Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-06 / 260. szám
lÄffiä. november 6. 5 Kedd OLVaSÚHVM,,^ Egy örökifjú tánctanár — Hívja fel, mielőtt fel’ceresné, mert nem biztos, hogy otthon találja — tanácsolják ismerőseim, mikor útnak indulok, hogy felkeressem Békéscsaba, de talán az egész ország legidősebb oklevles tánctanárát, a 90 esztendős Gavenda Béla bácsit. 0 Vidéknek semmit! Mező berénybő l Szalay Barna olvasónk kellemetlen csabai látogatásáról ír. Nyolcmilliméteres filmvetítőgépet akart kölcsönkérni Békéscsabán, a Balassi Bálint művelődési otthonból, mivel a Mezőberényi Pamutszövő kultúrotthon fotókörének több hónapos filmjeit akarták levetíteni. A foto-szakkör tagjai már előre örültek, hogy végre láthatják munkájuk eredményét, de — mint írja: Örömünk korai volt. Felkerestem a művelődési otthon igazgatóságát, hivatkozva a pamutszövő kultúrotthon foto-szakikörére, kértem, legyeinek segítségünkre. Egy bözópidős hölgy kissé felháborodva válaszolt: Hogy gondol Ön ilyesmire, egy 4 ezer forintos vetítőgépet csak úgy kölcsön adjunk? Nem hagytam azonban annyiban, és kérésem többszöri megismétlésére hajlandó volt kölcsönadni, azzal a feltétellel, ha igazolást hozok a pamutszövő főkönyvelőjétől. Amikor azonban megtudta, hogy Mezőberényből vagyok, határozottan kijelentette: Vidéknek semmit! Nem hiszem, hogy az utóbbi kijelentése segítené a »vidék« kulturális fejlődését. 0 Fűtetlen irodában Október 30-iki dátumozássál írt levelet Bor bíró Imréné vésztői olvasónk. Segítséget kért annak megkeresésére, hogy mi az oka, amiért a vésztői postahivatalnál még mindig fűtetlen irodákban kénytelenek dolgozni. Bár néhány héttel ezelőtt megkapta a hivatal a diszpozíciót, de most már szén nincs a TÜZÉP telepén. „Itt ülünk a hideg hivatalban, s nem tudunk dolgozni. Fázunk. Október elején az igazgatóságtól voltak a szomszédos hivatalnál, és be kellett fűteni, mert fáztak az igazgatóság dolgozói. Furcsa. Egy hónappal ezelőtt nekik már be kellett fűteni, s ma, október 30-án a 8 órai munka letelte után mi azon gondolkodunk, vajon hol tudunk áthogy a műveletből ki ne maradjon egy se. Stalecker, amikor túljutott a motozáson és az utcára ért, Lange háza felé vette útját. Nyugodtnak látszott, de lelke mélyén azért rendkívül izgult. Nem hagyta nyugton az a Frau Lizellel folytatott különös beszélgetés. Még belegondolni is furcsa: visszajött Herbert, s nemsokára, néhány perc múlva ismét megláthatják egymást. Stalecker feltétel nélkül hitt régj jőbarátjában. Tudta, hogy Herbert megingathatatlan becsű, letű ember, aki soha, semmilyen körülmények között sem képes az árulásra. De mostani váratlan érkezésére mégsem talált magyarázatot Már itt is a háza. Mennyi szép közös estét töltöttek ebben a kis lakásban! Egy perc múlva — porig lesújtva a tragédiától, amely néhány órával ezelőtt elragadta az élők sorából Herbert Langet — Stalecker ott ült barátja holtteste mellett. Belékarolt, s úgy tartotta az órák óta könnyező, alig eszméleténél lévő Lizelt. Az özvegy görcsös sírásban tört ki, valahhányszor el akarta 1 kezdeni, mi történt Herberttel. Szófoszlányaiból mégis megtudta Stalecker: Herbert azért hívta őt ilyen sürgősen, mert be akarta mutatni annak, akivel kusajött. Megtudta azt is, hogy melegedni? Nyolc órai hideg szobában való munka árt az egészségünknek. Ügy gondoljuk, jobb lett volna előbb, még az év közepén biztosítani a tüzelőt, mert sajnos a diszpozícióval nem tudunk fűteni. Sőt, abban is biztosak vagyun k hogy azok, akik ilyen későn intézték el, nem ülnek fűtetlen irodában” — fejezte be levelét Borbíró Imréné. 0 Becsületből jeles Nemrégiben ritkaság számba menő tartalmú levelet kaptunk Varga István békéscsabai olvasónktól. Köszönetféle volt a levél, amelyben a békéscsabai Állami Áruház egyik dolgozójának becsületes, emberi tettéről emlékezett meg. „Október 22-én a békéscsabai Állami Áruháziban vásárolni akartam — írja többek között —, miközben a vásárlásra szánt 1700 forintot az üzlet előtt elvesztettem. A fenti összeget Galisz Gézáné, az áruház dolgozója találta meg, és hiánytalanul leadta a városi rendőrkapitányságon. Elvesztett pénzemet ígyviszszakaptam, amelyért ezúton mondok köszönetét a becsületes megtalálónak.” 0 Művészi élmény volt A Békés megyei Jókai Színház vendégszerepléséről, sikerről, művészi álakításról ír Feldmann József, orosházi olvasónk. A színház művészei G. B. Shaw: Pygmalion című vígjátékát mutatták be Orosházán, mely osztatlan sikert aratott. „A közönség nevében köszönjük a színház művészeinek a produkciót — írja levelében. Ez az előadás, amely minden vonatkozásban magával ragadta a közönséget, emlékezetes élmény maradt. A harmadik felvonás Stefanik— Perényi „párviadal” magas, művészi élményt nyújtott és a kitűnően sikerült egészből is kiemelkedett. Jó érzés az. ha a színházból távozó jókedvű közönség már a következő előadás után érdeklődik.” Herbert nem akarta elhagyni a házat, úgy látszik, félt valamitől. Langeék egyik szomszédja jelent meg az ajtóban. Egy gyári munkás, akit Stalecker régóta ismer. A szomszéd az ujjúval intett a műszerésznek: jöjjön ki. Stalecker magára hagyta Lizelt, s kiment. A munkás féirevonta a veranda végébe. Óvatosan szétnézett, s úgy suttogta: — Itt volt a rendőrség! — Miért? — Előbb az orvosukkal együtt jöttek, hogy megállapítsák a halál tényét, felvegyék a jegyzőkönyvet, meg miegymás. — És utána? Talán visszajöttek még egyszer? — Igen. És akkor már velük voltak a katonai parancsnokság képviselői is. — Ez természetes. A szomszéd egyik lábáról a másikra állt, látszott, akar még valami^ mondani. — Elszedtók Herbert iratait. Tudja, én figyeltem őket, amikor lapozták Herbert igazolványát... Nem tetszettek nekem ezek az alakok. A szemüket, mint valami vércse, úgy jártatták a papírokon. Ezért aztán gondoltam, hogy... — Ebben nincs semmi különös, — mondta közömbösen Stalecker. — Háborús időt élünk, mindennek pontosan utána kell nézni, kivizsgálni. Az óvatosság soha nem árt. — Ebben a korban talán mégiscsak gyakrabban van már otthon az ember — próbálkozom ellenvéleménnyel, de aztán szót fogadok. A vonal túlsó végén eleven, tiszta csengésű férfihang jelentkezik, maga a mester. Szívesen vár. Érződik hangján, hogy jólesik a sajtó érdeklődése a kilencedik iksz cl k almából. MiSsor benyitok, fát vág az udvaron. — Addig sem akartam tétlenkedni, szabadkozik és betessékel a fűtetlen szobába. Van tüzelője bőven, de csak akkor gyújt be, ha úgy érzi, jólesik. Egyébként a friss, erős levegőt kedveli. Ahogy az udvartól a szobáig mozog, ahogyan udvariasain sürög-forog, hellyel kínál, beszél, arra gondolok, hogy közel kétszer olyan idős, mint én, de hetvenéves koromban is boldog lennék ilyen elevenséggel, mozgékonysággal. Beszélgetésünk során kiderül, hogy szellemileg is az. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaminek a felidézésekor törnie kell a fejét. Életkedve töretlen, pedig már három élettársát kísérte utolsó útjára, s NOVEMBER 6. Békési Bástya; Apát keresünk. Békéscsabai Brigád: Lázadás. Békéscsabai Szabadság: Bekerítve. Békéscsabai Terv: Békét az érkezőnek. Gyomai Szabadság: Fiatalok voltunk. Gyulai Kikel: A kilencedik kör. Gyulai Petőfi: A pokol szolgálatában. Afezökovácsházi vörös Október: Pirosbetűs hétköznapok. Orosházi Béke: Az elnök úr látogatása. Orosházi partizán: Aki szelet vet. Sarkadi Petőfi: Angyalok földje. Szarvasi Táncsics: Az elcserélt randevú. Szeghalmi Ady: Szerelmi levelezés. — Persze, persze, — vágta rá a szomszéd. — De ... — Harmadszor is jöttek? — kérdezte Stalecker, mert látta, hogy még mindig akar valamit mondani a munkás. — Hivatalosan nem. De éppen az imént mászkált itt felalá két ilyenféle .;. Stalecker visszament Lizelhez. Fél óráig maradt még utána. * A következő napon, amint felbúgott a munka végét jelző gyári kürt, Staiecker azonnal a kijárat felé igyekezett. Sietett haza, hogy gyorsan megebédeljen, mert úgy tervezték, hogy utána feleségével együtt elmennek Lizelhez. — Egy pillanatra! — hallotta a háta mögül. Stalecker megfordult. Egy magas, unteroffizieri egyenruhát viselő férfi igyekezett utána. — Bocsásson meg, mi az ön neve? — kérdezte a tiszthelyettes, amint közelebb lépett, s derűsen tisztelgett. — Otto Staleckemek hívnak — Ön műszerész? — Igen. — Ön volt Lángénál és tud mindenről, ugye? — Ott voltam, és mindent tudok. — Én vagyok az az illető, aki Herberttel jött ide, Ostburgba. Beszélnünk kell. Hol lehetne? (Folytatjuk) a legutóbbi elvesztése még mindig igen fájdalmas emlék a szívében ... Kiderül, hogy élete sorát már sokak előtt, sokszor elmesélte, s talán erre az interjúra is készülhetett magában, mert alig kell kérdezni, már beszél is: — Ezemyolcszázhetvenkettő november ötödikén, délelőtt tíz óra tizenöt perckor születtem — kezdi tréfás pontossággal. Itt, Békéscsabán ... Közben megcsörren a telefon. Bocsánatot kér és kisiet. Ügy; ahogy írom; kisiet, fürge járással. — Nem, kérem szépen, ez nem a Faragó-lakás, ez a Gavenda bácsi — mondja a készülékbe, s már siet is vissza, s a kis intermezzo után folytatja: — Már egészen fiatal koromban megragadott a tánc, nemcsak mint szórakozás, hanem mint művészet, mint magatartáscsiszoló lehetőség is. Tizenhatéves koromban már tanítottam Gyulán, iparosgyerekeket. Akkoriban még semmiféle táncegyesület nem volt. A szolgabíró adott hat hétre szóló papírt, olyat, amilyet vándorköszörűsöknek, vándorzenészeknek. Budapesten 1892-ben megalakult a Tánctanítók Egyesülete. Megjelentem én is. Az öreg táncmesterek örültek, hogy fiatal társuk akad. Sikerrel vizsgáztam és tánctanítói oklevéllel a kezemben megkezdtem Csabán a működést. Nagyon szerettem tanulni, többet és még többet tudni, ezért minden tanfolyamon részt vettem. Megszereztem a tánctanári oklevelet. Úgy érzem, hogy a társadalom illembeli nevelésében nem végeztem silány munkát. Közbeszólással szakítom félbe. Hangosan megkérdem, hogy milyen életmódot élt, hadd lessük el a hosszú élet titkát. Figyelmeztet, hogy még kitűnő a hallása, csendesen is társaloghatunk. — Egy pohár sör mellett elüldögélek a kávéházban (így mondja), hallgatom a zenét, elgyönyörködöm a körülöttem zajló életben, a fiatalok fiatalságában. Érzem, hogy mindenfelé szeretnék. Gyakran telepednek mellém. — Hogy van, aranyos Béla bácsi? — Táncoljunk, kedves Béla bácsi. S én örömmel táncolok velük. Ez a szeretet tart engem életben ... Az utcán öreg emberek, asszonyok köszönnek, szorongatják a kezemet. Egykori tanítványaim mind. Mikor mondom nekik, hogy azért ne vigyék a tiszteletet túlzásba, csodálkozva válaszolják, hogy hát: — nem a Béla bácsi tanított minket valamikora táncórákon arra, hogy tiszteljük az idősebbeket? Ilyenkor verve vagyok. Dohányzom-e? Naponta egy dobozzal. De nem mind szí-Béla bácsi a Csaba-szálló előtt egy régebbi kedves tanítványával. vom el, kínálgatok is belőle. Ebéd után lefekszem egy-kót órácskára, öt óra körül lemegyek a kávéházba feketére. Éjfélnél előbb sosem fekszem le. Kivétel, hogyha bálba, lakodalomba hívnak, akkor természetesen hajnalban kerülök ágyba. Reggel hétig, nyolcig alszom. Fáradtságot soha, semmiben sem éreztem, pedig nemzedékeket neveltem, tanítottam. Még a határokon túlról, sőt messzi földrészekről is kapok kedves üdvözlő sorokat, hiszen tanítványaim számát sok-sok tízezrekben számíthatom, s közülük évek folyamán nem egy került a környező országokba vagy a tengeren túlra. Hetven teljes esztendeig tanítottam — legfőképpen a fiatalságot — arra, hogy egyszerűen és mégis ízlésesen öltözködjék, miiként viselkedjenek embertársaikkal szemben. Arra törekedtem, hogy a kocsmai levegőből kiragadjam & a szeszmentes tánctermekbe bátorítsam, segítsem az ifjú népet. Utódaimnak is csak azt tanácsolhatom, hogy igyekezzenek minél több emberrel megismertetni a társas együttélés elemi szabályait, melyek olyanok, mint az ábécé, mely nélkül remekművek sem születhetnek. Mai életünkben a neveléshez jobbak a lehetőségek, könnyebbek az eszközök, mint az én időmben, amikor a szegényebb rétegek gyerekei szinte a művelődés minden ágából ki voltak szorítva. Én a magam körében ezen úgy segítettem, hogy a nehéz körülmények között élők gyerekeit, amennyit csak tudtam, ingyen tanítottam ... fi szobában rend, tisztaság. mintha nem is egy kilencvenesztendős aggastyán, hanem harmincéves fiatalember legénylakásán lennék. A kapuig kísér, de még megmutatja az öreg tánctermet, 70 évi tánctanárkodásának néma tanúját. — És mi a délutáni program, kedves Béla bácsi? — kérdem kézfogás közben. — Megtáncoltatom a szép jányokat — mondja széles derüléssel.., Huszár Rezső Közül etek, szövetkezetek, kultúrházak FIGYELEM! A Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat (Bp., IX., Közraktár u. 30.) jutányos áron elad használt tricikliket és rex-biliárdasztalokat Érdeklődni lehet a 336—499 telefonon. 2007
