Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-04 / 259. szám

1962. november 4. 2 Vasárnap Tudósítás a megyei pártértekezlet vitájáról KOMMENTÁR bereket. A mi szövetkezetünk fia­tal — mondotta. — A kezdet vég­telen nehéz volt. Túljutottunk raj. ta, de csak úgy, hogy az emberek véleményére, segítségére támasz­kodtunk, s a becsületükre apellál­tunk. Nálunk önköltségszámítás van, de ezt nemcsak azért csínéi­ban. Szilárdítsuk a munkás-paraszt szövetséget A küldöttek hangsúlyozták, hogy e szövetség napjainkban magasabb szíhvonalon valósul meg. S hogy még szilárdabb legyen az a köl­csönös gazdasági kapcsolatokban is jusson kifejezésre. Ha nem is szó szerinti értelemben, de ezt tag­lalta Arany Tóth Lajos elvtárs fel­szólalása, amikor a tsz-ek árutermelésének alakulásáról^ az állami felvásárlási terv teljesí­téséről beszélt. A vitában felszó­lalt Apró Antal elvtárs, a Politi­kai Bizottság tagja, a Miniszter­­tanács elnökének első helyettese, s azok felé, akik ezen az értekez­leten több műtrágyára, több gépre stb. jelentették be igényüket — hangsúlyozta: azt is vegyék számí­tásba az elvtársak, hogy több gé­pet, több műtrágyát és más egye­beket csak úgy remélhet a mező­gazdaság, ha több kenyeret, több és olcsóbb tejet, húst, burgonyát ad a népgazdaságnak. Apró elv­társ felszólalásában különöskép­pen hangsúlyozta, hogy a megye dolgozóinak jó munkája, helyes politikai és gazdasági tevékenysé­ge része a szocializmust építő or­szágok sikereinek, a 'szocialista vi­lágrendszer ereje növekedésének. Mi szélesítjük nemzetközi kapcso­latainkat — mondotta, első he­vá Klaukó Mátyás elvtársat, tit­kárává Szabó Sándor elvtársat vá­lasztották. Deák Gyula Kennedy elnök televíziós nyilatkozata a kukái helyzetről juk, hogy a vezetőség lássa, mi­ként alakul a gazdaság sorsa, ha­nem azért is, hogy a tagoknak el­mondhassuk mit, miért és mennyi­ért termelünk, mi a haszon. Ez megfogható valami és érdekelteb­bé teszi az embereket a munká­lyen áll itt a testvéri országokkal való kapcsolat. S ha arról, beszé­lünk, hogy a közösség összefogása révén erős a család, erős a szövet, kezet, akkor hozzá kell tennünk és hangsúlyoznunk, hogy a szocia. lizmus mihamarabbi felépítése csak a testvéri országok összefogá­sával lehetséges. A vitában elhangzottakra Klau­kó élvtárs válaszolt. Záróbeszédé­ben hangsúlyozta: pártunk Vili. kongresszusa történelmi évforduló napján ül össze. November 20-án van a KMP megalakulásának 44. évfordulója. A mi pártunk tagjai, köztük Békés megye kommunistái emelt fővel mondhatják el, hogy méltó követőik elődeiknek, híven szolgálják az ügyet, s győzelemre viszik azt a harcot, melyet az elő­dök elindítottak. A vita után a pártértekezlet kül­döttei megválasztották a megyei pártbizottság tagjait, póttagjait, a revíziós bizottság tagjait, a VIII. kongresszus megyei küldötteit, majd a pártbizottság megtartotta első ülését és megválasztotta a párt végrehajtó bizottságát. A párt végrehajtó bizottsága első titkárá­fFolytatás az 1. oldalról) véljék őket. Mondják meg, mit miért kell csinálni. Milyen ha­szonnal, milyen előnnyel jár egy­­egy fejletteb agrotechnikai eljá­rás megvalósítása. Ha ezt tesszük, hajlanak rá az emberek, s a mun­kát siker koronázza. Ne csak az injekciót adják be az állatorvosok a beteg jószágnak, hanem oktassák is ki az embereket arra, hogyan gondozzák, ápolják . a gondjaikra bízott értékeket, s ami a legfőbb, hogyan, miként előzzék meg a be­tegségeket. fl termelékenység növelésének lehetőségei adva vannak Ezt hangoztatták helyesen azok a felszólalók, akik a rejtett tarta­lékok kiaknázására hívták fel a fi­gyelmet. Ne a kormányt zaklassuk az öntözőberendezésekért — mond­ta többek közt felszólalásában dr. Kovács Gábor, az ÖRKI igazga­tója —, hanem használjuk fel ész­szerűen azt, ami van. Használjuk ki a meglévők kapacitását maxi­málisan és törekedjünk az olcsóbb öntözési lehetőségek kiaknázására. Példaként említette, hogy gazda­ságuk az aszályos idő ellenére 14 millió forint tiszta jövedelemmel zár, melyet részben az öntözéses gazdálkodásnak köszönhetnek. Majd arról szólt, hogy a termelé­kenység fokozásában jelentős sze­repe van a tudományos kutatás­nak. Használják ki a termelőszö­vetkezetek maximálisan ezt a le-1 hetőséget. Kettős haszonnal jár — mondotta: jól jár a szövetke­zet, a kutató pedig a gyakorlatban mérheti le fáradozásának gyü­mölcsét. Amikor a termelési eredmé­nyekről, tennivalókról beszéltek a küldöttek, a munka emberi ol­daláról is vizsgálták a helyzetet. Berki elVátrs, a békéscsabai Tég­lagyár igazgatója, a téglagyári munkások helyzetéről szólva kifej­tette, az utóbbi években javult a munkások szociális ellátottsága, bizonyos részlegekben korszerűbb gépekkel, könnyebben dolgoznak az emberek, de a legnehezebb munkahelyen, az égetőkemencék­nél még 50 év előtti állapotok uralkodnak, s ezen a felsőbb szer­vek segítségével változtatni kelle­ne. Sokszorozzuk meg erőnket Ez csendült ki azokból a felszó­lalásokból, akik a vezetésbe ügy­ködő emberek és a beosztották kapcsolatáról szóltak, örvendetes — mondta Zalai György elvtárs, a gyulai járási pártbizottság első titkára —, hogy szövetkezeteink­ben, noha itt-ott még akad tenni­való, ma már nem a munkaadót látják a tsz-elnökben, hanem az ók választott vezetőjüket. Ez azért van, mert egyre jobban megvaló­sul a szövetkezeti demokrácia. Nyíri Sándor, a gyulai Aranyka­lász Termelőszövetkezet elnöke, aki a gyulai járás pártonkívüli dolgozóit képviselte a küldöttérte. kezleten, a saját példájukon mu­tatta be, milyen haszna van an­nak, ha a vezetés megossza a gon­dokat, és segítségül hívja az em­Washington (MTI) Kennedy amerikai elnök pénte­ken este háromperces televíziós nyilatkozatot tett a Fehér Házban. Az elnök elmondotta, hogy az amerikai felderítő repülőgépeknek Kubáról készített legutóbbi fény­­képfelvételei azt mutatják, meg­kezdődött a szigeten elhelyezett szovjet fegyverrendszerek lesze­relése és eltávolítása. Az ellenőr­zés megtörténtéig azonban az Egyesült Államok fenntartja a Kuba-ellenes tengert blokádot és folytatja a légi megfigyelést. Kennedy elnök ezután arra tett javaslatot, hogy a jövőben eset­leg a Vöröskereszt nemzetközi bi­zottsága vegye át a Kubába irá­nyuló áruszállítmányok ellenőrzé­sét. Végül megállapította, hogy a Karib-tenger térségében a béke Berlin (MTI) Nyugat-Berlinben közeledik a szenátusi választások ideje, s ez kitűnő kereseti alkalmat jelent a frontváros mindenre kapható „nyolcgarasos legényeinek”, huli­biztosííásához sikerült közelebb kerülni. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok reméli és töre­kedni fog rá, hogy még közelebb kerüljön a béke helyreállításához. Az UPI tájékoztatása szerint az amerikai elnök folytatja a kubai helyzet megvizsgálását, szombaton — magyar idő szerint 16 órakor — ismét találkozik a Nemzetbizton­sági Tanács végrehajtó bizottsá­gának tagjaival. A Reuter és az AP New York-i értesülése szerint U Thant foglal­kozik a Vöröskereszt bekapcsolá­sát célzó tervvel. Az AP jól tájékozott források alapján úgy tudja, hogy a Nemzet­közi Vöröskereszt szombaton vagy vasárnap küldi el magasrangú tisztviselőjét New Yorkba, hogy az megvitassa a részleteket U Thant­­tal. gánjainak számára. Pénteken este tőrökkel, fütykösökkel, boxerekkel felfegyverzett néhány száz főnyi felbérelt banda támadt a Német Szocialista Egységpártnak egyik nyugat-berlini iskolában gyűlésező küldöttértekezletére. A progrom­­legények a következő jelszavaikat kiabálták: „Üssétek agyon őket!” „Szúrjátok le a kommunistákat!” — s a küldöttértekezlet számos résztvevőjét valóban le js szúr­ták, súlyosabban, vagy könnyeb­ben megsebesítették. Hyen körülmények között való­ságos gúnynak számít a szenátus szóvivőjének az a „megnyugtató” kijelentése, hogy a nyugat-berlini „szabad” választásokon minden jelenleg működő párt, tehát a Német Szocialista Egységpárt is indulhat. A 435 sz. főközlekedési út 0 + 886 km szelvényében levő Gyulai úti élővízfolyás-hidat november 5-től átépítés miatt, az átépítés tartamára lezárjuk. Közlekedés Gyula felé a Kiss Ernő utca— Árpád sori terelő úton. , HÍDÉPÍTŐ VÁLLALAT 73524 Tőr, fütykös, boxer Fasiszta támadás Nyugat-Berlinben a Német Szocialista Egységpárt választásii gyűlése ellen Jó üzlet Eldugott, rövidke hír a közgazdaság iránt különösen érdeklő­dő újságok hasábjain: hogyan jegyezték az egyes valutákat a pénztőzsdén a kubai válság napjaiban? Kiderült, hogy amíg tartott az amerikai blokád okozta feszült­ség — esett a dollár árfolyama, s amint enyhült a helyzet, a dollár ismét emelkedett. Éreztette határát a vihar és az általános meg­könnyebbülés az aranypiacon is. Először rendkívüli mértékben megnövekedtek az arany vásárlások, majd visszatértek szokott med­rükbe, s az árak erősen esni kezdtek. Figyelemmel kísérték az ér­tékpapírok sorsának alakulását is, s arra a megállapításra jutot­tak, hogy ezen a héten emelkedett az amerikai részvények többsé­gének árfolyama, míg a múlt hét végén, a krízis kitörésének órái­ban — esett. Mindebből az a tanulság, hogy a háborús hangulat kárt okoz a dollárnak és sok értékpapírnak is. S mert egy esetleges háborúban a kapitalista országoknak a győzelemre nincs esélyük, sőt már a fegyveres feszültség hírére is felszisszen a tőzsde — világos, hogy a békés egymás mellett élés még üzletnek sem rossz. T. I. Mikojan megérkezett Havannába V Havanna (Reuter) Anasztáz Mikojan, a Szovjetunió el­ső miniszterelnök-helyettese pénteken a kubai fővárosba érkezett — jelentette a havannai rádió. Mikoian nyilatkozata New Yorkból való elutazásakor: Azért megyek Kubába, hogy elvtársi eszmecserét folytassak Anasztáz Mikojan, a Szovjet­unió minisztertanácsának első el­nökhelyettese, aki átutazóban volt New Yorkban, pénteken repülő­géppel Havannába utazott. New Yorkból történt elutazása előtt Anasztáz Mikojan a követ­kező nyilatkozatot tétté: „Tegnap, New Yorkba érkezésünk alkalmá­ból látogatást tettünk U Thant­­nál, az ENSZ ügyvezető főtitkárá­nál és hosszas beszélgetést foly­tattunk vele. Foglalkoztunk a Karib-tenger térségében fennálló helyzetnek az e térségben lévő or­szágok biztonsága és a béke meg­erősítése érdekében történő ren­dezésével. ® Egyetértünk U Thant úrral abban, hogy megbeszélésünk hasznos volt A Mac Cloy és Stevenson rész­vételével tegnap lefolyt ebéd al­kalmából kicseréltük nézeteinket arra vonatkozólag, hogy miként lehetne gyorsabban és jobban tel­jesíteni azokat a feltételeket, me­lyeket N. Sz. Hruscsov és Ken­nedy elnök üzenetei tartalmaztak a Karib-tenger térségében kiala­kult veszélyes helyzet felszámo­lásáról és normalizálásáról, vala­mint F. Castro miniszterelnök öt pontból álló ismert javaslataira vonatkozólag. A Szovjetunió igazságosnak tartja a kubai forradalmi kor­mánynak a Kuba függetlenségé­nek fenntartását célzó javaslatait és támogatja azokat. Nagy megelégedéssel repü­lök az irántunk baráti Kubába, ahol 1960. februárjában már tar­tózkodtam és ahol saját szemem­mel láthattam a kubai nép hőse, Fidel Castro által vezetett Kubai Köztársaság dolgozó népének ha­talmas lelkesedését és összefor­rottságát. Hallottam, hogy az amerikai sajtóban és rádióban, és részben a mai lapokban is minden alapot nélkülöző találgatások és feltevé­sek jelentek meg kubai utazásom céljáról. Azért megyek Kubába, hogy elv­társi eszmecserét folytassak közelj barátunkkal, Fidél Castro minisz­terelnökkel, a nemzetközi helyzet kérdéseiről. Havannai tartózkodá­som alatt találkoztam az azóta elhunyt Ernest Hemingway világ­hírű amerikai íróval, akinek köny. veit széles körben olvassák a Szovjetunióban is. Ö nagy ameri­kai volt és akkor méltó szavakkal beszélt nekem Kubáról, ezt mond­va: „Egyet határozottan elmond­hatok, a forradalom eredménye­ként Kuba első ízben jutott tisz­tességes kormányhoz”. Kuba forradalmi kormánya népének teljes tiszteletét élvezi. E kormány senkit sem fenyeget, a népet a haladás és a boldogulás út­ján vezeti. A szocializmus rend­szerét, ezt a társadalmi rendszert választotta Kuba népe és ezt tart­ja a maga számára a legjobbnak. Az őszinte barátság és a mély­séges tisztelet érzését tápláljuk a kubai nép, annak kormánya és Fi. del Castro miniszterelnök iránt ős Kubát sokoldalú támogatásban és segítségben részesítjük. N- Sz. Hruscsovnak október 28-án Kennedy elnökhöz intézett üzenete határozottan és világosan megmondja, hogy mi biztosítani kívánjuk Kuba népét arról, hogy vele vagyunk és nem akarjuk fel­menteni magunkat az alól a fe­lelősség alól, hogy segítséget nyúj­tunk a kubai népnék — fejezte be nyilatkozatát Anasztáz Mikojan. (MTI) Ben Bella fogadta az Algériában tartózkodó magyar küldöttséget Algír (MTI) || csolta az Elnöki Tanács, a kor- Ben Bella, az Algériai Demok- fi mány és az egész magyar nép üd­­ratikus és Népi Köztársaság mi- vözletét, átadta Ben Bella minisz­­niszterelnöke fogadta Brutyó Já-I terelnöknek Kádár Jánosnak, a Minisztertanács elnökének szemé­lyes ajándékát. Ben Bella válaszá­ban köszönetét mondott az üdvöz­letekért, és kormánya, valamint népe nevében sikereket és boldog, ságot kívánt a magyar népnek. nosnak, az Elnöki Tanács tagjának vezetésével az algériai nemzeti ün­neppel kapcsolatos rendezvénye­ken résztvevő magyar küldöttsé­get. A magyar delegáció tolmá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom