Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-16 / 242. szám
1962. október 16. 4 Kedd Új arcok a színházban ZILAHY KATI •rfeposvicri színház tagja volt. A fiatai színésznő általában zenés dacaikba® aratta sikereit. Kíváncsian várjuk első bemutatkozását Burgber-dt: Tűzijáték című zenés játékában. BOROSS ISTVÁN sütetén Kaposváriról szerződött Békéscsabára. Színész és koreográfus. A Majd az utánpótlás c. zenés vígjátékban szerepel és a táncokat ifi ö ikoreografálta. DARABOS FERENC énekes-bonviván, a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Békéscsabán. első ízben a „Majd az utánpótlás” pénteki premierjén lép színpadra. SZÉPLAKY ENDRE táncoekom ileus, ugyancsak Pécsről énkeizett színházunkhoz. Csabán először szintén a „Majd az utánpótlás”ban látjuk, egy vidám kedélyű sportolót alakít. A szocialista demokrácia fejlődésének fontos követelménye, hogy a lakosság minél szélesebb rétegéi kapcsolódjanak be közvetlenül is a közügyek intézésébe. Egyáltalán nem mondhatjuk el, . hogy megyénkben nincs semmi (ennivaló akár tanácsi, akár más tömegszervezeti vonalon a szocialista demokrácia kiszélesítésében. Vannak rétegek, melyek szinte , .kifelejtödnek ” a számításból, amelyekre szinte egyáltalán nem támaszkodóafe a társadalmi szervik. Pedig az ő részvételük nélkül — hiszen fontos szerepet töltenek be termelő, szolgáltató stb. tevékenységükkel a községek életében — ei sem képzelhető a szocialista demokrácia kiszélesítése. Mely rétegekről van konkréten szó? Például a kisiparosokról, kiskepeskedőkröl, akiknek becsületes munkája segíti társadalmunk fejlődését. Erről a következőket mondják a kongresszusi irányelvek: „Társadalmunk fejlődésében a lakosság érdeke még jó ideig megköveteli, hogy a törvények Altai megszabott keretek között működési • lehetőséget biztosítsunk a tisztességes munkát végző magánktsépamák...'' Megyénkben 3771 kisiparos tevékenykedik, főleg a községekben. Zömük a szolgáltató iparágak olyan fontos területén dolgozik, mint a szabók, ■cipészek, kovácsok, szíjgyártók, bognárok, fodrászok stb. Ügy véljük, mondani sem kell, hogy műhelyeikben megfordul az egész község, különösen ott, ahol a ktszefcnek nincsenek kihelyezett fiókjai. A kisiparosok munkájuk révén napról napra találkoznak és beszélgetnek az emberekkel. Ilyenkor nemcsak az kerül szóba, hogy tegyenek-e spiccvasat a cipőié, vagy milyen fazonra vágják a hajat, hqnem a község mindennapi élete, az, ami általában foglalkoztat mindenkit. Sokat segíthetnek a kisiparosok az általános előrehaladásban, lakóhelyük fejlődésében akkor, ha okosan válaszolnák a szóba került kérdésekre. S hogy ilyen eset nem el-Afcik e sorok leírására késztettek, talán azt mondanák, hogy szóra sem érdemes. Vagy ha nem is így, érett mondattal, hanem korukhoz illően — mint ahogy 14—15 évesek tennék — vállukat rándítanák — esetlen kedvesen. Nem ismerem pket, azt sem tud ják, hogy dicséretükre egy újságcikk megjelenik. De ahogy elment tőlem Ádász István bácsi, az orosházi Béke Tsz nyugdíjas öregje, s háromszor is megköszönte kifelé menet a „kedvességem”, egyszer még visszafordult: ■— Hát valahogy csak kikai«■ . m r«.» . KlHíTlj®. * Ki én, Pista bátyám. Kikalkulálom valahogy. Azért is jobban, mert olyan szépen, annyira megkapóan mondta itt el nekem a magával történt nagy csudát, hogy igazán mondom, nem is kell sokat kalkulálnom. ♦ Hogy is mondta Ádász Pista bácsi? — Szerdán este éppen lefeküdni készültünk az asszonnyal. Mozgatom, ropogtatom a fájós lábamat, ott benn a szobában meg nagyokat puffan a dunna, ami„Elfelejtett” rétegek vétve akad, arra bőségesen találunk példát. Csárdaszálláson Burái Pál borbély pészmester panaszkodott arról, hogy napokat kell eltöltenie az anyag utáni szaladgálással, pedig a községben egyedül tevékenykezöket, egészségesebb munkakörülményeket biztosító kisipari termelőszövetkezetekkel. Másrészt pedig azt a követelményt fejtik ki, hogy ahol erre egyelőre nincs lehetőség, ott bensőségesebben foglalkozni kell anyagellátási problémáik megoldásával. jól terjeszti azokat a tapasztalatokat, amelyeket leszűrtek az állami gazdaságban az elmúlt gazdasági év gyakorlatából. Üzletébe naponta harmincán, ötvenen térnek be állami gazdaságbeliek és szövetkezeti gazdák. A tsz-tagok panaszkodnak a rossz cukorrépa- és kukoricatermésre. Burai, aki hallja ezeket a panaszokat, nem hagyja szó nélkül. Az állami gazdaság példájára utal, ahol a múlt év őszén 50—60 centiméter mélyen szántották fel a földeket, s ez a jó talajművelés parírozta a nyári aszályt. Eredményeként kiváló cukorrépa- és kukoricatermést takarítanak be az állami gazdaságbeliek. „Miért nem szántották fel maguk js mélyen a földet? Ha követték volna a példát, ma nem panaszkodnának” — mondja Burai a tsz-tagofcnak, akik az ilyen beszélgetések után azzal az elhatározással mennek el a borbélytól: a szövetkezetben odahatnak, hogy az idén mélyszántást végezzenek a traktorok. Persze nem egyedül Burai érdeme, ha ez megvalósul a csárdaszállási termelőszövetkezetben, de hogy segít ebben Burai is, az kétségtelen. Ha a' megyében élő csaknem négyezer kisiparos hasonlóképpen foglalna állást a község mindennapi életében, ennek legalább ugyanolyan hasznát venné társadalmunk, mint a lakosság igényeit kielégítő szolgáltató munkájuknak. De elmondhatjuk-e, hogy ez a kívánalom már beteljesült? Nem mondhatjuk el, és erre éppen az elmúlt hetek járási kisiparos-gyűlésein mutattak rá, melyeken a kongresszusi irányelveket vitatták meg. E járási gyűléseken sokan felszólaltak és kifejezték: annak ellenére, hogy a kongresszusi irányelvek 14—15. pontja is elengedhetetlenül szükségesnek tartja a kisiparosok munkáját, helyenként sok nehézséggel találják magukat szemben a kisiparosok. Kertészszigeten egy cidik, mint cipész, s az elfecsérelt időt termelőmunkával is .el tudná tölteni, mert hiszen mindenki hozzá viszi a lábbelit. Logikus következtetésként azt javasolta: vagy javítsák meg a kisiparosok anyagellátását, vagy pedig, ahol erre lehetőség van, létesítsenek ktsz-fiökokat, amelynek munkájába szívesen bekapcsolódnak azok, akik anyag után futkosás helyett inkább dolgoznának. Hasonló javaslatot tett a magyarbámhegyesi Nagy Zoltán vegyes-javító kisiparos, a geszti Beleznai Gyula cipész a járási gyűlésen. Egyrészt mindez azt mutatja: nem zárkóznak el a kisiparosok az előrelépéstől úgy sem, hogy a nagyapáik idejéből való cipészműhelyt, petróleumlámpát, egészségtelen munkakörülményeket felcseréljék a fejlettebb termelőeszkö-Különélési díj csak a népgazdasági érdekből áthelyezett dolgozót illeti meg, ha az az áthelyezés és a beköltözhető lakás hiánya miatt él külön családjától. Ezért nem jár különélés! díj, ha a népgazdasági érdekből történő áthelyezés időpontjában a dolgozó már a családjától távol ólt vagy a különélési díj előfeltételéül meghatározott körülmények az űj munkahelyen történt jelentkezés után következnek be (például a népgazdasági érdekből történt áthelyezés után köt a dolgozó házasságot.) Egyébként akkor sem illeti meg a népgazdasági érdekből áthelyezettet különélési díj, ha az eredeti lakóhelyén lakását nem ajánlja fel a tanács vb-nek, arra az esetre, ha az új lakóhe-Mindkét követelmény rávilágít arra, hogy eddig „kissé elfelejtett” rétegek voltak megyénkben a kisiparosok. Ügy sem foglalkoztak velük kellően a társadalmi szervek, hogy vajon milyen nehézségek akadályozzák szolgáltató munkájukat, és úgy sem, hogy bizonyos ágakban megértek-e már a feltételek a fejlettebb, szocialista közösségbe való tömörülésükre. De úgy sem foglalkoztak velük kellően, hogy jobban igényeljék segítségüket a községek társadalmi életének fejlesztésében, bevonják őket a népfront-mozgalomba, a különböző társadalmi szervek munkájába, s részvételükkel is szélesítsék a szocialista demokráciát. Az irányelveket megvitató járási kisiparos-gyűlések, úgy véljük, megélénkítik majd a társadalmi szervek részéről ezt a munkát. Varga Dezső lyén lakást juttatnak részére, vagy ha a koltözáködési illetményeket már új lakóhelyén felvette. Arra az általában egy hetet meghaladó időre sem jár különélési díj, amely alatt a népgazdasági érdekből áthelyezett dolgozó nem, vagy nem az áthelyezés miatt, hanem például szabadság, katonai szolgálat, gyógyintézeti ápolás stb miatt él távol családjától: ez utóbbiak esetében azonban a különélési díj fizetésének időtartama a kiesett idővel meghosszabbodik. A fentiek értelemszerűen vonatkoznak arra az esetre is, amikor a népgazdasági érdekből áthelyezett dolgozó különélési díj helyett utazási költség térítésére jogosult, mert naponta hazajár lakóhelyére. Mikor jár újabb áthelyezésnél ■ •• 1 •« "Mr • U r « f* különélést dtjr ~f()(h'útu kisqatatul) kor verik') ám az ablakot veszettül, mintha tűz lenne. — Ki az isten csudája jár erre ilyen későn? — mondom az asszonynak —, aztán, hogy kinézek, látom ám, hogy hat vagy nyolc surmó gyerek áll az utcán. •— Hát tik meg mit akartok? — oszt’ majdnem hogy rájuk kiáltottam mérgesen, de azok nem tágítottak, hát beengedtem őket. Szépen gyünnek, mint a betlehemesek, és megállnak a szoba közepin. Aszongyák, hogy látogatóba gyüttek. — Ilyen későn gyermekeim? — Voltunk mi már máshol is, tudja Pista bácsi, mert elhatároztuk mi kiszesek, hogy nem hagyjuk ám az öregeket, majd gondjukat viseljük. Meg-meglátogatjuk magukat, egy kicsit elbeszélgetni, meg segíteni eztazt.' — Hát ezt jól tettétek, mert mink meg nagyon egyedül vagyunk itt nénétekkel. (Tetszik tudni van egy fiam, de az elment Oroszlányba. A’ mán nem gyün vissza. Van két szép onokám ott, meg jól is élnek az én kedveseim. Keres vagy háromezer forintot, oszt’ két szobában laknak.) * Hát ahogy így beszélgetünk, egyszer csak nyúlnak a táskájukba. Mi lehet benne? Bizony három szép kisgalambot vettek ki, oszt’ adták az asszonynak. — Tessék főzni belőle jó levest meg tarhonyás galambot. Nagyon megörültünk neki, tessék elhinni. Nem is az a galamb, mert hát van mit enni. Hanem, hogy hozták. Hogy gondoltak ránk. Kérdi is az asszony, hogy honnan vettétek azt a galambot gyerekek? — Van nekünk — mondták —, mindenki hozott otthonról egy párat. Nagy volt a mi örömünk és amikor elmentek, utánuk is kiáltottam : — Máskor is gyertek el, és aztán kövér kacsát hozzatok meg egy üveg bort — persze én csak úgy viccből mondtam, de az aszszony rámripakodott, hogy mit beszélek ilyet, mert még tényleg hoznak, és rossz úton szerzik meg. Én is csúnyán néztem ám az aszszonyra. Nem ismeri még a kiszeseket. * Hát így történt. Mondom másnap az elnöknek meg a titkárnak; hogy miben jártak nálam ezek a kiszesek. Azok meg csak csodálkoztak. Azt mondják, hogy tetessem ki az újságba. — Nincs nekem arra pénzem. De hát felvilágosítottak, hogy nem kell ahho’ pénz, csak sántikáljak be ide magukhoz. Én meg begyüttem, mert úgy is dolgom vót (irodán vagyok a csoportban, én járok a postára meg a bankba az ügyes-bajos dolgok után). Hát nem is kell többet mondanom. Köszönöm a szívességét, csak szépen írjon ám róluk, ha mán egyszer bejöttem. De hát majd kikalkulálja maga /alahogy. * Mit is kalkuláljak én ezen kedves Pista bátyám? Lassan természetes lesz az ilyesmi, szenzációt sem találunk benne, mért megbecsülik a magukfajta öregembereket nálunk, s a bárom kisgalamb — amit sok-sok szeretettel adtak át maguknak, az általam ismeretlen, de biztos tudom, ■ hogy melegszívű, rendes gyerekek — azt jelentette, bogy a mostani fiatalok nemcsak szavakkal, okos tetteikkel is dicsekszenek. Kiss Máté.
