Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-28 / 278. szám
ISGt. november 28. 5 Szerda SPORTSPORTSPORT Gazdag sportprogram a középiskolákban Megyén& Itőzépdslkoűái.'ban so8c tehetséges sportolót neveltek élvonalbeli versenyzővé, és ugyanaWkor a fiatalok ezreinek biztosították a felüdülést a házibajnoksáigoktoaih, a városi és a megyei szintű versenyeken, sporfcmegmozdiulásokon. A sportolás nemcsak a test fejlődését segíti elő. Szerves részét alkotja a pedagógiai mimikának is, hisz kitartásra, rendszerességre nevel, ami az elméleti tanulmányok elsajátítását is előnemozdítj a. Az egyre terjedő és szélesedő sporttevékenységben mindinkább nagyobb része lesz a középiskolák K3SZ-szea> vezete&nek. Az alap- és középfokú sportvezető, edző és játékvezetői képzettséggel rendelkező kiszesek nagyban hozzájárulnak iskolájuk sportmutnkájárnak eredményesebbé tételéhez, s erkölcsi segítséget nyújtanak a testnevelő tanároknak. A kiszélesedett vezetés és a fiatalok mind nagyobb számú bekapcsolódása folytán, a középiskolai verseny és bajnoki rendszerben nagy vonalakban kialakultak azok a szervezett formák és módszerek, amelyek alkalmasak a tanulók tömeges foglalkoztatására és a szakmai munka színvonalának emelésével a minőségi utánpótlás nevelésére is. Egységes vezetés Érmek ellenére az eddigi sportprogram csaik kísérleti jellegű volit, s az új bajnoki rendszer életibe tépése a középiskolások sporttevékenységét is egységbe foglalja, Az egységes vezetés kialaikitása szükségessé tette, hogy a középiskolai sport irányítása is az MTST hatáskörébe kerüljön. A Diák Sport Központ ez év július l-ével ntegszűnt, feladatát az MTST oktatási osztálya látja el, illetve megyei szinten a TST-k irányításával működő középfokú iskolai sportbizottságok, A középiskolákban tanulmányaikat végző fiatalok előtt az 1962—63-as tanévben megnövekedtek a sportolási, versenyzési lehetőségek. A tanév folyamán házibajnokságokon, szövetsé-BEMUTATJUK WWWWVWWVWWWWWWVM Eles csengőszó riaszt fel bennünket tablónézés közben, jelezvén, hogy •zünet kezdődik a békéscsabai gimnáziumban. Egy ifjúsági sportolót, Szilágyi Istvánt kerestünk. Amint sikerül rátalálnunk, egy akaratlanul mosolygó, haját elválasztva viselő, örökvidám fiatalemberrel ismerkedünk meg. Harmadikos gimnazista, s úgymond, univerzális sportoló. Fiatal kora ellenére mondhatja, hogy ■=» Még kilenc éves koromban a VTSK vívó szakosztályában kezdtem el a sportolást. öt évig vívtam és ez idő alatt több versenyen értem el jó helyezést. A vívással párhuzamosan 12 éves koromban úszni kezdtem. Itt is jó eredményt értem el — mondotta. Igen, jó eredményt ért él, hiszen az úttörő korcsoportban többszöri városit kétszer pedig megyei bajnokságot nyert. De eközben lehetett vele találkozni a grundon is, ahol futrégen kezdett rendszeresen sportolni. Szilágyi István boltozott, s ahol felfigyeltek rá. Tinennégyéves korában kezdett el rendszeresen edzeni a Békéscsabai VTSK-ban. Jelenleg is ott játszik az ifjúsági csapatban, tagja a Békéscsaba városi ifjúsági válogatottnak. Miközben beszélgettünk, eltelt a tíz perc, újra csengetnek, s 6 siet, hiszen első a tanulás. Ezt igazolja bizonyítványa is. Az általános iskola nyolc osztályát és a gimnázium első két évét kitűnő eredménnyel végezte fronton lévő német csapatok megszemlélése végett repült Szmolenszkbe. Upitz egy óra múlva már Königsberg felé repült egy gyorsbombázó gépen. A Gruppenführer repülőgépe nem sokkal azután ért földet Kelet-Poroszország fővárosában, ahogy a Hitleré leszállt. Upitz azonnal a főhadiszállásra sietett. Ott minden a legnagyobb rendben volt. A Führer kedvenc kutyáját sétáltatta a parkban, és a „Das schwarze Korps” fotográfusa előtt pózolt. Upitz egy héten át egyetlen percre sem hagyta el Hitlert. Éberen őrködött a biztonsága fölött. De semmi különös nem történt. S csak jóval később sikerült kikutatnia, hogy a Führer halálának éppenséggel azon a repülőgépen kellett volna bekövetkeznie, amelyen Szmolemszkből Könfcgsbergbe utazott. Upitz megtudta még annak az embernek is a nevét, aki a pokolgépet a repülőbe csempészte. Von Treskow tábornok volt az illető, a keleti fronton harcoló egyik német hadseregcsoport vezérkarának főnöke. A pokolgép valami ok miatt nem robbant. Később pedig, azután, hogy a repülőgép földet ért Kőnigsfcergben, s Hitler kiszállt belőle, kivették onnan a katonák. Valami hasonló eset történt 1943 végén is, Berlinben. De a véletlen ezúttal is megmentette Adolf Hitler életét. Heinz Upitznak most ismét eszébe jutottak ezek az események, s vizsgálgatni kezdte őket. Vajon az egésznek csak az az indítéka, hogy egyesek menteni akarják a bőrüket, s bizonyos magas rangú felső katonai körök ellenséges érzületet táplálnak Hitler iránt? Upitz kezdettől fogva gyűlölte a katonai arisztokráciát, a hangoskodó, követelődző porosz családokat, amelyek nemzedékről nemzedékre maguknak happolták el a német hadsereg tábornoki, admirális és feldmarsalli tisztségeit. Különleges privilégiumokat élvező, szigorúan zárt kasztot képeztek ezek a családok, s az ilyenfélék, mint Upitz, a közelükbe sem férkőzhettek. A családi katonai arisztokrácia ivadékai töltötték meg a speciális akadémiákat líceumokat, s jóelőre várták őket a kedvezőbbnél kedvezőbb állások a tábornoki karban vagy a külgi bajnoteságoícoin, középSskoaás hajnokságokon és középiskolás kupaküzdeimeken vehetnek részt. Az első kettő helyi, Sietve megyei szintest, a két utóbbi országos szinten kerül megrendezésre. A házibajnokságok részese lehet minden, középiskolába beiratkozott nyilvános tanuló, akinek tanulmányi előmenetele és magatartása éltén kifogás nem merül fel a tanári kar részéről. Sportágai tetszés szerintiek, természetesen az iskolai adottságok figyelembe vétele mellett. A I tanév folyamán akár többfordulós rendszerben is megrendezésre kerülhetnek a háziversenyek, bajnokságok. A középiskolás bajnokságok a házi bajnokságtól kezdve, egyéni és csapatrendszerben, városi és megyei bajnokságig kerülhetnek lebonyolításra. Az országos bajnokságot csak egyéni számokban rendezik meg. A középiskolás bajnokságok asztalitenisz, atlétika, háromtusa, torna, sakk, úszás és vívás sportágakban, a versenykiírásban foglalt időpontban lesznek. Ezen a versenyen az iskolai sportkörhöz vagy sportiskolához igazolt versenyzők vehetnek részt. A középiskolás kupa küzdelmeinek felelevenítésével a tömegsport mellett a minőségi sportot akarják továbbfejleszteni. Ez a bajnokság október l-ével kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és röplabda sportágakban beindult. A nevezésektől függően irányított sorsolással kerülnek megrendezésre, hogy az utazási költségeket a lehető legkevesebbre csökkentsék. Ezen részt vehetnek az iskolán kívüli sportszervhez kiadott tanulók is. Csak egyszer játszanak egymással a csapatok, s a vesztes a további küzdelmekből kiesik. Ezek tehát az idei iskolaévben azok a versenyek, amelyeken megyénk középiskolásai is részt vehetnek. A lehetőségek skálája széles, s ha nem is tudjuk helyszűke miatt felsorolni azokat az egyéni és csapatversenyeket, amelyekre meghívásos vagy országos bajnoki szinten sor kerül, nagyjából képet alkottunk arról a gazdag sportműsorról, amely a középiskolák tanulói előtt áll. ügy minisztérium ban. Tüneményes gyorsasággal a német katonai és diplomáciai gépezet kormányához fészkelték be magukat, biztosítva ezzel az évszázadok alatt kialakított porosz militarista politika megingathatatlanságát Hitler hatalomra jutásával természetesen valamelyest megváltozott a helyzet. Upitz jól látta: a Führer minduntalan bizonyítja, hogy nem valami nagy tisztelője ezeknek a rátarti, fennhéjázó, gőggel telt arisztokratáknak. Hitler uralma alatt az efféle csemetéknek jobban meg kellett húz. niok magukat. De később kiderült, hogy ez az egész nem volt egyéb játéknál. Hitler volt ugyanis a prímhegedűs, de ő pusztán csak teljesítette azoknak az akaratát, akiknél a pénz, a gyárak voltak. A pénz- és iparmágnások úgy forgatták az ujjuk körül Hitlert, ahogy akarták. A tábornoki kar szintén az ő bábjuk volt. S ez tökéletesen ki is elégítette Upitzot. Akkor miért akarják Hitlert mégis megsemmisíteni? Olyan nagyon bűnösek lennének az összeesküvők, mint az az első pillanatra látszik? (Folytatjuk) A B. M. Közlekedésrendészeti Osztályának cikksorozata Az új KRESZ- ről IV. A gyalogosokra és utasokra vonatkozó rendelkezések Az új KRESZ szerkesztő bizottsága a nemzetközi és hazai tapasztalatokat figyelembe véve rendezte a gyalogosok közlekedésével kapcsolatos problémákat. Cikkünkben azokkal a részletekkel foglalkozunk, amelyek a régi KRESZ rendelkezéseitől eltérnek. Haladás az úttesten: új szabály ennél a kérdésnél a közút igénybevétele. Olyan úttesten, ahol gyalogjárda nincs — álló jármű vagy egyéb akadály kikerülését kivéve — a gyalogosok az úttestnek egyméteres sávján, lakott területen kívül pedig csak a menetirány szerinti baloldalon, a járművek menetirányával szemben közlekedhetnek. A régi KRESZ-előírással szemben — amely „lehetőleg” a menetirány szerinti baloldali haladást írta elő — ennek a rendelkezésnek^^ a jelentősége, hogy a gyalogos a szembejövő forgalmat jobban figyelemmel tudja kísérni és könnyebben megelőzheti a veszélyt. Rendezés alá került a gyalogjárók forgalma olyan úttesten is, ahol gyalogjárda nincs, de mindkét vagy legalább az egyik oldalon külön kerékpárút van. Ahol ez úttest mindkét oldalán kerékpárút van, a gyalogjárók a kerékpárforgalommal szemben — a menetirány szerinti bal oldalon — csak a kerékpárúton közlekedhetnek. Ha csak az egyik oldalon van kerékpárút, mindkét irányban közlekedhetnek. Említésre méltó rendelkezés, hogy 0 éven aluli gyermek főútvonalon csak felügyelet mellett tartózkodhat. A nagy számban előforduló gyermekbalesetek megelőzése érdekében ennek betartása igen fontos. Végül említésre méltó ennél a kérdésnél a zártpályás vasúti és villamos vágányokon való áthaladás szabályozása. A gyalogos csak a kiépített átkelőhelyen haladhat keresztül. Áthaladás az úttesten: az úttesten a gyalogosok az útburkolati jelek által megadott helyen, ennek hiányában pedig a legrövidebb átkelést biztosító módon, az úttengelyre merőleges irányban haladhatnak át. Gyalogátkelőhelyek jelzései: zebrasávozás az úttesten alkalmazott széles, a tengelyvonallal párhuzamos vonalak, szaggatott vonalak az úttest hossztengelyére merőleges, széles, szaggatott vonalak, villogó sárga fényt adó lámpa: ,gömb alakú, minden irányba villogó sárga fényt ad, a „Gyalogátkelőhely”-et jelző tábla. Gyalogos átkelés történhet: ha az úttesten a közelben kijelölt gyalogátkelőhely van, csak a gyalogátkelőhelyen, útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), ha nincs kijelölt gyalogátkelőhely, lakott területen levő főútvonalon csak as útkereszteződésnél, ha külön jelzett tilalom nincs, a közhasználatú járművek megállóhelyein levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között — a járdasziget teljes hosszában a forgalomirányító jelzéstől függetlenül. A gyalogos átkelésekre vonatkozó rendelkezéseknél újként jelentkezik az a szabály, mely szerint áz áthaladás során tartózkodni kell minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarja vagy félrevezeti. (Pl. hirtelen megállás, visszalépés stb.) Tilos a járműforgalom szándékos akadályozása is. Áthaladási elsőbbség a járműforgalommal szemben: a) Különleges gyalogátkelőhelyen: az úttesten áthaladó gyalogosnak a járműforgalommal szemben áthaladási elsőbbsége van a minden irányban, a sárga fényt adó, gömb alakú lámpánál és a zebrasávozással együttesen megjelölt különleges gyalogátkelőhelyen. b) Járdaszigetek mentén: az úttestnek a közhaszinálatú járművek megállóhelyénél levő járdasziget és az ahhoz közelebb levő járda közötti részen. c) Útkereszteződésnél: a járda meghosszabbított vonalában történő átkelésnél az egyik útról a másikra bekanyarodó járművel szemben. Az ilyen helyekhez közeledő járművek kötelesek lassítással, szükség esetén megállással is a gyalogosok áthaladását biztosítani, még egy gyalogos esetében is. Az ilyen átkelőhely nagy figyelmet és óvatos vezetést igényel a járművek vezetőitől, mert itt a gyalogosok a közeledő járművek forgalmát akadályozhatják, a már megkezdett átkelésükkel. Nincs áthaladási elsőbbség: csak zebrasávozású, szaggatott vonal jelzésű gyalogátkelőhelyen, útkereszteződésnél az egyenesen haladó járművekkel szemben. (Kivéve a forgalomirányító rendőr vagy jelzőlámpa szabad jelzését.) Ezeken a helyeken a gyalogos csak akkor léphet le az úttestre, ha az áthaladás a maga vagy mások veszélyeztetése és a járműforgalom zavarása nélkül lehetséges. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a járművek vezetőinek nem kell vigyázni, a gyalogosok átkelése mégis nagyobb veszéllyel jár, mint az abszolút elsőbbséget biztosító helyeken. Az általános közlekedési szabályokból eredően a járművezetőknek megfelelő óvatosságot kell tanúsítani az úttesten áthaladó gyalogosokkal szemben. A járművek utasaira vonatkozó rendelkezések: a járművek utasaira vonatkozó rendelkezéseket, valamint a fel-és leszállásra vonatkozó szabályokat a KRESZ 44. paragrafusa tartalmazza: Bár sok változás nincs, áttanulmányozása feltétlenül szük=éges. Grimella Sándor r. szds.