Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-01 / 256. szám

1962. november 1.

4

Csütörtök

Éjjel as épülő falak kősóit

Fázik az éjjeliőr — Kontra, zöld ulti — Beszélgetés a megélhetésről

dalban öten vanak a munkásszál-A békési piacon

Egy héttel ezelőtt fényképeztük le Hégely Gábort, a békési földművesszövetkezet baromfifelvásárlóját, amint éppen Hídvégi Mihálynétól, a muronyi Lenin Tsz tagjától vásárolt négy tyúkot mérte. Aznap délelőtt fél ll-ig 222 libát, 56 hízott kacsát, 200 gyöngyöst és 80 tyúkot és csirkét vásárolt fel Hégely Gábor.

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Gyulai lány díjat nyert a budapesti divatpályázaton

Hétfőn este körútra indultunk Gaál Attilával, az ÉM Békés megyei Állami Építőipari Vállalat üzemrendészével, hogy megnézzük: mit csinálnak, hogyan élnek az emberek a vállalat mun ka, helyein este.

Mit írjon az újságíró arról, ha ilyen esetben mindent rendben talál? Csorváson is, Orosházáin is, Szarvason is.

írjon az emberekről.

Csorváson

az éjjeliőrnek, idős Majoros Mihálynak véleménye szerint, igen lassan halad a mozi építkezése. Hogy miikor lesz ebben igazi „muá”, annak az isten a megmondhatója.

— No, de hát nem is az én dolgom. Hanem, ha már újságíró az úr, akkor azt is írja meg, hogy meg-megkoccan az ember foga, úgy éjfélfele, amikor a hideg szelek járják. Megígérték, hogy rövidesen építenek az éjjeliőrnek melegedőt. Most még azonban ebben a raktárban topogunk, aminek láthatja, szellős minden oldala. Vigyázunk mi kérem az építőanyagra, csak néha jó lenne megmelegíteni meggémberedett tagjainkat.

No, ha már így mondta Mihály bátyám, az éjjeliőr, akkor gyorsan le is írjuk és az öreg kívánságát, szívesen ajánljuk az illetékesek figyelmébe.

Orosházán

a félelmetesen nagynak látszó, épülő üveggyár árnyékában húzódik az emeletes munkásszállás. Kívülről nem sok jót mutat. Belül azonban barátságos meleg, glédába sorakozó papírkosarak rendje, fényesre vikszoit fplyosó fogad bennünket.

Fél tíz van. Takarodó előtt fél órával. Kiss Ferenc gondnok kormosán, szénporosan bújik elő a fürdőszobából. A bemutatkozáskor

és Samu Istvánnal, a partnerekké? is. Beszélgetni persze sokat nem lehetett velük. Ki is lenne az a bátor, aki az új osztás után másról is beszélne, hiszen a talon titokzatossága templomi csendet követel. Annyit azonban elárultak, hogy jól érzik magukat, panaszuk nincs a munkásszállásra.

így nyilatkozott Kiss Sándor, a szállásbizottság tagja is, aki aznap délután járta végig a szobákat. Elégedettek a tisztasággal, a renddel és ezt maguk is megkövetelik.

— Ebben az épületben esténként senki sem fekszik le fürdés nélkül — mondja. — Nem is lehet, nézzen körül a szobákban, ide csak tisztán lehet belépni.

Nehezen teszem fel a kérdést, nem akarom megsérteni őket.

— Rendkívüli eset nem volt az utóbbi időben? Tudja mire gondolok.

— Nem. Nem volt lopás — kereken kimondja a szót. — Akiknek nincs takargatnivalójuk, nem szégyenlösök azok.

— Jó kollektívában élünk itt 200-an. Megbecsüljük egymást és vigyázunk az „erkölcseinkre” —, mondja nevetve az ősz hajú szallásbizalmi. — Volt egy részeges tagunk, aki egyfolytában három napig is ivott, még dolgozni sem ment. A vége az lett, hogy kizártuk, nem tudtunk vele mit kezdeni, pedig próbáltuk nevelni.

Ha van valakinek kívánsága, akikor azt „megvariálják”, a bizalmi szavaival élve. Akinek az a kérése, hogy más szobába kerüljön, mert ott vannak a barátai, akkor közösen megbeszélik és mindenkinek kielégítik a kívánságát.

Jó volt közöttük lenni a krónikás rendről és megnyugvásról adhat számat.

Szarvasra

11 óra után érkeztünk. A művelődési ház építkezése melletti irolás lakói közül. Itt is az ulti járja.

— Nem akarjuk zavarni a társainkat, itt meg meleg van, hát elszórakozgatunk — mondják. — Úgyis fönt vagyunk, meghallgatni a 22 órás híreket, hogy mit mondanak Kubáról, utána még egykét kört kiosztunk.

Az orosháziakhoz hasonlóan itt sem találkoztunk sok panasszal. Valaki a televíziót hiányolta, de László Gábor mindjárt korrigálta is barátja kérését.

— Húsz embernek televíziót? Nagy passzió lenne. Van rádió, sakk és kártya. Megvagyunk mi azzal is.

Barna György, Brusznyiczki Janos Mészáros Zoltán, Szűcs Sándor a vállalat szarvasi építkezésein dolgoznak. Kérésünkre leteszik a kártyát, egy kicsit beszélgetni. Szó esik Kubáról, akkor este már a reménykedés hangulatában, s aztán arról beszélünk, hogyan élnek, elég-e a kereset.

— Beosztással — tőmondatban fejezi ki magát László Gábor, aíki kétezer forint körül keres. A többiek sem panaszkodnak. És, ami a leglényegesebb ebben az esti beszélgetésben, hogy appellálnak a vállalat vezetőinek jóindulatára.

— Addig nincs baj, amíg megbecsülik a munkásembert, s nemcsak számítanak a munkájára, hanem meg is fizetik azt.

Felvillanások emberekről, akik heteken át a magasodó falak között élnek. Ilyenkor este a magyar embernek könnyebben indul a szava. A bandázás régről maradt szokásunk. Jó elbeszélgetni, elüldögélni velük, s ők kérték — mi is egyetértünk velük —, a vállalat vezetői többször próbálgassák azért ezt a régi jó magyar szokást.

Kiss Máté

A fővárosi Divatáru Kiskereskedelmi Vállalat „Irányítsa ön is a divatot” címmel májusban pályázatot hirdetett, melyben a vásárlókat kérte fel, hogy tervezzenek a saját ízlésüknek megfelelő pulóvert, kardigánt vagy kötött ruhamodelleket. A pályázatra 190 modell érkezett, melyek közül 25-öt tartottak érdemesnek gyártásra. Az eredményt most hirdették ki, s többek között Besztercei Magdolna gyulai lány is kapott jutalmat egyik beküldött munkájáért.

engedelmet kér, hogy csak könyökét nyújthatja kézfogásra, dehát azoknak is meleg vizet kell biztosítani, akik később jönnek, így még utoljára rendbe rakta a kályhát. Kérdezzük, hogy élnek itt az emberek, van-e panaszuk, s a gondnok nem válaszol. Azokhoz vezet bennünket, akik a feleletre legilletékesebbek: a munkásszállás lakóihoz.

A klubszobában néhányan bilíáidoznak, egy asztal körül pedig remegő kezű ulti2ók figyelik a kártyát. Balogh József volt merész a kezében lévő négy zöldre „hivatkozva” megkontrázni az ultit. E sorok írója feszült izgalommal figyelte a játékot, s őszinte részvéttel volt a kontrázó iránt, mert uitishoz nem illő baklövéssel nem sikerült elfognia az ultit. A kártya ürügyén ismerkedtünk meg Balogh Józseffel, Kun Istvánnal

Az Erkel diákünnepekre készülődik a gyulai gimnázium énekkara

A gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban művészeti csoportokat alakítottak az Erkel diákünnepekre való készülődés jegyében.

A napokban alakult meg az irodalmi színpad, sok tagja van a népi tánccsoportnak, a legnépesebb az énekkar. Az énekkar idei műsorán Kodály, Bartók és Bárdosművek szerepelnek.

Éles, fülsiketítő berregéssel szólalt meg a műszak végét jelző csengő. Szombat délután volt. A lányok a szokottnál is gyorsabban ugráltak fel a munkapadok mellől, s kicsit hangosan, kicsit szeleskedve rohantak az öltözőbe. Következő pillanatban már a fürdőből hallatszott a víz hangos csobogása, a lányok, fiatalasszonyok vidám csivitelése.

Az egyik öltözőfülkéből hirtelen kétségbeesett sikoltás hallatszott, s a félrehúzott függöny mögött megjelent Kovács Vera rémült, sápadt arca,

A lányok köréje sereglettek.

— Mi az Vera, mi történt veled?

Vera kétségbeesetten kiáltott:

— Ellopták! Ellopták a karórámat!

— De hát hogyan? Kicsoda? Mikor? — kérdezték összeviszsza izgatottan a lányok.

— Most, most, amíg füröd' tem. Egész délelőtt a kezemen

volt, és most nincs sehol. Ellopták. — Elsírta magát. — Mit • fog szólni Pali, a vőlegényem, tőle kaptam születésnapomra.

A lányok zúgtak, mint a méhek. — Borzasztó. Felháborító. Ilyen _ még sohasem történt nálunk.

Az ajtón a mindig mosolygós arcú, gömbölyű kis művezetőnő,

Rózsika néni lépett be. Csodálkozva nézet a hirtelen elnémult kis csoportra.

— Mi az lányok, röpgyűlést tartotok? Éppen szombat délután? Miért nem igyekeztek hazafelé?

A lányok zavartan néztek egymásra, de egyik sem felelt.

— Szóljatok már — biztatta őket —, valami baj történt?

A kis szőke Horváth Teri szólalt meg végre:

— Rózsi néni kérem, nagy baj van. Tolvaj van köztünk. Kovács--Verának ellopták a karóráját.

Rózsi néni hitetlenkedve nézett rájuk. Nem, ez lehetetlen. Tolvaj a Hámán brigádban?! Az üzem büszkeségében, a kétszeres szocialista brigádban ? Nem, ez elképzelhetetlen.

Verához fordult:

— Jól szétnéztél Vera? Nem tetted el valahova? Esetleg le is eshetett. Na, gyere, nézzünk szét az öltözőben.

— Én már mindenütt megnéztem. Nincs sehol. Ellopták. Egész biztos, hogy ellopták. — Ismét sírásra fakadt. — Jaj, mit fog szólni Pali!

Rózsi néni bement az öltözőbe, de pár perc múlva csalódott arccal lépett ki. Valóban, az óra nincs sehol.

— Biztos, hogy nálad volt Vera?

— Biztos — szólalt meg Gál Zsuzsa. — Láttam délelőtt a karján. Még meg is kérdeztem, mennyi a pontos idő.

— Hát akkor...

— Ellopták! Tolvaj van közöttünk! — zúgtak kórusban a lányok.

— Nagy dolog az, amit mondtok! Lopással vádoljátok egyik társatokat. Arról nem is beszélek, hogy a brigád becsületé is kockán forog.

— Mi nem vádolunk senkit — tört ki a szó Horváth Teriből. — Mi ismerjük egymást. Három éve dolgozunk együtt. Közöttünk nincs, nem is lehet tolvaj.

— Az öltözőben nem volt más, ha jól tudom, csak a Hámán brigád tagjai. Kire gyanakodtok akkor hát? ...

— Nem gyanakszunk senkire, csak ... csak ... minek vesznek fel közénk újakat?

— Ha jól tudom, magatok vállaltátok, hogy Mezei Katit magatok közé veszitek.

— Kati nem új. Kati a gyárban volt ipari tanuló.

Minden szem Molnáméra szegeződött. Az csak állt ott a lányok gyűrűjében halottsápadtan, szivére szorított kézzel. Rózsi néni is rászegezte kutató tekintetét. Málnámé? Igen. Mit lehet tudni? Alig egy hónapja van a brigádban. Hallgatag,

zárkózott asszony. Nagyon nehéz hozzá, közelférkőzni. Csak annyit tudnak róla, hogy férje elhagyta, s két kicsi fiával, nyomorék húgával nagyon nehéz körülmények között él. Mikor idekerült a gyárba, alig-alig keresett. Nehezen tanul' bele az új, szokatlan munkába. A brigád megsajnálta, s elhatározta, hogy segít rajta. Maguk közé vették, tanították, gyermekeinek ajándékokat Vettek.

Mintha gondolatainak visszhangja lett volna, megszólalt Gál Zsuzsa:

— így hálálja meg a brigád

jóságát!

— Igen, igen — élénkült fel Kovács Vera is —, csak ő lehetett. Az ő öltözője van az enyém mellett.

Rózsi néni kérdőn nézett Molnáméra.

— Igen, súgta alig hallhatóan — az én öltözőm van Veráé mellett, de nem vettem el tőle az órát.

— Nem igaz... más nem vihette el... meg kell motozni:.. háborogtak a lányok.

— Csend! — csattant erélyesre Rózsi néni hangja. — Azt hiszem, nincs itt másról szó, minthogy valaki rossz tréfát csinált. Elvette Vera karóráját, hogy megijessze, s most, hogy idáig fajultak a dolgok, szégyenli visszaadni. Bemegyek ide az öltözőbe, egyenként bejöttök hozzám, s akinél van az óra, ide-MŰSZAK UTAM