Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-18 / 270. szám

A mezőkovácsházi járás kulturális életéről riportműsort állított össze a Rádió Nemrég járt a mezőkovácsházi járásban a Rádió hairgriport-cso­­portja, hogy a ,Zenés séta Békés megyében cúnű rendszeres adásá­hoz újabb műsoranyagot gyűjt­sön. Hangszalagra kerültek a bat­­tonyai művelődési otthon délszláv népi együttes énekkarának nép­dalszámai, az úttörőkből álló dél­szláv tamburazenekar játéka, a leánykollégium daloskarának mű­sora* s a zeneiskola növendékei­nek a produkciói. Szerepelnek még a mezőhegyes! és a battonyai úttörők a MvószenekarukkaL, a A Debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem Neveléstudomá­nyi Intézete népművelési szemi­náriumának 19 hallgatója több na­pos tanulmányútra ment a Vihar­sarokba A debreceni egyetemis­ták Koczka László tanársegéd ve­zetésével pénteken délután érkez­tek Békéscsabára, ahol megtekin­tették a szlovák nemzetiségi új di­ákotthont és a Békés megyei Jó­kai Színház Hamletnek nincs iga­za című bemutató előadását, majd az új színészklubban eszmecserén vettek részt, megvitatták az elő­adást a színművészekkeL A vendégek szombaton délelőtt a gyulai, délután a békéscsabai kulturális intézményeket, köztük a múzeumokat, a békéscsabai Me-1 gyei Könyvtárt és a Balassi Bá- I mezőkovácsházi iskolások zenélő Rataljai, a kunágotai pajtások énekkara. Ugyancsak bemutatko­zik a híres nagybánhegyesi me­nyecske-kórus, magyar és szlovák népdalokkal, az úttörő-énekkar, s a község öreg és Rátái dalosai, ze­nészei. A riportműsort, melyet a Rádió november 21-én, szerdán délelőtt, 9.20 órai adásában közve­tít, Halkovics János, a Rádió nóp­­zenerovatának a szerkesztője ál­lította össze. Bevezető és összekö­tő szöveget Ballabás László irt I hozzá. Iint művelődési otthon munkáját tanulmányozták, megtekintették a két város történelmi nevezetessé­geit, s este folytatták útjukat Sze­gedre. Algír. (CTK) Az algériai földművelésügyi mi­nisztérium közlése szerint Algéria kabiliai területén, az európaiak elhagyott birtokán megalakították az első állami gazdaságot. Az állami gazdaság 417 hektár­nyi szántóföldjét 25 algériai család műveli. Ezek a családok tevéke­nyen vettek részt a forradalmi Kalóz módon Tokió (TASZSZ) A 7. amerikai flotta egyik nagy tartályhajója nekiütközött egy kis japán halászát aj ónak. Miután a halászhajót szétroncsolta, nyugod­tan továbbhaladt. A darabokra tört japán hajó azonnal elsüllyedt. A tartályhajó fedélzetén álló ame­rikai tengerészek nyugodtan néz­ték, miként vergődnek a vízben a japán halászok, és egyikük sem tett kísérletet arra, hogy segítsé­get nyújtson nekik. A halászokat egy arra haladó japán halászhajó vette fel. Ez az embertelen cselekedet — amelyről a Kiodo japán hírügy­nökség számolt be — felháboro­dást keltett a japán közvélemény­ben. A sasebo-i tengeri biztonsági hivatal vezetősége tiltakozott a helybeli amerikai haditengerésze­ti támaszpont parancsnokánál, és követelte az incidens haladékta­lan kivizsgálását. harcokban. Az állami gazdaságot öttagú vezetőség irányítja. Hivatalos becslés szerint az eu­rópaiak elhagyott földterülete Al­gériában 650 000—1 000 000 hek­tárra rúg. Felvétel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára A Színház- és Filmművészeti Főiskola igazgatósága a színészi szakra felvételt hirdet az 1963— 64-es tanévre. A főiskolára kizáró­lag érettségizett vagy az 1962—63- as tanévben érettségiző 18—22 éves fiatalok jelentkezhetnek. Je­lentkezni írásban lehet, s mellé­kelni kell a saját és a szülők ada­tait tartalmazó életrajzot, a ré­gebben érettségizettek az érettségi bizonyítványt, továbbá az iskola­­bizottság vagy a munkahely aján­lását. A felvételi kérelmet a Szín­ház- és Filmművészeti Főiskola cí­mére — Budapest, VIII., Vas utca 2/c, — kell beküldeni. (MTI) Angliában fogták a Mars-rakéta rádiói elzéseit Manchester. Az angliai Jo'drell Bank csillag­­viszgáló intézet pénteken felfogtí a szovjet Mars-rakéta rádiójelzé seit. A szovjet űrhajó jelenleg kö­rülbelül 4 800 000 kilométerre var a földtől. (MTI) Férfiszabó szakmunkásokat, bedolgozókat KERES AZONNALI FELVÉTELRE a Szőrme- és Kézműipari Vállalat Berényi út 27. 73604 Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy nyomtatványboltunkat — tatarozás miatt — december 3-ig zárva tartjuk Sürgős napi cikkeket a tatarozás ideje alatt a gimná­zium pincéjében szolgálunk id. Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat békéscsabai nyomtatványboltja. 73631 A MÉK BÉKÉSCSABAI KIRENDELTSÉGE dohánybeváltód raktárában 1962. november 20-án és 21-én leltározást végez Kéri ügyfeleit, hogy áruátadásukat és áruátvételüket a korábbi napokon eszközöljék. 73622 VÁLLALATOK, ÁLLAMI GAZDASAGOK* TSZ-EK FIGYELEM! Munkaruhák, bakancsok, pufajka-öltönyök, esőkabátok beszerezhetők a bizományi Áruházban Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 6 alatt. Tel.: 22—34. 73621 Debreceni egyetemisták tanulmányútja a Viharsarokban Algériában megalakult az első állami gazdaság HÍREK Modern felelés----------------a — A SZOVJETUNIÓBAN vég­zett szakemberek segítségével az MSZBT Békés megyei titkársága mezőgazdasági szakanyagokat, új módszereikről szóló írásokat for­­díttat le magyarra és összegyűjtve adja ki az ezüstkalászos gazdatan­folyamok és mezőgazdasági szak­­tanfolyamok részére. — 600 NÉGYZETMÉTER járda építését kezdték meg Bucsán. Eb­ből 460 négyzetméter már elké­szült, s a járda lerakásához a községi tanács csupán szakem­bert biztosított, a többit a lakos­ság társadalmi munkában végzi el. Összesen mintegy 25 ezer fo­rint értékű társadalmi munkával segítik a község fejlődését. — SZERENCSÉS lottózó és to­­tozó Dékai János. 1960-ban már három ízben ért el hármas talá­latot a lottón, 1961-ben pedig két­szer volt 11-ese a totón. Nyeremé­nyeiből gépkocsi-nyereménybetét­­könyvet váltott, s ezzel a betét­könyvvel a legutóbbi sorsoláson Skoda-Octávia gépkocsit nyert. — TANÁCSTAGI fogadóórát tart november 19-én, délután 4 órától este 6 óráig Békéscsabán a Kolozsvári út 14. szám alatt Kin­cses János, a 83-as választókerület tanácstagja. — JÁRÁSI tapasztalatcsere­értekezletet tart a mezőgazdasági állandó bizottságok elnökei részé­re novemberben a sarkadi járási tanács mezőgazdasági osztálya. — VEZETŐ amerikai lapok 13 újságírója tiltakozott a kormány olyan intézkedése ellen, amely szerint a külügyminisztérium munkatársai számára kötelezővé tették, hogy minden héten írásban közöljék azoknak az újságíróknak a nevét, akikkel beszélgetést foly­tattak, tüntessék fel az újságíró megbízóját, a beszélgetés tárgyát és az interjú időpontját. Az újság­írók véleménye szerint ez súlyos csapás az amerikai sajtószabad­ságra. • — A TBC-RÖL tartanak, egész­ségügyi előadást december 7-én Békéscsabán, a IV. kerületi Vö­­röskeresíct-szervezet taggyűlésén. Az előadás all<almával filmet is vetítenek. — 1143 FORINT értékű köny­vet vásároltak a bucsaiak, a mű­szaki könyvnap és az őszi könyv­hét alkalmával megrendezett ki­állítással egybekötött könyvvásá­ron. — KEPZÖMŰVESZETTÖRTE­­NETI előadást tart november 20- án, kedden este fél 6 órakor Bé­késcsabán, a TIT-klubban, Nyíri Sándor tanár. Többek között Le­onardo, Michelangelo és Raffaello művészetéről tájékoztatja a részt­vevőket. Gépmosásra alkalmas, mosott rongyot veszünk. BÉKÉSI NYOMDA 610 — SÚLYOS vihar tombolt csü­törtökön este az Északi-tenger holland partjain. Az erős szél fá­kat csavart ki tévestől, tetőket so­dort le a házaikról és néhány or­szágúton az autókat is elsodorta a menetirányból. — BESZÁMOLÓT tartanak vá­lasztóik részére november 19-én, este 6 órakor Békéscsabán a IX. számú általános iskolában, vala­mint a Körgát soron lévő szoci­ális otthonban Makrai Györgyné, Rákóczi Ferenc, Ambrus Pál, Szelei József és Vékony Sándor­­né tanácstagok. Ugyancsak beszá­molót tart november 20-án, este 6 órakor a Szarvasi út 31. szám alatt Kovács Pál, Molcsán Pálné és Gyebnár Mihály. — KORSZERŰ falatozót adott át rendeltetésének Sarkadon a helyi földművesszövetkezet. A T. számú italboltot alakították át az elmúlt hetekben falatozóvá. — ÉRTESÍTJÜK fogyasztóin­kat, hogy Orosházán, 1962. novem­ber 25-én, vasárnap — halasztha­tatlan karbantartási munkák mi­att — reggel 7 órától délután 13 óráig áramszünetet tartunk. Az áramszünet kiterjed a város egész területére, kiyéve a vasúton kivül eső részeket. Az áramszünet ideje alatt a vezetéket feszültség alatt ál­lónak kell tekinteni, mivel a be­kapcsolás előbb is megtörténhet. DÄV Orosházi Üzemvezetősége. 69868 Ködös idő Növekvő felhőzet, kivált a keleti megyékben köd. Főként a Dunántúlon sok helyen havazás, később eső. Déli, délnyugati szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet keleten 0—3, nyugaton plusz 2, mínusz 1 fok között. Legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 2—5 fok között. (MTI) műsora November 18-án este 7 órakor: HAMLETNEK NINCS IGAZA Csortos- és szelvénybérlet. November 18-án este 19.30-kor Szék­­kutason: MAJD AZ UTÁNPÓTLÁS BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., HL em. Telefon: 21—96, 22—96 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér & Telefon: 10—21 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom