Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-17 / 269. szám
Nemzetközi szemle | Ötven évvel ezelőtt I Bartók és Kodály barátja jubilál | Tűz és víz között | Esős idő Nemcsak íniagunktói Nem zajos külsőségekkel készül megyerik népe a VIII. pártkongresszusra. A hangzatos jelszavak, álpátosszal elmondott beszédek ma „hiányzanak” az előkészületekből. Helyettük mindennél többet jelentő tettek fejezik ki a készülődést ...Csaknem egy hónappal határidő előtt elkészült Békéscsabán az első szövetkezeti lakótömb ... Év vége helyett november 17-én megtörténik a csabai Hűtőház avatása... A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság több mint egymillió forintot takarított meg, és 144 százalékra teljesítette az öntözési tervet... Véget nem érőn sorolhatnánk a nagyszerű tettekről szóló eredményeket, melyeket a kongresszusi verseny hozott, s melyekről rövid távmondatokban számoltak be a nyilvánosságnak sajtónk hasábjain az ipari vállalatok, mezőgazdasági üzemek dolgozói. Tíz- és tízezren fogadták meg megyénkben is azt a célt: többet akarnak tenni a gyorsabb előrehaladásért ma, mint tegnap. S amikor a megtakarításokról, terven felüli eredményekről hallunk, a forintok, százalékok mögött éppen ez a törekvés rejlik. Ez a törekvés ölt testet abban, hogy a kopáncsi Kossuth Termelőszövetkezetben a tavalyihoz képest az idén alig akadt már fegyelmi ügy, amelyben a közös vagyont megkárosítók álltak pellengéren. Ez a törekvés nyilvánul meg abban, hogy az idén csaknem kétszer annyi felnőtt tanul a különböző általános és középiskolák esti tagozatain, vagy a technikumok tanfolyamain, mint két évvel ezelőtt. És ez a törekvés valósul meg abban is, hogy míg néhány éve Békés megye a legelmaradottabb volt a társadalmi munka tekintetében, ma az ország tizenkilenc megyéje között élenjáró, mert soha annyian nem vettek részt önkéntesen a társadalmi munkában, mint az idén. Nem reklámbetűs címekkel ír mindezekről a sajtó, pusztán közli a tényeket. De közli azért, hogy eszméltesse mindazokkal is, akik még nem kapcsolódtak ebbe az áramkörbe, akik nem mondhatják még el, hogy valami többlettel én is hozzájárultam a gyorsabb előrehaladáshoz. Igaz, sok esetben ennek az az oka, hogy az illetők nem kapnak bátorítást, biztatást elgondolásaik valóra váltásához, sem segítséget: hogyan dolgozhatnának jobban, eredményesebben. Pedig jóleső érzés a jó munka eredményét látni akkor is, ha az gazdasági területen bontakozik ki, és akkor is, ha úgy hozza meg a gyümölcsét, hogy hatására mind többen vállalnak pluszt az építésben. Ez a „plusz” végeredményben a magunk többlete, haszna. Nem „hajrát”, a fizikumtól helytelenül, erőn feletti többet jelent. Inkább jó szándékot, belső tűzt, akaratot, többet adni vágyást, ami abból a tudatból fakad, hogy amit teszünk, nemcsak önmagunktól tesszük, hanem önmagunkért is. Teljesítettük kongresszusi vállalásunkat (TÁVIRAT) örömmel jelentjük, hogy pártunk VIII. kongresszusának tiszteletére vállalt kötelezettségeinknek eleget tettünk. November 15-én gépállomásunk teljesítette őszi, és éves munkatervét. Traktorosaink jó munkájával egymillió 200 ezer forint terven felüli bevételre tettünk szert. A SZARVASI GÉPÁLLOMÁS DOLGOZÓI Tíznapos kongresszusi műszak a Békéscsabai Ruhagyárban Pénteken délelőtt a Békéscsabai Ruhagyár 4-es számú varrodájának zöld műszakjában, a munka szünetének rövid perceiben KISZ- fiatalok tanácskozást tartottak. Elhatározták, hogy a VIII. pártkongresszus tiszteletére a kongresszus első munkanapjától kezdődően tíznapos kongresszusi műszakot indítanak. Ez idő alatt mindennap, a gyártandó cikkből 16 Elutazott a Koreai Munkapárt küldöttsége az MSZMP kongresszusára Phenjan (TASZSZ) Csütörtökön Phenjanból elutazott Budapestre a Koreai Munkapárt küldöttsége, amely részt vesz a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusán. A küldöttséget Kim ír Szén, a Központi Bizottság politikai bizottságának póttagja vezeti. (MTI) darabbal többet termelnek, és javítják a szalag belső visszavetését. A 4-es számú varroda dolgozói, amikor meghallották a KISZ-fiatalok tervét, még a délelőtt folyamán azonnal csatlakoztak a vállaláshoz. Magyar dara Kubában A „Pablo Sandoval” elnevezésű magyar gyártmányú daru makettjét átnyújtották a napokban Omar Fernandez kubai szállításügyi miniszternek. A darut a szocialista országokból Kubába érkező ipari felszerelések kikötői kirakásánál használják. A képen: Sós István kereskedelmi tanácsos, Mátyás István hajózási igazgató és Stádler Béla kereskedelmi titkár, a magyar gazdasági küldöttség tagjai, átnyújtják a daru makettjét a szállításügyi miniszternek. (MTI Külföldi Képszolgálat) Az elmúlt hónapok munkájáról tanácskoztak az ÉDOSZ megyei küldöttértekezletén Megválasztották a küldötteket az ÉDOSZ V. kongresszusára és az SZMT-küldöttközgyülésre Az Élelmezési Ipari Dolgozók Szakszervezete pénteken tartotta megyei küldöttértekezletét Békéscsabán, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában. A tanácskozáson részt vett Nörer ÁrAnkét a korszerű áruszállításról és anyagmozgatásról Békéscsabán A Békés megyei Tanács Építőipari és Tatarozó Vállalatának kultúrtermében tartották meg tegnap, • pénteken délelőtt a Békéscsabai Városi Pártbizottság rendezésében, az anyagmozgatási ankétot. Várai Mihály elvtárs, a városi pártbizottság munkatársa nyitotta meg az értekezletet, majd Lengyel Béla mérnök mondott bevezető előadást az üzemen belüli és üzemek közötti áruszállításról, anyagmozgatásról, valamint e nehéz fizikai munkát igénylő folyamatok gépesítésének jelentőségéről. Az előadás után Msfilméket vetítettek, amelyek bemutatták a külföldi és hazai fejlett, korszerű árumozgatást. Ezután a résztvevők ellátogattak a ma délelőtt átadásra kerülő Békéscsabai Hűtőházba, ahol gyakorlati bemutató egészítette ki a bevezető előadást és a filmvetítést. Visszatérve, Garamszegi György, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium I-es Főosztálya 8-as számú forgalmi szakosztályának munkatársa tartotta meg előadását a rakodólapos anyagmozgatásról, az áruszállítás helyes megszervezéséről. Amint elmondotta, az áruszállítás ésszerűsítése és gépesítése kedvezően befolyásolja a termékek önköltségét, kiküszöböli a torlódásokat. Ezen túl, megkönnyíti a rakodás nehéz munkáját, csökkenti a baleseti veszélyeket. A jó és helyes rakodási módszerek alkalmazásával azonban nemcsak könynyebbé és szervezettebbé válik ez a tevékenység, hanem a raktárak jobo kihasználását is eredményezi. Az anyagmozgatási ankét igen hasznosnak bizonyult, sok tapasztalatot szerezhettek a részvevők. S ez azért is fontos, mivel megyénk üzemeiben, kereskedelmi vállalatainál még rendkívül sok tennivaló van az áruszállítás és az anyagmozgatás megszervezésében. pád, az ÉDOSZ elnöke és Mitykó Mihály, az SZMT elnöke. Faragó Mária, az ÉDOSZ megyei bizottságának titkára mondta el a megyei bizottság beszámolóját. A beszámoló értékelte azt a tevékenységet, amelyet a megyei bizottság és a szakszervezeti alapszervezetek a legutóbbi választás óta kifejtettek. Faragó elvtársnő elmondotta, hogy a kongresszusi munkaversenyben 179 brigád tett vállalást és vesz részt. Ezenkívül 81 brigád versenyez egymással a Szocialista cím elnyeréséért. A tapasztalatok szerint fejlődés észlelhető az újítómozgalomban. Az idén az első félévben 276 újítást nyújtottak be a szakszervezethez tartozó üzemekben. Az újítási hónap idején az üzemekben felülvizsgálták az elfekvő újítási javaslatokat, s több hasznos módszert vezettek be. Ennél kedvezőtlenebbül alakultak a balesetek. Tavaly a háromnegyedévben 222 baleset fordult elő, s emiatt 2064 munkanap esett ki a termelésből. Az idén a hasonló időszakban bár csökkent a balesetek száma, mivel csak 183 volt, a kiesett munkanapok száma viszont jelentősen növekedett, csaknem elérte a háromezret. Remélhető azonban, hogy a munkásvédelmi őrségek elejét veszik majd a baleseteknek. Jelenleg nyolc üzemben mintegy 150 munkavédelmi őr tevékenykedik. A beszámolóhoz többen hozzászóltak. Többen javasolták a megyei bizottságnak, hogy a szakszervezeti bérfelelősök oktatására szervezzen szakmai tanfolyamot, hogy ismereteiket gyarapíthassák. A vitában ugyanígy javaslatok hangzottak el a munkások szociális körülményeinek javítására is. A tanácskozáson végül megválasztották az ÉDOSZ V. kongreszszusára a hét szavazati jogú és három tanácskozási jogú küldöttet, valamint a Szakszervezetek Megyei Tanácsának december 15—i küldöttközgyűlésére a tizenhárom küldöttet. December 3-től szünetel a belföldi légi forgalom A MALÉV Vezérigazgatósága közli, hogy a repülés szempontjából kedvezőtlen meteorológiai vi: szonyok, valamint a vidéki repülőtéri berendezések karbantartási munkálatai miatt a belföldi légi forgalom 1962. december 3-tól előreláthatólag 1963. február 15-ig szünetelni fog. (MTI)