Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-01 / 256. szám

196?. november 1. 7 Csütörtök SPORTSPORTSPORT Szebb játék — Kiegyenlítettebb küzdelem — Az esélyes csapotok győzelme a megyei röplabda-bajnokságban — Sportszerű keretek között zajlott le a megyei röplabda-bajnokság VII. fordulója. A találkozókon általában az esélyes csapatok győztek. Meglepe­tés csak majdnem született, ugyanis a Gyomai MEDOSZ női csapata, amely az elmúlt bajnokság során is végig kiegyensúlyozott játékot mutatott, eb­ben a fordulóban csaknem vereséget szenvedett. A bajnokság VII. fordulója egyébként nem nélkülözte a színvonalas játékot sem. Egy-két mérkőzésen szép ütések, védések., biztos nyitások és a mezőnyben pontos adogatás jellemezte a játékot. Eredmények: Nők: Mezókovácsháza—Gyomai Gimnázi­um 3:0 (0, 1, 7)) Mezőkovácsháza, ve­zette: Hener. A nagyobb rutinú me­­zökovácsházi lányok könnyen győzték le a gyomai diákokat. Jók: Kiss, Illyés, illetve Szőke, Almáéi. Gyomai MEDOSZ—Gyulai Vörös Lo­bogó 3:2 (—9—13, 9, 3, 13) Gyoma, ve­zette: Filipinyi. A gyulai csapat 2:0 után érthetetlenül leállt és csak az ötö­dik játszmában tudta megnehezíteni a hazai csapat győzelmét. Jók: Vincze, Bander, illetvé Temesvári, Kovács. Gyulai Lendület—Mezőhegyesi V. M. 3:2 (—6, 14, 11, —8, 7) Gyula, vezette: Lestyán. A két újonc csapat vetélke­déséből a szerencsésebb hazaiak győz­tek. Gyulai Sportiskola—Mezőhegyesi V. M. 0:3. A Sportiskola nem tudott kiáll­ni a mérkőzésre. Férfiak: Kondoros—Gyulai V. L. 0:3 (—7—12 —7) Kondoros, vezette: Petrovszki. A tartalékos gyulai csapatnak nem oko­zott különösebb gondot a fiatal kondo­­rosi csapat legyőzése. Bcs. Vasas—Mezőhegyesi MEDOSZ 1:3 (8—G—3—12) Békéscsaba, vezette: Földesi. Jó kezdés után a hazaiak visz­­szaestek és a rutinosabb s jobban ját­szó mezőhegyesiek győztek. Bcs. Vízmű—Gyulai Sportiskola 3:2 (—10, 9, io—12, 8) Békéscsaba, vezette: Filipinyi. A két jó képességű diákcsa­pat mérkőzése időnként színvonalas játékot hozott. A döntő játszmában a jobb idegekkel rendelkező vízműve­sek megérdemelten nyertek. Átlagon felüli eredmények — Eldőlt az első hely sorsa a megyei tekebajiiokságban A megyei tekebajnokság utolsóelőtti fordulója után a Gyulai MEDOSZ csapata öt ponttal vezet. Az utolsó mérkőzésen három pontot kell szereznie, hogy a bajnokságot megnyerje. Ez minden bizonnyal sikerül ‘is és így a Gyulai MEDOSZ teke-csapata tekinthető az idei megyei bajnoknak. A XXI. fordulóban egyébként jó eredmények születtek, s a Békéscsabai Sparía­­kusz, a Gyulai Lendület, a Békéscsabai MÁV-Bocskay és a Mezőberényi Textiles tekézői 400-as átlagon felüli \eredménnyel biztosan győztek. A hát­ralévő utolsó fordulóban a helyezések már nem valószínű, hogy megváltoz­nak. A megyei I. osztályú bajnokság mellett befejeződött a II. osztályúak küzdelme is, ahol az első helyet az Orosházi Spartakusz csapata nyerte meg. Gyulai Lendület—Gyulai Sportiskola 3:o (5, 2, 8) Gyula, vezette: Lestyán. A helytelen időpont kérése miatt a Gyu­lai Sportiskola csapata csak a követ­kező mérkőzésre tudott kiállni, azt vi­szont fölényesen megnyerte. Gyulai Sportiskola—Eleki FSK 3:0 13, 4, 1) Gyula, vezette: Csapó. A mér­kőzés alig fél órát vett igényije. Szarvas—Sarkad 3:0 (3, 9, 9) Sarkad, vezette: Laczka. Meglepően biztos szarvasi siker született. A jobban ütő vendégek megérdemelten nyertek. ejtőernyőket találták. A nyomo­zás semmi újabb eredményt nem hozott. A nagyszámú kihallgatott között volt az az őr is, aki meg­állította Langet és Aszkert az ál­lomásra menet. De a katona hall. gatott az éjjeli találkozásról, félt, hogy baja lesz belőle. Később azonban bizalmasan elmondta az egészet barátjának, azzal, hogy senkinek ne szóljon egy szót se róla. Ám a jóbarát éppen a ka­tonai felderítő szolgálat besúgó­ja volt, s azonnal jelentette az elhárító tisztnek, akivel kapcso­latban állt. Az őrt letartóztatták. Azt val­lotta: az éjjel megállított két ka­tona közül az egyik említést tett az erdő szélén lévő légvédelmi üteg-állásról. Azt állította, hogy onnan jön. Sürgősen kihallgatták az üteg­parancsnokot is. Kijelentette: a szóbanforgó időben egyetlen ka­tona vagy tiszt sem hagyta el a lőállásokat. Mindenki a helyén volt, hiszen az éjszaka folyamán lőtte az egység az orosz repülő­gépeket, utána pedig fegyvertisz­togatással és a körlet rendbeho­­zásóval voltak elfoglalva. Bohlm Standartenführer, az Abwehr főnöke — miután mind­ezt megállapította —, magához hivatta beosztottját, Bruno Bec­ker Sturmbannführert. Egy nyiszlett külsejű férfi lépett a szobába. Kiálló csontos állkapcsa folyton járt, mintha egész idő alatt rágott volna valamit. Örök-Eredmények: Megyei I. osztály: Bes. Spartakusz—Orosházi Sparta­kus z, 7:1, Bcs. MÁV—Gyulai Kinizsi 6.-2, Gyulai MEDOSZ—Gyulai Sparta­­kusz 6:2, Bcs. Kötöttárugyár—Mezőbe­­rény 7ü, Gyulai Lendület—Bcs. Pa­­imutezövő 7:1, . Battonyai MEDOSZ— Bcs. Spartaku&z női 6:2, Gyulai Kini­zsi—Bcs. Spartakusz női 8:0, Bcs. Spatr­­takusz—Gyulai Spartakusz női 8:0. A II. osztály eredményei: Orosházi MÁV—Gyuílai MEDOSZ II. 3:5, Gyulai MEDOSZ II.—Gyulái Len­dület 5:3, Orosházi Spartakusz—Me­­zőberény 6:2, Orosházi Spartakusz— Gyulai MEDOSZ II. 5:3, Mezőberény— Gyulai Lendület 5:3, Orosházi MÁV— Gyulai Lendüle^ 6:2. ké mozgott Becker keze is, pon­tosabban csak hosszú, vékony, inkább zongoristához illő ujjai. Hol simogatta egyik ujját a má. síkkal, hol meg idegesen tapogat­ta a kardszíját vagy az egyen­ruháját. Amikor pedig rágyújta­ni készült, percekig táncoltatta kezében a cigarettát. Becker okos és ravasz volt. Nagy élettapasztalattal rendelke­zett. A karrierért — ahogy ő szerette mondogatni — megszen­vedett. Egyszerű „szürke” detek­­tívként kezdte a Kriminal poll - zeinól akkor, amikor a náciz­musnak még híre-hamva sem volt. Főnökét, Bolhm Standar­­tenführert a kémelhárítók min­taképének tartotta, s igyekezett mindenben utánozni őt.-i- Nos — mondta neki Bolhm — jelentsen Becker, de minél élónkebben. — Az ejtőernyőkre gondol. Standartenführer úr? — Azokra, Becker, hát mi másra? Három ejtőernyőt talál­tak- Gondolja, hogy három em­bert kell keresnünk? — Egy vágy két ejtőernyővel terhet szállíthattak — mondta bátortalanul Becker. — De eggyel minden körülményele kö­zött. — Ez elképzelhető. Az őr is azt vallotta: két embert látott az éj­jel az erdőben. Bár senki sem teheti tűzbe a kezét érte, hogy nerrt hárman jöttek. Egyikük el­válhatott a másik kettőtől, és más irányba mehetett. Hármat kell keresnünk, Becker! A Sturmbannführer lehajtot­ta a fejét, annak jeléül, hogy igazat ad a főnökének. Bár a valóságban más volt a vélemé­nye. Éjjel földet érni egy isme­retlen erdőben, s még ugyan­azon az éjszakán ki is jutni az állomásira — ez túlságosan koc­kázatosnak látszott. Ekkora koc­kázatot aligha kíséreltek meg az orosz felderítők. Becker ujjai abbahagyták a táncolást, s óvato. san megérintették az asztal szé­lét, amely mellett állt. — Mindez rendben van — szó­lalt meg Becker — ha valóban... — Mondja csak, Becker! — Bohlm kiegyenesedett a karos­­székben; s várakozástel jesen né­zett beosztottjára. — Ha valóban az a két kato­na érkezett az ejtőernyővel... — Maga szerint ebben lehet kételkedni? — Hazudtak, amikor azt mondták, hogy a légvédelmi ütegektől jönnek. De ... talán ez elégséges bizonyíték? Hiszen a helyükben és hasonló körülmé­nyek között más katonák nem ugyanígy cselekedtek volna? Miért ne tételezhetnénk fel: az a törekvés diktálta válaszukat, hogy megszabaduljanak a hosz­­szadalmas ellenőrzés tói, s le ne késsék a vonatot. (Folytatjuk) Munkaügyi tanácsadó A katonai szolgálatra bevonulok illetményéről TÖBB, KATONAI SZOLGÁLATRA BEVONULÓ DOL­­GOZQ AZZAL A KÉRDÉSSEL FORDULT HOZZÁNK, HOGY MILYEN ÖSSZEGŰ BEVONULÁSI ILLETMÉNYT KAPHATNAK A MUNKÁLTATÓ VÁLLALATTÓL. Ha a dolgozó első tényleges, tehát sorkatonai szolgálatra vonul be, akkor bevonulási segély illeti meg, amelyet a vállalatnak kell fizetnie. A bevonulási segély ősz­­szege a dolgozó félhavi illetmé­nye, illetve kétheti munkabére. Abban az esetben, ha a dolgozó legalább egy gyermek eltartásá­ról gondoskodik, bevonulási se­gélyként egyhavi illetményt, illet­ve négyheti munkabért kell részé­re folyósítani. A folyósításnak a bevonulás előtt kell megtörténnie. Előfordul, hogy a dolgozó be­vonul ugyan, de valamilyen oknál fogva visszatér munkahelyére, mert a sorkatonai szolgálat alól mentesítést kap. A bevonulási se­gélyt ilyen esetben sem szabad visszafizettetni vagy munkabér­be beszámítani. Ebből következik, hogy amikor legközelebb ismét behívják, a bevonulási segély is­mét megilleti. A bevonulási segély nem té­vesztendő össze aj ugyancsak ka­tonai szolgálattal kapcsolatos családi segéllyel. Amíg ugyanis bevonulási segély csak a sorkato­nai szolgálatra bevonuló dolgozót I illeti meg és egyszeri segélynek is nevezhetnénk, addig családi segély annak a dolgozónak jár, aki tar­talékos katonai szolgálatra hon­védként vagy tisztesként (őrveze­tő, tizedes, szakaszvezető) vonul be és havonta rendszeresen mind­addig kapja, amíg tartalékos ka­tonai szolgálata tart. A családi segély összege a dolgozó havi át­lagkeresetének meghatározott szá­zaléka, amelynek nagysága attól függ, hogy a bevonult dolgozó egyedülálló-e, illetve hány eltar­tásra szoruló hozzátartozója van. Ennek megfelelően a családi segély összege a dolgozó átlagke­resetének 20 százalékától 70 szá­zalékáig terjedhet. A tartaléké/, katonai szolgálatra bevonultak családi segélyével kapcsolatos részletes szabályokat a 10/19Ö2./V. 19. Korm, számú rendelet és en­nek végrehajtási rendeleté tartal­mazza. * Annak a dolgozónak, aki tar­talékos szolgálatra vonult be, és ezért családi segélyre jogosult, annak bevonulási segély nem fi- I zethető. I Dr. K. J. A gondozottak örömére Használt férfi- és női kerékpár sürgő­sen eladó. Békéscsaba, VI., Szilágyi Dezső 6. 2186 Haraszti-pusztán melléképület lebon­tásra eladó. Érdeklődni: Orosháza, Kis templom utca 1/a. 00325 Csempetűzhely és egy férfi hosszú té­ljikabát eladó. Értekezni: Orosháza, Zöldfa utca 16. 00325 Esküvőre menyasszonyi ruhát, vőle­­gényruhát kölcsönözzön: Békéscsaba, Kazinczy utca 26. Jelmezkölcsönző Vállalat. Telefon: 14—41. 51075 Mély gyermekkocsi kifogástalan ál­lapotban eladó. Orosháza, Szabó De­zső utca 60. 69709 Idős házaspárt házingatlanáért eltar­tanék vagy élet járadékot fizetnék. ,,Családtagként 69744” jeligéié az Oros­házi Hirdetőbe. 63740 Orosháza, Tehénjárás 31. számú ház beköltözhetően eladó. 69729 Eladó Orosháza, Kishegyi utca 10. szá­mú beköltözhető ház (üveggyárhoz közei). Érdeklődni: Mikes utca 19. 69738 Wartburg személygépkocsi eladó. Oros­háza. Katona utca 13. 697133 Sötét hálószobabútor eladó. Orosháza, Bercsényi utca 2. szám alatt. 69752 Munkásnő vagy diáklány lakást kap. Orosháza III., Oláh István u. 53. 69725 Azonnal elfoglalhatóan kiadó Rákóczi­­telepen, Lenkei utca 51. számú ház nagy portával, gyümölcsössel. Érdek­lődni’ Kocsondi cipésznél, Orosháza. Rákóczi Út 7S 69765 Külön bejáratú bútorozott szoba azon­nal kiadó gyermekes házaspár részére. Orosháza, Szabó Dezső utca 7/a. 69745 Beköltözhető kétszobás ház telekkel sürgősen eladó. Orosháza, Katona Kis utca 1 szám. 69731 Elkülönített fél-ház eladó, beköltözhe­tően. Orosháza, Lázár Vilmos utca 59. 69741 Eladó tanya lebontásra is. Érdeklődni: Orosháza, Előd utca 11. 69743 Eladó lakóház nagy telekkel, azonnal beköltözhető. Gyopárospark-dűlő 3. Érdeklődni: Orosháza, Vajda utca 1. szám. 69753 Savanyífcanivaló téli káposzta a legki­válóbb minőségben szerezhető be Oros­háza, Kossuth u. 15. szám alatt. 69756 Orosháza, Szentesi út 53. sz. ház ker­tészetre alkalmas nagy telekkel, be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Tbék Endre utca 10. szám alatt lehet. 69747 Nagy csempekályha; bontásból csempe eladó. Orosháza, Vásárhelyi út 1. szám alatt. 69754 Eladó Orosháza, Petőfi u. 11. sz. be­költözhető ház, új állapotban lévő csempesparhelt, nagy ládák. 00525 Bobinas varrógép, tizedes mázsa, háló- és konyhabútorok eladók. Orosháza, Október 6 utca 21. szám. 69751 Takarmányrépát adok trágyáért. Oros­háza, Iglói út 12/a. 69744 Eladó príma állapotban léve Tatra­­plan személygépkocsi, motorkerékpárt beszámítok. Tóth, Orosháza. Bercsé­nyi utca 19. 69742 szerint az összegből korszerűsítik a konyhát, különböző bútorokat vásárolnak, személyzeti fürdőt, öl­tözőt létesítenek, s gyarapítják a szórakozási eszközök számát. Orosházán a betegek szociális otthona az idei összegnek mint­egy tízszeresét, 76 400 forintot kapja a jövő esztendőiben állóesz­közök vásárlására és kisebb épít­kezések megvalósítására. A terv

Next

/
Oldalképek
Tartalom