigádja. Egyszerűen csak „2-es brigád” a neve. Nevezetessé-.VWWVyVWANWV DECEMBER 22. Békési Bástya: Hófehérke és a 7 törpe. Békéscsabai Brigád: Senki nem tud semmit. Békéscsabai Szabadság: Csudapest. Békéscsabai Terv: Nevessünk. Gyulai Erkel: Én és a nagyapám. Gyulai Petőfi: A földről Jött ember. Mczökovácsházi Vörös Október: A mi édesanyánk. Orosházi Béke: Monte Christo grófja I., II. Orosházi Partizán: Monte Christo grófja I., II. rész. Sarkadi Petőfi: Revüparadé. Szarvasi Táncsics: Utak és gondok. Szeghalmi Ady: Gerolstein! kaland. Gyomai Szabadság: Malachias csodája. Félénken léptem be az ajtón. Halkan rebegtem el nevemet, azaz, hogy csak rebegtem volna, mert a hangzavarban, ami megcsapott, nem láttam szükségesnek ezt a formaságot. A bodorodó cigarettafüsttől alig lehetett látni az elnökséget. Ordítozó, gesztikuláló emberek elöl, hátul... A harsány ovációval fogadott beszámoló éppen véget ért. ' Elsőnek a donkihotevékonyságú Kapucin szaktárs szólt hozzá a referátumhoz. — Tisztelt gyülekezet! Engem mélységesen megrendített Kukucs szaktárs vitaindító beszámolója — kezdte, miközben vitustáncot járt ádámcsutkája. — Végre eljött ez a nap is, amikor szóba kerülhetett a Sajtlyukasztó Vállalat égető klub-gondjának felszámolása. Régóta várunk már erre az ünnepélyes percre. Egyetértek Kukucs szaktárssal, szeretett szakszervezeti titkárunkkal: igenis klubra van szükségünk!!! Mert mi kicsi vállalat va-OClubősdi gyünk, nekünk nem jár? Nem úgy van az... A következő hozzászólónak a köpcös kis Zahorán jelentkezett a bérelszámolóból, Szónoki pátosszal adta elő mondókáját: — Mindenkinek van már klubja kérem szépen csak nekünk nincs — fuvolázta kiveresedni készülő füllel. — Mert nézzük csak meg példának okáért a világvégi fCa.fic abogár Tsz klubját! Ugye micsoda kombinát! Emeletes klubjuk van kérem szépen. Igaz, hogy csak 8 forintot fizetnek egy munkaegységre, de ez smafu. Klub az van, az a lényeg. A sógorom mondta valamelyik nap, mikor bent járt nálunk, hogy micsoda élet van ott. Most már nem kell otthon'm.. Nem tudta befejezni nagasröptű eszmefuttatását, mindörökre homályban maradt, hogy mit nem kell otthon mű vélni, mert közbedörren Kukucs szaktárs bosszú sa, — Ne térjünk el a tárgytól szaktársak! — Nekem az a meglátásom — szóit mély meggyőződéssel és pincehanggal a harcsa bajuszú Filcz bácsi, a köztiszteletben álló portás —, hogy ennyit megérdem lünk a demokráciától. Hr a Fagyöngygyűjtő Vállalat, meg a Zab-hegyezc Vállalat megérdemli miért ne érdemelnénk meg mi is egy kicsike kis klubot. Csak két kis szoba kéne. Mert ugye, tizenöten elférünk benne. Egy kis vita, egy kis ulti, egy kis fröccs. olyan családiasán lehetne élni. Támogatom a felsőbb szervekhez címzett kérést — fejezte be gyors leüléssel élete eltí A dörgő taps máj• szétvetette a falakat! köz-^Hemény számiadon nyilatkozatát A hátsó sorból valaki bátortalanul nyújtotta fel a kezét. Azonnal megkapta a szót. — És... és, ha elutasítók a kérésünket? — remegte hálálraváltan, ellenséges pillantások kereszttüzében. — Akkor mit csinálunk? Általános felháboroíás követte nyekergését. — Ki vele! Opportunista! Méghogy ilyet! Manapság, amikor mindennap klubot avatnak. Pont itt ne kapjunk? Hát hol vitassuk meg ■ sajtlyukasztás új techlológiai kérdéseit, mi??? Csak nem a pártirodán vagy a műhelyben! Mit képzel ez? Még ilyet. Amit szabad a tojásfestő ktsz-nek, nekünk nem? Csak akkor bátorkodtam közbeszólni, amikor már lecsendesedtek . kedélyek. — De hát elvtársak, nkább lakás kellene... Kidobtak, hogy a lá•am sem érte a földet! * Ekkor ébredtem fel. Lkuu, ultain az ágyról. Falla« Róbert ge — jó munkája mellett — az, hogy kint működik a szövetkezet isten háta mögötti részén, kilométerekre a kultúrát jelentő községtől. Tagjai azzal a kéréssel fordultak a tanácshoz, hogy adjon nekik kölcsön egy televíziót. A tanyaközpontban, ahol összejönnek, 100 személyes, villanyvilágításos kultúrtermük van, oda kell a készülék. Meg is kapták. — Aztán, mikor kell visszaadniuk — kérdem szorongva a dolog elmondój át, a mindenütt jelenlévő, kedélyes Szatmári Lajos vb-titkárt. — Nem azért kapták kölcsön, hogy visszaadják — hallatszik a meglepő, de igen jóleső és megnyugtató válasz. Hallom, hogy a légó-oktatás igen népszerű. Négy helyen is tartják, de minden alkalommal zsúfoltak az előadótermek. Távoli tanyákról is bejönnek az előadók meghallgatásira. Az olvasó azt gondolja, hogy biztosan azért, mert a megyeriek háborútól tartanak. Ök azonban így fogják fel a dolgot: — Járjunk csak mi rendszeresen légóra még néhány évtizedig, aztán meg már úgyis felesleges lesz az egész. Búcsűzásképpen bekukkantottam az annyi mindenfélére alkalmas művelődési otthonba, melyben ez alkalommal sem tanítás, sem kultúrműsor, sem mozielőadás nem volt, hanem a Béke Tsz tartott üzemegységenként, brigádonként összehívott küldöttgyűlést. Egyetlen napirend szerepelt csak; az őszi betakarítási munkák eredményeinek értékelése. Ott voltak a nagyszámú küldöttségen kívüj a párttól, a járási tanács mezőgazdasági osztályától, aztán a községi tanácstól és természetesen a szövetkezet vezetősége is. öröm volt hallgatni, ahogy sorolták: — A betakarítási munkákat elvégeztük, az őszi vetést már november másodikén befejeztük, a fej trágyázás is , megtörtént, a kongresszusi vállalásokat határidő előtt három nappal teljesítettük. Kiváló munkájáért dicséret illeti Fekete Gergely sertésgondozót, a 11 malacos átlagfialtatásért, a kertészetben Sarkadi Ferenc és brigádja dolgozott jól, az aszály ellenére is! Kukoricatermesztésben is kiválóak az eredmények... Szinte már félelmetes, hogy ennyire minden jól megy náluk. Szinte „jólesne” egy icipici hibát, hiányosságot is hallanom. Ügy látszik, gondolatolvasók, mert már mondják, panaszolják: — Baj van a hibrid kukoricával. Kint a merőn hever kupacban. Dézsmálják a négylábú s a .kétlábú” vadak egyaránt. Aztán miért? Ej! A Béke Tsz megint hibátlan! Kiderül, hogy a Hidasháti Állami Gazdaság hibrid-üzeme nem győzi a termés befogadását... Kár — de egyben jó is, hogy így ü árasztották vele. Már messze járok a falutól, mikor visszatekintek rá. „Porcúkros”, havas állapotában olyan békességes, karácsonyias. Nem valamiféle „égi kegyből”, hanem lakóinak zengő életkedvéből, munkaszeretetéből olyan kedves, szép, ’sillogó... Huszár Rezső
